Rizsázzunk!

Vendégművész a blogon: Home Bisztro

Esküszöm a leendő Kitchen Aid konyhai robotgépemre, hogy nem emlékszem, minek kapcsán kezdtünk el beszélgetni Edinával, a Home Bisztro bloggerével. Talán zene volt. De azóta még mélyen szántó eszmecseréket is folytattunk. E – mailben. Ugyanis még soha nem találkoztunk személyesen. Arra kértem őt, készítsen valamit, amit egy csereprogram keretében közzéteszek a blogomon. Ez valamikor nyáron volt, a patópálkodás ment mindkettőnknek, főleg, hogy akkut alkotói válságba kerültünk. Legalább is én biztosan. 🙂 Edina, ahogy én is, elég erősen rá van kattanva az ázsiai vonalra is. De úgy általában nyitott a magyarostól eltérő dolgokra is. 🙂 Az időnként csípős, szarkasztikus humora, és a para, hogy nem felel meg valakinek, különösen tetszetős volt nekem. Bocs, ha kiadtalak! 😉 És végül csak elkészült, összeállt, és most megíródik ez a bejegyzés. Az utóbbi időben már csak rajtam múlt, hogy a gép elé üljek és megszerkesszem. Íme Edina szösszenete recepttel és képekkel együtt.

Kókusztejes rizspuding mascarpones citromkrémmel és nektarinnal

Blog rizsa 1

A Homebisztro most vendégségbe megy. A meghívást a Rizsázzunk Kolléganőtől kaptam még nyár első felében. Jó munkához idő kell, szóval eszünk ágában nem volt kapkodni. De mára minden összejött, így egy bejegyzés erejéig el tudtam vinni egy desszertet a vendégségbe egy olyan vendéglátóhoz akit csak virtuálisan ismerek. Az ilyen ismeretség sokkal megfoghatatlanabb annál, mintha FixIpszilon bemutatna minket. Talán az első meghatározó kommunikációnk az volt, mikor Anikó elájult, és behalt ettől a bejegyzésemtől miután meghallgatta. Ciki, 😉 de nyilván nem ételről volt benne szó. 🙂 🙂   De most zene nélkül a rizspudinghoz kapcsolódó történet itt is, ott is. A receptért pedig katt. 🙂

Köszönöm szépen a meghívást, szívesen mentem! 🙂

Az elmúlt pár hónaphoz kapcsolódó megállapítás: Magyarország és Thaiföld keveredik. Annak idején azt mondták, hogy Ázsiában a monszun egy eléggé megbízható dolog. Szinte napra pontosan meg lehet mondani, hogy mikor jön, és mikor megy. Aztán mikor arra jártam, már kezdték pedzegetni, hogy változóban vannak a dolgok. Amikor jönnie kell, akkor rendre jön, de mikor mennie kéne, valahogy mégis marad még egy kicsit. Az első monszun emlékem a hegyekhez köt, pontosabban az Észak-thaiföldi, Chiang Dao városából induló túránkhoz. Mikorra a kirándulást beszerveztük, elvileg már le kellett, hogy írják az esős évszak végét, de valahogy neki is jobban esett a hegyi levegő. Nagyon szép időnk volt, egy komolyabb felhő volt az égen, ami kifejezetten jól mutatott a fényképeken. Aztán egyre érdekesebbek lettek a fények, egyre szebb, kékebb és zöldebb lett minden. Néha megálltunk enni, inni, ücsörögni, nézelődni, fényképezni. És ebben az idilli környezetben túráztunk. Egy ideig. Aztán megtudtuk mi az a monszun. Egyik pillanatról a másikra leszakadt az ég, hihetetlen eső volt, mi meg egy domb tetején élveztük a kilátást, ahonnan még az előtt le kellett jutnunk mielőtt minden tiszta sár lett volna minden. Nyilván nem így történt. Minden csúszott, alig haladtunk, mindenhol sárosak lettünk, ernyő nem segített volna, esőkabát pedig a hol máshol, mint a táska alján. Így csak azzal foglalkoztunk, hogy a hátizsákokra húzzuk fel a saját kis kabátjukat, hogy legalább a fényképezőgép és a ruhák szárazak maradjanak. De addigra mire már magunkra is lehetett volna figyelni, tök mindegy volt. Hiába voltunk erdőben úgy esett az eső, hogy felesleges volt bármi alá is beállni, így nem maradt más, mentünk tovább a tábor felé. Mire megérkeztünk, addigra elcsendesedett minden, talán egy óráig se esett. De ez épp elég volt ahhoz, hogy ne találjunk magunkon egy eldugott kis ruhadarabot se, amiből ne lehetett volna csavarni a vizet. Meleg víz, vagy hajszárító nem volt 10 kilométeres körzetben, a levegő viszont hűvös és párás volt. Kimentünk és várt minket a vacsora, egy jó hideg uborkaleves. Akkor még azt hittük jó nagyot fogunk aludni, de ugye ez a tábor egy kis helyi faluban volt, és az egész akció arra volt hivatott szolgálni, hogy egy kicsit belelássunk a helyiek életébe. Ez részben sikerült, és azt követően, hogy megtudtuk mi a monszun, még azzal az információval is gazdagabbak lettünk, hogy a thai kakasok lényegesen korábban kelnek, mint a magyar kakasok. Sőt meggyőződésünk volt, hogy a mi kunyhónk alatt volt a legjobb kapirgáló hely vagy bármi amitől pont ott, órákig kukorékoltak. Következő nap visszamentünk Chiang Maiba, ami Észak Thaiföld központi városa. A nagy sietség pedig azért volt, mert már elkezdték a készülődést Buddha születésének napjának az ünneplésére. Díszítették a templomokat, mindenhol füstölők, utcai árusok, akiktől díszeket, ékszereket, talpmasszázst, no meg sok helyi ételt lehetett venni. Többek között mango sticky rice-t ami egy tipikus északi desszert. Egy speciális ragacsos rizst főznek, és hatalmas konténerekben tárolják. Ebből tesznek a tálra egy adagot, azt leöntik kókusztejjel, mangót szelnek rá, és apróra vágott kesudióval szórják meg. Isteni finom, nem volt nap, hogy ebből vagy kétszer ne ettünk volna, míg az északi részen voltunk. Mangó itthon nem terem, és bármennyire is szép és látványos, sajnos buddha születését se ünnepeljük meg olyan nagyszabású ceremóniákkal, mint ott. De! Monszun már nálunk is van! Kábé ennyit bírtam mondani az elmúlt napokban mikor álltam az erkélyen és néztem az esőt. És azért ez a történet jutott eszembe, mert ahogy keveredik ide a monszun szerű esőzés, és néha a szokatlan meleg, ebben a desszertben is hasonlóan keveredik Európa és Ázsia. Ez a verzió nem ragacsos rizsből készült, hanem olyanból amit szinte mindenhol lehet kapni. A kókusztejjel együtt főtt, és mangó helyett az épp most szezonális barackkal tálaljuk. A mangó és a barack nem helyettesítheti egymást, hisz két külön gyümölcs, két külön íz. Viszont ami mangóval működik, az őszibarackkal és nektarinnal is. És ezt pedig a jól ismert lemon curd, kicsit enyhítettebb változata frissíti fel. Kellemes utazást!

És a recept: ITT 🙂

Kókusztejes rizspudinghoz

200g arborio rizs
500ml víz
1 kiskanál vanília aroma vagy egy szál vanília
400ml (egy közepes doboz) kókusztej
60g cukor
5-6 evőkanál kókuszreszelék (kb. 30-35g)

1. lépés
Főzzük meg a rizst. Egy közepes fazékba (ne legyen túl kicsi, hisz a főtt rizst még fel kell önteni a kókusztejjel) öntsük a vizet, adjuk hozzá a rizst, és a vaníliát. Ha igazi vaníliát használunk, vágjuk félbe késsel, kaparjuk ki a magjait, tegyük a rizshez és forraljuk fel. (De ne csak a magjait, hanem a tokját is, hogy még több ízt nyerjünk ki belőle.) Forrás után alacsonyabb fokozaton addig főzzük, míg a víz nagy része elpárolog, azaz sűrű krémes állaga lesz a rizsnek. Ez kb. 10-15 perc. Ha esetleg túl hamar elforrna a víz adjunk hozzá még pár evőkanállal. Ha vanília rudat használtunk, akkor e szakasz végénél a legegyszerűbb kihalászni a vanília hüvelyét.

2. lépés
Adjuk a rizshez a kókusztejet, és a cukrot. Ha vanília aromát használunk, akkor elég most hozzáadni. Közepes fokozaton főzzük addig, míg rizs teljesen megfő, és kissé beszívja a kókusztejet. Gyakorlatilag egy kellemesen krémes rizottó állagot kell kapnunk. Ez körülbelül 10 perc. Ha olyan bátrak voltunk, hogy eddig nem halásztuk ki a vanília maradványait, akkor most tényleg tegyük meg. Ezt követően a még meleg rizshez, vegyítsük el a kókuszreszeléket.

Citromkrémhez

250 ml tej
150g cukor
25g keményítő
100ml citromlé (citromból, és ez kb. 3-4 citrom leve)
50g vaj
4 tojás sárgája
1 kiskanál vanília aroma
250g mascarpone

1. lépés
Közepes, vagy annál egy kicsit erősebb lángon a cukrot folyamatos kevergetés mellett feloldjuk 160 ml tejben. Beleöntjük a vanília aromát, vagy ha egész vaníliát használunk, akkor itt beletesszük a magjait és a héját.

2. lépés
A tej maradékában egy tálban összekeverjük a tejet és a kukoricakeményítőt homogén állagúra. Ha a cukor feloldódott a tejben, hozzáadjuk a keményítős keveréket.

3. lépés
Lejjebb vesszük a lángot, és belekockázzuk a vajat. Ha vanília rudat használtunk, akkor itt érdemes kivenni a héját mielőtt besűrűsödik. Ezt követően adjuk hozzá a citrom levét. A tojások sárgáját összekeverjük. Érdemes hőkiegyenlítést végezni, azaz kétszer-háromszor egy keveset a tojásokhoz adni a meleg citromos keverékből, minden alkalommal elkeverni, majd a már meleg tojásos keveréket önteni a citromkrémbe.

4. lépés
Ezt követően egy kicsit emelhetjük a lángot. Folyamatosan kevergetve, de legalábbis intenzíven figyelve, szűk 10 perc alatt krémesre főzzük. Akkor kész, ha az állaga sűrű. Ha belemártjuk egy kanál hátoldalát, akkor az ujjunkkal egy csíkot tudjunk húzni benne. A végén pedig hozzákeverjük a mascarponét.

Az összeállításhoz:

4 közepes és viszonylag kemény nektarin
3-4 evőkanál barna cukor
ízlés szerint egyéb bogyós gyümölcs díszítésnek (málna, ribizli vagy áfonya)

Az egyik nektarin felét félreteszünk, a többit pedig kis kockákra vágjuk. A cukorral egy kis serpenyőbe tesszük, és addig főzzük, még a cukor teljesen fel nem olvad. Ilyenkor a gyümölcs kissé res marad, de kifejezetten jó.
Kis poharakba felváltva rétegezzük a kókuszkrémet, a nektarint, majd a citromkrémet. A pohárkrém tetejét a félretett nektarinnal díszítjük, és a bogyós gyümölcsökkel.
Megjegyzések:
Ha a kókuszreszeléket száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk, akkor erősebb lesz a kókusz íze. Ettől veszít az desszert a „patyolat fehérségéből”, de ez nem biztos, hogy gond.
A képen nem igazán látszik, de a nektarin díszítést meg szórtam cukorral, és karamellizáló pisztollyal ráégettem a cukrot. Kellemes enyhén karamellás aromát kapott.

IMG_blog rizsa 8515

IMG_8552 Anikó

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Edina Varró says:

    Jó volt Nálad, köszönöm a meghívást.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!