Rizsázzunk!

Olívaolajos kakaós süti cseresznyével

Na jó, legutóbb azt mondtam, hogy az egyetlen étel, amiért 40 fokban is bekapcsolom a sütőt, az a nyári káposzta. És most mégis, megint használtam a sütőt. De megmagyarázom, jó okom volt rá, tényleg. Először is, a Mátrában vagyunk, a háznak közel 90 centi vastag fala van, a legelvetemültebb hőségben sem melegszik fel a ház 23 – 24 foknál többre. Még nyitott ajtónál, ablaknál sem. Aztán, a másik érv, hogy rengeteg cseresznye van itthon, szépek, ízesek, roppanósak, de nem győzzük enni. A harmadik nyomós érvem pedig az, hogy vasárnap van, zárva vannak a plázák, nem tudok shoppingolni. Így hát sütök, hogy jó feleség és anya legyek, összetartsam a családot, és egy finom süti mellett beszélgethessünk arról, amiről csak vasárnap lehet…

Engem is meglepetésként ért, de a süti bizony erősen hajaz egy jó sűrű csokipuding állagára. Megmondom őszintén, meglepett, mert inkább ilyenre számítottam, hiszen ez volt a kiindulási alap. De a zsíros görög joghurt szépen dolgozott és a végén nem is bántam meg, hogy így alakult. Ehhez meg kellett várni, hogy teljesen kihűljön, mert melegen, langyosan nem volt biztató. Rozi ugyanis a kakaó és a csoki ellenére visszadobta, hogy nem kell. Hidegen viszont két nagy kockát is megevett belőle. Nagyon ritkán improvizálok a sütikkel, kínosan kimérek mindent és tartom magam az előírásokhoz, maximum a fűszerezéssel variálok, de az alapanyagokkal szinte soha. Nem véletlenül, nehezen viselem a nem várt meglepetéseket…

Előkészítés: a cseresznye kimagozása + 15 perc az összeállítás

Sütési idő: 20 – 25 perc (tűpróbáig!)

olivaolaos_kakaos_suti_cseresznyevel (26)

 

Hozzávalók (kb. 15 cm x 22 cm-es tepsihez vagy egy kb. 23 centis piteformához):

25 dkg cseresznye (magozott mennyiség)

25 dkg tönkölybúza fehérliszt (vagy sima búzaliszt)

12 dkg finomítatlan nádcukor

1 csomag sütőpor

1 vanília rúd kikapart magjai

3 púpozott ek. cukrozatlan kakaópor

2 tk. őrölt fahéj

1 tojás

5 dl görög joghurt

1 dl extra szűz olívaolaj

csipet só

2 ek. reszelt citromhéj (zacskós szárított volt)

10 dkg étcsokoládé

a tetejére:

2 – 3 ek. finomítatlan nádcukor

1 nagy marék mandulapálcika vagy szeletelt mandula

magozott felezett cseresznye

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

Az összes száraz hozzávalót egy nagy keverőtálba tettem és elkevertem. Egy másik nagyobb keverőtálban elkevertem a nedves hozzávalókat. Néhány részletben a tojásos, cukros masszához adtam a lisztes keveréket, majd a magozott felezett cseresznyéket és a felaprított étcsokoládét. Elkevertem. A masszát a tepsibe simítottam, a szélei felé kicsit magasabban, hogy a közepe is könnyebben megsüljön. A tetejét kiraktam a kimagozott, felezett cseresznyékkel, megszórtam mandulapálcikával és a végén nádcukorral. A tepsit betettem a sütőbe és kb. 35 perc alatt megsütöttem a sütit. Tűpróbával ellenőriztem. Sütőtől függően 25 – 35 perc lehet a teljes sütési idő, itt fapados sütőnk van, ebben mindent tovább kell sütni.

Tálaláskor megszórhatjuk kevés porcukorral. Mézzel és citrommal kikevert tejfölt vagy sűrű görög joghurtot adhatunk hozzá. Friss ribizlit is tehetünk mellé.

Facebook: Rizsázzunk!

olivaolaos_kakaos_suti_cseresznyevel (44)

 

olivaolaos_kakaos_suti_cseresznyevel (30)

 

Vegyigyümi leves (főzés nélkül)

Az van, hogy leginkább egyszerűen szeretem a gyümölcslevest. Lehet, sőt érdemes kísérletezni, szoktam is. De nekem úgy ízlik a legjobban, amikor csak a gyümölcsök íze érezhető. Persze, persze, a gyümölcslevesekhez egyenesen csatolódik a fahéj, meg a szegfűszeg, de akkor is, nekem így a legkedvesebb. És mivel megérkezett az otromba hőn áhított nyári meleg is, gondolom, ömleni fognak a bármilyen hideg leves receptek. Na, nehogy már éppen én maradjak ki a buliból. 😉

Nem elég, hogy vissza kellett cuccolni a Mátrából, még meleg is lett. Nem is volt kedvem a tűzhely mellett állni, inkább hideg, nyers (főzés nélküli) gyümölcslevest csináltam. Egy kis turmixolás kellett csak, 10 perc alatt sűrű, krémes levesünk lett. Találtam a kamrapolcon egy zacskó nagyon egészséges fahéjas kukoricagolyót. Gluténmentes, nyírfacukros, azért ez már valami, nem? Ez lett a feltét. Elég jól ment a hideg, savanykás leveshez. Ropogott is és csak odakerült kicsit a régimódi fahéj is.

Tettem azért a levesbe keveset a szamóca – rebarbara szirupból, amit nemrég főztem. Ez elhagyható, vagy helyettesíthető bodzaszörppel. Ha nincs se szirup, se szörp, helyettesítő vízzel is ez a mennyiség.

Előkészítés: 5 perc
Összeállítás: nincs 5 perc

fozes_nelkuli_vegyi_gyumi_leves_merge

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

2 nagy marék cseresznye
1 nagy marék meggy
2 db sárgabarack
1 marék szamóca
1 kis doboz natúr joghurt
1 dl tejszín
fél dl szamóca – reberbara szirup (elhagyható)
1 kis citrom felének a leve
néhány evőkanál méz (ízlés szerint)
csipet só

fahéjas kukoricagolyó

Megmostam a gyümölcsöket. Kimagoztam a meggyet, a cseresznyét és a sárgabarackot. A szamócákkal együtt minden hozzávalót beletettem egy magas falú lábasba. Botmixerrel turmixolni kezdtem. Mivel már nagyon éhesek voltunk, most tettem bele néhány jégkockát, hogy gyorsabban lehűljön. Ha van idő, hűtőben pihenhet a leves. Ha pedig túl sűrű lenne a turmixolás után, kevés vízzel hígítható.

A fahájas kukoricagolyókat a tetejére szórtam és megettük. Ennyi. 😉

A facebook-on is megtaláltok, itt.

fozes_nelkuli_vegyi_gyumi_leves (4)

fozes_nelkuli_vegyi_gyumi_leves (8)

Vegyigyümi

Hőség van. Mi kell ilyenkor? Egy jó hideg fröccs. Vagy egy tányér hideg, savanykás gyümölcsleves. Oké, a jéghideg kovászos uborka is jöhet.
Gyümölcsleves
Hozzávalók (gondolom formán):
meggy
cseresznye
sárgabarack
ribizli
szamóca
ízlés szerint cukor (nádcukrot használtam)
csipet só
3 dl tej 
3 dl tejszín
1 ek. étkezési keményítő
fahéj, szegfűszeg
vanília rúd
citromlé
A gyümölcsöket megmostam. A meggyet és a cseresznyét kimagoztam, a szamócákat kicsumáztam és kettévágtam. A ribizliket leszemeztem a szárról. A sárgabarackokat negyedekbe vágtam. Ez felért egy kisebb munkaterápiával. Közben Rozi is beszállt az előkészítésbe, segített enni a gyümölcsöket és néhány ribizliszárat is beletett a már kimagozott meggyek, cseresznyék közé. 🙂
A gyümölcsöket egy fazékba tettem és felöntöttem annyi vízzel, hogy 3-4 ujjnyira ellepje. A fahéjat és a szegfűszeget finomra őröltem, fűszereztem a vizet. Csipet sót is tettem bele. Belefacsartam fél citrom levét. Még tegnapról, a morzsás süti készítésekor, megmaradt az üres vanília rúd, amit eltettem (vaníliás cukrot akartam csinálni…). Ezt is a leveshez adtam, úgy ahogy volt, egészben beletettem. A végén úgyis kivettem és kidobtam. Beleszórtam 4 evőkanálnyi cukrot is. Az egészet közepes lángon felforraltam, majd mérsékeltem a tüzet és pár percig még hagytam fődögélni.
Ezalatt elkevertem a keményítőt a tejjel és a tejszínnel, majd belemertem 2-3 merőkanálnyit a forró levesből. Ezt az egészet a fazékba öntöttem és pár percig (2-3 perc mindösszesen) forraltam.
Hagytam lehűlni. Ezt ebédeltük.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!