Rizsázzunk!

Nyár végi süti

Ülök a teraszon és nézem, ahogyan a szél fújja a leveleket. És ahogyan szépen sorban hullanak lefelé a fákról, egymás után. Vagy együtt. A gesztenyefa kezdi a sort, mindig ő kezdi. Egy-egy gumó is leesik már. Elmúlt a nyár. Rajtam meg reggel óta ül valami nehéz melankólia. Prézli vadászik a levelekre, a koppanó gesztenyegumókat pedig megugatja. Miután ásott egy akkora gödröt, amibe másfélszer belefér, leült mellém. Most meg befészkelte magát az ölembe. Ilyenkor rápihen a következő gaztettére. Pontosan tudom, mikor készül valamire. Előtte mindig szétnéz, hogy valaki figyeli-e.

Elképesztően szépek ma a színek. Még mindig nyár illata van az erdőnek, de már érezni lehet benne a közeledő őszt is. Azt is nagyon szeretem, valahogy most mégis szomorú, ahogyan elmúlik a nyár.

A sütit még akkor sütöttem, amikor pár napja elvittük a görög barátainkat Zoli szüleihez egy ebédre.

Előkészítés: kb. 15 perc

Sütési idő: 15 + 20-25 perc

szilvas_szedre_citromos_pite_merge5

 

Hozzávalók (kb. 25 centis piteformához):

a tésztához:

12 ek. puha vaj

1/3 csésze finomítatlan nádcukor

1,5 csésze fehér tönkölybúza liszt

1 csipet só

1 kezeletlen citrom héja

a krémhez:

3 egész tojás

3/4 csésze cukor

1 csomag vaníliás cukor

3 ek. liszt

3 ek. + 3 ek. citromlé

5 szem szilva

1 maréknyi szeder

1 maréknyi ribizli

1 tk. fahéj

3 ek. jó minőségű rum

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Kivajaztam, kiliszteztem egy kb. 25 centis piteformát.

Robotgéppel összeállítottam a tésztát. Alacsony fokozaton krémesre kevertem a vajat és a cukrot, majd hozzáadtam a többi a többi hozzávalót is. A tésztát egyenletesen elterítettem a formában és 15 percre a sütőbe tettem.

Közben összeállítottam a krémet. A gyümölcsöket megmostam. A szilvákat feleztem, kimagoztam, majd a feleket is feleztem. A szederrel és a ribizlivel együtt keverőtálba tettem, megszórtam a cukorral, a fahéjjal, meglocsoltam a citromlével és a rummal. Alaposan összekevertem. Ezután simára kevertem a tojást a cukorral,  hozzáadtam a lisztet is. Végül a tojásos masszába forgattam a fűszeres gyümölcsöket és jól elkevertem az egészet.

15 perc után kivettem a tésztát a sütőből, ráöntöttem a gyümölcsös tojásos masszát és ezzel együtt még kb. 20 percig sütöttem. Hagytam teljesen kihűlni. Az a lényeg, hogy a krém már ne lötyögjön, de ne is legyen kőkemény.

Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral, adhatunk mellé lágyan felvert tejszínhabot vagy vanília sodót.

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: fotohatterek.hu

Ötlet: innen

szilvas_szedre_citromos_pite2

szilvas_szedres_lemon_bar1

Héjában sült újkrumpli szezámmagrémmel és zsályával

Elsuhan mellettem a nyár. Tegnap ez az érzés hasított belém. Mikor érett be a cseresznye és a meggy? Hová tűnt a szamóca? Már van friss zöldborsó és csöves kukorica? Rohanok, szaladok, gyártok, eladok, aztán csak azt veszem észre, hogy már megint este van és már megint eltelt egy újabb hónap. Hiányzik a rendszeres főzés és a matatás a fényképekkel. Nagyon hiányzik. Lopott pillanatok vannak, egy-egy üres félóra/óra. Olyankor születnek az ilyen egyszerű ebédek, de az az igazság, hogy mostanában Zoli nagyobb teret kap a konyhában… <3

Nagyon hiányzik a jó sok főzés.

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: kb. 20 perc

 

hejaban_sult_krumpli_szezamkremmel

 

 

Hozzávalók (2 főre):

fejenként 3-4 db közepes újkrumpli

só, bors

olívaolaj

1 citrom reszelt héja

fél citrom leve

a szezámmagkrémes tejfölhöz:

5 ek. fehér szezámmag

3 ek. tejföl

só, bors

1-2 tk. citromlé

zsálya

A sütőt előmelegítettem 210 fokra légkeverésen. A krumplikat megmostam, szárazra töröltem, kettévágtam. Sütőpapírral kibéleltem a sütő tepsijét, a krumplikat vágott felükkel felfelé rátettem. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam olívaolajjal és a citromlével. Betoltam a sütőbe és kb. 20 perc alatt megsütöttem.

A szezámmagkrémhez száraz, forró serpenyőben enyhén megpirítottam a szezámmagot. Hagytam kicsit kihűlni, és kevés olívaolajjal egy nagy mozsárban krémesre kevertem. Sóztam, borsoztam, és elkevertem kevés citromlével, végül hozzáadtam kevés tejfölt is.

A zsálya leveleket 1 perc alatt megfuttattam kevés forró olívaolajon. A zsályalevél nagyon könnyen megég, tényleg elég nekik 1 perc a forró olajban.

Az aranybarnára pirult újkrumplikat tálaláskor meglocsoltam a szezámmagkrémes tejföllel és a pirított zsályalevelekkel díszítettem. Megszórtam még egy csipet sóval és borssal is.

Facebook: Rizsázzunk!

Alapötlet: Kicsi Vú/5elem konyha

Mustáros töltött karalábé

Az én nagymamám főzte a világ legfinomabb töltött karalábéját. Meg persze a legjobb vasárnapi húslevest, és ő készítette a legtutibb csirkepaprikást is. És a karfiolos fasírtot is. Közben pedig mesterien morgott, zsémbelt, és folyton panaszkodott, mennyire fáj a lába és neki mennyi baja van. De mindig megfőzte azt, amit kértünk, akár 3 félét is. Mert ő ilyen volt, így szeretett. A főztjével. Hiányzik. Na, tessék, most meg párás lett a szemem.

Előkészítés: 20 perc

Főzési idő: a karalábétól függően kb. 30 perc

toltott_karalabe_merge

 

Hozzávalók (4 főre):

4 db zsenge karalábé (a zöldjével együtt)

a töltelékhez:

1 kg darált hús

4 bőséges ek. orda

5 szál újhagyma

1 duci gerezd fokhagyma

só, bors

2-3 ek. dijoni mustár

a karalábé levelek közül a zsengék finomra vágva

a főzéshez:

a nagy karalábélevelek

víz, amennyi 2-3 ujjnyira ellepi

citromlé, ízlés szerint

1-2 ek. nádcukor

2 dl tejszín

1 ek. étkezési keményítő (elhagyható)

Összeállítottam a húsgombócokat, a hozzávalókat alaposan összegyúrtam és félretettem pihenni, amíg előkészítettem a karalábékat.

A karalábékat meghámoztam és kivájtam. A fazék aljába tettem a megmosott nagy karalábéleveleket, megtöltöttem a karalábékat a fűszeres hússal és a kivájt karalábé darabkákkal együtt a fazékba tettem mindent. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi bőségesen ellepte. Sóztam, borsoztam. Jó közepes tűzön kb. 30 perc alatt készre főztem. A töltött karalábékat kiszedtem, a tejszínt kikevertem a keményítővel és kevés forró főzőlével a hőkiegyenlítés miatt. A tejszínes keveréket hozzáöntöttem a főzőléhez, kevés citromlével és a nádcukorral ízesítettem még. A tüzet elzártam a fazék alatt. Végül visszatettem a karalábékat a szaftba.

Tálaláskor a kis karalábé darabokból és a szaftból is mertem a tányérra. Bőségesen.

Facebook: Rizsázzunk!

toltott_karalabe (0)

Citromos kakukkfüves gombakrémleves

“Anya, én szeretem a gombát. Komolyan, hidd csak el nyugodtan, én már szeretem a gombát. Megszerettem. Nyersen nem, úgy azért nem, de ha főzöl belőle levest, azt szívesen megeszem.” – szólt a 4 éves, amikor meglátta a gombát a piacon. Szívem örült, repesett, mert én magam odaadó rajongójuk vagyok, főleg az erdei fajtáknak. Meg a gyerekemnek is, a kossuthi körmondataiért, az esze járásáért, de leginkább azért, mert az, aki.

Így lett 1,2 kg friss barna csiperkéből egy sűrű, citromos és kakukkfüves gombakrémleves.

Előkészítés: kb. 10 perc

Főzési idő: kb. 25 perc

citromos_kakukkfuves_gombakremleves_merge1

Hozzávalók (4 – 5 főre):

1,2 kg barna csiperke

2 ek. olívaolaj

1 ek. vaj

1 kis fej lilahagyma

1 kis fej vöröshagyma

fél szál póréhagyma

4 gerezd fokhagyma

1 ek. finomítatlan nádcukor

2 ek. balzsamecet

3 babérlevél

4 – 5 ág friss kakukkfű (nem feltétlenül kell mind)

1 citrom leve és ha kezeletlen a citrom, akkor a héja is

7 – 8 dl zöldségalaplé vagy víz

1 dl tejszín

frissen őrölt fekete bors

A gombákat egy tiszta, nedves szivaccsal áttöröltem és nagyobb darabokra vágtam. Megpucoltam és felaprítottam a hagymákat. A fokhagymát nagyobb darabokra vágtam.

Egy nagyobb, felhevített lábasba tettem a vajat és az olívaolajat, majd amikor a vaj elolvadt, rádobtam a 3 féle felaprított hagymát. Sóztam és 5 perc alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam egy ágnyi kakukkfű leveleit, a babérleveleket, a fokhagymát és 1 percig pároltam így is. Rászórtam a cukrot, beleöntöttem a balzsamecetet, amit hagytam elsisteregni. A lábasba tettem a gombát és erősebb tűzön, sűrűn keverve, pirítani kezdtem. Nagyjából 5 perc után sóztam, borsoztam, belereszeltem a megmosott citrom héját és felöntöttem a zöldségalaplével. Hozzáadtam 2 ágnyi kakukkfű friss leveleit és fedő alatt hagytam felforrni, majd közepes lángon bő 10 perc alatt megfőztem.

Lehúztam a lábast a tűzről. 2 ek. gombát kivettem, a többit botmixerrel krémesre turmixoltam. Beleöntöttem a citrom levét és végül a tejszínt is. A végén fűszereztem még sóval, borssal és friss kakukkfűvel. Tálaláskor beletettem a gombadarabokat.

Ehetjük magában, kék sajtos vagy camembert-es pirítóssal, de akár friss rozskenyérrel is. A tetejére csurgathatunk még egy kevés balzsamecetet, vagy friss citromlevet.

Facebook: Rizsázzunk!

citromos_kakukkfuves_gombakremleves (21)

citromos_kakukkfuves_gombakremleves_merge

Citromos brokkolifőzelék zabpelyhes ricottás lepénnyel

Megfizethetetlen élmény volt éjjel 2-kor kirohanni az erkélyre és betekerni a kitekerve felejtett árnyékolót, miközben szélvihar volt és villámlott. Eléggé szürreális volt az ég a felhőkkel, meg a mögöttük felvillanó fényekkel. Majd beszartam, úgy féltem Nagyon gyorsan végeztem. Arra ébredni is finom, hogy kivisz a huzat a takaró alól, meg Zolinak is arra, hogy kiugrasztottam az ágyból, hogy húzza be a tetőablakok külső hővédő/visszaverő rolóit*. Ő a svéd fellépő nélkül is simán eléri. Ez biztosan neki is megfizethetetlen volt. Főleg, hogy nagyon undok tudok lenni az éjszaka közepén (is).

És végül tudni azt, hogy van, amikor semmi sem jó… Nyűgös vagyok.

* egyszer réges-régen egy nyári szélviharos zivataros este felkente az egyik ilyen rolót a tetőre, elég nehéz volt lehámozni, azóta inkább behúzzunk, ha vihar jön.

Előkészítés: 10 perc

Elkészítés: 20 25 perc

citromos_brokkolifozelek_3

 

Hozzávalók:

kb. 60 dkg brokkoli

1 kis fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

só, frissen tekert fekete bors

4 – 5 dl víz vagy zöldségalaplé

cél citrom leve és héja (ha nem kezeletlen, akkor 2 tk. szárított citromhéj)

1 dl sűrű joghurt

kevés tejszín (elhagyható)

a zabpelyhes ricottás lepényhez (8 – 9 kisebbhez):

kb. 20 dkg ricotta

10 dkg apró szemű zabpehely

1 ek. olívaolaj

2 kis gerezd fokhagyma

2 szál újhagyma

só, frissen tekert fekete bors

1 – 2 ek. citromlé

2 – 3 ek. víz

6 – 8 levél citromfű finomra aprítva

4 – 5 ek. olaj a sütéshez

A zabpelyhet száraz serpenyőben világos aranybarnára pirítottam.Félretettem hűlni.

A vöröshagymát és a fokhagymagerezdeket megpucoltam és finomra aprítottam. A brokkolit rózsáira szedtem, megmostam. A nagyobb rózsákat kisebb darabokra vágtam. Egy közepes lábast hevíteni kezdtem, 3 ek. olajat öntöttem bele és 4 – 5 perc alatt megdinszteltem rajta a vöröshagymát, amit kicsit sóztam. Rádobtam a fokhagymát is, 1 percig kevergetve pároltam, majd hozzáadtam a brokkolit is. Sóztam, borsoztam és a közepesnél kicsit erősebb lángon párolni kezdtem, kicsit pirítottam is. Pár perc után felöntöttem a vízzel és 8 – 10 perc alatt ressre főztem.

Amíg a brokkoli puhult, összeállítottam a zabpelyhes lepényeket. A hozzávalókat egy nagyobb keverőtálba tettem, alaposan összegyúrtam és hagytam állni, amíg befejeztem a főzeléket. A végén egy serpenyőt felhevítettem, kevés olajat öntöttem bele, majd oldalanként pár perc alatt megsütöttem a lepénykéket. Konyhai papírtörlőre szedtem, hogy a felesleges olajat felszívja.

A brokkoli egy részét (kb. a felét) valamennyi folyadékkal és a joghurttal a botmixer edényébe tettem és simára turmixoltam. Az egészet visszaöntöttem a lábasba, megkóstoltam és fűszereztem még egy kis sóval, frissen őrölt fekete borssal és a citromlével.

Facebook: Rizsázzunk!

citromos_brokkolifozelek

citromos_brokkolifozelek_2

Kapros citromos cukkinifőzelék zöld spárgával

Egészen korán kimentem ma a piacra. Még viszonylag kevesen voltak, bár a banyatankos gurulós bevásárólótáskás nénik már így is több irányból legyalulták a cipőmet. Jó sokszor. Mintha minimum az életük múlna azon, hogy egy emberrel előbb, nevezetesen mondjuk előttem kerüljenek sorra. A legszebb az volt az egészben, hogy amikor észrevettek maguk mögött, még ők voltak felháborodva, amiért TOLAKSZOM, mert ők nem érnek rá. Lehet, hogy veszek én is egy ilyen járgányt, így nem leszek olyan feltűnő, hogy én vagyok a fiatalabb, ami ebben a közegben akár erős hátrány is lehet…

Az epret meg ott felejtettem Editnél. Edit ugyan kiabált utánam, de hiába… Már majdnem a buszmegállónál voltam, amikor eszembe jutott, hogy vajon a borsóval, vagy a csicsókával töröm épp össze. Persze egyik alatt sem találtam, amikor beugrott, hogy ott hagytam az uborkák tetején. Editnél. Visszamentem érte, az életemet kockáztatva a már egyre szaporodó és gyorsuló banyatankok között, de szerencsére az eper ott volt.

Na de, az eper meglett, és még egy csomó más is. A cukkinihez pedig adtam egy kis zöld spárgát. Nagyon kellemes főzelék lett belőle.

Előkészítés: 10 perc

Elkészítés: kb. 15 perc

kapros_cukkinifozelek_zold spargaval

 

Hozzávalók (1 főre):

1 közepes cukkini

8 szál zsenge zöld spárga

1 kis fej salotta vagy sonkahagyma

1 ducibb gerezd fokhagyma

1 ek. olívaolaj

1 tk. vaj

2 – 3 dl zöldségalaplé vagy víz

1 jókora csokor kapor finomra aprítva

1 szűk ek. citromlé (vagy több, ha savanyúbbat akarunk)

kb. 0,5 dl tejszín

só, bors

chili pehely

kevés friss kapor a tálaláshoz

feltét:

tükörtojás és pirított spárgafejek

A cukkinit és a spárgát megmostam. A cukkinit nem pucoltam meg, 1,5 – 2 centis kockákra vágtam. A spárgák végét és fejét letörtem, a fejeket félretettem. 1,5 – 2 centis darabokra törtem a spárgaszálakat.  Megpucoltam és finomra aprítottam a hagymát és a fokhagymát.

Egy közepes lábast forrósítani kezdtem. Olívaolajat öntöttem bele, hozzáadtam a vajat is. A lángot közepesre mérsékeltem. Amikor a vaj felolvadt, a lábasba tettem a hagymát, sóztam és 4 – 5 perc alatt megdinszteltem. Rádobtam a feldarabolt zöldségeket, megszórtam a finomra aprított fokhagymával és pár percig kicsit erősebb lángon pirítottam. Ezután felöntöttem bő 2 dl alaplével, sóztam még egy csipet sóval, borsoztam és fedő alatt kb. 5 percig főztem. Csak annyira, hogy még kicsit roppanjanak a zöldségek.

A zöldségek 1/3-át kevés lével együtt kivettem, botmixerrel pépesítettem és adtam hozzá 1 púpozott tk. zabpehelylisztet, mert túl hígnak találtam. Az egészet visszaöntöttem a lábasba, felöntöttem a tejszínnel, a citromlével és jól elkevertem. Hagytam egyet összemelegedni.

Forró serpenyőben kevés olívaolajon 2 – 3 perc alatt megpirítottam a spárgafejeket, amik még roppanósak maradtak. Kisütöttem egy tükörtojást is. Tálaláskor a főzeléket megszórtam még egy kevés friss kaporral és chili pehellyel.

Facebook: Rizsázzunk!

kapros_cukkinifozelek_zold spargaval2

Kapros zöldbabfőzelék

Nincs szezonja a zöldbabnak. Ettől még zöldbabfőzeléket főztem. Kaporral és citrommal, ha már a spárgával rátekeredtem erre vonalra. Én az ilyen babot sokkal jobban szeretem, mint a vajbabot. Sőt, leginkább csak ezt szeretem. Éppen ezért romano babból lett ma a főzelék. Ami egyébként a “Mit ennél szívesen?” kérdésre adott  “Valamilyen zöld színű főzeléket.” válaszból jött.

Tanulok, bár nyekergős a dolog, meg szaggatott is, de azért tanulok. Legalább is igyekszem. Szombaton vizsgázunk, a tananyag meg, ha nem is a római jog, de semmiképpen sem kevés. Rozi tegnap kora délután óta itthon van egy kis ovis nyavalya (ha létezik egyáltalán ilyen, és nem csak mi emberek kreáltuk ezt is?) miatt, így a tegnap délutánra és mára előirányzott terv erősen terv maradt. A tegnapra szánt tananyagot a maival együtt a délutáni sziesztája alatt próbáltam betuszkolni a fejembe. Szombaton kiderül, mekkora sikerrel… Szóval csak a közeli közértig mentem, a fagyasztóládájukban találtam romano babot, nem is kerestem tovább, vettem, vittem.

Ezt a főzeléket pedig tessék bátran kipróbálni. Jó étvágyat!

Előkészítés: 8 – 10 perc

Elkészítés: 15 perc

Kapros_zoldbabfozelek (5)

 

 

Hozzávalók (2 főre):

kb. 35 – 40 dkg vágott Romano zöldbab (mirelit)

1 kisebb szem krumpli

4 szál újhagyma

3 ek. repceolaj (vagy napraforgóolaj)

1 nagyobb gerezd fokhagyma

1 jó nagy ek. mascarpone

só, bors

1 – 2 ek. citromlé

1 kis csokor friss kapor (vagy 1 – 2 tk. szárított)

víz

Az újhagymákat és a fokhagymát megpucoltam. Az újhagymát vékonyan felkarikáztam, a fokhagymát nagyon finomra aprítottam. Megpucoltam és kis kockákra vágtam a krumplit.

Egy nagyobb lábast hevíteni kezdtem, repceolajat öntöttem bele, majd rádobtam az újhagymát. Kicsit sóztam, és közepes lángon, sűrűn kevergetve, 3 – 4 perc alatt megdinszteltem. Rátettem a krumplikockákat, egy löttyintésnyi vizet öntöttem alá és pár percig pirítottam. Hozzáadtam a fokhagymát, kb. fél percig pároltam. A lábasba tettem a zöldbabot, 5 percig pároltam/sütöttem a hagymás alapon (kevergettem), majd felöntöttem annyi vízzel, ami éppen csak ellepte. Sóztam, borsoztam. Fedő alatt megfőztem, de csak annyira, hogy még kissé roppanós maradjon (kb. 10 perc). Egy kevés főzőlével, 1 nagy ek. mascarpone-val a krumplit és a zöldbab 1/4-ét botmixerrel pépesítettem. Ezzel sűrítettem be a főzeléket. Kaporral és 1 ek. citromlével ízesítettem, csipet sóval és borssal még fűszereztem. Ha valaki savanyúbban szereti, használhat több citromlevet.

Feltétnek süthetünk hozzá sült sajtgolyót, vagy cukkinifasírtot (ehhez hasonlóan), de akár buggyantott vagy tükörtojással is ehetjük.

Facebook: Rizsázzunk!

Kapros_zoldbabfozelek (2)

Kapros_zoldbabfozelek (3)

Kapros citromos spárgaleves

Vannak visszatérő időszakok, amikor hamisítatlan burleszk folyik a konyhánkban. És nem Dita Von Teese járja egészen elképesztően buja burleszk táncát, hanem én nyomom folytatásos konyhai bénázásaimat. Az egyik klasszik a saját szülinapi tortám készítése volt tavaly.

Ez a spárgakrémleves meg itten, kérem szépen, a legfrissebb epizód. Nem is nevezném krémlevesnek, annál (sokkal) hígabb lett. A csomagból kiválasztott és minőségi ellenőrzésnek alávetett spárga csak a csali volt. Friss, ropogós, “szálkamentes”. Persze… Én meg passzírozhattam az egészet, mert a botmixer majdnem elfüstölt. Egy kicsit morcos voltam, mert a) egyébként eredetileg főzeléket akartam enni, de a turmixolásnál már láttam, hogy sok vizet öntöttem a spárgára, b) cserébe eléggé szálkás volt, annak dacára, hogy most nyitotta a szezont, c) a botmixer kifordult a lábasból, jelentősebb mennyiségű spárgamasszával beterítve a pultot, a mosogató szélét és a pólóm egy részét is. És akkor még nem is említettem, hogy hétvégén leforráztam a hasamat. Igen, a hasamat. Pszt! Nem röhög! 😉 A főtt krumpli leszűrése veszélyes üzem. A forró víz leöntésekor annak egy része a mosogató mellé folyt, aminek történetesen éppen én támaszkodtam neki. A hasammal, igen. Ennyire már rég fájt bármi is… Azt hittem, a szemem körül a legvékonyabb a bőr, de nem.

Szóval, a főzeléknek indított fehér spárgából végül kapros citromos spárgaleves lett, ami persze nem baj, hiszen a leves jó. Ez meg különösen az lett a citrommal és a kaporral. Kicsit savanykás, kicsit kesernyés, krémes.

Előkészítés: 10 perc

Elkészítés: kb. 20 perc

kapros_citromos_spargaleves_merge1jpg

 

Hozzávalók:

1 csomag ZSENGE! fehér spárga

1 ek. repceolaj (olívaolaj is jó)

1 tk. vaj

1 kis fej vöröshagyma

1 nagyobb gerezd fokhagyma

3 babérlevél

só, frissen őrölt bors

1 ujjnyi vastag citromszelet meghámozva

fél citrom reszelt héja vagy ennek megfelelő (őrölt) szárított citromhéj

kb. 0,5 l víz vagy zöldségalaplé

1 kis csokor friss kapor

0,5 – 1 dl tejszín

A spárgákat alaposan megmostam. A végüket és a fejüket letördeltem, a fejüket félretettem. A vöröshagymát megpucoltam és 4 felé vágtam, a fokhagymát pucolás után finomra aprítottam. Egy nagyobb lábast hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olajat, a vöröshagymákat pedig 4 – 5 perc alatt megdinszteltem. Egy nagy csipet sót adtam hozzá. Rádobtam a fokhagymát, 1 percig pároltam, majd a spárgákat is a lábasba tettem. Kb. 5 perc alatt kicsit megpároltam és megpirítottam, borssal, babérlevéllel és egy ujjnyi vastag citromkarikával fűszereztem, aminek a héját levágtam. Szórtam bele egy nagy késhegynyi őrölt szárított citromhéjat is. Felöntötte a vízzel és puhára főztem. A babérleveleket kivettem. A levest leturmixoltam, egy szitán teljesen átpasszíroztam, hogy csak a szálak maradjanak egy nagyon sűrű masszaként. Sóztam és borsoztam és felöntöttem a tejszínnel. A végén belekevertem a finomra vágott kaprot. Megettem. Ha valaki még annál is citromosabban enné, mint amennyit a citromszelet hozzáad, bátran öntsön még bele citromlevet.

A félretett spárgafejeket egyébként kevés forró olajon pár perc alatt lepirítottam, hogy majd a levesbe teszem. Nem tettem. De szerencsére kapor és citrom, na meg spárga került bele, ha már az a neve a levesnek, hogy kapros citromos spárgaleves.

Facebook: Rizsázzunk!

kapros_citromos_spargaleves (4)

IMG_6309 (683x1024)

Lazac zöld spárgával

Nem sokat sikerült aludnom tegnapról mára. Elaludtam ugyan Rozival együtt, mellette, de fél 10 körül felébredtem. Mert fújt a szél. Nagyon fújt. Engem kikészít. De a hiba bennem van, minek foglalkozom vele. A legfelső emeleten lakunk, a szél pedig 99%-ban a háló -és gyerekszoba irányából támad. A hálószobánknál nekiütközik a tetőtéri ablaknak, Rozi szobájánál meg beleakad az erkélyajtó redőnyébe. Rozit most nem zavarta, mélyen aludt. Csak valamikor hajnalban kuckózott be mellém, kb. nem sokkal azután, hogy sikerült elaludnom. Éjjel negyed 2-kor még üzengettünk egymásnak a férjjel, aki akkor fejezte be a munkát vidéken és aludni ment a szállására. Reggel felettébb sima voltam és gördülékeny. Volt egy pillanat, amikor majdnem a gyereklányon bosszultam meg a hányatott éjszakámat, de hála a nem tudom minek, időben leesett, hogy ez nagyon igazságtalan lenne vele.

Spárgát a közeli zöldségestől vettem, jó pár 100 ft-tal olcsóbb volt, mint a szomszédos spúrban, pedig ugyanaz a termelő volt a beszállító. A lazacfilé fagyasztott volt, felénk ez az egyetlen elérhető és használható, és még így is klasszisokkal jobb, mint a közeli “teszkó – friss”.

Előkészítés: 8 – 10 perc

Elkészítés: kb. 15 perc

lazac_zold_spargaval_merge2

 

Hozzávalók (1 főre):

1 kisebb lazacfilé (kb. 15 dkg)

8 – 10 szál zsenge zöld spárga

2 + 2 ek. olívaolaj

1 gerezd fokhagyma

fél citrom héja (ha kezeletlen)

kevés citromlé (kb. 1 ek.)

1 tk. kapribogyó

1 púpozott tk. vaj

kis darab friss piros chili vagy egy nagyobb csipet chili pehely

1 tk. méz (lehet több is)

só, frissen őrölt bors

1 csapott ek. pirított szezámmag

A fokhagymát megpucoltam, nagyon finomra vágtam. A spárgákat megmostam, a végüket letörtem. A szezámmagot egy száraz serpenyőben világos aranybarnára pirítottam. Figyelni kell rá, egy pillanat alatt megéghet. A lazacot konyhai papírtörlővel szárazra töröltem, mindkét oldalát enyhén sóztam, borsoztam.

Egy serpenyőt a közepesnél kicsivel erősebb lángon hevíteni kezdtem, 2 ek. olívaolajat öntöttem bele, majd a lazacot a bőrös felével beletettem. Pár percig sütöttem, amíg kb. a feléig átfehéredett a szelet. Ekkor megfordítottam és pár perc alatt a másik oldalát is megsütöttem. Szép világos aranybarna színe lett. Tányérra tettem és pihentettem, amíg gyorsan elkészítettem a spárgát is.

A forró serpenyőbe öntöttem 2 ek. olívaolajat, ebbe tettem a spárgákat. Sóztam, borsoztam és pár perc alatt, rázogatva (hogy minden oldala piruljon) kissé megsütöttem. Csak annyira, hogy kapott egy kis színt, de még roppanós (ress) maradt. Félretettem a lazac mellé.

A serpenyő alatt mérsékeltem a lángot, bele dobtam vajat és a finomra zúzott fokhagymát, fél percig pároltam, majd hozzáadtam a kis darab chilit, a mustárt, a citromlevet és a citrom reszelt héját. 1 percig hagytam halkan sisteregni, beletettem a kapribogyót és 1 tk. mézet (ha édesebben szeretitek, mehet bele több is). Ha túl sűrű a mártás, kevés vízzel (kb. fél deci) hígítható. Egy kóstolás után még egy kevés sóval és frissen tekert borssal fűszereztem. Adtam hozzá a pirított szezámmagból. Elzártam a serpenyő alatt a tüzet.

Tálaláskor a lazacot megszórtam a maradék szezámmaggal, a spárgát pedig meglocsoltam a kapribogyós mártással. Tartalmasabbá tehetitek pirított újkrumplival vagy főtt rizzsel. Nekem egyik sem hiányzott.

Facebook: Rizsázzunk!

lazac_zold_spargaval (3)

lazac_zold_spargaval (1)

 

Pirított parázskrumpli sült fokhagymás joghurttal

Két dologból szoktam tudni, hogy tényleg tavasz van. Az egyik, hogy üzembiztosan tüsszögni kezdek. A másik meg az új krumpli. A tüsszögéstől most morcos lettem, azt gondoltam, a mindenféle téli belső munkák hatására eltűnik az allergia is. Hogy milyen ügyes vagyok, meg hatékony. Hát egy frászt, nem ment sehova. Vagy csak én vagyok türelmetlen, szokás szerint, és nem bírom méltósággal kivárni, hogy az egész megérkezzen és beépüljön. Mondjuk ettől még ügyes vagyok, és hatékony is. Viszont marad a további szorgos munka…

Ami pedig a parázskrumplit illeti. Szóval, nem vagyok nagy krumpli barát. Nem azért, mert közerkölcsbe ütköző sült krumplit enni, mert egészségtelennek kiáltották ki, vagy mert a keményítőtartalma így, meg úgy. Néha eszem olyat is. És jó krumplipürét is, sok vajjal. De igazából nem szeretem annyira a krumplit. Az ilyenkor tavasszal megjelenő újkrumpli viszont valami egészen más. Zsíron sütve, kicsit lepirítva, sok, vagy még egy kicsit annál is több petrezselyemzölddel maga a tökély.

(A család kevésbé megengedő, “hús nélkül nincs élet” vonalának csirkecombokat is sütöttem, tepsiben. Tettem melléjük egy egész fej fokhagymát félbevágva, a krémesre sült fokhagymagerezdeket pedig a görög joghurtba kevertem.)

Előkészítés: nincs 10 perc

Sütési idő: kb. 15 perc

citromos_petrezselymes_parazskrumpli (10)

 

Hozzávalók:

1 – 1,5 kg apró parázskrumpli
2 púpozott ek. kacsazsír
frissen tekert bors
jó nagy csipet só (ha kell, több is lehet)
1 NAGY csokor friss petrezselyemzöld
egy kisebb citrom felének a leve

1 fej héjában sült fokhagyma

2 – 3 dl görög joghurt (vagy lecsöpögtetett natúr joghurt)

1 ek. citromlé + a citrom reszelt héja (ha kezeletlen)

só, bors

repceolaj (a semleges íze miatt)

A parázskrumplikat bő vízben alaposan megmostam és átdörzsöltem egy tiszta konyhai szivacs dörzsis felével. Konyharuhára borítottam és szárazra töröltem a krumplikat.

Egy nagy, magas falú serpenyőt (aminek fedője is van) jól felhevítettem. Amikor kellően forró volt, beletettem a 2 ek. kacsazsírt és hagytam elolvadni, felhevülni. Nagyjából 1 perc alatt a zsír is forró lett, rádobtam a krumplikat, gyorsan sóztam, borsoztam és azonnal lefedtem. 2 – 3 percig ezen a magas hőmérsékleten pirítottam, időnként megráztam a serpenyőt. Kissé mérsékeltem a lángot és 10 – 15 perc alatt megsütöttem. Időnként alaposan átrázogattam a serpenyőt, de a fedőt nem vettem le.

Közben megmostam és felaprítottam a petrezselyemzöldet. Kikevertem a joghurtot az olajjal, a sóval, borssal, a citromlével és az összepasszírozott sült fokhagymával.

10 perc elteltével ellenőriztem a krumplit, egy nagyobb darabot kivettem és megkóstoltam. Kellett még pár perc, hogy puha legyen mind. Meglocsoltam a citromlével és még egy csipet sót tettem rá. A végén, az utolsó 1 percben erősítettem a lángon a serpenyő alatt és rápirítottam még egyet a krumplikra. Elzártam a lángot a serpenyő alatt és a krumplira szórtam a friss, illatos petrezselyemzöldet.

Extra citromgerezddel és petrezselyemzölddel tálaltam. Mellé/rá/hozzá sült fokhagymás joghurtot adtam.

Facebook: Rizsázzunk!

citromos_petrezselymes_parazskrumpli (9)

citromos_petrezselymes_parazskrumpli

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!