Rizsázzunk!

Citromos kakukkfüves gombakrémleves

“Anya, én szeretem a gombát. Komolyan, hidd csak el nyugodtan, én már szeretem a gombát. Megszerettem. Nyersen nem, úgy azért nem, de ha főzöl belőle levest, azt szívesen megeszem.” – szólt a 4 éves, amikor meglátta a gombát a piacon. Szívem örült, repesett, mert én magam odaadó rajongójuk vagyok, főleg az erdei fajtáknak. Meg a gyerekemnek is, a kossuthi körmondataiért, az esze járásáért, de leginkább azért, mert az, aki.

Így lett 1,2 kg friss barna csiperkéből egy sűrű, citromos és kakukkfüves gombakrémleves.

Előkészítés: kb. 10 perc

Főzési idő: kb. 25 perc

citromos_kakukkfuves_gombakremleves_merge1

Hozzávalók (4 – 5 főre):

1,2 kg barna csiperke

2 ek. olívaolaj

1 ek. vaj

1 kis fej lilahagyma

1 kis fej vöröshagyma

fél szál póréhagyma

4 gerezd fokhagyma

1 ek. finomítatlan nádcukor

2 ek. balzsamecet

3 babérlevél

4 – 5 ág friss kakukkfű (nem feltétlenül kell mind)

1 citrom leve és ha kezeletlen a citrom, akkor a héja is

7 – 8 dl zöldségalaplé vagy víz

1 dl tejszín

frissen őrölt fekete bors

A gombákat egy tiszta, nedves szivaccsal áttöröltem és nagyobb darabokra vágtam. Megpucoltam és felaprítottam a hagymákat. A fokhagymát nagyobb darabokra vágtam.

Egy nagyobb, felhevített lábasba tettem a vajat és az olívaolajat, majd amikor a vaj elolvadt, rádobtam a 3 féle felaprított hagymát. Sóztam és 5 perc alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam egy ágnyi kakukkfű leveleit, a babérleveleket, a fokhagymát és 1 percig pároltam így is. Rászórtam a cukrot, beleöntöttem a balzsamecetet, amit hagytam elsisteregni. A lábasba tettem a gombát és erősebb tűzön, sűrűn keverve, pirítani kezdtem. Nagyjából 5 perc után sóztam, borsoztam, belereszeltem a megmosott citrom héját és felöntöttem a zöldségalaplével. Hozzáadtam 2 ágnyi kakukkfű friss leveleit és fedő alatt hagytam felforrni, majd közepes lángon bő 10 perc alatt megfőztem.

Lehúztam a lábast a tűzről. 2 ek. gombát kivettem, a többit botmixerrel krémesre turmixoltam. Beleöntöttem a citrom levét és végül a tejszínt is. A végén fűszereztem még sóval, borssal és friss kakukkfűvel. Tálaláskor beletettem a gombadarabokat.

Ehetjük magában, kék sajtos vagy camembert-es pirítóssal, de akár friss rozskenyérrel is. A tetejére csurgathatunk még egy kevés balzsamecetet, vagy friss citromlevet.

Facebook: Rizsázzunk!

citromos_kakukkfuves_gombakremleves (21)

citromos_kakukkfuves_gombakremleves_merge

Pirított gombás sajtos kenyérpuding

Az utóbbi hetekben az a szokás alakult ki, hogy (általában) Zoli viszi Rozit reggel az oviba. A reggeli menetrendnek komoly szertartása is van. Amikor reggel a gyerek szemei kipattannak,, ő már abban a pillanatban 100%-on teker. Ő igen, de mi nem. És akkor jön a szeánsz. Apa, csinálsz nekem kakaót? Igen, csak hadd ébredjek fel, gyere, bújj ide még egy kicsit. Nem, csinálj nekem kakaót, na, gyere már… Apa, csinálj nekem kakaót, na, Apa, gyere máááááááááár!

Délután viszont (általában) én megyek Roziért. És valahogy mostanában nehezen jutunk ki az ovi épületéből, mert mindent meg kell mutatni, nézni, kérdezni, és persze közben ezzel párhuzamosan nem lehet felöltözni. Jó lesz már, ha végre nem kell eszkimónak öltözni. Tegnap rekordot döntött a gyerek, 33 percbe telt elhagyni az épületet. Meg kellett zsarolnom, hogy végre kijussunk a kapun. Igen, ilyen aljas módon oldottam meg a helyzetet. Mivel illedelmes, jó asszonyhoz méltóan megkérdeztem a férjemet, hogy mit szeretne enni vacsorára, a végeredmény az lett, hogy gombát kellett venni. Ő ugyanis gombát óhajtott. És itt jött a képbe a gyerek bezsarolása…

Az ötlet a Street Kitchen-től jött, kicsit egyszerűsítve.

piritott_gombas_kenyerpuding

 

Hozzávalók (4 főre):

kb. 50 dkg rozscipó

3 ek. olívaolaj

25 dkg barna csiperke

2 – 3 tk. szárított kakukkfű

fél szél póréhagyma

1 gerezd fokhagyma

2 – 3 ek. kakukkfüves fehérborecet

2 ek. nádcukor

10 dkg prosciutto vagy valamilyen más jobb minőségű sonka

5 dl tej

2 dl tejszín

6 egész tojás

só, frissen őrölt bors

frissen reszelt szerecsendió

5 nagy csipet zsemlemorzsa a tetejére

15 dkg cheddar sajt

kevés reszelt parmezán a tetejére

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Felkockáztam a rozscipót (kb. 2×2-es kockákra), és egy sütőpapíros tepsin betoltam a sütőbe. Kb. negyed óra alatt kissé megpirítottam. Kivettem a sütőből és félretettem. A gombafejeket nagyobb darabokra vágtam, vékonyan felszeleteltem a póréhagymát, a sonkát, finomra aprítottam a fokhagymát.

Egy serpenyőt felhevítettem, olívaolajat öntöttem bele, majd rádobtam a gombát és nagy lángon pirítani kezdtem. A serpenyőt sűrűn megráztam, átforgattam a gombát. Kb. 10 perc múlva, amikor a gombadarabok már szépen barnultak, hozzáadtam a póréhagymát és a fokhagymát. Sóztam, borsoztam, megszórtam a kakukkfűvel, Jól átkevertem és ráöntöttem a fehérborecetet. Hagytam elsisteregni, megszórtam a nádcukorral, hozzáadtam a felcsíkozott prosciuttot és kb. 5 percig sütöttem még így.

Amíg a póréhagymás gomba tovább pirult, egy nagy keverőtálba öntöttem a tejet, a tejszínt, egyesével beleütöttem a tojásokat, sóztam és borsoztam, végül belereszeltem a cheddar sajtot. Egy kézi habverővel alaposan elkevertem, frissen reszelt szerecsendióval fűszereztem.

Összeállítottam a kenyérpudingot. Egy nagyobb tepsit kikentem olívaolajjal. Egy nagy keverőtálban tettem a pirított kenyérkockákat a póréhagymás pirított gombával, ráöntöttem a tejes, tejszínes, sajtos keveréket, alaposan összeforgattam és a kiolajozott tepsibe borítottam az egészet. A tetejét megszórtam először a zsemlemorzsával, majd a reszelt parmezánnal és a 180 fokos sütőben 40 – 45 perc alatt készre sütöttem.

Egyetek hozzá friss zsenge rukkolát, isteni vele (is).

Facebook: Rizsázzunk!

 

piritott_gombas_kenyerpuding (1)

Cideres póréhagymás tejszínes csirke

Megkérdeztem a gyerekem apját, mit enne vacsorára. Spenótot. Jó. Nem az lett. Nem azért, mert nem szeretem a spenótot, meg a férjet, hanem azért, mert aljasul szakadt az eső, nem tudtam friss spenótot venni, mirelitet meg nem akartam, ha egyszer friss póréhagymát is kaptam. A lakásban meg csak keringtem, kezemben a tányérral, kétségbeesve keresve egy aprócska felületet, ahol használható fény van. Nem volt, én meg  jól berágtam, és lámpafénynél, a tűzhelyen fényképeztem le a kaját. Sekélyes, de édes a bosszú…

Alma cider, tejszín, póréhagyma, ebben párolt csirkecomb meg kakukkfű. Eh, az elégedett hümmögés minimum járt érte vacsora közben. De most komolyan, imádom a spenótot, de ebben a takony csudálatos novemberi májusi időben jobban esett a szaftos, krémes, kicsit savanykás kaja. Meg a tudat, hogy cider is van benne.

Nincs vele sok munka, a lényeget elvégzi a serpenyő és a fedő, meg a gőz.

Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: 30 – 35 perc

cideres_porehagymas_tejszines_csirke

 

Hozzávalók (3 – 4 főre):

5 felső csirkecomb
2 ek. olívaolaj
1 púpos tk. vaj
1 szál póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor petrezselyemzöld
3 kisebb ágnyi friss kakukkfű
20 dkg kis gomba (most barna csiperke)
1 üveg alma cider (0,33 dl)
1 dl víz
jó nagy csipet só (ez nagyjából 1 csapott tk.)
frissen tekert bors (3 – 4 csipetnyi)
1 ek. kukoricaliszt (ha nem elég sűrű a szaft)
fél citrom leve (kisebb citrom kell)
2,5 – 3 dl tejszín (habtejszín, nem főzőtejszín!)
1 – 2 ek. méz
köretnek: fél csomag penne (durum) vagy valamilyen hosszú szemű rizs (25 dkg)

A gombát megpucoltam, félbevágtam, majd kicsit vastagabban (3 – 4 mm) felszeleteltem. A petrezselyemzöldet megmostam, hagytam száradni. A póréhagyma mindkét végét levágtam, a külső, vastagabb réteget lehúztam. Először hosszában kettévágtam, majd a feleket is feleztem és az így kapott negyedeket vékonyan felszeleteltem. Alaposan megmostam. A fokhagymát is megpucoltam és késsel finomra aprítottam.

A csirkét megmostam, kozmetikáztam, konyhai papírtörlővel szárazra töröltem. Nagyon picit sóztam mindkét oldalukat. Egy magasabb falú, nagyobb serpenyőt felhevítettem a közepesnél kicsit erősebb lángon, beletettem a vajat és az olívaolajat. Amikor a vaj kissé buborékozni kezdett, a bőrös felükkel lefelé beletettem a csirkecombokat és oldalanként 3 – 4 perc alatt kissé megpirítottam őket. Egy tányérra szedtem, letakartam alufóliával és hagytam pihenni.

A serpenyőbe tettem a póréhagymát, a fokhagymát, ráöntöttem az alma cidert, sóztam, borsoztam és hagytam, hogy buborékozva elfőjön belőle az alkohol. Letakartam és kb. 5 percre magára hagytam. Ezalatt felaprítottam a petrezselyemzöldet, lehúztam a kakukkfű leveleit az ágakról és azt is felaprítottam. 5 perc után levettem a fedőt a serpenyőről, beletettem az előzőleg elősütött csirkecombokat, a petrezselyemzöld és a kakukkfű felét és a tejszínt. Elkevertem és hagytam újra felforrni. Közepesre mérsékeltem a lángot és lefedve hagytam párolódni. 15 perc után hozzáadtam a kicsit vastagabb szeletekre vágott gombát is, majd fedő alatt még 10 percig pároltam. Közben egy fazékban vizet forraltam a tésztának, amibe 1 csapott ek. sót is tettem. Nagyjából 10 – 12 perc kell neki, hogy fog keményre főjön.

Amikor a csirke mellett a gomba is megpuhult, de még nem főtt szét, hozzáöntöttem a citromlevet, belecsurgattam a mézet, még egy kicsit borsoztam (ha kell, sózhatjátok is), megszórtam a maradék petrezselyemmel és kakukkfűvel. Leszűrtem a tésztát, aminek a főzőlevéből fél merőkanálnyit félretettem. Ezzel és egy kevés forró szafttal kikevertem a kukoricalisztet, majd besűrítettem vele a tejszínes, cideres mártást.

Pennével ettük, de az az érzésem, hogy sült/grillezett zöldségekkel még jobb lesz legközelebb. Ha csirkemellel készítitek, kb. 20 perc alatt elkészül. A csirkemellet csíkozzátok fel és úgy tegyétek a mártásba párolódni.

A facebook-on is megtaláltok, már ha keresnétek. Itt vagyok.

cideres_porehagymas_tejszines_csirke (2)

forrás (némi módosítással): Jamie’s Ministry of Food

Pirított gombás krémsajtos lepény

Betáraztam a kedvenc (bolti) leveles tésztámból, egészen kiváló minőségű. Épp volt készleten a sarki közértben. Néha nem értem, mit/miért/mennyit rendelnek, vagy nem rendelnek. Kissé rapszodikus a készletük, de ők biztosan jobban tudják. Vettem 5 csomaggal a tésztából, mintha világvégére készülnék, de hát nagymamámnál is mindig volt a spájzban pár bödön házi zsír, biztos, ami biztos. 🙂

Pirított gombás krémsajtos lepényt sütöttem. Tuti vacsora kb. fél óra alatt. A bolti leveles tésztával csaltam, a többi sk. készült. Kisebb volt az étvágy, mint terveztük, a maradékot ma reggel férj megkapta hengeres uzsis táska hiányában fóliába csomagolva.

Előkészítés: kb. 15 perc, a gomba pirításával együtt (ezalatt előmelegszik a sütő)
Sütési idő: 15 – 20 perc sütési idő a lepényeknek

piritott_gombas_kremsajtos lepeny (4)

 

Hozzávalók (3 főre):

3 x 125 g leveles tészta (készre és méretre nyújtott)
50 dkg barna csiperke (vagy erdei gomba mix, vagy vargánya)
1 szál vékony póréhagyma
2 kisebb gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolajsó, frissen tekert bors
1 púpozott tk. szárított kakukkfű (frissből kicsit kevesebb)
20 – 25 dkg natúr krémsajt (pl. Philadelphia)
kevés kéksajt morzsolva (márványsajt is tökéletes)
3 maréknyi reszelt füstölt sajt a tetejére
1 tojás a kenéshez

Előmelegítettem a sütőt 230 fokra, alsó – felső üzemmódban. Az én sütőmnek kb. 12 – 15 perc kell ahhoz, hogy 230 fokra melegedjen. Egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A póréhagyma felső keményebb héját levettem, az egészet folyóvíz alatt megmostam (zöldjével lefelé a  víz alatt), hosszában félbevágtam, majd vékonyan felszeleteltem. Egy magasabb falú serpenyőt felhevítettem, olívaolajat öntöttem bele, majd rádobtam a póréhagymát. Közepes lángon nagyjából 5 perc alatt megpároltam. Kicsit sóztam, így gyorsabban puhult. Ezalatt nedves szivaccsal alaposan áttöröltem a gombákat, nem pucoltam meg őket. Félbevágtam a fejeket, majd mindegyiket vékonyan felszeleteltem. Megpucoltam és finomra aprítottam a fokhagymát is.

Amikor a póréhagyma megpárolódott, rádobtam a fokhagymát és kb. 1 percig kevergetve pároltam azzal is, majd hozzáadtam a gombát. Kicsit megint sóztam, majd a közepesnél kicsit erősebb lángon pirítani kezdtem. Amikor a gomba levet eresztett, megszórtam a kakukkfűvel. Akkor jó a gomba, ha már nincs leve és szép világos aranybarna színt kap.

Amikor a gomba szépen megpirult, lehúztam a tűzről és hagytam kicsit hűlni. Ezalatt kikevertem a krémsajtot, hozzámorzsoltam kevés kéksajttal, frissen őrölt fekete borssal fűszereztem. Kóstoltam és kicsit még sóztam. Óvatosan, mert a kéksajt sós volt. Reszeltem némi füstölt sajtot, kb. 3 maréknyit.

A készre nyújtott leveles tésztákat a tepsire fektettem, kb. 1 centire a szélektől késsel kicsit bevágtam, minden oldalon. Így könnyebb volt peremet csinálni. Ezt a vékony sávot lekentem felvert tojással, majd szépen felhajtottam a széleket. A sarkoknál összenyomtam a tésztát. Mindegyik tésztalap tetejére halmoztam a kakukkfüves pirított gombás, krémsajtos töltelékből. Egyenletesen elterítettem rajtuk a masszát. Próbáltam egyenlő mennyiséget tenni mindre. Megszórtam a reszelt sajttal és a forró sütőben bő 15 perc alatt készre sütöttem. Sütőtől függ a teljes sütési idő. A tészta ropogós, a sajt pedig szép aranybarna lett a tetején.

Kevés friss rukkolával és tejföllel ettük.

Facebook-on is megtaláltok, ha van kedvetek, nézzetek be oda is. És nyomjatok egy lájkot. 😉

piritott_gombas_kremsajtos lepeny (1)

piritott_gombas_kremsajtos lepeny (9)

Póréhagymás köles kakukkfüves pirított gombával

A sütő, egy propan/butan kempingfőző és egy remoska között zsonglőrködöm 1 hete. A kreatív konyha újraértelmezése… Még mindig nem tudjuk, mikor kapjuk vissza a szerviztől a főzőlapunkat. Kb. mára ígérték, hogy elkészül, bár még egy árajánlatot (szerűséget) sem sikerült kivarázsolni belőlük. A kb.-t már hozták, a konkrét dátum meg gondolom a kb. egyszer csak. Viszont ettől még remek póréhagymás kölest csináltam, kakukkfüves, pirított gombával. Szerettük.

A kölesnek pedig igenis jár a nagyobb megbecsülés, mert finom és még egészséges is. Gyorsan megfő, és tengernyi módon felhasználhatjuk. Salátákhoz, köleskásaként reggelire, köretként, egytálételekbe, desszertként. Kevés kalória, magas rosttartalom, sok magnézium, és B – vitamin, no és magas fehérjetartalom jellemzi. És ami a legjobb, hogy jó kedvre derít.

(Pajzsmirigy problémákkal küzdők csak korlátozottan fogyasszák!)

Előkészítés: 5 perc
Főzési idő: kb. 20 perc

porehagymas_koles_kakukkfuves_piritott_gombaval

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

1 csésze köles leöblítve (2,5 dl-es csésze)
1 vékony szál póréhagyma
1 duci gerezd fokhagyma
35 – 40 dkg barna csiperkegomba
5 dl húsleves (vagy húsalaplé, vagy zöldségalaplé, vagy víz)
4 ek. olívaolaj
só, frissen őrölt bors
1 tk. szárított kakukkfű
kevés lágy kecskesajt (elhagyható)

A póréhagyma külső keményebb rétegét leszedtem, hosszában kettévágtam, majd alaposan lemostam folyóvíz alatt. Vékonyan felszeleteltem. Megpucoltam és összezúztam a fokhagymát.

Egy magasabb falú, vastag aljú serpenyőt felhevítettem (az én esetemben ez a remoska volt), 2 ek. olívaolajat öntöttem bele, majd rádobtam a póréhagymát. Kissé sóztam és közepes lángon 4 – 5 perc alatt világos aranybarnára dinszteltem. Időnként megkevertem.

Amíg a póréhagyma párolódott, áttöröltem a gombákat egy tiszta, nedves konyhai szivaccsal. Félbevágtam őket, majd bő fél centis szeletekre vágtam. Egy másik nagyobb serpenyőt felforrósítottam (a propan/butan kempingfőzőn), beleöntöttem 2 ek. olívaolajat, majd rádobtam a gombaszeleteket. Egy Nagy csipet sóval fűszereztem, megszórtam frissen őrölt tarka borssal, majd sütni kezdtem. Amikor a gombaszeletek bő levet eresztettek, megszórtam fél tk. kakukkfűvel. Addig sütöttem, amíg aranybarnák lettek.

Amíg a gomba sült, megfőztem a kölest is. A már megdinsztelt póréhagymához adtam a zúzott fokhagymát és 1 percig, kevergetve pároltam még. A serpenyőbe (remoskába – a szerk.) öntöttem a leöblített kölest, majd közepes lángon 3 – 4 percig pirítottam. Felöntöttem a húslevessel és 15 – 20 perc alatt, lefedve puhára főztem. Időnként megrázogattam a serpenyőt. Ha szükséges, kevés vizet még lehet önteni hozzá. Amikor a köles már majdnem puha volt, megkóstoltam, kicsit sóztam, borsoztam és megszórtam a maradék bő fél teáskanálnyi kakukkfűvel.

Tálaláskor a köles tetejére halmoztam a kakukkfüves pirított gombából, morzsoltam rá kevés kecskesajtot. De össze is keverhetitek a gombát a kölessel.

A barna csiperke helyett szárított gombát is használhattok, amit a felhasználás előtt kis időre áztassátok be hideg vízbe. Kakukkfű helyett (ha valaki nem szereti ezt a markáns ízt), tökéletes választás a friss petrezselyemzöld.

Ha tetszett, nézzetek be a Facebook-ra is, itt találjátok az oldalamat.

porehagymas_koles_kakukkfuves_piritott_gombaval (6)

Francia sós lepény, avagy a quiche

Isteni quiche-t sütöttem. Nem emlékszem, mikor ettünk utoljára, nagy hiba. Nagyon jó, nincs vele sok macera, és ezernyi módon variálható a tölteléke. Blogot kóstoltam (ezúttal Konyhalál Linda háziasszonykodásával), Juci blogját pörgette nekem a sorsolási bizottság. Rengeteg finomságot láttam nála, de végül a quiche mellett döntöttem. Nincs mese, én még mindig nem kívánom igazán az édeset a karácsonyi nagy zabálás után.

Gombás is, szalonnás is, tejszínes is. És persze szerecsendiós, amiről a férj csak azt szokta mondani, hogy szereti, de fogjam már vissza kicsit a reszelőmet. Apróbb módosításokkal, de Juci receptjét követtem, és ez sült ki belőle. Köszi! 😉

Az anyukámat meg jól felveszem mindenes kisegítőnek, ugyanis ő tartotta és forgatta nekem a derítővászonként funkcionáló hungarocell lemezt. Szép munka volt Anyukám. 😉

Előkészítés: 5 perc a tésztának + 10 – 12 perc a tölteléknek + kb. 20 perc a tészta pihentetéséhez
Sütési idő: kb. 20 perc elősütés + kb. 30 perc készre sütés

gombas_szalonnas_quiche (3)

 

Hozzávalók (24 centis formához):

a tésztához:

15 dkg liszt
12 dkg hideg vaj
2 ek. jéghideg víz
1 kk. só

néhány reszelésnyi szerecsendió – elhagyható (ugye, hogy szerecsendió függő vagyok? 😉 )

a töltelékhez:

1 szál póréhagyma
20 dkg füstölt húsos szalonna (én füstölt, nyers kolozsvárit vettem)
15 – 20 dkg apró gomba (és most barna csiperkét vettem)
3 egész tojás
2 ek. krémes ricotta (de csak mert volt itthon – elhagyható)
2,5 dl tejszín
1 kisebb gerezd fokhagyma
1 – 2 kk. só
bors
frissen reszelt szerecsendió (kb. fél diónyi)

Először összeállítottam a tésztát. A lisztet egy nagy keverőtálba mértem, majd hozzáadtam a felkockázott vajat és a sót. Az ujjbegyeimmel elmorzsoltam a vajat a sós liszttel, majd hozzáadtam a 2 ek. jéghideg vizet és gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Gombócot formáztam belőle, majd folpackba csomagoltam és 20 – 25 percre betettem a hűtőbe.

Amíg a tészta pihent, elkészítettem a tölteléket. A szalonnát apróra kockáztam, majd egy serpenyőben zsírjára sütöttem közepesnél kicsivel erősebb lángon. Közben a póréhagymát megmostam (végével felfelé tartottam a víz alá, hogy a föld ne menjen be a rétegek közé, hanem szépen kifolyjon a vízzel együtt), hosszában félbevágtam, majd vékonyan felszeleteltem. Hozzáadtam a szalonnához és együtt sütöttem tovább. Közben nedves szivaccsal áttöröltem a gombákat, félbevágtam, majd kb. fél centi vastagon felszeleteltem őket. Amikor a szalonna kisült és a hagyma is szépen megdinsztelődött, rádobtam a gombát is. 5 – 6 perc alatt megpuhultak és kicsit meg is pirultak. Amikor a szalonnás gombás keverék megsült, elzártam alatta a lángot. Hagytam hűlni.

Ezen a ponton bekapcsoltam a sütőt, és előmelegítettem 200 fokra, alsó felső üzemmódban.

Közben megpucoltam a fokhagymákat és felaprítottam. Egy nagy keverőtálban felvertem a tojást, hozzáadtam a ricottát és alaposan elkevertem. Hozzáöntöttem a tejszínt, beleszórtam a fokhagymát, sóztam, borsoztam, a frissen reszelt szerecsendióval fűszereztem. Ha úgy érzitek, elbír még egy kis sót, nyugodtan sózzátok, de érdemes észben tartani, hogy a szalonna meglehetősen sós. A tölteléket félretettem, amíg elősütöttem a tésztát.

A hideg tésztát lisztezett felületen kb. 3 mm vékonyan kinyújtottam, próbáltam viszonylag szabályos kört nyújtani. Ezután a nyújtófa segítségével a formába emeltem. Szépen elegyengettem benne, a felesleges, túllógó széleket pedig a nyújtófa segítségével levágtam. Csak áttoltam a nyújtófát a forma peremén. Sütőpapírt tettem rá, majd arra 2 – 3 nagy maréknyi száraz babot. Ez segít abban, hogy a tészta ne púposodjon fel sütés közben. Az sem tragédia egyébként, ha mégis keletkeznek kis buborékok, az elősütés után villával kilyukasztjuk és elegyengetjük. A tésztát 10 – 12 percre betoltam a sütőbe. Ezután – a sütőpapíros nehezék nélkül – még 6 -7 percig sütöttem.

A szalonnás, póréhagymás, gombás keveréket egyenletesen elterítettem a tészta alján, majd óvatosan ráöntöttem a tejszínes tölteléket. A sütő hőfokát 190 fokra mérsékeltem, visszatettem a formát és kb. 30 perc alatt készre sütöttem. Ezalatt a keverék megszilárdult, a tojás is átsült, de még kicsit remegős marad az egész. Krémes, lágy, könnyű.

Rukkolával ettük. Nagyon, nagyon finom lett. Ez egy lehetséges verzió, a tészta és a töltelék is lehet más, én is ismerek jó pár tészta receptet, más arányokkal, tojással, tojás nélkül.

Innen pedig egyenes út (és egy kattintás) vezet a Facebook-ra. 😉

gombas_szalonnas_quiche (4)

gombas_szalonnas_quiche (6)

Héjában sült krumpli kakukkfüves, pirított gombával és krémsajttal

Remek téli vacsora, főleg egy nyálkás szürke nap végén. Ne ijedjetek meg, csak a neve bonyolult és hosszú (jobbat nem találtam), elkészíteni gyerekjáték. Rozi is beszállt a főzésbe, úgyhogy tényleg az. 😉

Az ötlet River Cottage Hugh-tól származik (könyv: Three good things on a plate/TV Paprika sorozat: Hugh mesterhármasa), csak Ő a kedvenc házi curry krémjét keverte bele, amiből nekünk nem volt, ezért helyette krémsajtot és kakukkfüvet használtam. Én bizony örülök, hogy ez a Hugh gyerek repült a menő étterem menő konyhájából, mert River Cottage jól áll neki. Meg a rövid haj is, amitől ugyan nem lett szebb, de nem is ezért szeretjük. 😉

Glutén -és húsmentes.

Előkészítés: 10 perc + 1 óra sütési idő a krumplinak
Főzés, összeállítás: 25 – 30 perc

kakukkfüves gombával töltött krumpli (2)

 

Hozzávalók:

2 nagy krumpli
4 db nagyobb fehér és 4 db nagyobb barna csiperke
1 duci gerezd fokhagyma
15 dkg natúr krémsajt
1 tk. szárított vagy friss kakukkfű (ízléstől függően persze lehet több vagy kevesebb)
só, frissen őrölt fekete bors
2 ek. napraforgóolaj

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, légkeverésen. A gombákat egy tiszta, nedves szivaccsal megtöröltem, félbevágtam, majd nagyjából egyforma, kb. kisujjyni vastag szeletekre vágtam. Megpucoltam és felaprítottam a fokhagymát.

A krumplikat alaposan megmostam, keresztbe nem túl mélyen bevágtam, a vágott felüket lekentem kevés vízzel és durva szemű sóval megszórtam. Tepsibe tettem és kb. 1 óra alatt megsütöttem.

Közben elkészítettem a tölteléket. Egy magasabb falú, nagy serpenyőt felhevítettem, beleöntöttem az olajat, majd rádobtam a gombát és sütni kezdtem. Sóztam, borsoztam. Amikor bő levet eresztett, megszórtam a fél tk. kaukkfűvel. Addig sütöttem, amíg a leve elfőtt és a gomba aranybarnára sült. Közben a krémsajtot kikevertem egy kis sóval, frissen őrölt borssal és a maradék fél tk. kakukkfűvel.

Bő 1 óra sütési idő egy fogpiszkálóval megszúrtam a krumplit, puha volt. Kivettem a sütőből és félbevágtam a korábbi bemetszés mentén. Kicsit hagytam hűlni, majd egy kiskanállal óvatosan kikapartam a belsejét. Kb. fél centi vastag kérget hagytam. 5 percre visszatettem a sütőbe pirulni. Addig a kikapart krumplit hozzákevertem a krémsajthoz és egy villával összetörtem. Hozzáadtam a gombát is, alaposan összeforgattam. Ezzel a masszával töltöttem meg a krumplikat és még újabb 12-15 percre betoltam a sütőbe.

A végén kimaradt egy kis töltelék, amiből kisebb kupacokat csináltam és a krumpli mellé tettem sülni. Kevés tejföllel és egy szórásnyi kakukkfűvel tálaltam. Félbarna sörrel mennyei. A Facebook-on pedig mást is találhattok még.

kakukkfüves gombával töltött krumpli (1)

Hébe-hóba gyúr (4.) - tárkonyos raguleves

A ragulevesek sajátja, hogy mindenféle zöldséget elviselnek, finomak, könnyűek és egészségesek.  Én most a következőképpen készítettem.

tarkonyos raguleves2 (1024x678)

 

Hozzávalók:

70 dkg csirkemell
3 db közepes sárgarépa
1 db hosszabb fehérrépa
1 közepes fej vöröshagyma
20 dkg zöldbab
20 dkg zöldborsó
2-3 nagyibb fej gomba
friss petrezselyem, tárkony
só, bors
édesítő, xilit, vagy nádcukor
fél citrom leve
1 liter húsalaplé, vagy zöldségalaplé (vagy 2 kocka erőleves kocka)
1 doboz janga kefir (4,5 dl)
rizsliszt
olívaolaj

Jó nagy fazékban olajat hevítettem, a vékony csíkokra szelt csirkemellet megfuttattam rajta (nem kell jól átsütni, csak annyira, hogy fehér legyen mindenhol a hús). Hozzádobtam a kis hasábokra vágott sárgarépát, fehérrépát, összeforgattam, majd vizet öntöttem hozzá (kb. másfél litert). A hagymát megpucolva, de egészben beleraktam. Ebben a fázisban egy kevés apróra vágott petrezselyemmel, tárkonnyal, borssal és sóval ízesítettem, nomeg egy negyed citrom levével (miután a cikkből kifacsartam a levet, beledobtam a levesbe, hadd járja jobban át a citromaroma). Amikor elkezdett forrni a lé, alacsonyabb fokozatra vettem a főzőlapot, hogy ne főjenek szét a hozzávalók (ne forrjon folyamatosan, csak gyöngyözzön inkább).

Mikor a répa félig megfőtt, hozzádobtam a felszeletelt gombát, a zöldborsót, a zöldbabot és a két leveskockát. Itt még lehet hozzá vizet tenni, ha szükséges, de ne felejtsük el, hogy még közel fél liter kefir jön a leveshez.

 Egy edénybe kiöntöttem a janga kefirt, rizsliszttel jócskán megszórtam, simára elkevertem (a sok liszt mellett is önthető-folyós maradt, nem lett csirizes). Friss, vágott petrezselymet, tárkonyt és borsot raktam a habaráshoz, nomeg egy kis édesítőt. Beleöntöttem a levesbe, és jól átkevertem az egészet. A maradék negyed citrom levét a végén még hozzáfacsartam.

Petrezselyemmel megszórva tálaltam.

 

1IMG_6541 (1280x853)

Sütőtökös - gombás rétes

Jó lenne azzal menőzni, hogy saját gyártmányú rétestésztát használtam, de az meg nem lenne igaz. Viszont egészen kiváló kész réteslapot kaptam, ami kicsit korrigál a történeten. 🙂

Van némi munka ezzel a fogással, de nagyon megéri.

1sutotokos gombas retes (1024x683)

 

Hozzávalók (4 személyre):

1 fej vöröshagyma
3 ek. olívaolaj (én a zellerkrémleveshez pirított szalonna kisült zsírját használtam fel most)
30 dkg darált hús (sertés, szárnyas, marha)
1 tk. őrölt édes nemes pirospaprika
3 db paradicsom felkockázva
2 duci gerezd fokhagyma
2 tk. szárított, morzsolt borsikafű (nem volt zsálya közel s távol a faluban, amit az eredeti receptben használtak)
só, bors
25 dkg csiperke nagyobb darabokra szeletelve
25 dkg sütőtök pucolva, kb. 2×2 centisre felkockázva
1 egész tojás
8 db réteslap + 10 dkg vaj a kenéshez

Apróra kockáztam a hagymát, majd egy nagyobb serpenyőbe felmelegítettem a zsírt, rádobtam a hagymát, kicsit sóztam és megdinszteltem. Ezután hozzákevertem a darált húst és kb. 5 perc alatt lepirítottam. Megszórtam a pirospaprikával, 3-4 percig pirítottam, majd hozzáadtam a kockára vágott paradicsomot, a felaprított fokhagymát és a borsikafüvet is. Sóztam, borsoztam és fedő alatt, alacsony lángon 35-40 percre magára hagytam. Addig kitakarítottuk az ereszcsatornát (a férj takarította, én meg a létrát és őt támogattam erkölcsileg).

Hozzáadtam a gombát és a sütőtököt, fedő alatt még 15 percig főztem. Ezután hagytam kihűlni, majd belekevertem a tojást.

Kerámiatál híján a nagymamámtól megörökölt üvegedény tetejét vajaztam ki, amire felépítettem végül a rétest. A közepére tettem egy 1 réteslapot, amit alaposan megvajaztam. Ezután jött a szabászat: 5 megvajazott réteslapot raktam rá úgy, hogy a lap egyszer az egyik, másszor a másik oldalon lógott túl. Erre halmoztam a ragut, majd a túllógó tésztaszéleket ráhajtottam és végül még egy vajazott réteslappal lezártam, visszahajtottam a széleket.

220 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt aranybarnára sütöttem. Ha valaki nem akar pepecselni a tészta ide-oda pakolgatásával, egyszerűen csak helyezze a ragut a megvajazott réteslapokra és tekerje fel, mint a hagyományos rétest szokták. A tetejét pedig bőkezűen kenje le vajjal.

Forrás: októberi Nők Lapja Konyha

Gombaleves húsos csonttal

Milyen gomba? Valagomba! Apám ezt a viccet gyakorlatilag minden gombás ételnél eljátssza velem. Nyilván aranyos volt, amikor 4 évesen kérdezz-felelek formában ezt válaszoltam, 34 évesen már nem annyira, de sebaj, szeretjük a családi tradíciókat. 😉
Szóval a gombaleves. 1. Nehéz elrontani. 2. Ha mégis sikerül az általában a spórolásnak tudható be: nem rakták bele, ami belevaló. 3. Sokak ódzkodnak a gombától, megosztó alapanyag, tudnunk kell, hogy a vendégünk szereti-e vagy sem.
Hozzávalók:
1/2 kg gomba (mosva, szeletelve)
3 szál közepes sárgarépa és 1-2 szál fehérrépa (pucolva, mosva, hasábokra vágva)
1-2 db levesbe való (húsos) karajcsont
2 közepes fej hagyma (apró kockákra vágva)
1 fél paradicsom
étolaj
1 nagy doboz (4 decis) tejföl
egy kis darab füstölt kenyérszalonna (felkockázva)
jó sok petrezselyem (1-2-3 csokor)
őrölt pirospaprika
só, cukor
bors
kevés finom liszt
A gombaleves ezen verzióját érdemes két lábasban készíteni. Az első lábasba belerakjuk a húsos csontot, jól megfőzzük (lehet mellé rakni egy fej hagymát, egész szemes borsot, néhány gerezd fokhagymát, hogy jó íze legyen a lének). A víz mennyiségét mindenki érzésre kezelheti, a lényeg, hogy lepje el a csontot (1 liternyi biztos nem árt meg belőle). Forrás közben a csont miatt habos lesz a teteje, de ez ne zavarjon bennünket: a húslevesnél szokásos módon lemerjük a tetejéről a randa szürkés felhőket.
Egy másik lábasban étolajat hevítünk, belerakjuk az apróra kockázott szalonnát (ha van, nyugodtan dobjuk hozzá a szalonnabőrt is). Mikor már kieresztette a zsírját, adjuk hozzá a felkockázott hagymát. Az üvegesre párolt hagymára dobjuk rá a fehér- és sárgarépa hasábokat, futtassuk kicsit, majd a gombát is öntsük hozzá. Amikor a gomba összeesett, tegyünk hozzá őrölt pirospaprikát, egy kevés borsot, majd öntsük fel a húslével (érdemes szűrőt használni, hogy az egész bors szemek és a főtt-hagyma-fokhagyma ne landoljanak a lével együtt), végül dobjuk bele a fél paradicsomot is.
A félretett csontról szedjük le a húst, az apró kis darabkákat dobjuk a levesbe. Ezután sózzunk, borsozzunk, illetve a harmónia miatt rakjunk bele egy kávéskanálnyi cukrot is, meghálálja magát. Ha úgy látjuk szükségesnek, önthetünk hozzá még vizet.
Amikor már nagyjából összefőtt az egész, csináljunk egy tejfölös-lisztes-petrezselymes habarást, és öntsük hozzá a leveshez. Ne használjuk el az összes petrezselymet, mert különösen jót tesz úgy a tálalásnak, mint az íznek, ha a kimert levesbe egy pici extra tejfölt löttyintünk és megszórjuk frissen vágott petrezselyemmel.
A titkos összetevő….. A sózással finoman szoktam bánni: inkább vitaprixet használok, ha olyan az étel. (Vitaprix: darált pritamin paprika, sóval összekeverve. Finom ízesítője leveseknek, pörkölteknek, lecsónak, mindennek, amiben van paprika, pirospaprika. Ugyanúgy eltehető mint a lekvár, és még főzni sem kell, mert a só tartósítja.) Ha valakinek ilyesmi nincs otthon, használhat pirosaranyat is, esetleg Édes Annát, Erős Pistát.
Egyéni ízlésem szerint: csilit is szoktam belerakni, szeretem ha csípős. (Otthon termő, Mankától kapott kenyai csilipaprika, gyakorlatilag olyan mint a méreg).
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!