Rizsázzunk!

Úsztatott joghurtos amerikai (stílusú) palacsinta

Tele van a fejem gondolatokkal. Amikor ezt a palacsintát sütöttük Rozival, akkor is tele volt. Amíg a tésztát sütöttem, szuper felvezetőt írtam fejben, valami nagyon magvasat. Aztán persze nem írtam le azonnal, most meg már azt sem tudom, honnan jött az ötlet, hogy palacsintát süssünk. Amire viszont kristálytisztán emlékszem: március 15-én csináltuk őket, a díszítést – a tálaláskor – pedig Rozira bíztam, így tudományosan igazolhatott egy feltételezést, miszerint a mini palacsinták jól úsztathatók a csokiöntetben.

Előkészítés: kb. 12 perc

Sütés kb. 8 perc

 

Hozzávalók (10 – 12 db):

a tésztához:

7,6 dkg liszt (negyede kölesliszt volt)

fél tk. sütőpor

3 ek. görög joghurt

2 közepes tojás

fél vanília rúd magjai

csipet só

a tetejére:

4 ek. görög joghurt 1 tk. mézzel elkeverve

házi meggylekvár

szezámmag

kandírozott narancshéj

mák

és/vagy csokiöntet*

Kettéválasztottam a tojásokat.

A sárgáját a joghurttal, a sütőporral, a vaníliás cukorral keverőtálba tettem, beleszitáltam a sütőporral elkevert lisztet. Sűrű, csomómentes tésztát kevertem belőle.

A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem. Két részletben nagy, óvatos mozdulatokkal a lisztes keverékhez kevertem.

Egy tapadásmentes serpenyőt közepes lángon forrósítani kezdtem. A tésztát kis adagokban (1-2 evőkanálnyi) kisütöttem.  Mielőtt megfordítjuk a palacsintákat, szórjuk meg a még nyers oldalt például szezámmaggal, vagy kandírozott narancshéjjal, vagy mákkal, vagy amivel szeretnénk. Szezonba például friss málnával, vagy áfonyával.

Tálaláskor tegyünk a tetejére kevés mézzel elkevert görög joghurtot, házi lekvárt, csokiöntetet*.

*a csokiöntet:

1 dl zsíros tejszín, 2-3 ek. kakaópor, 1 púpozott tk. keményítő, fél vanília rúd magjai, cukor ízlés szerint, 2-3 nagy csipet őrölt zöld kardamom, csipet só

A tejszínt egy forralóban az üres vanília rúddal, a cukorral és a csipet sóval felmelegítettem. Egy keveset kivettem belőle, amivel csomómentesre kevertem az átszitált kakaóport és a keményítőt. Ezt a tejszínhez öntöttem, hozzáadtam a kardamomot. Elzártam a tüzet, alaposan elkevertem és hagytam besűrűsödni.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

 

 

Tiganites - görög palacsinta

A bazi nagy görög lagzi óta tudjuk, hogy minden jó a görögöktől származik és minden, ami görög, csak tökéletes lehet. Valószínűleg erről a palacsintáról is pontosan ezt mondaná bármelyik görög, anélkül, hogy bárki is kérdezné. 😉

Forrón, mézzel és/vagy lekvárral (esetleg egy jó narancslekvárral), no meg sűrű görög joghurttal érdemes enni. Ha nincs kéznél görög joghurt, még mindig segíthet a Windex, az úgyis mindenre jó. 😉

Előkészítés: 5 perc
Sütési idő: 15 perc

gorog_palacsinta_tiganites

 

Hozzávalók (18 – 20 darabhoz):

2 csésze liszt
fél tk. szódabikarbóna
fél tk. só
1 csapott tk. őrölt fahéj
2 ek. finomítatlan nádcukor
2 nagy tojás
1 csésze görög joghurt
1 csésze hideg víz
mazsola (opcionális)
1 ek. vaj + kevés olaj (hogy a vaj ne égjen meg)

A lisztet egy nagy keverőtálba szitáltam, hozzáadtam a sót, az őrölt fahéjat és a szódabikarbónát. Elkevertem. Hozzáadtam a cukrot is.

A tojásokat egyesével egy tálkába ütöttem, majd egy villával kissé felvertem. A joghurttal együtt fokozatosan a lisztes keverékhez adtam, közben először egy fakanállal, majd amikor már hígabb lett a tészta, kézi habverővel kevertem. Több részletben hozzáöntöttem a vizet is. Csomómentesre kevertem.

Egy serpenyőt közepes hőmérsékleten felmelegítettem, beleöntöttem az olajat, majd hozzáadtam a vajat is. Evőkanálnyi korongokat csurgattam a forró serpenyőbe. Egyszerre maximum 4 darabot sütöttem, mert a szódabikarbónától kicsit megnőttek. Amikor az egyik oldal halvány aranybarna volt, megfordítottam a palacsintákat és a másik oldalukat is aranybarnára sütöttem.

Mézzel és sűrű görög joghurttal ettük. Ha nem kaptok görög joghurtot, kevés mézzel keverjetek ki tejfölt, vagy legalább 1 órára tegyétek steril gézbe a sima joghurtot egy kisebb edénybe lógatva, hogy kicsöpögjön a leve. Mazsola helyett bármilyen aszalt gyümölcsöt használhattok.

Érdemes kipróbálni a forrázott kefires palacsintát, a serpenyős palacsintát, vagy a vajas-citromos palacsintát is.

Itt pedig megtaláljátok a FB oldalamat, ott is zajlik az élet.

gorog_palacsinta_tiganites (2)

gorog_palacsinta_tiganites (4)

Forrázott palacsinta

Valamelyik este, fürdés közben a gyereklány közölte velem, a pacsálásból fel sem nézve, hogy:

– Anya, palacsintát akarok enni (2 és fél évesen életkorilag akar, nem pedig szeretne 😉 )
– Én meg 20 deka húszezrest szeletelve, Rozikám.
– Jó. – így Rozi.

Ennyiben maradtunk. Na ja, a zöldségek kézzel pépesítése helyett tetszett volna inkább rendesen vacsorázni. 😉 Azért csak megsütöttem a palacsintát, igaz nem aznap, nem akkor, nem este. Forrázott kefires palacsintát. Úgy, úgy, leforrázva, tej helyett pedig kefirrel. Krémes, könnyű, légies a tészta, pihentetni sem kell sütés előtt. Pár perccel tart tovább összeállítani, mint a hagyományos palacsintatésztát, de az a néhány plusz perc nagyon megéri.

forrazott_kefires_palacsinta (1)

 

Hozzávalók (8 – 10 darabhoz):

2 egész tojás
1 pohár forró víz
1 pohár kefir
1 pohár liszt, átszitálva
1/2 tk. só
késhegynyi szódabikarbóna
1 ek. nádcukor
3 ek. olaj

A lisztet egy nagy keverőtálba szitáltam. A vizet forralni kezdtem. A kefirt is a kezem ügyébe készítettem. Közben egy nagy keverőtálba ütöttem a 2 egész tojást és hozzáadtam a sót. Elektromos kézi habverővel elkezdtem felverni. A legmagasabb fokozaton nagyjából 3 – 4 percig fehéredésig kevertem, amíg levegős, habos lett. Ekkor lassan, vékony sugárban hozzácsurgattam a forró vizet. Közben továbbra is kevertem a legmagasabb fokozaton. Lassan hozzáöntött a kefirt is, és ezzel együtt kevertem még 1 percig.

A kefires tojásos masszát több részletben a liszthez kevertem, kézi habverővel. Közben hozzáadtam a szódabikarbónát, a cukrot és az olajat is. Csomómentesre kevertem.

Hevíteni kezdtem a palacsintasütőt, majd néhány csepp olajat tettem bele. Megsütöttem a palacsintákat, közepes lángon. Érdemes 2 falapátot magunk mellé készíteni, mert a forgatásnál mindkettőre szükség lehet.

A tölteléket az ízlésetekre bízom. Lehet édes, lehet sós. A tészta viszont örök.

A receptet még tavaly találtam, azóta leginkább csak ez a verzió készül. Ha pedig keresnétek, Facebook-on is megtaláltok, csak katt ide.

*ma reggeli friss hír: teljes kiőrlésű búzaliszttel is működik a tészta. Fele sima, fele pedig teljes kiőrlésű búzaliszttel is jó. Kicsit nehezebb persze a tészta, de még mindig krémes, könnyű így is. Ha kicsit egészségesebb palacsintát szeretnétek, próbáljátok ki így is.

forrazott_kefires_palacsinta

Almás-körtés palacsinta - serpenyőben

Ha volna padlásunk, tele lenne palacsintás receptekkel. Ideje leporolni az archívumot. Ez az egyik, amit a sorsolási bizottság mára dobott (becsukott szemmel, ujjbeggyel rábök). Pontosabban az alapot, vagyis a tésztát és a serpenyős sütést. A többi a szokásos “mi van itthon” kör. Végtelenül jól variálható.

Anya, ezt is lefényképezeded? Segíthetek? – a gyereklány kattintott. Őt is beszippantotta a gépezet…

Előkészítés: kb. 10 perc
Sütési idő: kb. 20 perc

serpenyos gyumolcsos palacsinta3 (1280x853)

 

Hozzávalók:

a gyümölcsös raguhoz:

2 kisebb alma
1 kisebb körte
5 dkg vaj
2 ek. nádcukor
3 cl bodzaszörp (még maradt a nyár eleji befőzésből)
1 tk. citromlé
1 tk. őrölt fahéj

a tésztához:

1,2 dl tej
2 egész tojás
6 dkg liszt
1 mk. őrölt fahéj
csipet só

A gyümölcsöket meghámoztam, felkockáztam. A sütőt előmelegítettem 200 fokra.Mozsárban megőröltem a fahéjat, mert csak egész fahéjrudak voltak itthon.

Egy serpenyőben felolvasztottam a vajat, de vigyáztam, mert könnyen megéghet. Amikor a vaj buborékozni kezdett, beletettem a gyümölcsöket, rászórtam a cukrot. Pár percig pároltam, amíg a gyümölcs kissé megpuhult, a cukor pedig kissé megbarnult. Közben kikevertem a tésztát: a tejet, a tojást és a lisztet egy keverőtálba tettem és csak annyira kevertem el, hogy ne legyen túlságosan csomós. Nem kell túl homogénre keverni. Ezután megszórtam a gyümölcsöket a fahéjjal, rálocsoltam a citromlevet és a bodzaszörpöt. Hagytam egyet rottyanni, elzártam alatta a tüzet, ráöntöttem a tésztát és az előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt világos aranybarnára sütöttem. Szépen megemelkedett. Házi sárgabarack lekvárral tálaltam. Kevés porcukorral megszórtam a tetejét, de ez elhagyható.

A recept a gimis amerikai – anyanyelvi tanártól van. Még akkor mesélte, amikor szerencsétlen megpróbált baseballozni tanítani minket. Sejthetitek, mennyire sikerült… Egyszer csinált is nekünk, csak ő szőlővel és fahéj nélkül. Oh, my…. de rég volt az.

A palacsintareceptek leporolásának ötletét egy október végi, november eleji Chili&Vanilia MANCS-os cikk adta.

Palacsinta vajas-citromos fürdőben

Ez is olyan recept, aminek baromi jó az angol neve: pancakes in tangy lemon butter. Én meg itt agyaltam rajta a férjjel együtt, hogy mi legyen a magyar neve… Sokra jutottunk, ugye? 😛 Viszont tudtátok azt, hogy Angliában február 5-e a nemzeti Palacsinta-nap (ezzel zárják a farsangi időszakot)? Mert én bizony nem. Hiába, mindig tanul az ember valamit.

Ez is az ominózus WR kupacból van, mint a sültparadicsom-leves. Igazából ez volt utána a desszert, amíg a paradicsomok sültek, előkészítettem.

Előkészítés: kb. 10 perc
Sütés-főzés: kb. 25 perc

2vajas citrommartasos palacsinta (1280x853)

 

Hozzávalók (8 db palacsintához):

a palacsintához:

10 dkg liszt
2 db közepes tojás
3 dl tej
2 ek. olvasztott vaj + 1 ek. a sütéshez
csipet só (épp csak annyi, amennyi az ujjbegyeink között elfér)

a citrommártáshoz:

10 dkg puha, sótlan vaj
10-12 dkg vaníliás porcukor nádcukorból (az eredeti recept 12,5 dkg sima porcukrot ír)
1 citrom leve és reszelt héja

A lisztet egy csipet sóval egy nagyobb keverőtálba szitáltam. Egyesével beleütöttem a tojásokat és egy kézi habverővel összekevertem. Apránként hozzáöntöttem a tejet és sima masszává kevertem. Lefedtem és félretettem pihenni.

A citromos vajas mártáshoz a vajat jól elkevertem a citromlével, a reszelt héjjal és a vaníliás porcukorral. Nem kell megijedni, ahogyan én tettem, egy kissé darabos, nem túl homogén masszát kapunk. Egy kisebb lábasban, alacsony hőmérsékletem, hogy a vaj ne égjen meg,  összemelegítettem a mártást, hogy folyós legyen.

A 2 ek. vajat megolvasztottam és a palacsintatésztához öntöttem, elkevertem. Egy teflon palacsintasütőt a közepesnél kicsivel erősebb lángon felmelegítettem, majd közepesre mérsékeltem a lángot alatta és az 1 evőkanálnyi vajból egy mogyorónyit beletettem. Amikor teljesen felolvadt, beleöntöttem egy kis merőkanálnyit a tésztából, kicsit átmozgattam, hogy kör alakú legyen és 2 percig sütöttem, amíg világos aranybarna színe lett a sülő oldalnak. Ezután megfordítottam és még 1-2 percig sütöttem a másik oldalát is. Így sütöttem ki a palacsintákat.

Tálaláskor meglocsoltam a palacsintákat a citromos vajas mártással, félbehajtottam, majd megint félbe és még egy kevés mártással öntöztem meg. Kevés pirított dióval is jó lehet. Maradt még kevés bodzaszörp a májusi befőzésből, legközelebb citromlé helyett bodzaszörppel készítem el a mártást. 🙂

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!