Rizsázzunk!

Citromos kakukkfüves gombakrémleves

“Anya, én szeretem a gombát. Komolyan, hidd csak el nyugodtan, én már szeretem a gombát. Megszerettem. Nyersen nem, úgy azért nem, de ha főzöl belőle levest, azt szívesen megeszem.” – szólt a 4 éves, amikor meglátta a gombát a piacon. Szívem örült, repesett, mert én magam odaadó rajongójuk vagyok, főleg az erdei fajtáknak. Meg a gyerekemnek is, a kossuthi körmondataiért, az esze járásáért, de leginkább azért, mert az, aki.

Így lett 1,2 kg friss barna csiperkéből egy sűrű, citromos és kakukkfüves gombakrémleves.

Előkészítés: kb. 10 perc

Főzési idő: kb. 25 perc

citromos_kakukkfuves_gombakremleves_merge1

Hozzávalók (4 – 5 főre):

1,2 kg barna csiperke

2 ek. olívaolaj

1 ek. vaj

1 kis fej lilahagyma

1 kis fej vöröshagyma

fél szál póréhagyma

4 gerezd fokhagyma

1 ek. finomítatlan nádcukor

2 ek. balzsamecet

3 babérlevél

4 – 5 ág friss kakukkfű (nem feltétlenül kell mind)

1 citrom leve és ha kezeletlen a citrom, akkor a héja is

7 – 8 dl zöldségalaplé vagy víz

1 dl tejszín

frissen őrölt fekete bors

A gombákat egy tiszta, nedves szivaccsal áttöröltem és nagyobb darabokra vágtam. Megpucoltam és felaprítottam a hagymákat. A fokhagymát nagyobb darabokra vágtam.

Egy nagyobb, felhevített lábasba tettem a vajat és az olívaolajat, majd amikor a vaj elolvadt, rádobtam a 3 féle felaprított hagymát. Sóztam és 5 perc alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam egy ágnyi kakukkfű leveleit, a babérleveleket, a fokhagymát és 1 percig pároltam így is. Rászórtam a cukrot, beleöntöttem a balzsamecetet, amit hagytam elsisteregni. A lábasba tettem a gombát és erősebb tűzön, sűrűn keverve, pirítani kezdtem. Nagyjából 5 perc után sóztam, borsoztam, belereszeltem a megmosott citrom héját és felöntöttem a zöldségalaplével. Hozzáadtam 2 ágnyi kakukkfű friss leveleit és fedő alatt hagytam felforrni, majd közepes lángon bő 10 perc alatt megfőztem.

Lehúztam a lábast a tűzről. 2 ek. gombát kivettem, a többit botmixerrel krémesre turmixoltam. Beleöntöttem a citrom levét és végül a tejszínt is. A végén fűszereztem még sóval, borssal és friss kakukkfűvel. Tálaláskor beletettem a gombadarabokat.

Ehetjük magában, kék sajtos vagy camembert-es pirítóssal, de akár friss rozskenyérrel is. A tetejére csurgathatunk még egy kevés balzsamecetet, vagy friss citromlevet.

Facebook: Rizsázzunk!

citromos_kakukkfuves_gombakremleves (21)

citromos_kakukkfuves_gombakremleves_merge

Kakukkfüves hagymalekvár

Időigényesebb, de érdemes kivárni. Kicsit különlegesebb ehető ajándék, ha van még cérnátok hozzá.

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Elkészítési idő: kb. 1 óra

kakukkfuves_hagymalekvar (2)

 

Hozzávalók (0,125 dl-es üveghez):

3 fej lilahagyma

1 fej vöröshagyma

3 babérlevél

4 ág friss kakukkfű

3 – 4 nagy csipet só, frissen őrölt bors

2 – 3 ek. nádcukor

2 – 3 ek. balzsamecet

5 – 6 dl víz vagy zöldségalaplé

A hagymákat megpucoltam, vékonyabban felszeleteltem és egy nagy serpenyőben kevés olívaolajon lassú tűzön párolni kezdtem. Sóztam, hozzáadtam a babérlevelet és 2 ág kakukkfüvet szárastól. Hagytam a hagymát összeesni, majd felöntöttem 2 dl vízzel és fedő alatt hagytam elfőni. Ezután adtam hozzá 2 ek. nádcukrot, 1 ek. balzsamecetet, öntöttem hozzá újabb 1 dl vizet, lefedtem a serpenyőt és megint hagytam elfőni a vizet. Ezt addig ismételtem, amíg az összes víz elfogyott. Közben kóstolgattam, adtam még hozzá cukrot, sót és kevés balzsamecetet. A végén hozzáadtam a maradék friss kakukkfüvet is, a kis leveleket leszedtem az ágakról, úgy szórtam bele.

A főzés végére egy sűrű, fényes, lilás színű hagymalekvárt kapunk. Kakukkfű helyett mehet bele pár szem szegfűbors és egy kis narancslével, narancshéjjal is fűszerezhetjük.

Facebook: Rizsázzunk!

Az üveg dekorálásához a cuccok (pékzsineg, papírcsillag) az Ezt ettem: a bolt-ból vannak.

kakukkfuves_hagymalekvar (1)

Kakukkfüves csirkepaprikás

Van egy általános szokás az egészségügyben: többesszám első személyben beszélnek az ott dolgozók. Szinte kivétel nélkül. A másik a szülészeten az ANYUKÁZÁS. A súlyosbított kombinációval is ott találkoztam Rozi születése után. Jó reggel ANYUKA, VOLTUNK ma már vécén? Azt nem tudom, Nővérke volt-e már, én még nem. Vagy a Jöjjön anyuka, injekciót kapunk. Én ugyan nem megyek, szúrja csak be magának az enyémet is. A legjobb mégis az volt, amikor az orvosom azt találta mondani, hogy nyomjunk egyet Anikó, hamarosan szülünk. Jaj, de jó, maga is anyuka lesz, doki? Akkor nyomjunk, szorítsuk is meg egymás kezét.

A kórházi koszt is mesés, erről meg eszembe jut az a blog, amit egy fiatal pár kezdett el írni a terhességről, gyerekvárásról, annak minden velejárójával. Dokumentálva vagyon ott is a frissen szült nő kórházi kosztja. És az még egészen tartalmas is másokéhoz képest.

Az apropó pedig az, hogy a barátainknál újabb gyerekáldás állt be, pár napja megszületett a második lányuk. Apa annyira cuki volt és nagyon igyekezett, de a 3 és fél nap alatt, amíg a feleség és legfrissebb gyermeke a kórházban velneszeztek, kicsit kezdett szétcsúszni a bő 2 és fél éves csaj mellett. A főzésre már nem igen maradt cérnája. Egy kis lábasnyi brokkolikrémlevesnek annyira megörült, hogy majdnem a nyakamba ugrott.

Főztem nekik csirkepaprikást is, persze nokedlivel, meg egy kis csavarral. A kakukkfű nem szériatartozék, de ettől még jól elvegyült az ízek között. Sőt, kifejezetten feldobta. A nokedli a klasszik Horváth Ilona vonal, olyan gondolom formán mérve. A palacsinta mellett ez az egyetlen olyan tészta, amit a büdös életben soha nem mértem még ki konyhai mérleggel. Minden mást kínos precizitással, mereven, szabályosan, ahogy kell.

Ezt a bejegyzést a barátainknak, és a legújabb kis felforgatónak ajánlom. Előre fejjel a falnak, a öntudatos 2 és fél évessel együtt főleg. Veletek vagyunk. Lélekben. 😉

Előkészítés: kb. 15 perc
Elkészítés: kb. 45 – 60 perc a csirke korától függően

kaukkfuves_csirke_paprikas_nokedlivel

 

Hozzávalók (4 felnőtt + 2 gyerek részére):

5 db felső csirkecomb
5 db alsó csirkecomb
2 nagy fej vöröshagyma
3 duci gerezd fokhagyma
1 csapott tk. egész kömény
1 paradicsom
1 paprika
2 – 3 ek. édes nemes pirospaprika
só, frissen tekert bors
1 kisebb sárgarépa
1 kicsi zellergumó
4 ek. olívaolaj
víz
2 nagyobb ág friss kakukkfű

A csirkecombokat megmostam és konyhai papírtörlővel szárazra töröltem. Félretettem.

A hagymát és fokhagymát megpucoltam, a sárgarépát és a zellert meghámoztam, megmostam a paprikát és a paradicsomot. A vöröshagymát felaprítottam, a fokhagymagerezdeket félbevágtam.

Egy magas falú, vastag aljú, nagy serpenyőt hevíteni kezdtem, majd beleöntöttem az olívaolajat. Rádobtam a vöröshagymát, picit sóztam és a közepesnél kicsit alacsonyabb lángon puhára dinszteltem. Sűrűn megkevergettem. Amikor a vöröshagyma megdinsztelődött, rádobtam a fokhagymát és az egész köményt, 1 percig kevergetve sütöttem, amíg elindult a fokhagyma és a kömény illata. Ezután lehúztam a tűzről, hozzáadtam a 3 ek. őrölt pirospaprikát, alaposan elkevertem. Visszatettem a tűzre, felöntöttem kb. 2 dl vízzel, alaposan elkevertem és pár percig hagytam kicsit rotyogni. Ezután beletettem a csirkecombokat, jól átforgattam, majd felöntöttem annyi vízzel, ami ellepte a húsokat. Beletettem a sárgarépát, a zellergumót, a paprikát és a paradicsomot. Hozzáadtam az egyik kakukkfűágat is. Sóztam, borsoztam és a serpenyő rázogatásával elkevertem az egészet. Fedő alatt, lassú tűzön kb. 50 perc alatt készre főztem. Amikor a csirkecombok már megpuhultak, hozzászórtam a maradék friss kakukkfüvet.

 

Pácolt sült sütőtök és cékla

A múltkori több napos, konstans özönvíz alatt/után kissé megviselt voltam. Ráadásul a csizmám is beázik. Azóta tikkel a jobb szemem felső szemhéja, kezdem eléggé unni, baromi szar nem vicces érzés. Vagy csak rosszul állok hozzá…

Fogalmam nem volt, mi lesz majd belőlük, de olyan szépek voltak, hogy a zsenge céklagumót és a kicsi tököt is megvettem a piacon. A kofa is bájosan mosolygott mellé, meg régen is találkoztunk. Végül bepácoltam a zöldségeket, éjszakára a hűtőben hagytam, másnap megsütöttem. A fűszerezés pedig teljesen egyéni szocializáció kérdése, hiszen nincs kőbe vésett szabály, csak az ízlés. Csak bátran.

Előkészítés: 10 perc + 1 éjszaka a hűtőben
Elkészítés: kb. 20 perc sütés + 5 perc az összeállítás

gyomberes_pacolt_sult_cekla_es_sutotok (17)

 

Hozzávalók (1 személyes tál):

2 marék felkockázott zsenge sütőtök (kb. 1,5 x 1,5 centis kockák)
1 kis gumó zsenge cékla felkockázva (1×1 cm)
1,5 zöld citrom leve
2 – 3 nagy csipet só
4 ek. nádcukor vagy méz
4 tk. őrölt gyömbér
2 – 3 tk. szárított kakukkfű
4 kisebb zsályalevél
frissen tekert fekete bors
6 ek. extra szűz olívaolaj

1 duci gerezd fokhagyma

a tálaláshoz:

1 marék tökmag
friss kakukkfű
görög joghurt vagy mascarpone
kevés tökmadolaj
sonka

A céklát és a sütőtököt meghámoztam és felkockáztam. Külön tálba tettem őket. Megpucoltam és vékonyan felszeleteltem a fokhagymát. A páchoz összekevertem a zöld citrom levét, a cukrot, a sót, a borsot, a gyömbért, a zsályát, a kakukkfüvet és a fokhagymát. Hozzáadtam az olívaolajat, alaposan elkevertem, hogy a cukor elolvadjon. Meglocsoltam vele a céklakocákat és a sütőtököt is. Lefedve a hűtőbe tettem éjszakára. Másnap előmelegítettem a sütőt 200 fokra légkeverésen. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, az egyik felébe tettem a céklát, a másikba a sütőtököt. Kb. 20 perc alatt megsütöttem, még kissé roppanós maradt. Közben párszor meglocsoltam a tálkában visszamaradt páclével.

Amíg a cékla és a tök sült, egy száraz serpenyőben pár perc alatt kissé megpirítottam a tökmagokat. Hagytam kihűlni.

Tálaláskor egy tálba halmoztam a sült céklát és a sült sütőtököt, megszórtam friss kakukkfűvel, meglocsoltam kevés tökmagolajjal, a tetejére pedig krémsajtot és egy vékony szelet sonkát tettem.

A facebookon itt találtok meg.

gyomberes_pacolt_sult_cekla_es_sutotok (24)

 

 

Fokhagymás garnéla citromos kakukkfüves rizottóval

Döbbenetes. Eljutottam odáig, hogy megírjak egy bejegyzést. Két oldali akkut gépkerülésen estem át (magyarul lustaság), de kezd visszatérni a grafomániám.

Tengerhez mentünk és megint rájöttem, hogy a hal és egyéb tengeri cucc ott is drága, ahol eredendően egy kicsivel több van belőle, mint itthon. Igaz, ami igaz, az Adria kissé szegényebb ebben, mint a többi jó nagy sós víz. Ez van. De az meg már milyen, hogy ha tintahalat toltunk, akkor rákfélét nem. Viszont az éttermekben, még a tengerparti “kifőzdékben” is, heroin árban mérik. Inkább vettünk, előkészítettet, pucoltat. Így kicsivel olcsóbb volt.

A hab a tortán, hogy vérbeli sunshine barbie lévén, az első nap úgy megsült a hátam (50 faktor ellenére), hogy 2-3 napig csak hason tudtam háton aludni. Utálok strandra járni, erős vagyok a kifogások keresésében, de most nem sikerült elbliccelnem, így a nyár végére rám került a bikinim. És ha már erősen a komfortzónámból kilépve éltem 1 hétig, legalább menőztem egyet az új teszkós strandrucimban. Mást nem is igen tudtam volna tenni rommá égett habtesttel. De Rozi nagyon rákattant a sós vízre, nagy flash volt nézni, ahogy a mentőmellény jellegű úszómellényében kutyaúszik “Nézd anya, már tudok úszni” üvöltésekkel. 😉

Szűkös fűszerkészletből gazdálkodva csináltam egy Adria rizottót. Oké, a garnéla része kicsit megdobta a per fő árat, de a többi kompenzálta. A kellék ezúttal az egyik báty volt, ha már annyira berregett, hogy rákot szeretne enni. 😉

Elkészítési idő: 35 – 40 perc

fokhagymas_garnela_citromos_kakukkfuves_rizottoval (683x1024)

 

Hozzávalók (4 főre):

a rizottóhoz:

kb. 20 dkg rizottó rizs (arborio)
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehér bor
3 ek. olívaolaj
1 ek. vaj
só, bors
1 tk. szárított kakukkfű
6 dl alaplé vagy víz
1 citrom reszelt héja és fél citrom leve (lehet több is)
3 ek. reszelt parmezán jellegű kemény sajt

a fokhagymás garnélához:

50 dkg garnéla (fagyasztott is tökéletesen megfelel)
4 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
friss citromlé
só, bors
1 ek. vaj

Elkészítettem a rizottót. Megpucoltam a vöröshagymát és a fokhagymát, apróra vágtam őket. Egy magasabb falú serpenyőt felhevítettem, beleöntöttem az olajat, és a közepesnél kicsivel erősebb lángon 5 – 6 perc alatt megpároltam rajta a hagymát. Kissé sóztam. Időnként megkevertem.

Ezután a vöröshagymához adtam az aprított fokhagymát és még 1 percig pároltam. A serpenyőbe öntöttem a rizst, 3 – 4 percig kevergetve “elősütöttem”, amíg minden szemet alaposan bevont az olaj és üveges lett. Felöntöttem a fehérborral és hagytam elsisteregni, amíg azt is beszívták a rizsszemek. Hozzáadtam a reszelt citromhéjat (kezeletlen citromét!). Ezután fokozatosan adagolni kezdtem a folyadékot, közepes erősségű tűzön. Mindig csak 1 merőkanállal. Hagytam, hogy a rizs tisztességesen magába szívja a folyadékot. Közben kevergettem. Csak akkor adtam hozzá a következő adagot, amikor a rizs felszívta az előzőt. Az utolsó adag folyadékkal együtt a citromlevet is beleöntöttem, kakukkfűvel fűszereztem. Mire a rizs beszívta ezt is, selymes, krémes lett az állaga. Ekkor belekevertem a sajtot és a vajat, alaposan összeforgattam. Kóstoltam, sóztam és borsoztam, még egy kevés citromlevet facsartam bele, elkevertem és lefedve félretettem.

Egy serpenyőt hevíteni kezdtem, olívaolajat öntöttem bele, beletettem a 2 felaprított fokhagymát és 1 percig pároltam. Beledobtam a garnélákat, kissé sóztam, borsoztam, meglocsoltam fél citrom levével. Pár perc alatt készre főztem. Akkor jó, ha szép, élénk rózsaszínt kap. Jelentős folyadék fő ki belőlük, amiből mártást csináltam. A garnélákat tálra szedtem, a serpenyőbe dobtam a másik 2 felaprított fokhagymát és pár percig forraltam. 1 ek. vajjal besűrítettem a mártást. Kóstolás után még egy kicsit sóztam, adtam hozzám egy kevés citromlevet és borsot is.

Tálaláskor a rizottóra halmoztam a fokhagymás garnélát, majd az egészet meglocsoltam a mártással.

A facebook-on itt találtok meg.

Hideg paradicsomkrémleves karamellizált hagymával és kakukkfüves túrógombóccal

Gyereklányként, de még enyhén frusztrált kamaszként is, ki tudtak kergetni a paradicsomlével a világból. Meg az “Este 10-re itthon vagy gyerek!” búcsúmondattal is. Ezt azért, így utólag, már nem tartom olyan undoknak, mint anno. Viszont eléggé gyorsan kellett inni ahhoz, hogy 7 és 10 óra között befolyjon a lé, hogy aztán hétfőn azt boncolgassuk, ki mennyire hajlott el. Aztán egyszer valamikor valamilyen csövezős fesztiválon valaki meghívott egy bloody mary-re. Olyan szar volt benne a vodka, hogy a paradicsomlé megváltás volt. Viszont (valamiért) utána már nem utáltam a paradicsomlevet. Most meg már eléggé kedvelem. Jó vodkával aztán főleg. 😉

Jól megtekertem a címet? És akkor még nem is került bele minden, amit eredetileg terveztem. Tudok én, ha akarok. Márpedig akarok, tehát tudok. Most viszont, hogy elkezdtem begépelni a bejegyzést, kissé megtorpantam, ugyanis leírva állati macerásnak és hosszadalmasnak tűnik. Miközben készítettem, nem éreztem azt, hogy eh, mi a fenének álltam neki ilyen bonyolult kajának. Mert ugyanis nem az, de tényleg. Becsszó. 😉

Egyébként a karamellizált hagyma nélkül is tuti, ha kimarad ez a flancolós mozzanat, akkor aztán végképp gyorsan elkészül.

Előkészítés: kb. 10 perc
Főzési idő: kb. 35 perc

hideg_paradicsomkremleves_karamellizalt_hagymaval_kakukkfuves_turogomboccal

 

 

Hozzávalók (3 – 4 főre):

a karamellizált hagymához:

1 kis fej lilahagyma
1 kis fej vöröshagyma
2 nagyobb gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj
1 tk. vaj
3 ek. balzsamecet
1 nagyobb csipet só

a paradicsomleveshez:

30 dkg paradicsom
3 dl sűrű házi paradicsomlé (natúr)
2,5 – 3 dl víz (vagy zöldségalaplé)
1 nagyobb ág friss kakukkfű (vagy 2 tk. szárított)
5 ek. balzsamecet
3 ek. sötétbarna lágy nádcukor (ha szükséges, még adható hozzá)
só, frissen őrölt fekete bors
1 púpozott ek. mascarpone vagy 1 dl hideg tejszín
só (ízlés szerint)

2 ek. extra szűz olívaolaj

a túrógombóchoz:

12,5 dkg túró
1 ek. krémsajt (mascarpone vagy Philadelphia jellegű)
5 dkg fehér tönkölybúza liszt
1 tojáscsipet só
1 púpozott tk. kakukkfű

Megpucoltam és felkarikáztam a hagymákat. Egy serpenyőt hevíteni kezdtem, beletettem az olajat és a vajat, majd habzásig melegítettem. Először a vöröshagymát dobtam rá, pár percig hagytam párolódni, majd a lilahagyma és végül a fokhagyma ment bele. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam 2 ek. balzsamecetet. Az egészet 3-4 percig pirítottam nagyobb lángon, majd közepesre mérsékeltem a tüzet és fedő alatt 30 percig hagytam párolódni. Időnként alaposan megkevertem.

Közben összeállítottam a túrógombócot és a paradicsomlevest. A túróhoz adtam a mascarponét, a lisztet, a tojást, a sót és a kakukkfüvet, majd egy villával alaposan összedolgoztam. Lefedve a hűtőbe tettem, amíg a hagyma karamellizálódott (20 – 25 percre). A leveshez megmostam és félbevágtam a paradicsomokat, kivágtam a szemüket. A paradicsomlével, a vízzel, a cukorral és a sóval együtt botmixerrel alaposan összeturmixoltam. Vékony héjú paradicsomok voltak, nem hámoztam meg. Ha valakit zavar a héj gondolata, éles késsel hámozza meg a paradicsomokat, vagy a végén szűrje le a levest. Fűszereztem a kakukkfűvel, frissen őrölt fekete borssal, az olívaolajjal és a balzsamecettel. Beletettem a mascaropnét és újra összeturmixoltam. Kóstoltam. Kicsit sóztam, adtam hozzá még egy kevés cukrot is. Tálalásig a hűtőbe tettem. Egy kisebb fazékban 2 tk. sóval vizet forraltam a gombócoknak.

Fél óra elteltével megnéztem a hagymát. Átkevertem és fedő nélkül erős lángon, sűrűn megkeverve kicsit pirítottam, amíg elpárolgott a hagymás keverék leve. Kóstolás után sóztam, borsoztam.

Közben a víz felforrt, nedves kézzel diónyi gombócokat formáztam a masszából, majd a kissé lobogó forró vízben kifőztem. Amikor a gombócok feljöttek a víz tetejére, még 1 percig hagytam őket főni, végül egy szűrőlapáttal tányérra szedtem őket.

Tálalás előtt a levesbe kevertem a karamellizált hagymát, botmixerrel még egyszer összeturmixoltam a levest, így a hagyma is krémes lett. A kakukkfüves túrógombóccal és kevés kecskesajttal ettük.

Ez pedig itt a facebook oldalam.

hideg_paradicsomkremleves_karamellizalt_hagymaval_kakukkfuves_turogomboccal (1)

hideg_paradicsomkremleves_karamellizalt_hagymaval_kakukkfuves_turogomboccal (2)

 

Juhtúrós krémsajtos krumplis nudli

Szóval, ez a nudli nem jött volna létre, ha nem csinálok embertelenül sok krumplis tésztát a sárgabarackos gombóchoz. Kicsit töketlenkedtem vakartam a fejemet, hogy most mi a francot csinálok a maradékkal, ami akkora darab volt, mint a fejem. Hát ez lett.

juhturos_kremsajtos_krumplinudli (5)

 

Hozzávalók (4 főre):

a tésztához:

0,5 kg ó krumpli (ha nincs, akkor több liszt kell az újkrumplihoz)
15 – 20 dkg liszt (a krumpli lisztességétől függően)
1 csapott ek. búzadara
1 ek. zsír (olaj is jó)
1 tojás
nagy csipet só
1 tk. őrölt fahéj

a mártáshoz:

2 ek. juhtúró
3 ek. krémsajt (mascarpone volt)
1,5 dl tejszín
1 gerezd fokhagyma
1 tk. stárított kakukkfű
feketebors
frissen reszelt szerecsendió

só, ha szükséges

Egy nagy fazékban vizet kezdtem forralni.

A barackos gombóchoz nem használt tésztával dolgoztam (elkészítési mód itt). Maréknyi darabokat lecsíptem a tésztából, lisztezett deszkán hosszú hengert sodortam, majd késsel a kívánt méretre vágtam a tésztát. Lisztezett kézzel a tenyereim között kicsit megformáztam, nudli alakúra.

Amíg a víz felforrt elkészítettem a mártást. A juhtúrót simára kevertem a mascarponéval, beletettem egy gerezd zúzott fokhagymát, majd hozzáadtam a tejszínt is. Egy magasabb falú serpenyőbe öntöttem, összeforraltam, és a végén fűszereztem borssal, kakukkfűvel, szerecsendióval. Csipet sót is adtam hozzá.

A nudlikat a lobogó vízbe tettem főni. Megvártam, amíg feljöttek a víz tetejére, majd még 2 – 3 percig hagytam főni. Szűrőlapáttal a forró juhtúrós mártásba szedtem, és alaposan összeforgattam. A tetejére forró olajban pár perc alatt megsütött koktélparadicsomot tettem.

A facebookon pedig itt találtok.

juhturos_kremsajtos_krumplinudli (2)

juhturos_kremsajtos_krumplinudli_merge1

Cideres póréhagymás tejszínes csirke

Megkérdeztem a gyerekem apját, mit enne vacsorára. Spenótot. Jó. Nem az lett. Nem azért, mert nem szeretem a spenótot, meg a férjet, hanem azért, mert aljasul szakadt az eső, nem tudtam friss spenótot venni, mirelitet meg nem akartam, ha egyszer friss póréhagymát is kaptam. A lakásban meg csak keringtem, kezemben a tányérral, kétségbeesve keresve egy aprócska felületet, ahol használható fény van. Nem volt, én meg  jól berágtam, és lámpafénynél, a tűzhelyen fényképeztem le a kaját. Sekélyes, de édes a bosszú…

Alma cider, tejszín, póréhagyma, ebben párolt csirkecomb meg kakukkfű. Eh, az elégedett hümmögés minimum járt érte vacsora közben. De most komolyan, imádom a spenótot, de ebben a takony csudálatos novemberi májusi időben jobban esett a szaftos, krémes, kicsit savanykás kaja. Meg a tudat, hogy cider is van benne.

Nincs vele sok munka, a lényeget elvégzi a serpenyő és a fedő, meg a gőz.

Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: 30 – 35 perc

cideres_porehagymas_tejszines_csirke

 

Hozzávalók (3 – 4 főre):

5 felső csirkecomb
2 ek. olívaolaj
1 púpos tk. vaj
1 szál póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor petrezselyemzöld
3 kisebb ágnyi friss kakukkfű
20 dkg kis gomba (most barna csiperke)
1 üveg alma cider (0,33 dl)
1 dl víz
jó nagy csipet só (ez nagyjából 1 csapott tk.)
frissen tekert bors (3 – 4 csipetnyi)
1 ek. kukoricaliszt (ha nem elég sűrű a szaft)
fél citrom leve (kisebb citrom kell)
2,5 – 3 dl tejszín (habtejszín, nem főzőtejszín!)
1 – 2 ek. méz
köretnek: fél csomag penne (durum) vagy valamilyen hosszú szemű rizs (25 dkg)

A gombát megpucoltam, félbevágtam, majd kicsit vastagabban (3 – 4 mm) felszeleteltem. A petrezselyemzöldet megmostam, hagytam száradni. A póréhagyma mindkét végét levágtam, a külső, vastagabb réteget lehúztam. Először hosszában kettévágtam, majd a feleket is feleztem és az így kapott negyedeket vékonyan felszeleteltem. Alaposan megmostam. A fokhagymát is megpucoltam és késsel finomra aprítottam.

A csirkét megmostam, kozmetikáztam, konyhai papírtörlővel szárazra töröltem. Nagyon picit sóztam mindkét oldalukat. Egy magasabb falú, nagyobb serpenyőt felhevítettem a közepesnél kicsit erősebb lángon, beletettem a vajat és az olívaolajat. Amikor a vaj kissé buborékozni kezdett, a bőrös felükkel lefelé beletettem a csirkecombokat és oldalanként 3 – 4 perc alatt kissé megpirítottam őket. Egy tányérra szedtem, letakartam alufóliával és hagytam pihenni.

A serpenyőbe tettem a póréhagymát, a fokhagymát, ráöntöttem az alma cidert, sóztam, borsoztam és hagytam, hogy buborékozva elfőjön belőle az alkohol. Letakartam és kb. 5 percre magára hagytam. Ezalatt felaprítottam a petrezselyemzöldet, lehúztam a kakukkfű leveleit az ágakról és azt is felaprítottam. 5 perc után levettem a fedőt a serpenyőről, beletettem az előzőleg elősütött csirkecombokat, a petrezselyemzöld és a kakukkfű felét és a tejszínt. Elkevertem és hagytam újra felforrni. Közepesre mérsékeltem a lángot és lefedve hagytam párolódni. 15 perc után hozzáadtam a kicsit vastagabb szeletekre vágott gombát is, majd fedő alatt még 10 percig pároltam. Közben egy fazékban vizet forraltam a tésztának, amibe 1 csapott ek. sót is tettem. Nagyjából 10 – 12 perc kell neki, hogy fog keményre főjön.

Amikor a csirke mellett a gomba is megpuhult, de még nem főtt szét, hozzáöntöttem a citromlevet, belecsurgattam a mézet, még egy kicsit borsoztam (ha kell, sózhatjátok is), megszórtam a maradék petrezselyemmel és kakukkfűvel. Leszűrtem a tésztát, aminek a főzőlevéből fél merőkanálnyit félretettem. Ezzel és egy kevés forró szafttal kikevertem a kukoricalisztet, majd besűrítettem vele a tejszínes, cideres mártást.

Pennével ettük, de az az érzésem, hogy sült/grillezett zöldségekkel még jobb lesz legközelebb. Ha csirkemellel készítitek, kb. 20 perc alatt elkészül. A csirkemellet csíkozzátok fel és úgy tegyétek a mártásba párolódni.

A facebook-on is megtaláltok, már ha keresnétek. Itt vagyok.

cideres_porehagymas_tejszines_csirke (2)

forrás (némi módosítással): Jamie’s Ministry of Food

Sonkás cukkinis quiche aszalt paradicsommal

Maradéktalanítottam. 15 dkg sonkát felhasználtam ehhez a sonkás quiche-hez, már csak fél kiló maradt, amivel kezdenem kell(ene) valamit. Azt hiszem, fagyasztás lesz a vége, mert én már torkig vagyok a húsvéti sonkával.

Tészta előkészítése: 5 perc + 20 perc hűtés
Töltelék elkészítése: 5 perc
Sütési idő: 10 perc vakon sütés + 7 perc elősütés + kb. 30 perc sütés

sonkas_cukkinis_quiche_merge

 

Hozzávalók:

a tésztához:

15 dkg liszt
12 dkg hideg vaj
2 ek. jéghideg víz
1 csapott kk. só
2 kis szál friss kakukkfű, finomra aprítva

a töltelékhez:

15 dkg maradék főtt füstölt sonka
3 + 1 szál újhagyma
2 + 1 gerezd fokhagyma
3 – 4 szál friss kakukkfű finomra aprítva
3 egész tojás
2,5 dl tejszín
2 ek. tejföl
csak 1 csipet só, mert a sonka elég sós
frissen tekert bors
4 – 5 db aszalt paradicsom (a fűszeres olajat is felhasználtam)
10 dkg cukkini

Először összeállítottam a tésztát. A lisztet egy nagy keverőtálba mértem, majd hozzáadtam a felkockázott vajat és a sót. Az ujjbegyeimmel elmorzsoltam a vajat a sós liszttel, beleszórtam a finomra aprított kakukkfüvet. Hozzáadtam 2 ek. jéghideg vizet és gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Korongot formáztam belőle, majd folpackba csomagolva 20 – 25 percre betettem a hűtőbe.

5 perccel azelőtt, ahogy kivettem a tésztát a hűtőből, bekapcsoltam a sütőt 200 fokra (alsó – felső üzemmód), hogy előmelegedjen. Egy kb. 13 x 20 centis tűzálló tálat vékonyan kivajaztam. 3 újhagymát megpucoltam, vékonyan felkarikáztam, a megpucolt fokhagymából 2 gerezdet finomra zúztam. Felaprítottam a sonkát és az aszalt paradicsomokat. 20 perc után kivettem a tésztát a hűtőből, lisztezett felületen kb. 3 mm vékonyan kinyújtottam, akkorára, hogy a tűzálló tálba téve legyen kb. 3 centi magas pereme. Szépen elegyengettem, sütőpapírt tettem rá, arra pedig 4 – 5 maréknyi száraz babot nehezéknek. 10 – 12 percig sütöttem így vakon, majd már a sütőpapíros nehezék nélkül újabb 6 – 7 percig.

Amíg a tészta sült, elkészítettem a tölteléket. Egy serpenyőt közepes lángon hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, majd rádobtam a 3 szálnyi felkarikázott újhagymát és pár perc alatt megdinszteltem. Ekkor hozzáadtam 2 gerezd zúzott fokhagymát és még 1 percig pároltam. Beletettem a sonkát, kicsit feljebb vettem a lángon a serpenyő alatt és pár perc alatt átpirítottam. Ráöntöttem az aszalt paradicsomok fűszeres olaját is. A tojásokat felvertem egy keverőtálban, hozzáadtam a tejfölt és a maradék 1 szál vékonyan felkarikázott újhagymát, az 1 gerezd fokhagymát, és egy kézi habverővel elkevertem. Megszórtam frissen őrölt fekete borssal, csipet sót adtam hozzá, és beleszórtam a finomra aprított kakukkfüvet is. Felöntöttem a tejszínnel. Vékony szeletekre vágtam a cukkinit.

Amikor a tészta megsült, egyenletesen elterítettem rajta a sonkát, erre fektettem a felszeletelt cukkinit, majd óvatosan ráöntöttem a tojásos, tejszínes levet. A tetejére szórtam az aszalt paradicsomot. A sütő hőfokát 190 fokra mérsékeltem és kb. 35 perc alatt készre sütöttem a lepényt. Ezalatt a töltelék megszilárdult, a tojás is átsült, de még kicsit remegős maradt az egész. A cukkini is megpárolódott.

Egy ötlet a maradék sonka hasznosítására. Ez pedig a facebook oldalam.

sonkas_cukkinis_quiche_aszalt_paradicsommal

sonkas_cukkinis_quiche_aszalt_paradicsommal (25)

Nagyon tavaszi saláta

Megérkeztek Zöld Múzsától az ehető tányérok. Én meg azonnal tekerni kezdtem, hogy miket tehetnék beléjük, mert annyira vonzóak és őszinték, hogy csak járt és járt az agyam.

Egy tányér a gyereklány kíváncsiságának áldozata lett, megtalálta, megkóstolta, megette (“Anya, ez nagyon jó!”).  🙂 De mivel ebből a verzióból (spenótos, szezámos, fehér tönkölylisztes) 2 db érkezett, a túlélőt használtam ma. Azt pakoltam bele, amit tegnap ösztönösen vettem meg a piacon. 🙂

Elkészítés: szűk 10 perc

nagyon_tavaszi_salata

 

Hozzávalók (1 főre):

1 marék friss spenót
2 -4  db hónapos retek
1 világos zöld héjú, kicsi cukkini
1 szál újhagyma
negyed szál rebarbara (kb. 8 – 10 centinyi)
csipet só és frissen tekert bors
1 mk. citromlé
2 tk. olívaolaj1 kicsi ág friss kakukkfű
csipet só, frissen tekert tarka bors

A spenótot, a retket és cukkinit megmostam. A spenótot saláta centrifugában megszárítottam, majd felcsíkoztam. A rebarbarát csak mosni kellett, annyira zsenge volt. A retket, a cukkinit, a rebarbarát és az újhagymát vékonyan felkarikáztam, keverőtálba tettem, majd hozzáadtam a spenótot is. Enyhén sóztam, borsoztam, majd meglocsoltam az olívaolajjal és a citromlével is. Rászórtam a friss kakukkfüvet. Kézzel alaposan összeforgattam, az ehető tányérba halmoztam, lefotóztam, majd Rozival jól megettük.

Ennyi. Harsány, tavaszi, friss S.A.L.Á.T.A.! 🙂

Ez meg itten a facebook életem. 🙂

nagyon_tavaszi_salata (1)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!