Rizsázzunk!

Karácsonyi bacondzsem

Az hiszem, épp a Húsimádók klubját néztük néhány hete a TV Paprikán, abban csinált az ausztrál csóka szalonnalekvárt. Zoliban olyan mély nyomot hagyott, hogy azóta is hajtogatta, ez milyen jó. Aztán a Street Kitchen egyik videójában is láttam egy verziót. Tegnap meg leteszteltük a barátainkon a sajátunkat.

Elkészítési idő: kb. 15 perc

szegfuszeges_bacon_jam

 

Hozzávalók ( 1 kicsi erőspistás üveghez):

20 dkg bacon

1 kis fej lilahagyma

1 kis fej vöröshagyma

3 kisebb gerezd fokhagyma

néhány csipet szárított rozmaring

frissen tekert bors (8 – 10 tekerésnyi)

csipet só

1 ek. méz

1 – 2 ek. balzsamecet

1 csipet nádcukor

3 szem szegfűszeg

1 nagy narancs felének a leve

A hagymákat megpucoltam, felaprítottam. A bacont felkockáztam és egy serpenyőben ropogósra sütöttem. Félretettem egy tányérra. A bacon kisült zsírjában a közepesnél kicsit enyhébb lángon dinsztelni kezdtem a hagymákat. Picit sóztam. Amikor félig megpuhultak, hozzáadtam a szegfűszeget, a rozmaringot, a mézet, a nádcukrot és a balzsamecetet. Belefacsartam egy nagy narancs felének a levét. Ha kezeletlen narancsot kapunk, a héját is reszeljük bele. Alaposan elkevertem és hagytam teljesen megpárolódni.

A sült szalonnát a hagymával együtt késes aprítóba tettem, frissen őrölt borsot adtam hozzá és az egészet összeaprítottam. Apró bacon darabokat hagytam benne, hogy kicsit ropogós legyen.

A kis üveg dekorálásához a cuccok (pékzsineg, papírcsillag) az Ezt ettem: a bolt-ból vannak.

Facebook: Rizsázzunk!

Medvehagymás puliszka

Pánikszerűen veszik az emberek a medvehagymát. Én is. Mintha abban a néhány hétben dőlne el minden, amikor nő. Lehet, hogy igen. Vagy csak annyira friss zöld hiányunk van már, hogy mindet akarjuk. 😉

Többen lettünk a szombati ebédre, mint terveztük, úgyhogy kellett még valami, amivel “csalhattam”. A keletkezett hiányt puliszkával pótoltam, a zöldségekkel sült csirkecomb és a csicsókasaláta mellett ez is köret lett. Mindenki jól lakott, én meg jól megnyugodtam. 😉 Jó ez a kukoricadara, szeretem, hogy variálható, hangulattól, rendelkezésre álló hozzávalóktól függően. Most krémes medvehagyás puliszka lett belőle. Mert medvehagymát eszünk medvehagymával.

Előkészítés: kb. 15 perc
Sütési idő: 45 – 55 perc

medvehagymas_puliszkakockak (10)

 

Hozzávalók (egy kisebb, kb. 12×25 centis tepsihez):

12 dkg bacon felkockázva (előre kockázottat is vehetünk)
1 kisebb, vékonyabb póréhagyma
1 nagy csokor medvehagyma
2 nagy tojás
1 csésze tej (zöldségalaplé is lehet)
2 csésze víz
3/4 csésze kukoricadara
1/4 tk. só
frissen őrölt bors
olívaolaj a tepsi kikenéséhez

A sütőt előmelegítettem 175 fokra, alsó – felső üzemmódban. Egy tepsit (kb. 12 cm x 25 cm) kiolajoztam az olívaolajjal.

Egy serpenyőbe tettem a felkockázott bacont és sütni kezdtem. Nagyjából 7 – 8 percig sütöttem, közepes lángon. Időnként átkevertem. Közben megmostam a medvehagymát és a póréhagymát is. A medvehagymát hagytam lecsöpögni, a póréhagymát vékonyan felkarikáztam.

Amikor a bacon kissé ropogósra sült, hozzáadtam a póréhagymát és kb. 5 alatt megdinszteltem. Közben felaprítottam a medvehagymát, majd amikor a póréhagyma megpuhult, azt is a serpenyőbe tettem és pár perc alatt kissé átsütöttem.

Egy nagyobb tálba ütöttem a tojásokat. Felvertem, sóztam, borsoztam. Hozzáöntöttem a tejet és a vizet, majd belekevertem a kukoricadarát is. Hozzáadtam a baconös medvehagymás keveréket is, alaposan elkevertem, majd a kiolajozott tepsibe öntöttem. Nagyjából 50 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával ellenőriztem. Amikor nem ragad már tészta a tűre (vagy késre), készen van a puliszka. Kétszer átkeverhetjük, egyszer 15 perc, majd még egyszer 30 perc után. Én ezt most bizony elfelejtettem, így két rétegű lett a puliszka, egy isteni kukoricadarás alj és rajta egy krémes, tejes tojásos réteg. Így is, úgy is nagyon finom.

Mi most köretként ettük a zöldségekkel sült csirkecomb mellé, de magában is remek. Ha önálló fogásként esszük, kevés parmezánnal megszórhatjuk a tetejét és adhatunk mellé salátát (pl. rukkolát).

Nézzetek be a Facebookra is, itt találtok meg.

medvehagymas_puliszkakockak (13)

medvehagymas_puliszkakockak (11)

Ropogós lilakáposzta saláta

Gyanús, hogy ma húsmentes hétfőnk lesz. A lilakáposzta ennek köszönhetően nem lesz az enyészeté. Na jó, egy kis bacon azért került bele. Friss, ropogós, gyors. Meg jó harsány is. 🙂 Magában vagy köretként, hússal vagy hús nélkül. Ráadásul a lilakáposztának szezonja van. Akkor meg miért is ne? 🙂

Előkészítés: 5 perc
Összeállítás: 10 perc

lilakaposzta sali magokkal3 (1280x853)

 

Hozzávalók (2-3 főre):

30 – 35 dkg lilakáposzta
fél fej lilahagyma
1 marék felkockázott bacon + 1 ek. olívaolaj
1 marék magkeverék (tökmag, napraforgómag, szezámmag, vagy ami tetszik)
só, frissen őrölt bors
1 csipet egész római kömény (tényleg csak 1 csipet, mert nagyon intenzív)
3 -4 kupaknyi balzsamecet
1 ek. tökmagolaj (elhagyható)
1 nagy csipet nádcukor

A káposztát legyalultam, a lilahagymát apró kockákra vágtam. Egy nagyobb keverőtálba tettem őket, majd sóztam, borsoztam, csipetnyi római köménnyel fűszereztem. Ezután 1 ek. olívaolajon megpirítottam a bacont, egy száraz serpenyőben pedig a magokat. Vigyáztam, mert könnyen megéghetnek, ezért, amikor elindult az illatuk, le is kapcsoltam a serpenyő alatt a lángot.

A kisütött bacont a hagymás káposztához kevertem, hozzáadtam a csipetnyi nádcukrot, beleszórtam a magokat, meglocsoltam a balzsamecettel és a tökmagolajjal. Alaposan összeforgattam, majd kóstolás után még kicsit sóztam.

Tipp: ha valaki nem szereti a római kömény intenzív ízét, nyugodtan helyettesítheti sima köménnyel. Egyébként köménymag nélkül is nagyon finom.

Tipp: a bacon elhagyható, én csak maradéktalanítottam a hűtőt, ezért került bele

Póréhagymás krémsajtos lepénykék

Gyors. Egyszerű. Nem diétás. Cserébe finom és egészen olcsó. Mi kell még egy galád novemberi nap végén? Jó, egy kis sör, vagy bor, vagy unicum. Csak kevert ne, mert az másnap lever…

Előkészítés: 10 perc
Sütési idő: kb. 15 perc

pores keksajtos leveles lepenyek.5jpg

 

Hozzávalók (4 főre):

50 dkg leveles tészta
10 dkg natúr krémsajt
8 dkg kék sajt (pl. viking, ami egészen finom, és nem drága)
negyed szál póréhagyma
1 gerezd fokhagyma
10 dkg kockázott bacon
só, bors
frissen reszelt szerecsendió
1 ek. olívaolaj
tojás a lekenéshez
néhány karika póréhagyma és pár szem fekete olívabogyó negyedelve a díszítéshez

A sütőt előmelegítettem 230 fokra, alsó-felső üzemmódban. A sütő tepsijét kibéleltem sütőpapírral.

A kéksajtot kikevertem a natúr krémsajttal, a frissen reszelt szerecsendióval, csipet borssal és a zúzott fokhagymával. Sózni egyáltalán nem kell, mert a kék sajt éppen eléggé sós.

Egy serpenyőben 1 ek olívaolajon a közepesnél kicsivel erősebb lángon pirítani kezdtem a bacont. Közben előkészítettem a póréhagymát. A vastagabb, fehér végét levágtam, majd a zöld végével lefelé a csap alatt gyorsan átmostam. Vékonyan felkarikáztam, néhány karikát meghagytam a díszítéshez. 3-4 perc után a póréhagymát a baconre dobtam és pár percig együtt pirítottam vele. Ekkor lehúztam a tűzről és hagytam kissé kihűlni, amíg előkészítettem a leveles tésztát. 1 evőkanálnyit meghagytam belőle a tálaláshoz.

A kb. fél centi vastag leveles tésztát 6-7 x 10 centis téglalapokká vágtam. A szélüket nagyjából 1 centis csíkban lekentem a felvert tojással, majd mindegyik oldalon visszahajtottam. A visszahajtott széleket is lekentem tojással. A baconös póréhagymát belekevertem a kéksajtos masszában, jól összeforgattam, majd az előkészített tésztákra halmoztam és egyenletesen eloszlattam. Lepényenként bő 1 teáskanálnyi sajtos masszát használtam. A forró sütőbe tettem bő 15 percre. Sütőnként változó, hogy mennyi a végleges sütési idő, de valahol 15 perc körül mozog.

Tálaláskor kevés pirított bacon – póréhagyma keverékkel és olívabogyóval díszítettem.

Parmezános-brokkolis farfalle

Alakul a WR verseny, egyre több a nevező. Következő játékosunk kevés kellékkel, egyszerűen játszik. Magyarítva még egyszerűbb, már majdnem faék… A bacon azért itt is feltűnik. Az angolok nehezen vannak meg nélküle. Én meg beújítottam néhány csuda evőeszközt a lomistól 187,5 Ft-os darabáron, némi alkudozás után, ez volt a legjobb része. 🙂

Előkészület: 10 perc
Főzési idő: 15 perc

parmezanos brokkolis farfalle3

 

Hozzávalók (4 főre):

40 dkg farfalle tészta (az eredeti recept festonit ad meg, de azt nem kaptam)
1 közepes fej brokkoli (az eredeti recept lila/lilás brokkolit ír, de az sem volt a piacon)
2 ek. olívaolaj
25 dkg bacon összevágva (haha, WR Sweet Cured Smoked Back Bacon with Marple Syrup… épp nem volt még a hentesnél sem :P)
2 ducibb gerezd fokhagyma, felaprítva
kb. 1 dl mézes tokaji borecet (fehérbort ad meg a recept, de az nem volt itthon, felittam :P)
5 dkg parmezán lereszelve (ez az egyetlen drágább tétel, grangustot vettem, ami parmezán jellegű és most 800 ft volt 20 dkg)
3-4 maréknyi bébi spenót (ezt nem írta a recept, de vettem a piacon, mert friss volt és üde)
3,5 – 4 l víz
3 ek. só
frissen őrölt bors

Egy nagyobb fazékban feltettem a tészta vizét forrni. Bőkezűen sóztam. Amikor felforrt, beletettem a tésztát, jól megkevertem és újraforrástól számítva 10-12 percig főztem. A brokkolit a főzési idő vége előtt 3 perccel tettem a vízbe.

Tehát, amíg a tészta főtt, előkészítettem a brokkolit és a bacont. A brokkolit rózsákra szedtem, a szárait kisujjnyi vastag szeletekre vágtam. A szárrész legvastagabb részét, a végét nem használtam. A bacont kb. 1,5 – 2 centis kockákra vágtam. A fokhagymát is megpucoltam, felaprítottam. Egy serpenyőben olívaolajat hevítettem, majd a közepesnél kicsivel erősebb lángon kb. 4-5 perc alatt ropogósra sütöttem rajta a bacont. Ekkor hozzáadtam az aprított fokhagymát, közepesre mérsékeltem a lángot és 1 percig sütöttem a fokhagymával is. Ráöntöttem a borecetet (legyünk óvatosak, fröcsköl és buborékos lesz), és hagytam kicsit elfőni. Ekkor még egy csipet sót adtam hozzá.

Amikor a tészta és a brokkoli megfőtt, egy szűrőlapáttal átszűrtem a serpenyőbe (nem baj, ha átcsorog egy kevés a főzővízből), frissen őrölt borssal megszórtam, alaposan elkevertem, és hozzáadtam még 3-4 evőkanálnyit a tészta főzővizéből. Ez szépen bevonta a tésztát. A végén megszórtam a bébi spenóttal és éppen csak összeforgattam, hogy a spenótnak még maradjon tartása.

Frissen reszelt parmezánnal (jellegűvel :-)) szórtam meg tálaláskor.

parmezanos brokkolis farfalle2

Sültparadicsom-leves

Kicsit idétlenül hangzik magyarul, pedig az angol neve olyan menő: roasted tomato soup. De ez a leves tényleg menő, magyarul is, angolul is. Hegyomlásnyi Waitrose-os receptgyűjteményem van, amit még drága barátnémtól kaptam, szorgosan szemezgetett nekem az ingyenes receptkártyákból. Szerintem már csak miattam járt egy időben a Waitrose-ba. Vagy ennyire ne legyek azért öntelt? 🙂

A 2 éves lekotorta őket a polcról, mert elfelejtettem, hogy azt a bizonyos polcot már réges régen eléri. Hozta és közölte, hogy “ez a tiéd”. Én meg jól megfőztem, mert 1. imádjuk a paradicsomlevest, 2. fél óra alatt megvan, 3. nem drága, de cserébe olcsó. Kicsit magyarítottam a hozzávalókon, mert pl. Waitrose English Classic Vine paradicsomot nem kaptam a piacon. 🙂

Előkészítés: kb. 10 perc
Főzési idő: kb. 20 perc

1sult paradicsomleves (1280x853)

 

Hozzávalók (4 főre):

95 dkg paradicsom (apró, lédús paradicsomokat vettem most)
2 kisebb fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj
6 szelet bacon (elhagyható)
1,5 liter zöldség alaplé vagy ugyanennyi víz
4 ek. balzsamecet
só, bors, 1 ek. nádcukor
1 ek. szárított majoránna
1 ek. oregánó
1 ek. bazsalikom
2 nagyobb babérlevél

A sütőt légkeverésen előmelegítette, 220 fokra (gázsütőnél 7-es fokozat). Egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A paradicsomokat megmostam, negyedeltem. A vöröshagymát, fokhagymát megpucoltam, a vöröshagymát vékonyan szeleteltem, a fokhagymákat késsel nagyobb darabokra vágtam. Mindent a tepsire halmoztam, megszórtam nagy csipet sóval, a zöld fűszerekkel, meglocsoltam 3 ek. olívaolajjal és 3 ek. balzsamecettel. Kézzel óvatosan, de alaposan összeforgattam, majd betoltam a sütőbe és addig sütöttem, amíg a paradicsomos keverék megpuhult és kissé karamellizálódott. Ez bő 15 perc volt.

Ezalatt egy fazékban felforraltam az alaplevet. Amíg ez felforrt, egy serpenyőben kevés olívaolajon ropogósra sütöttem a bacont, tányérra szedtem és hagytam kihűlni. A hagymás, fűszeres sült paradicsomokat az alapléhez adtam, beletettem a cukrot és botmixerrel simára turmixoltam. Még egyszer megkóstoltam, kevés sóval, frissen őrölt borssal és még egy kevés bazsalikommal kiigazítottam az ízeket. Tálalásig beletettem a 2 babérlevelet, ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy az íze diszkréten ott legyen a levesben.

A sült bacon-el és friss olívás ciabatta-val tálaltam. A tetejét meglocsoltam még egy kis balzsamecettel.

Póréhagymás krémsajtos tekercs

Gyors vacsora akkut lustáknak. Én egész nap klinikai eset voltam, annyira, hogy lángost ettünk ebédre a közeli lángosos bódéból, mert nem volt kedvem hazaviharzani a játszótérről ebédet főzni. Rozival sem volt erőm alkudozni, hogy most már ideje menni. Ma ő nyert. 🙂 A lángosos srác elég jól nyomja a témát, ő még tudja, milyen a jó lángos tészta.
Na de a vacsora. Leveles tésztát vettem a boltban. A többi meg volt itthon a hűtőben, kamrában. Az egyik feléből ez a tekercs lett. A másikból pedig ez.

Hozzávalók:

25 dkg leveles tészta
fél szál póréhagyma
15 dkg natúr krémsajt
2 evőkanál tejföl
10 dkg bacon (most felkockázott volt itthon)
frissen reszelt szerecsendió
1 mk. citromlé
1 csipet cukor
1 mk. só
frissen őrölt fekete bors
8-10 dkg reszelt sajt (gouda volt itthon)
1 + 2 ek. olívaolaj
1 tojás
A leveles tésztát hagytam kiolvadni.
A póréhagymát megfonnyasztottam az olívaolajon, kicsit sóztam. Közben simára kikevertem krémsajtot 1 ek. olívaolajjal, a tejföllel, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, a csipet cukorral és a citromlével. Belereszeltem a szerecsendiót. Az egészet jól összekevertem. Érdemes kóstolni és ha kell, még sózni, fűszerezni.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral. A sajtot lereszeltem.
A tésztát fél centi vékonyra nyújtottam, megkentem egyenletesen a krémsajttal, eloszlattam rajta a póréhagymát, megszórtam a bacon kockákkal és a reszelt sajttal. A tészta tőlem távolabb eső szélét 2 centi széles sávban üresen hagytam, ezt megkentem felvert tojással. A egészet szorosan feltekertem, megkentem tojással, tepsire raktam és kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütöttem.De lehet, hogy volt az fél óra is.
Hardkór fokhagymás tejfölt adtam mellé.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!