Rizsázzunk!

Lazac zöld spárgával

Nem sokat sikerült aludnom tegnapról mára. Elaludtam ugyan Rozival együtt, mellette, de fél 10 körül felébredtem. Mert fújt a szél. Nagyon fújt. Engem kikészít. De a hiba bennem van, minek foglalkozom vele. A legfelső emeleten lakunk, a szél pedig 99%-ban a háló -és gyerekszoba irányából támad. A hálószobánknál nekiütközik a tetőtéri ablaknak, Rozi szobájánál meg beleakad az erkélyajtó redőnyébe. Rozit most nem zavarta, mélyen aludt. Csak valamikor hajnalban kuckózott be mellém, kb. nem sokkal azután, hogy sikerült elaludnom. Éjjel negyed 2-kor még üzengettünk egymásnak a férjjel, aki akkor fejezte be a munkát vidéken és aludni ment a szállására. Reggel felettébb sima voltam és gördülékeny. Volt egy pillanat, amikor majdnem a gyereklányon bosszultam meg a hányatott éjszakámat, de hála a nem tudom minek, időben leesett, hogy ez nagyon igazságtalan lenne vele.

Spárgát a közeli zöldségestől vettem, jó pár 100 ft-tal olcsóbb volt, mint a szomszédos spúrban, pedig ugyanaz a termelő volt a beszállító. A lazacfilé fagyasztott volt, felénk ez az egyetlen elérhető és használható, és még így is klasszisokkal jobb, mint a közeli “teszkó – friss”.

Előkészítés: 8 – 10 perc

Elkészítés: kb. 15 perc

lazac_zold_spargaval_merge2

 

Hozzávalók (1 főre):

1 kisebb lazacfilé (kb. 15 dkg)

8 – 10 szál zsenge zöld spárga

2 + 2 ek. olívaolaj

1 gerezd fokhagyma

fél citrom héja (ha kezeletlen)

kevés citromlé (kb. 1 ek.)

1 tk. kapribogyó

1 púpozott tk. vaj

kis darab friss piros chili vagy egy nagyobb csipet chili pehely

1 tk. méz (lehet több is)

só, frissen őrölt bors

1 csapott ek. pirított szezámmag

A fokhagymát megpucoltam, nagyon finomra vágtam. A spárgákat megmostam, a végüket letörtem. A szezámmagot egy száraz serpenyőben világos aranybarnára pirítottam. Figyelni kell rá, egy pillanat alatt megéghet. A lazacot konyhai papírtörlővel szárazra töröltem, mindkét oldalát enyhén sóztam, borsoztam.

Egy serpenyőt a közepesnél kicsivel erősebb lángon hevíteni kezdtem, 2 ek. olívaolajat öntöttem bele, majd a lazacot a bőrös felével beletettem. Pár percig sütöttem, amíg kb. a feléig átfehéredett a szelet. Ekkor megfordítottam és pár perc alatt a másik oldalát is megsütöttem. Szép világos aranybarna színe lett. Tányérra tettem és pihentettem, amíg gyorsan elkészítettem a spárgát is.

A forró serpenyőbe öntöttem 2 ek. olívaolajat, ebbe tettem a spárgákat. Sóztam, borsoztam és pár perc alatt, rázogatva (hogy minden oldala piruljon) kissé megsütöttem. Csak annyira, hogy kapott egy kis színt, de még roppanós (ress) maradt. Félretettem a lazac mellé.

A serpenyő alatt mérsékeltem a lángot, bele dobtam vajat és a finomra zúzott fokhagymát, fél percig pároltam, majd hozzáadtam a kis darab chilit, a mustárt, a citromlevet és a citrom reszelt héját. 1 percig hagytam halkan sisteregni, beletettem a kapribogyót és 1 tk. mézet (ha édesebben szeretitek, mehet bele több is). Ha túl sűrű a mártás, kevés vízzel (kb. fél deci) hígítható. Egy kóstolás után még egy kevés sóval és frissen tekert borssal fűszereztem. Adtam hozzá a pirított szezámmagból. Elzártam a serpenyő alatt a tüzet.

Tálaláskor a lazacot megszórtam a maradék szezámmaggal, a spárgát pedig meglocsoltam a kapribogyós mártással. Tartalmasabbá tehetitek pirított újkrumplival vagy főtt rizzsel. Nekem egyik sem hiányzott.

Facebook: Rizsázzunk!

lazac_zold_spargaval (3)

lazac_zold_spargaval (1)

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!