Rizsázzunk!

Spenótos rizottó 6 perces tojással

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogyan érdemes el- és előkészíteni a rizst. A leghardkórabb verzió szerint egész éjszakára be kell áztatni. Ázsiában úgy főzik meg a rizst, hogy előtte sokszor + még 1x átmossák és sokáig áztatják, ami a nagy részét kioldja a rizsből azoknak az ásványianyagoknak, amik bár a természet részei, de az én kis testemnek már nem annyira jók. Az éjszakán át tartó áztatással viszont éppen annyi marad a rizsben ezekből az anyagokból, amennyi már kezelhető mennyiség az én – már említett – kis testemnek. A cikk olvasása óta valahányszor rizst ettem, eszembe jutott, hogy megint nem szakszerűen jártam el, mert nem áztattam be. Sőt, néha még át sem mostam, mert nagyon siettem. De most tudományosan készítettem a rizottót, mert hajlok rá, hogy higgyek a cikkben leírtaknak, hiszen csak nem téved egy ázsiányi ennyi ember, aki ennyi rizst eszik/év.

Tehát, a rizst átmostam, precízen, stréberként egészen addig, amíg a víz már nem volt opálos, hanem tiszta, átlátszó. Aztán be is áztattam, igaz, csak 30 percre. A végeredmény klasszisokkal jobb lett pontosan olyan lett, mint eddig bármikor, amikor a fenti szertartás nélkül főztem rizottót. De a tudattól, hogy most úgy csináltam, ahogyan a tudomány megkívánja, nyugodtabban ettem meg az ebédemet, mint eddig bármikor. Khm…

Már nagyon remegek a tavaszi ZÖLDségekért, ezért előszedtem az utolsó adag spenótot a fagyasztóból.

Előkészítés: 30 perc a rizs áztatásához + kb. 5 perc

Főzési idő: 15-20 perc

 

 

Hozzávalók (2 főre):

10 dkg kerekszemű rizs

kis darab bébi póréhagyma (kb. 5 cm)

2 ek. olívaolaj + 1 tk. vaj

1 dl száraz fehérbor

kb. 5 dl zöldségalaplé vagy víz

só, frissen tekert fekete bors

frissen reszelt szerecsendió

1 tk. citromlé

10 dkg fagyasztott spenót kiolvasztva, lecsepegtetve

1 ek. reszelt érlelt juhsajt (vagy parmezán)

1 db 6 perces lágy tojás

kevés friss petrezselyemzöld

A fagyasztott spenótot egy szűrőbe állítva hagytam felolvadni, így a felesleges folyadék kicsöpögött belőle. A rizst alaposan átmostam (8-9 öblítés), amíg a víz rajta áttetszővé nem vált. 30 percre vízbe áztattam, majd leöntöttem róla a vizet és hagytam lecsöpögni.

A megmosott bébi póréhagymát vékonyan felkarikáztam. Egy magasabb falú, vastag aljú közepes lábast hevíteni kezdtem a közepesnél lángon. Beleöntöttem az olívaolajat és rádobtam a vajat. Amikor a vaj felolvadt és kellően forró volt, 4-5 perc alatt megpároltam rajta a zsenge póréhagymát. Kicsit sóztam is.  A lábasba öntöttem a rizst. Borsoztam. 3 – 4 percig kevergettem, amíg az olajos vajas keverék minden rizsszemet alaposan bevont. Ezután felöntöttem a fehérborral és hagytam elsisteregni, amíg a rizs beszívta a bort. Adagolni kezdtem a zöldségalaplevet, mindig csak egy merőkanállal. Újabb adag alaplevelet csak akkor mertem rá, amikor az előzőt már beszívta a rizs. Folyamatosan kevergettem. Kicsit sóztam is. Amikor az utolsó merőkanálnyi alaplevet is beitta a rizs, és fogkeményre főtt, hozzáadtam a citromlevet. Ízesítettem szerecsendióval, sóval, borssal (ha szükséges) és belekevertem a lecsepegtetett spenótot. Hozzáadtam és jól elkevertem benne a vajat és a reszelt juhsajtot is. A juhsajt kellően sós volt, ehhez mérten visszafogottabban sóztam a rizst főzés közben.

A tojást alaposan megmostam, vizet forraltam, majd 6 perc alatt megfőztem, hogy a sárgája még folyós maradt. 1 percre hideg vízbe tettem. Megpucoltam.

A spenótos rizottót a félbevágott, sóval meghintett tojással és kevés friss petrezselyemzölddel tálaltam. Adhatunk hozzá még egy kevés reszelt juhsajtot.

Facebook: Rizsázzunk!

Tarhonya rizottó spenóttal és erdei gombával

Délután fél 5 körül valahol Budapesten. Tegnap…

– Zöld spárgás rizottó jó lesz vacsira?

– Jó bizony.

– Oké, akkor veszek rizottó rizst és spárgát is.

– Rizs van otthon.

– Jó, akkor csak spárgát.

1 órával később valahol otthon…

– Nem volt spárga, de kaptam friss spenótot. Spenótos rizottót főzök, van még a fagyasztóban eredi gomba, azt is beleteszem.

– Jó.

– Oké, nincs itthon rizottó rizs, tarhonyát kapsz drágám. De a spenót és az erdei gomba marad.

– Jó.

Nagy volt az ellenállás, ugye? 😉

Ennyire sikerült összehozni tegnap azt, amit eredetileg elképzeltem. Kicsit borult a terv, mert már nem volt kedvem tovább vadászni se zöld spárgára, se rizottó rizsre… Így legalább ürítettem a fagyasztót és csináltam helyet a friss, idei erdei gombának. A tarhonya meg tuti, mint rizottó. A tarhonya egyébként is jó.

Próbáljátok ki, jó lesz.

Előkészítés: 10 perc

Főzési idő: kb. 20 perc

tarhonya spenottal erdei gombaval_merge_1

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

kb. 20 dkg tarhonya (nem úttörőgombóc, TARHONYA!)

3 vastagabb szál újhagyma

2 nagyobb gerezd fokhagyma

3 nagy marék fagyasztott erdei gomba (vargánya, rókagomba, pereszke, őzlábgomba)

3 ek. olívaolaj

1 dl száraz fehér bor

5 – 6 dl zöldségalaplé vagy víz

kevés friss piros chili aprítva

só, bors

fél zöld citrom leve

frissen reszelt szerecsendió

3 – 4 nagy marék friss spenót

1 marék reszelt parmezán vagy parmezán jellegű sajt

1 nagy diónyi vaj

Megpucoltam és vékonyan felszeleteltem az újhagymát és a fokhagymát. Egy magasabb falú serpenyőt hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat. Rádobtam az újhagymát, kicsit sóztam és közepes lángon megdinszteltem. Amikor a hagyma megpuhult, hozzáadtam a fokhagyma felét. Fél perc után a serpenyőbe tettem a gombát és a közepesnél kicsit erősebb lángon pirítani kezdtem. Rendszeresen megkevertem. Amikor a gomba szép aranybarnára pirult, hozzáadtam a tarhonyát és pár perc alatt átpirítottam. Felöntöttem a zöld citrom levével és a fehér borral, rádobtam a chilit is. Amikor a citromlé és a bor is elsistergett, elkezdtem adagolni az alaplevet/vizet. Mindig csak egy merőkanállal adtam hozzá, kevergettem és csak akkor öntöttem hozzá a következő adagot, ha az előzőt már beszívta a tarhonya. Kóstolgattam, sóztam, borsoztam. Az utolsó adag alaplével együtt a maradék fokhagymát is belekevertem.

Amikor a tarhonya már al dente volt, frissen reszelt szerecsendióval fűszereztem. megszórtam a parmezánnal, beletettem a vajat és alaposan elkevertem. Elzártam a tüzet a serpenyő alatt és belekevertem a friss spenótot.

Tálaláskor megszórtam még egy kevés parmezánnal és friss chili szeleteket tettem rá.

Facebook: Rizsázzunk!

tarhonya spenottal erdei gombaval 2_

tarhonya spenottal erdei gombaval 3

Spenótos nudli

Tavaly januárban vasárnapra esett a házassági évfordulónk (idén is). Én reggel elrohantam egy Cafeblog találkozóra (nagyon menő anyuka, hehehe), Zoli meg itthon maradt Rozival. Puszi, puszi, délután jövök. Egész délelőtt hiányérzetem volt… Aztán beugrott: a házassági évfordulónk. Aznap volt ugyanis. Az első. A LEGELSŐ! Lesült a bőr a képemről, telefon, ne haragudj édesem, sajnálom – így én. Erre: Én akkora gondban vagyok. Nálad van a kocsi, nem tudok elmenni sehova, vennél magadnak egy csokor virágot? – így Ő. Bang, nesze neked romantika. 😉

Sosem voltam az évfordulók bajnoka, valahogy nem tulajdonítok nekik túlzott jelentőséget, de azért az első házassági évfordulónak mégis kijárt volna egy lepke fingnyivel leheletnyivel több. 🙂 Idén nagy tervvel állt elő a férj, utazzunk el ketten, Rozit lepasszoljuk a nagyszülőknek, mi meg korrigáljuk a tavalyi bakit. Egészen Hollókőig jutottunk, évekkel ezelőtt hosszú hétvégéztünk ott, csíptük a helyet. Igen ám, de akkor épp szezon volt, most viszont nem. Annyira nem, hogy délután 4-kor bezárt az egyetlen egyébként nyitva lévő kisvendéglő is (a másik januárban szabadság miatt zárva volt). Sebaj, menjünk át Szécsénybe, ott biztosan találunk egy éttermet, fürdő úgyis van a városban, üzemelő vendéglő miért ne lenne. Na, fürdő nem volt. Később összeraktuk, honnan jött mindkettőnknek a fürdő gondolata: a Széchenyi fürdőre állt be az agyunk, ezért egyértelműnek gondoltuk, hogy Szécsényben is van fürdő… Nem volt. Étterem viszont igen, egészen tűrhető konyhával. Az egységgel szemben még egy szécsényi szobor is állt. Érted, szécsényi szobor, muhaha… Volt ott egy SZUPER kóp üzlet is, ott vettünk némi rosét estére, mert Hollókőn semmi sem volt nyitva péntek este 7-kor. Akkor vásároltuk meg ezt a remek, kis piros Berghoff tálat is, amiben ma spenótos kék sajtos nudlit sütöttem. Most már nekem is van menő Berghoff edényem. Nem, ez nem egy fizetett hirdetés, csak egy (egyelőre még 😉 ) nem jövedelmező élménybeszámoló.

A nokedlihez soha nem mérem ki a lisztet és a folyadékot sem, a mennyiségek gondolomformán lesznek megadva. Ha van jól bevált nokedli receptetek (nagymamától, szomszédasszonytól, Horváth Ilonától), használjátok nyugodtan azt.

Előkészítés: 15 – 20 perc

Sütési idő: 10 – 15 perc

spenotos_nudli (3)

 

Hozzávalók (3 – 4 főre):

30 dkg tönkölybúza fehérliszt

1 nagy tojás

kb. 1 dl víz

0,5 dl extra szűz olívaolaj (isteni lágy lesz tőle a tészta)

1 – 2 nagy csipet só

frissen tekert tarka bors

45 dkg fagyasztott, natúr spenót

kb. 5 dkg kéksajt

2 dl tejszín

só, bors

2 gerezd fokhagyma

diónyi vaj

frissen reszelt szerecsendió

4 – 5 marék reszelt sajt a tetejére (félkemény, reszelhető)

A spenótot egy közepes lábasban olvasztani kezdtem. Ezalatt kikevertem a nudli tésztáját. A liszthez adtam a tojást, a sót és a borsot. Beleöntöttem az olívaolajat és adagolni kezdtem hozzá a vizet. Annyi vizet adtam hozzá, amitől egy lágy, de nem folyós tésztát kaptam. Nem dolgoztam ki teljesen a tésztát, a nokedlinél az a jó, ha nem teljesen sima a tészta, a kis csomók kifejezetten jó tesznek neki. Ezután egy fazékban vizet forraltam a nudlinak.

A sütőt előmelegítettem 220 fokra, légkeverésen, felső grill fokozattal.

Amíg a víz felforrt, befejeztem a spenótos szószt. A már felolvadt spenóthoz adtam a finomra aprított fokhagymát. Beletördeltem a kéksajtot, alaposan elkevertem és hagytam elolvadni. Kóstolás után sóztam, borsoztam, és felöntöttem a tejszínnel, beletettem a vajat is. Egyszer összeforraltam, majd szerecsendiót reszeltem bele. Még egyszer megkóstoltam és még egy csipet sóval és borssal fűszereztem. Adtam hozzá egy löttyintésnyi citromlevet.

A forrásban lévő vízbe szaggattam a nokedlit és pár perc alatt (amíg feljöttek a víz tetejére) megfőztem őket. A főzőléből félretettem bő fel decinyit. A leszűrt nudlikat a spenótos keverékhez adtam, alaposan összeforgattam, majd a kivajazott jénaiba tettem. A tetejét megszórtam a reszelt sajttal (most Garabonciás natúr tehénsajttal) és bő 10 perc alatt aranybarnára sütöttem a forró sütőben.

spenotos_nudli (2)

spenotos_nudli (1)

Kéksajtos spenótkrémleves

Ebből a levesből csak ebédelni terveztem, bejegyzést írni róla nem, de annyira finom lett, hogy mégis megírtam. Bele lehet fulladni a friss spenótba a piacon, túl is vásároltam magam legutóbb. Ennek egyenesági következményeként volt a fagyasztóban kb. 40 deka megfonnyasztott spenót, kvázi püré. Egy kis kéksajt, némi tejszín és szerecsendió, egy löttyintésnyi citromlé, az én adagomra kevés csilipehely. Ennyi. Friss rozsos stanglival a legjobb.

Kis befőttes üvegben meg jó elvihetjük magunkkal oda, ahova épp megyünk. 😉

Elkészítési idő: kb. 10 perc

keksajtos_spenotkremleves

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

kb. 40 dkg spenót püré (friss spenótból legalább 1 kg, de inkább a duplája)
2 – 3 ek. olívaolaj
3 közepes gerezd fokhagyma
só, frissen tekert bors
néhány nagyobb csipet frissen reszelt szerecsendió
4 – 5 dl zöldségalaplé (víz is jó)
1 ek. kukoricaliszt
5 – 6 dkg kéksajt
kb. 1 dl tejszín
1 – 2 ek. citromlé

A spenótpürét 1 órával a főzés előtt kivettem a fagyasztóból.

Megpucoltam és késsel felaprítottam a fokhagymákat. Egy nagyobb csipetnyit félretettem belőle. Egy szélesebb, közebes lábast hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, közepesre mérsékeltem alatta a hőt. Beledobtam a fokhagymát és 1 perc alatt, kevergetve megpároltam. Éppen csak annyira, hogy elinduljon az illata. Figyelni kell, mert nagyon könnyen megéghet, amitől keserű lesz. Ezután rátettem a spenótot, felöntöttem az alaplével, majd sóztam és borsoztam, egy nagy csipetnyi szerecsendiót is adtam hozzá. Pár perc alatt összeforraltam. Ekkor beletördeltem a sajtot, megszórtam a félretett csipetnyi zúzott fokhagymával, majd botmixerrel az egészet krémesre kevertem. Hozzáadtam a kukoricalisztet is, a botmixerrel csomómentesre kevertem. Szépen besűrítette. Végül lassan, vékony sugárban belecsurgattam a tejszínt, majd az 1 ek. citromlevet. Alaposan elkevertem, egy kóstolás után még sóztam, és a maradék friss szerecsendiót is beleszórtam.  Ha valaki savanykásabban szereti, tehet bele még egy ek. citromlevet.

Ha friss spenótból készítjük, ugyanez a menete, csak a spenót mosásával, előkészítésével (ha nem bébi) és megfonnyasztásával tovább tart a folyamat. Haha, ezért érdemes a mélyhűtőben tartani fagyasztott spenótot is. 🙂

A facebookon itt találtok meg.

keksajtos_spenotkremleves (9)

keksajtos_spenotkremleves (16)

Spenótos túrógaluska

Nyersen megeszi Rozi a spenótot, de ha főzelékként kapja, nem kell neki. Ki érti? A gombócban viszont imádta. Segített a kavarásában is. Mellém húzta a kis létráját és közölte, hogy anya, én is főzök beled (az ő fonetikájában a vé még bé :)). Szépen bővül a gyerekkel a konyhában lista. Nettó 35-40 perc alatt elkészült, egy kergetőzéssel és egy bújócskával  együtt bruttó 45 perc…

1spenotos turos grizgaluska (853x1280)

 

Hozzávalók (3.4 személyre):

a gombóchoz:

25dkg túró
25-30 dkg friss spenót (még szezonja van)
12-15 dkg búzadara (attól függően, mennyire veszi fel a massza)
2 egész tojás
2,5 dkg vaj
2 ek. sós krémsajt (pl. fevita)
1 duci gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt fekete bors
csipet só

5 ek. olívaolaj

a sajtmártáshoz:

5 dkg vaj
1 ek. liszt
15 dkg sajt (ki milyet szeret, most edamit használtam, de valamilyen intenzívebb, érett, penészes sajt is kiváló)
2,5 dl tej (szobahőmérsékletű)
frissen reszelt szerecsendió
maréknyi aprított petrezselyem
csipet só, frissen őrölt fekete bors

A spenótot megmostam, lecsöpögtettem. Egy nagy serpenyőt felhevítettem, belecsorgattam az olívaolajat, majd rádobtam a spenótot és 5-6 perc alatt megfonnyasztottam. Ezután leszűrtem és egy nagy keverőtálba tettem, majd botmixerrel kissé összemixeltem. Hozzáadtam a vajat, belereszeltem a fokhagymát. Ezalatt kihűlt annyira, hogy hozzákeverhessem krémsajtot, a tojásokat, majd a búzadarát és a túrót. Alaposan összekevertem. Sóztam, borsoztam, belereszeltem 1/4 szerecsendiót. Vizet forraltam egy fazékban, két evőkanál (ha kisebb galuskákat akarunk, akkor teáskanállal szaggassuk) segítségével galuskákat formáztam, majd a vízbe tettem. Addig főztem, amíg feljöttek a víz tetejére. Ezután 10-15 percig állni hagytam a forró vízben.

Ezalatt elkészítettem a sajtmártást. Lereszeltem a sajtot. Egy kisebb lábasban felolvasztottam a vajat, belekevertem a lisztet és a reszelt sajtot, alaposan elkevertem. A sajtot hagytam megolvadni. Ekkor apránként felengedtem a szobahőmérsékletű tejjel, csomómentesre kevertem és hagytam összefőni. Sóztam, borsoztam, frissen őrölt szerecsendióval fűszereztem. Jól elkevertem. Egyszer felforraltam, végül hozzáadtam a friss, aprított petrezselyemzöldet. Meglocsoltam vele a galuskákat és megszórtam kevés petrezselyemmel.

1spenotos turos grizgaluska1 (1280x853)

Hébe-hóba gyúr 2. - Mozzarellás-paradicsomos csirkemell, gombás újhagymás fussilivel, bébispenóttal

Ez a recept önmagában lehet, hogy nem 100%-ig diétás, de azzá lehet tenni néhány ötlettel, amit a recept végén részletezek.

mozzarellas csirke

 

Hozzávalók:

2 szelet csirkemell
Mozzarella light
1/2 paradicsom
4 fej gomba
4 szál újhagyma
bébispenót
5-10 deka fussili (durum, vagy teljeskiőrlésű legyen)
só, bors, balzsamecet, citrom, bazsalikom, fokhagyma
opcionális: csili

A besózott borsozott csirkemelleket olivaolajon gyorsan kisütöm, és egy kis jénaitálban elhelyezem. A fél paradicsomot vékony szeletekre vágom, ráhelyezem a csirkére megszórom egy kis bazsalikommal.Ezután ráhelyezem a mozzarellát (én a vízbenázót vettem, a golyóbist felkarikáztam, csirkemellenként két szeletke fért rá). Ha ezzel elkészültünk, megmossuk az újhagymát, a gombát, felszeleteljük őket.
Azzal az edénnyel folytathatjuk a főzést, amiben a csirkéket megsütöttük (nekem kerámiabevonatú serpenyőm van), mert a csirke után maradt szaft felhasználása abszolút nyerő. Öntsünk bele egy kis vizet (ha még forró a serpenyő, felbugyoghat és gőzölhet, de ne aggódjunk, nem fog lángolni), majd jöhet a felszeletelt gomba és újhagyma. Ha nagyon elpárolgott a víz, önthetünk egy kicsit hozzá, de csak mértékkel. Sózzuk, borsozzuk, két gerezd zúzott fokhagymával, majd egy kis balzsamecettel meg citromlével tesszük pikánssá (nem kell túl sok ezekből sem, nem kell, hogy minden lukat összehúzzon a savanyú íz). Addig rotyogtatjuk, hogy nagyjából elpárologjon a fölös víz és nedvesség. Ennél a pontnál rakjuk be a sütőbe a csirkét (én nem melegítettem elő, mikor beraktam légkeveréssel 200 fokra állítottam).
Miközben a csirke a sütőben élvezkedik, forraljunk vizet, és készítsük el a fussilit (én puccos módon “al dente” csináltam, aminek többek között az volt az oka, hogy idő közben a csirke megsült… nomeg amúgy sem szeretem a szétfőtt tésztát). Forgassuk össze a fussilit az újhagymás-gombás szósszal, majd egy tálban a  friss bébispenóttal (ne a serpenyőben, mert akkor összeesnek a levelek). A spenótot fel is lehet vágni, én egészben hagytam, bár így nehezebb volt enni. Szóval amikor a tészta a spenóttal összefonódott, a csirkét vegyük ki a sütőből, rakjuk tányérra, tegyük mellé a spenótos tésztát, és ehetünk is.
Ötlet 1: ha valaki kerüli a tészták összes formáját, hagyja ki. A spenótra öntse rá a gombás-póréhagymás-fokhagymás-balzsamecetes-citromos szószt.
Ötlet 2: ha valakinek a mozzarella light is túl zsíros, hagyja el. Így marad egy paradicsomos-bazsalikomos sült csirke, pikáns bébispenót salátával.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!