Rizsázzunk!

Fetás-görög joghurtos sült zöldségek

Van az úgy, hogy előny a feledékenységem. Most éppen egy kiadós, isteni ebédet köszönhetek neki. A múlt héten vásárolt, de elfelejtett cékla, krumpli és édeskrumpli ma nagyon jól jött.

Most pedig megyek és lefojtom néhány kanál nutellával, amit még múlt héten vett nekem Zoli, egy olyan nap végén, ami ment volna a levesbe, ha nem kapok tőle egy nagy üveg nutellát…

Előkészítés: 5 perc

Sütési idő: 30-40 perc sütőtől függően

(20-25 perc után érdemes ellenőrizni a krumplikat)

fetas_gorogjoghurtos_sultzoldsegek1

 

Hozzávalók (1, esetleg 2 főre, de akkor már kell mellé mondjuk egy grillsajt is):

2 nagyobb édeskrumpli

2 közepes krumpli (Agata vagy sárga héjú krumpli)

3-4 db kisebb cékla

olívaolaj

frissen tekert bors

szárított rozmaring

szárított majoránna

1 kis fej lilahagyma

a tetejére:

4 ek. sűrű görög joghurt

pár csepp (vagy ízlés szerint) citromlé ízlés szerint

csipet só és néhány tekerésnyi bors

feta morzsolva

pirított tökmag

Előmelegítettem a sütőt 200 fokra, légkeverésen.

A zöldségeket alaposan megmostam, papírtörlővel szárazra töröltem. A krumplikat és az édeskrumplikat tűzálló kerámiatálba tettem. Meglocsoltam olívaolajjal, mindenhol sóztam, borsoztam és megszórtam őket a szárított zöldfűszerekkel. A céklákat félbevágtam, alufóliára tettem őket, a krumplikhoz hasonlóan fűszereztem, mellé tettem a négy darabra vágott lilahagymát. Becsomagoltam és a kerámiatálba tettem a krumplik mellé.

Sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem a zöldségeket. Az utolsó 5 percbe grill fokozaton kicsit pirítottam  őket. 20-25 perc elteltével beleszúrtam a krumpliba és az édeskrumpliba, ha már puha, vegyük ki,  csak a végén tegyük vissza a cékla mellé grillezni. A céklához képest hamarabb puhulnak, érdemes figyelni rájuk. A cékláról lehúztam a héját, de a krumplikról nem.

Amíg a zöldségek sültek, kiveretem a görög joghurtot a citromlével, olívaolajjal, sóval és borssal. A fetát nagyonn darabokra morzsoltam. A tökmagot száraz serpenyőben megpirítottam.

Tálaláskor a zöldségek tetejére kanalaztam a joghurtból, a morzsolt fetából és a pirított tökmagból és végül meglocsoltam azzal a fűszeres olajjal, ami a zöldségek alatt megmaradt a kerámiatálban.

Facebook: Rizsázzunk!

fetas_gorogjoghurtos_sultzoldsegek3

fetas_gorogjoghurtos_sultzoldsegek2

Vegyes zöldséges barnarizs

Van az életnek (a Jóistennek, univerzumnak, stb., kinek-kinek a saját gusztusa szerint…) humora, és még annál is konkrétabb jelzései. Engem megkínált egy közepes intenzitású gyomorbajjal, egy kis étrendváltásra (is) kényszerített, amellett, hogy a fejemben viharos sebességgel kavargó túl sok dolog szanálására is rávezetett. A dolgok túlagyalása és az ettől való szorongás nem jó, a gyomornak különösen nem, érzékeny kis műszer. Nekem ez lett az Achilles-ínam, ha szarul van nincs jól, tudom, hogy igazából én nem vagyok jól… Ironikus, ugye? A főzés, az ételek, az alapanyagok, az ízek körül forog a szívem, lelkem, és épp ez lett a gyenge pontom. Sebaj, kinyitottam magam újabb főzési technikák és alapanyagok felé, folytatom a tanulást. 😉

Laktató, tápláló zöldséges egytálételt főztem, amiben a zöldségek dominálnak, a rizs inkább csak kötőanyag. Azért került rá egy kis kemény, érlelt kecskesajt is, ha már a sajt a másik nagy kattanásom.

Előkészítés: kb. 15 perc

Főzési idő: kb. 45 perc (a lassú főzés az egyik lényeg)

zöldseges_barnarizs

 

Hozzávalók (3-4 főre):

4 ek. barnarizs

3. ek recpeolaj vagy 1 púpozott tk. kókuszolaj

kis darab póréhagyma (kb. 10 centis a zöld végéből)

3 fajta sárgarépa (1 hagyományos, 1 világos sárga, 1 lila)

1 paszternák

2 kisebb krumpli

3 kisebb cékla

6-8 db közepes kelbimbó

3 nagyobb retek

1 kicsi padlizsán (tényleg a lehető legkisebb)

1 tk. halszósz/szójaszósz (elhagyható)

só, kevés frissen őrölt bors

1 ek. citromlé

1 mk. egész kömény

1 tk. szárított kakukkfű

2 tk. szárított majoránna

víz, amennyi ellepi

a tetejére:

mindegyik zöldségből nyersen egy kevés (a retekből és a kelbimbóból kicsik)

1 nagy csokor friss petrezselyemzöld vagy koriander

pirított dió és fekete szezámmag

kemény, érlelt kecskesajt

A rizst megmostam és hagytam lecsepegni. Meghámoztam és feldaraboltam a zöldségeket. A répákat és paszternákot karikára, a krumplit nagyobb kockákra, a céklát vékony csíkokra, a retket először félbe, aztán vékony szeletekre vágtam. A kelbimbókat egészben hagytam. Vékonyan felkarikáztam a póréhagyma zöld részét.

A wokot hevíteni kezdtem, beletettem a kókuszolajat és amikor már forró volt, beleszórtam a köményt és kipattogtattam. Hozzáadtam a póréhagymát. Kicsit sóztam és meglocsoltam a halszósszal. Amikor a póréhagyma megfonnyadt, ráöntöttem a megmosott, lecsepegtetett barnarizst. 4-5 perc alatt kissé megpirítottam. Elkezdtem hozzáadni a zöldségeket: a sárgarépákat, a paszternákot, a céklát, a krumplit. Elkevertem, 5 percig tovább pirítottam, majd hozzáadtam a vastagabb szeletekre vágott retket és az egész kelbimbókat. Sóztam, borsoztam, megszórtam majoránnával, kakukkfűvel, meglocsoltam a citromlével és alaposan elkevertem. Felöntöttem annyi folyadékkal, amennyi kb. 1 kisujjnyira ellepte. Fedő alatt közepes tűzön megpároltam.

Közben száraz serpenyőben illatosra pirítottam a diót és a fekete szezámmagot.

A zöldséges rizs akkor van készen, amikor a zöldségek megpuhultak, de nem főttek szét, és a rizs is kb. fogkemény. Ha kell, fűszerezzük még sóval, borssal. Tálaláskor dekoratívan elrendeztem a rizses egytálételen a nyers zöldségeket és megszórtam a pirított magokkal és a kecskesajttal.

Facebook: Rizsázzunk!

zoldseges_barnarizs_2

Sültcékla-leves

Tökéletesen időzített a bejegyzés. Szakad az eső, minden szürke, a piacra menet eláztunk Rozival, és a ‘híresen végtelen’ türelmem is elveszett valahol.

Éppen most kell ez a sűrű leves. Utána még jó lenne valami nagyon édes, nagyon krémes, nagyon tömény süti, mondjuk egy NAGY szelet dobostorta, a tészta nem is kell, csak a krém és a dob a tetejéről. Az most lecsendesítené a tomboló egomat. Nincs itthon dobostorta, kénytelen leszek én a helyére tenni…

Előkészítés: kb. 15 perc a hámozáshoz, aprításhoz (addig előmelegszik a sütő)

Elkészítés: kb. 1 óra

sultcekla_leves (1) (853x1280)

Hozzávalók (kb. 4 főre):

1 kg zsenge cékla (pucolt súly)

5 céklagunó zsenge szárai

5 zsenge céklalevél

0,5 kg sárga krumpli (pucolt súly)

2 vékonyabb szál sárgarépa

2 kisebb fej lilahagyma

5 gerezd fokhagyma

olívaolaj

5 ág friss kakukkfű

só, bors

1,5 l víz vagy zöldségalaplé vagy a vízbe 1 – 2 bio zöldségleves kocka

2 nagyobb babérlevél

1 – 2 ek. balzsamecet

1 kicsi citrom felének a leve (tényleg kicsi citrom legyen)

1 ek. finomítatlan nádcukor

2 csokor petrezselyemzöld

lila újhagyma a zöldjével együtt

kevés friss kapor durvára vágva

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, légkeverésen.

Megmostam, megpucoltam és felkockáztam (kb. 2×2 cm) a céklát, a sárgarépát és a krumplit. Meglocsoltam olívaolajjal, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a cékla zsenge szárát, és alaposan összeforgattam. Egy sütőpapírral kibélelt tepsire terítettem, hozzáadtam a cikkekre vágott lilahagymát, a fokhagymagerezdeket héjastól és megszórtam 3 ágnyi friss kakukkfűlevéllel. A maradék 2 ág kakukkfüvet egészben adtam hozzá. A tepsit betoltam a sütőbe és kb. 1 óra alatt megsütöttem, amíg a zöldségek puhára sültek. A céklának még így is maradt tartása, egy leheletnyit roppanós maradt.

Amikor a zöldségek megsültek, a két kakukkfű ág kivételével, mindet egy nagyobb lábasba tettem, adtam hozzá néhány vékony csíkokra vágott céklalevelet és apróra vágott céklaszárat, babérlevelet, és felöntöttem 1,5 liter vízzel. Hozzáadtam először a leveskockát és fedő alatt, közepes lángon hagytam, hogy felforrjon. Ezután ízesítettem még 2 ek. balzsamecettel és egy csapott ek. nádcukorral. Elkevertem. Egy merőkanálnyit kivettem a zöldségekből és ugyanennyi lével és fél citrom levével botmixerrel összeturmixoltam. Az egészet visszaöntöttem a levesbe, összekevertem és még egy kicsit sóztam, borsoztam.

Tálaláskor kevés friss petrezselyemmel, kaporral, felkarikázott újhagymával és tejföllel dúsítottam.

* bioboltokban, a nagy két ismert drogériában is lehet kapni egészen jó minőségű bio leveskockákat. Nagyon ritkán használok ilyet, ez most az volt. Kocka nélkül is csinálhatjuk.

Facebook: Rizsázzunk!

sultcekla_leves (3) (853x1280)

sultcekla_leves (2) (853x1280)

ötlet: Stahl Magazin/Házias őszi ételek

Zellerkrémleves tojásmetélttel céklacsipsszel és pirított dióval

Jó az, amikor 7 ember rákészül egy beígért levesre (a címbe szereplőre), aztán az előző napi rakott káposzta maradékát kapják az asztalnál. Bekrepált a botmixerünk, a krumplinyomónak sok volt a zeller, a húsdaráló meg csak nem dolgozik olyan finoman, így minden lett a leves, csak krémes nem. Röpke 24 óra leforgása alatt (másnap vettünk új botmixert) elkészült a zellerkrémleves. Illett valami díszesebb feltéttel enyhíteni a gebaszt. 🙂

zellerkremleves_cekla_csipsszel_tojasmetelttel (3)

 

Hozzávalók:

40 dkg zellergumó megpucolva
1 fej lila -és 1 fej vöröshagyma
2 duci gerezd fokhagyma
1 alma
4 ek. olívaolaj
1 – 1.5 liter víz (vagy zöldségleves)
só, bors
frissen reszelt szerecsendió
1 – 1,5 dl tejszín vagy kókusztej
fél citrom leve (elhagyható, ha az alma elég savanyú)

1 nagy marék dió

2 – 3 közepes cékla + bő olaj a sütéshez

2 tojás + só, bors+ 1 löttyintésnyi tejszín+ 4 nagy csipet frissen reszelt szerecsendió

A zöldségeket megmostam, meghámoztam, majd a zellert és a krumplit felkockáztam. A megpucolt hagymákat vékony csíkokra vágtam. Egy közepes lábasban felhevítettem az olajat, rádobtam a hagymát, kicsit sóztam és megfonnyasztottam. Ezután a fokhagymát is megfuttattam rajta, kb. 1 perc alatt éppen csak, hogy illata legyen. Hozzáadtam a zellert, 3-4 percig pirítottam, felöntöttem az alaplével/vízzel, végül beledobtam a meghámozott, feldarabolt almát is. Kevés sóval és frissen őrölt borssal fedő alatt közepes lángon puhára főztem (kb. 15).

Közben a céklákat meghámoztam és a zöldséghámozóval vékony szeleteket vágtam belőle. Forró olajban ropogósra sütöttem (sütőben is süthetjük, ha ellenezzük a bő olajba való sütést), konyhai papírtörlővel bélelt tányérra szedtem. A diót száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra pirítottam, durvára vágtam és félretettem.

A tojásmetélthez a tojásokat egyesével sütöttem meg. A felütött tojáshoz sót, borsot, szerecsendiót és kevés tejszínt adtam. Alaposan felvertem, olajjal kikent forró serpenyőbe öntöttem, mint a palacsintatésztát és mindkét oldalát világos aranybarnára sütöttem. Tányérra szedtem, hagytam hűlni, végül feltekertem a tojáslepényeket és kb. 1 centi vastagon felvágtam.

A levest a végén botmixerrel összeturmixoltam, vékony sugárban hozzáöntöttem a tejszínt, elkevertem és fűszereztem még kevés sóval, borssal, bőségesebb mennyiségű frissen reszelt szerecsendióval.

Tálaláskor a levesbe szedtem a pirított diót, majd a tetejére tettem a tojásmetéltet és a céklacsipszet. Pirított rozskenyeret adtam hozzá.

Facebook: Rizsázzunk!

Tojásmetélt ötlete innen.

zellerkremleves_cekla_csipsszel_tojasmetelttel (4)

zellerkremleves_cekla_csipsszel_tojasmetelttel

Sült céklás köles grillezett halloumival

Az, hogy hétvégére ilyen idő lett, jót tesz nekem. Nemsokára elindulok Roziért az oviba, valószínűleg ki fog alkudni magának egy fagyit, mert minden egyes nap rápróbál. Utána pedig elmegyünk a Mátrába. Tűzifánk már van, bár a beszerzése nagyjából annyira volt elmebeteg, mint az A38-as igazolvány megszerzése. Zoli meg kb. pont olyan kattantan nézett a végére, még vihogott is, éppen úgy…. Reménytelennek tűnt, hogy bárki is állja a szavát, aki fát ígért. Az egyik nem jött a beígért szombat délután, a reklamáláskor pedig még ő reklamált, hogy minek reklamálunk. A másiknak meg napokba (!) telt megmondani, hogy a fuvarosa mikor ér rá. Aztán 2 órával a szállítás előtt telefonált, hogy szép napot, mingyá’ visszük a fát.

Vettem ma céklát a piacon. Ez lett belőle.

Elkészítés: kb. 20 perc + kb. 20 perc a céklasütésre

almas_ceklas_kapros_koles_grillezett_halloumival (9)

 

Hozzávalók (2 személyre):

10 dkg köles + dupla mennyiségű zöldségalaplé vagy víz
2 – 3 kisebb cékla
1 kisebb keményebb alma
1 kis fej lilahagyma
3 – 4 kis gerezd fokhagyma
só, frissen tekert bors
2 – 3 ek. extra szűz olívaolaj
1 csomag halloumi (ciprusi sütnivaló sajt) + 1 ek. olívaolaj
4 – 5 szál friss kapor
1 nagy marék dió

A sütőt előmelegítettem 180 fokra légkeverésen. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral. A céklákat megmostam, megpucoltam és kb. 2 centis kockákra vágtam. Megpucoltam a lilahagymát és négyfelé vágtam. Az almát megmostam és héjastól nyolc gerezdre vágtam, a magházat kivágtam. Mindent a sütőpapírra tettem. Hozzáadtam a fokhagymát, a héját nem szedtem le. Nagy csipet sóval és kevés frissen őrölt borssal fűszereztem, meglocsoltam olívaolajjal és kb. 20 perc alatt az egészet megsütöttem. A kaprot megmostam és hagytam száradni.

A kölest leöblítettem és dupla mennyiségű vízben feltettem főni. A vizet kissé sóztam, kb. egy nagy csipettel. Amíg a köles főtt, egy forró, száraz serpenyőben enyhén megpirítottam a durvára tört diót.

Amikor a céklás almás keverék megsült, kicsit hagytam hűlni. A krémesre sült fokhagymákat kiszedtem a héjból és a botmixer edényébe tettem a céklával, almával, lilahagymával együtt. Összeturmixoltam.

A céklás pürét a pirított dióval és a felaprított kaporral együtt hozzákevertem a köleshez. Lefedtem a lábast. A halloumit ujjnyi vastag (bő 1 centi) szeletekre vágtam. Egy serpenyőt a közepesnél kicsit erősebb lángon felforrósítottam, beleöntöttem 1 ek. olívaolajat, majd pár perc alatt a halloumik mindkét oldalát aranybarnára sütöttem.

Tálaláskor megszórtam kevés friss kaporral.

A facebookon itt vagyok.

almas_ceklas_kapros_koles_grillezett_halloumival (12)

Pácolt sült sütőtök és cékla

A múltkori több napos, konstans özönvíz alatt/után kissé megviselt voltam. Ráadásul a csizmám is beázik. Azóta tikkel a jobb szemem felső szemhéja, kezdem eléggé unni, baromi szar nem vicces érzés. Vagy csak rosszul állok hozzá…

Fogalmam nem volt, mi lesz majd belőlük, de olyan szépek voltak, hogy a zsenge céklagumót és a kicsi tököt is megvettem a piacon. A kofa is bájosan mosolygott mellé, meg régen is találkoztunk. Végül bepácoltam a zöldségeket, éjszakára a hűtőben hagytam, másnap megsütöttem. A fűszerezés pedig teljesen egyéni szocializáció kérdése, hiszen nincs kőbe vésett szabály, csak az ízlés. Csak bátran.

Előkészítés: 10 perc + 1 éjszaka a hűtőben
Elkészítés: kb. 20 perc sütés + 5 perc az összeállítás

gyomberes_pacolt_sult_cekla_es_sutotok (17)

 

Hozzávalók (1 személyes tál):

2 marék felkockázott zsenge sütőtök (kb. 1,5 x 1,5 centis kockák)
1 kis gumó zsenge cékla felkockázva (1×1 cm)
1,5 zöld citrom leve
2 – 3 nagy csipet só
4 ek. nádcukor vagy méz
4 tk. őrölt gyömbér
2 – 3 tk. szárított kakukkfű
4 kisebb zsályalevél
frissen tekert fekete bors
6 ek. extra szűz olívaolaj

1 duci gerezd fokhagyma

a tálaláshoz:

1 marék tökmag
friss kakukkfű
görög joghurt vagy mascarpone
kevés tökmadolaj
sonka

A céklát és a sütőtököt meghámoztam és felkockáztam. Külön tálba tettem őket. Megpucoltam és vékonyan felszeleteltem a fokhagymát. A páchoz összekevertem a zöld citrom levét, a cukrot, a sót, a borsot, a gyömbért, a zsályát, a kakukkfüvet és a fokhagymát. Hozzáadtam az olívaolajat, alaposan elkevertem, hogy a cukor elolvadjon. Meglocsoltam vele a céklakocákat és a sütőtököt is. Lefedve a hűtőbe tettem éjszakára. Másnap előmelegítettem a sütőt 200 fokra légkeverésen. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, az egyik felébe tettem a céklát, a másikba a sütőtököt. Kb. 20 perc alatt megsütöttem, még kissé roppanós maradt. Közben párszor meglocsoltam a tálkában visszamaradt páclével.

Amíg a cékla és a tök sült, egy száraz serpenyőben pár perc alatt kissé megpirítottam a tökmagokat. Hagytam kihűlni.

Tálaláskor egy tálba halmoztam a sült céklát és a sült sütőtököt, megszórtam friss kakukkfűvel, meglocsoltam kevés tökmagolajjal, a tetejére pedig krémsajtot és egy vékony szelet sonkát tettem.

A facebookon itt találtok meg.

gyomberes_pacolt_sult_cekla_es_sutotok (24)

 

 

Zöldségekkel sült csirkecomb

A legjobb dolog, ami a zöldségekkel történhet, ha kevés fűszerrel és olívaolajjal megsütjük őket. Ezt határozottan merem állítani. Ha pedig csirkecomb is kerül rá, akkor megtörténik a csoda, “merugyanis” a sülő hús szaftjától csavart kapnak a zöldségek is. Az már csak egy kis extra, hogy olcsón isteni ebédet tolhatunk nagyobb mennyiségű ember elé úgy, hogy max. 20 percet töltünk munkával a konyhában. A zöldségekkel sült csirkecomb nagy kedvenc.

Előkészítés: 15 – 20 perc
Sütési idő: kb. másfél óra

remoskaban_sult_zoldseges_csirkecomb (4)

 

Hozzávalók (5 főre):

5 egész csirkecomb
5 – 6 db közepes csicsóka
5 szem közepes krumpli
2 szál közepes sárgarépa
3 kisebb cékla
3 – 4 szál paszternák
2 fej lilahagyma
5 gerezd fokhagyma
4 – 5 tk majoránna
3 tk. kakukkfű
só, frissen őrölt bors
olívaolaj
fél citrom leve

A csirkecombokat alaposan megmostam, kozmetikáztam. Szárazra töröltem mindegyiket, majd fűszereztem: sóztam, borsoztam, bedörzsöltem a majoránnával. Állni hagytam, amíg megpucoltam és összevágtam a zöldségeket.

A csicsókákat jól átdörzsöltem egy vizes konyhai szivacs dörzsis oldalával. A sárgarépát, a krumplit, a paszternákot, a céklát, a lilahagymát és a fokhagymát megpucoltam. A zöldségeket nagyjából egyforma darabokra, kb. 2×2 centis kockákra, a lilahagymát pedig nagyobb cikkelyekre vágtam. A fokhagymát nem pucoltam meg, a héjában sütöttem meg. A zöldségeket a remoskába tettem, jó nagy csipet sóval, frissen őrölt tarkaborssal, a majoránnával és a kakukkfűvel fűszereztem. Meglocsoltam olívaolajjal és kézzel alaposan összeforgattam. A már befűszerezett csirkecombokat a zöldségekre tettem, meglocsoltam olívaolajjal és a citromlével. Rátettem a remoska fedelét és készre sütöttem. A zöldségek szépen megpuhultak, a csirkecombon a bőr ropogósra sült.

Ha nincs kéznél remoska, sütőben, fóliával lefedve is süthetjük. 190 – 200 fokon bő egy óra alatt elkészül.

Csicsókasalátát és medvehagymás puliszkát adtam mellé.

remoskaban_sult_zoldseges_csirkecomb (9)

Kecskesajtos céklás rizottó

2 in 1 kaja. Finom, és a körömlakkozás is elintézve. 😉 Ha valaki mégsem szeretne testfestést, húzzon fel egy vékony gumikesztyűt a cékla pucolásához. Azért egy kis citromlével leszedhető a nyoma, vagy dugjuk zsebre a kezeinket. 😉

Isteni rizottó készült céklával. Egy kis száraz vörösbor, némi sajt, meg kapor és kész is volt az egészséges, olcsó, gyors vacsoránk. A kecskesajt elhagyható, de néha megéri venni, mert nagyon finom. Ráadásul tényleg nem kell sok ehhez a kajához. A kaprot friss rozmaringra is cserélhetjük.

Glutén -és húsmentes.

Előkészítés: 5 perc
Főzési idő: kb. 35 perc

céklás rizottó (2)

Hozzávalók:

15 dkg reszelt cékla
15 dkg rizottó rizs
1 kis fej lilahagyma
1 duci gerezd fokhagyma
1 dl száraz vörösbor
5 dl zöldségalaplé
só, bors
2 ek. olívaolaj
1 ek. vaj
2 – 3 ek. reszelt parmezán jellegű kemény sajt
2 csapott ek. szárított kapor
5 dkg kecskesajt (elhagyható, de nagyon finom lesz tőle)

Megpucoltam a lilahagymát és a fokhagymát, apróra vágtam őket. Egy magasabb falú serpenyőt felhevítettem, beleöntöttem az olajat, és a közepesnél kicsivel erősebb lángon 5 – 6 perc alatt megpároltam rajta a hagymát. Időnként megkevertem. Amíg a hagyma párolódott, meghámoztam és a sajtreszelő legkisebb lyukú oldalán lereszeltem a céklát.

Ezután a lilahagymához adtam az aprított fokhagymát és még 1 percig pároltam. A serpenyőbe öntöttem a rizst, 3 – 4 percig kevergetve “elősütöttem”, amíg minden szemet alaposan bevont az olaj. Felöntöttem a vörösborral és hagytam elsisteregni, amíg azt is beszívták a rizsszemek. Ezután fokozatosan adagolni kezdtem a zöldséglevest, közepes erősségű tűzön. Mindig csak 1 merőkanállal. Hagytam, hogy a rizs tisztességesen magába szívja a folyadékot. Közben kevergettem. Csak akkor adtam hozzá a következő adagot, amikor a rizs felszívta az előzőt. Az utolsó merőkanálnyi zöldségleves előtt a rizshez kevertem a céklát és a kaprot, 1 percig kevergetve összeforgattam, majd jött az utolsó adag leves. Mire ezt is beitták a rizsszemek, krémesre, selymesre főtt az egész. Megszórtam a reszelt parmezánnal, hozzáadtam a vajat, és alaposan összeforgattam.

Tálaláskor kis kecskesajt kupacokat raktam rá. És mivel a cékla csak az utolsó pár percben kerül bele, nem fő szanaszét, megmaradnak az értékes tápanyagok benne.

Van kedvenc rizottótok? Osszátok meg bátran a Facebook-on is. Nézzetek be oda is.

céklás rizottó (1)

Forrás: www.waitrose.com

Citromos, rozmaringos céklasaláta

Kezdek torkig lenni. Önmagamhoz képest tetemes mennyiségű húst ettem meg az elmúlt 1 hétben. Csináltam egy jó kis céklasalátát, ami kiváló alternatíva lehet köretre, vagy csak úgy, egy szelet rozskenyérrel. Nem mellesleg jól jöhet újévkor, ha szeretnénk tehermentesíteni habtestünket. Készíthetjük nyers, főtt vagy sült céklából. Üdítő érzés a sok év végi kaja mellett/helyett.

1 céklát most parázson sütöttem meg, fóliába csomagolva, rozmaringgal, fokhagymával, sóval, borssal, olívaolajjal, mert abban a fene kiváltságos helyzetben vagyok, hogy a cserépkályhában friss, ropogós tűz pattog. A többit ezúttal megfőztem. Már csak azért is, mert Rozi így jobban szereti, akarom mondani, így megeszi. Na jó,  sütve is. Meg sütiben. 😉

rozmaringos citromos cékla

 

Hozzávalók:

5 – 6 db közepes cékla
1 ág friss rozmaring
fél citrom leve
1 dl extra szűz olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
kevés méz
1 – 2 ek. borecet (legjobb a vörösborecet)
1 ek. balzsamecetsó, bors
1 kis fej lilahagyma

A céklákat enyhén sós vízben megfőztem, hagytam kihűlni. Elkészítettem az öntetet. Az olívaolajat jól kikevertem sóval, borssal, zúzott fokhagymával. Hozzáadtam a citromlevet, a mézet és a vörösborecetet, a balzsamecetet. Felaprítottam a rozmaringot és az öntethez szórtam. A lilahagymát megpucoltam, félfőre vágtam és vékonyan felszeleteltem.

A kihűlt céklát meghámoztam, majd kb. fél centis csíkokra vágtam. Alaposan összeforgattam a citromos, rozmaringos öntettel és a lilahagymával. Kóstolás után kicsit még sóztam, borsoztam, majd hagytam állni egy órácskát.

Közben megsült a parázson az a cékla is, amit fóliába csomagolva tettem a kályhába.

parazson sült cekla

Diós céklasaláta

Gyors és laktató vacsora, vagy akár marhasült mellé kísérő is lehet ez a céklasaláta. Évekkel ezelőtt csinálta az egyik barátnőm, csak ő dió és balzsamecet nélkül. Én meg tovább finomítottam: dióval és balzsamecettel. 🙂 Akkor igazán finom, ha zsengébb, kisebb céklából készítjük, így kevésbé lesz földes íze. Az sem árt neki, ha állhat legalább fél napot. Ezalatt összeérnek az ízek.

1dios ceklasalata (1024x683)

 

Hozzávalók (4 kisebb céklából):

4 kisebb cékla
3-4 ek. mustár (ki mennyire szereti savanykásan)
3-4 ek. olívaolaj
1 duci gerezd fokhagyma
2-3 ek. méz (ki mennyire szereti édesen)
fél citrom leve
só, frissen őrölt bors
1 (max. 2) ek. balzsamecet
1 nagy marék dió

A céklákat megmostam és feltettem főni. Még finomabb, ha sütőben sütjük meg.

Amíg a céklák főttek, elkészítettem a mustáros öntetet. Megpucoltam a fokhagymát. A mustárt kevés sóval és borssal elkevertem, majd apránként hozzácsurgattam az olívaolajat és elkevertem. Egy homogén állagú mustáros alapot kaptam. Belereszeltem a fokhagymát, édesítettem a mézzel, majd a citromlével savanyítottam. Érdemes folyamatosan kóstolgatni, így tudjuk, miből kellhet még a tökéletes ízhez. Beleöntöttem a balzsamecetet, elkevertem, félretettem. A diót késsel durvára aprítottam, száraz serpenyőben megpirítottam, hagytam kihűlni.

A megfőtt cékláról leöntöttem a főzővizet, megvártam, amíg kihűlt. Megpucoltam és nagyjából fél centis csíkokra szeleteltem, majd jól összeforgattam a mustáros balzsamecetes öntettel és a dióval.

Egy szelet rozskenyérrel jó kis vacsora lett belőle. A látszat ellenére eléggé laktató. 🙂

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!