Rizsázzunk!

Aranygaluska. Advent. Karácsony.

Nem vagyok egy Karácsony-bajnok. Sőt, abban sem nagyon szoktam brillírozni, hogy tanácsokat osztogassak: mi kerüljön az asztalra az ünnepek alatt. Nem azért, mert nem érdekel a dolog. Inkább azért, mert azt gondolom, mindenhol megvan a saját bevált menüsor. Az internet egyébként is tele van receptekkel, nem akarok még én is a tengerbe csepegtetni. Az az igazság, hogy egy ideje kifejezetten nem esik jól ez a döbbenetes felhajtás a Karácsony körül. Persze, nekem is fontos a hangulat, a finom ételek, a meghittség, meg, hogy áradjon a szeretet, de lehet ezt csendesen is, hangzavar nélkül. Úgy, hogy lehetőleg senki ne tekeredjen be már 23-án estére. Mi felnőttek már nem is nagyon veszünk egymásnak semmit. Persze, akadnak renitensek, de ennyi belefér. Rozi 3. születésnapjára azt kértük a családtagoktól, hogy ne valamilyen 239. tárggyal, hanem egy 3 évesnek való közös programmal lepjék meg őt. Így is belefulladunk a játékokba, pedig nekünk (a szüleinek) kevés hozzáadott értékünk volt /van a tengernyi kacathoz. A Karácsonyt is ebbe az irányba szeretnénk terelni, főleg, hogy Rozi most ért abba az életkorba, amikortól már mindent akar, mindent megvetetne. Persze, egy gyereknek nagyon fontos a meglepetés, a kézzelfogható ajándék, az is lesz. De ne a játékdömping miatt legyen neki igazán fontos ez a pár nap (sem). Szép tervek, igaz? De azért elszántak vagyunk. 😉

Ezt az aranygaluskát meg a férj sütötte tegnap délután. A sodót meg én főztem. A háttérben pedig igen, égnek az adventi gyertyák, mert azért annyira nem vagyok elvetemült felhajtás ellenes. Oké, mégis itt van egy tipp: ha őrölt fahéjat és egy kevés őrölt szegfűszeget, vagy akár egy kis őrölt gyömbért is adtok a tésztához, a citromhéjat meg narancshéjra cserélitek, ez a cucc is a karácsonyi asztalra kerülhet desszertként. Tipp vége, én most jobbra/balra/középre el. 😉

aranygaluska

 

Hozzávalók:

a tésztához:

30 dkg liszt

1 csomag instant vagy 3 dkg friss élesztő

10 dkg cukor

2,5 dl tej

2 tojássárgája

1 csipet só

1 citrom reszelt héja

5 dkg vaj

a szóráshoz:

20 dkg darált dió

10 dkg cukor

2 ek. vaj olvasztva

a vanília sodóhoz:

0,5 l tej

1 púpozott ek. kukoricaliszt

1 vanília rúd kikapart magjai vagy 1 cs. vaníliás cukor

5 dkg nádcukor

1 csipet só

1 ek. vaj

Először összeállítjuk a tésztát. Az élesztőt kevés langyos tejben (max. 1 dl a 2,5 dl-ből)  5 – 10 perc alatt felfuttatjuk. A lisztet a dagasztógép edényébe szitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, a maradék tejet, a tojássárgáját, a megolvasztott vajat, egy csipet sót és a felfuttatott élesztőt. Adhatunk hozzá reszelt citromhéjat, majd alaposan kidagasztjuk. Kézzel is lehet, Zoli kényelmes volt, géppel dagasztott. Kettőnk közül én vagyok a praktikusabb, aki kézzel szeret dagasztani… 😛 Akkor jó a tészta, ha szép fényes és elválik az edény falától. Takarjuk le egy száraz, tiszta konyharuhával és kelesszük a kétszeresére (30 – 40 perc).

Közben egy kb. 20 centi átmérőjű tűzálló tálat vagy kapcsos tortaformát vajazzunk ki, majd szórjuk meg mindenhol darált dióval. A maradék diót keverjük össze a cukorral. Olvasszuk meg a vajat.

A megkelt tésztából egy evőkanál segítségével szaggassunk galuskákat: az evőkanalat az olvasztott vajba mártjuk, majd a tésztából veszünk belőle, az olvasztott vajba mártjuk, majd megforgatjuk a cukros darált dióban. A vajas, diós galuskákat szépen egymás mellé tesszük a tálba. Addig szaggatjuk a galuskákat, amíg a tészta elfogy. Ha marad a cukrozott dióból, megszórhatjuk vele az egész tetejét. A végén még  30 percig kelesztjük. Kb. 10 perccel az újrakelesztési idő vége előtt melegítsük elő a sütőt 200 fokra (légkeverésen 190 fok). Süssük nagyjából 30 percig, amíg szép aranybarna lesz a teteje (tűpróba!).

Amíg a tészta sül, készítsük el a vanília sodót. Keverjük simára a tojássárgákat 1 dl tejjel, a liszttel és a cukorral. A maradék tejet tegyük lábasba, adjuk hozzá a vaníliát/vaníliás cukrot, egy csipet sót és forraljuk fel. Mérsékeljük a lángot, vékony sugárban csurgassuk a forró tejbe a lisztes tojássárgás keveréket és folyamatos kevergetés mellett főzzük sűrűre. Akkor van készen, ha bevonja a kanalat. Ha egy csíkot húzunk a kanál hátán, a mártás nem folyik össze.

Az aranybarnára sült aranygaluskát langyosan, a vanília mártással ettük. Utána meg sokáig semmit…

Facebook-on itt találtok meg.

Forrás: Nagy süteménykönyv

Focaccia burger

Sétatéri keverék kaja: két étel keresztezéséből ez született meg. A River Cottage burger húspogácsája (némi változtatással) és a fociacca jól összebarátkoztak. Tuti lett. Igaz, a fél napom ráment erre a kis hambi történetre, és mintegy három és fél perc alatt tűnt el minden. 😉

Ezek a focaccia burgerek a 61. VKF! játékra készültek. Ezúton is köszi a forduló háziasszonyának, Katucinak, a kegyelemet, hogy 1 nap csúszásszal is a ringben maradhattam. 😉

fociacca_burger (2)

 

Hozzávalók:

a focaccia-hoz:

10 g száraz élesztő (másfél csomag)
10 g méz
2 dl-nél kicsit több langyos víz
2 dl sör (langyos)
660 g finomliszt
15 g só
3 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
2 kk citromlé
csipet só és bors

a húspogácsához:

1 kg darált marhahús (ebből a mennyiségből nekem 12 db jött ki)
1 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
1 tk. egész római kömény
1 tk. koriandermag
1 tk. egész fekete bors
fél rúd fahéj darabokra törve
4 – 5 ek. mustár
4 ek. worcestershire szósz
3 tk. pirospaprika
2 – 3 tk. só

a fűszeres joghurthoz:

200 g natúr joghurt
1 gerezd fokhagyma
1 csipet só

tálaláshoz:

salátalevelek
néhány szelet uborka
lilahagyma vékony szeletekre vágva
a fűszeres joghurt
opcionális: valamilyen finom olasz sajt

A hússal kezdtem. Száraz serpenyőben illatosra pirítottam a fűszereket: a római köményt, koriandert, borsot és fahéjat, majd mozsárban megőröltem. Az egészet a húshoz adtam, beletettem a paprikát, a zúzott fokhagymát, az aprítóban pépesített vöröshagymát és a sót. Tettem bele mustárt és worcestershire szószt is. Az egészet kézzel összegyúrtam, és a hűtőben állni hagytam bő 1 órán át. Elkészítettem a fűszeres joghurtot: a joghurthoz adtam a zúzott fokhagymát, a sót, a borsot és egy kevés citromlevet. Alaposan elkevertem.

Amíg a hús pihent, összeállítottam a focaccia “bucikat” is. A sört a mézzel együtt meglangyosítottam és beleszórtam az élesztőt, ami nagyjából 8 – 10 perc alatt felfutott. Közben apróra vágtam a fokhagymát, kis tálkába tettem, ráöntöttem az olívaolajat, a citromlevet, kissé sóztam, borsoztam. Állni hagytam.

Nagy tálba mértem a lisztet és a sót, majd a közepébe mélyedést csináltam, amibe beleöntöttem az élesztős mézes sört. Kicsit összekevertem, az ujjaimmal. Ekkor hozzáadtam a langyos vizet és jó alaposan összekevertem. Egy nedves, ragadós massza lesz a végeredmény. A tálban kezdtem dagasztani, majd amikor már nem ragadt a kezeimhez, a pulton folytattam tovább. Kb. 8 – 10 percig dagasztottam. Amikor szépen összeállt a tészta, gombócot formáztam belőle, visszatettem a tálba, kevés liszttel meghintettem, késsel megkarcoltam a tetejét és meleg helyen, letakarva hagytam a duplájára kelni. Ez nagyjából fél óra volt. Egyébként a sütőt szoktam kelesztésre használni. Az olvasztó fokozaton, 30-35 fokra állítva előmelegítem, majd elzárom és tálastól, letakarva beteszem a tésztát.
A húst kivettem a hűtőből. Tenyérnyi pogácsákat formáztam belőle, tenyérrel kb. ujjnyi vastagra lapítottam, és egy tálcára téve hagytam pihenni szobahőmérsékleten.
Miután a tészta gyönyörűen megkelt és a duplájára dagadt, finoman átgyúrtam, majd teniszlabdányi gombócokat csíptem belőle. A gombócokat 1.5 – 2 cm vastagra nyújtottam. Vékonyan meglisztezett tepsire tettem őket. Tíz ujjammal megdöfködtem a korongokat. A hamburger hatás fokozása érdekében most kevésbé nyomkodtam meg a tészta tetejét. Emiatt ugyan a jellegzetes focaccia lyukak kevésbé érvényesülhettek, de ez semmit sem rontott az élvezeti értékéből. 😉 A tetejüket megkentem a korábban összeállított fokhagymás olívaolajas keverékkel. Így hagytam még 35-40 percig kelni.
Amíg a focaccia újra megkelt, kevés olívaolajon, a közepesnél kicsivel erősebb lángon aranybarnára sütöttem a húspogácsákat. Letakarva félretettem.
Az újrakelesztés vége előtt kb. 10 perccel bekapcsoltam a sütőt 230 fokra. A bucikat 15 percig sütöttem az előmelegített sütőben.
A focaccia bucikat kettévágtam és szépen belerétegeztem mindent, a joghurtot is rácsorgattam, és bizony a húspogácsák sütéséből visszamaradt szafttal is meglocsoltam az egészet. Minden cseppje kincs volt.
Facebookon pedig itt találtok, ha keresnétek. 🙂
fociacca_burger

Szilvalekváros kakós csiga

Hoztam egy újabb szuper péksüteményt, amiből friss, illatos reggeli kerülhet a hétvégi habos kávé mellé. De egy tartalmas leves után desszert is lehet belőle. A szilvalekváros kakaós csiga tésztáját este bedagasztottam, éjszakára pedig a hűtőbe tettem egyet horpasztani. Reggel kb. 25 perc alatt megsütöttem és a család orra elé toltam a friss péksüteményt. És higgyétek el, tényleg nem kell órákat eltölteni vele a konyhában. Max. 20 percet kell vele foglalkozni, a munka többi részét elvégzi a hűtő, amíg mi álmodunk. Oké, én most kicsit túlnyúltam ezen az időkereten, mert a gyereklány a szokásosnál is aktívabban próbált segíteni. Naná, kakaó is volt a történetben. Meséltem már, hogy reggel kakaóra indul a gyerek, pöccre csak utána? 😉

Én jobban szeretem a levelestésztából készült ropogós kakaós csigát, meg a férj is, de ez a puha, kelt tésztás verzió nagyon bejött nekünk is. Kapott egy kis csavart a szilvalekvártól. Rozinak mindegy, csak kakaós legyen…

No, felcsigáztalak Benneteket? 😉

Előkészítés: max. 10 perc
Dagasztás + kelesztés: 5 perc + 40 perc (plusz az éjszakai hűtős kelesztés)
Nyújtás + kenés + tekerés + szeletelés: 5 perc
Sütési idő: 20 – 25 perc

szilvalekvaros_kakaos_csiga (1)

 

Hozzávalók (10 – 12 db kisebb csigához):

a tésztához:

30 dkg búzaliszt
1 csomag szárított élesztő vagy 2,5 dkg friss
1 tk. nádcukor
1,5 dl tej
5 dkg szobahőmérsékletű vaj
1/4 tk. só
1 ek. nádcukor
1 tojás
+ 1 tojás a lekenéshez

a töltelékhez:

5 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 – 1,5 ek. nádcukor
4 tk. cukrozatlan kakaópor
4 ek. házi szilvalekvár (kenhető állagú)
őrölt fahéj

Először felfuttattam az élesztőt. A tejet a cukorral meglangyosítottam, majd beleszórtam az élesztőt, és langyos helyen kb. 8 – 10 perc alatt felfuttattam. A sütő olvasztó fokozatát szoktam erre használni. Pár perc alatt 40 fokon előmelegítem kicsit, aztán elzárom és így tolom be az élesztős tejet felfutni.

Közben a lisztet keverőtálba szitáltam, hozzáadtam a sót és a cukrot. Megolvasztottam a vajat, de figyeltem rá, hogy ne legyen túl meleg. Ezt is a liszthez öntöttem, majd beleütöttem az egész tojást is. Hozzáöntöttem a felfutott élesztőt és 5 – 6 percig dagasztottam. Először a keverőtálban, majd amikor a tészta már kezdett összeállni, csipetnyi liszttel megszórt felületen dagasztottam tovább. Amikor a tészta szépen elvált a felülettől, visszatettem a tálba, a tetejét megszórtam kevés liszttel és egy tiszta konyharuhával letakarva, meleg helyen hagytam a duplájára kelni 40 – 45 perc alatt.

Amíg a tészta pihent, kikevertem a tölteléket is. Ehhez a szobahőmérsékletű, puha vajat habosra kevertem, majd hozzáadtam a cukrot és a kakaót is. Tisztességesen elkevertem, hogy a cukor is felolvadjon valamennyire.

40 perc után a tészta gyönyörűen megkelt, a duplájára dagadt. Lisztezett felületre borítottam és fél centi vékonyra kinyújtottam. Igyekeztem téglalap formára nyújtani, bár ez nekem elég ritkán sikerül. Egyenletesen megkentem a sima szilvalekvárral, majd erre jött a kakaós, vajas krém, végül megszórtam őrölt fahéjjal. A hosszabbik oldalánál fogva feltekertem, mint a bejglit, végül kb. 2 centi szélesen felszeleteltem. Egy sütőpapírral bélelt tepsire fektettem a szeleteket, letakartam fóliával, és a hűtőbe tettem. Ha kihagyjuk a hűtős kelesztést, mert mondjuk egy tartalmas leves után desszertnek szánjuk a csigákat, hagyjuk a szeleteket a sütőpapíros tepsin még egyszer megkelni, 20 percig. Közben melegítsük elő a sütőt 200 fokra, alsó – felső üzemmódban, és a 20 percnyi kelesztési idő után kb. 15 perc alatt süssük meg.

Másnap reggel kivettem a tepsit a hűtőből, betoltam a hideg sütőbe. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra, alsó felső üzemmódban, és bő 20 perc alatt gyönyörű aranybarnára sütöttem a csigákat. Kevés porcukorral szórva tálaltam.

szilvalekvaros_kakaos_csiga (5)

Forrás: Nők Lapja, 3. szám

Narancsos - fahéjas csigák

Ez a narancsos – fahéjas csiga jó kis ráérős hétvégi sütemény, de péksüti is lehet belőle egy hétköznapi reggelen (mondjuk nem hétfőn, amikor minden kaotikusabb a szokásosnál is…) Csak dagasszuk be előző este, hagyjuk egyet kelni, majd töltve, tekerve, szeletelve tegyük éjszakára hűtőbe, és másnap reggel bő fél óra alatt isteni házi péksüteményt tolhatunk a család elé. Aztán csak dőljünk hátra és zsebeljük be az elismeréseket, hogy megint milyen tuti háziasszonyok voltunk. És amíg kel a tészta, letudhatunk egy mosást/teregetést, de előtte leszedjük a szárítóról a ruhát és azonnal el is pakoljuk a szekrénybe, ahelyett, hogy a karosszékben gyűjtjük a ruhákat, abban reménykedve, hátha a saját súlyuk alatt kivasalódnak a cuccok. Ha valakinek ez összejött már hétközben úgy, hogy még aznap le is feküdt aludni, meséljen, hogy csinálja…

Egyébként egy tartalmas leves után bőven elég második fogásnak, és akkor a desszert is megvan.

Előkészítés: 15 perc
Kelesztés: 1 óra + 20 – 30 perc (vagy hideg kelesztés egy éjszakán át a hűtőben)
Sütési idő: kb. 30 perc

narancsos_fahejas_csigak

Hozzávalók:

a tésztához:

1 csomag szárított élesztő (7 gr)
fél csésze langyos narancslé
1/3 csésze cukor
1/3 csésze szobahőmérsékletű, puha vaj
2 nagy tojás
1 narancs reszelt héja
1 csapott tk. só
3 csésze liszt

a töltelékhez:

1/4 csésze apró szemű nádcukor
1 ek. őrölt fahéj

a narancsos mázhoz:

3/4 csésze porcukor
4 – 5 ek. narancslé

A frissen facsart narancslevet egy kis lábasban meglangyosítottam, amit egy nagy keverőtálba öntöttem, beleszórtam a szárított élesztőt és hagytam felfutni. Ez nagyjából 10 perc volt.

Amikor az élesztő felfutott, hozzáadtam a cukrot, a vajat és a tojást, majd elektromos kézi habverővel közepes fokozaton simára kevertem. A tálba szórtam 2 csésze lisztet, a sót, és már kézzel simára kevertem. Végül hozzákevertem a maradék 1 csésze lisztet is, és addig dagasztottam, amíg egy sima, nem ragadós állagú tésztát kaptam. Amikor a tészta a keverőtálban már összeállt, kivettem kicsit és deszkán dagasztottam kb. 5 percig. Jó volt érezni, ahogyan életre kel a tészta.

A tésztát visszatettem a keverőtálba, a tetejét megszórtam kevés liszttel, majd letakarva meleg helyen hagytam duplájára kelni. Ez kb. 1 óra volt. Amíg a tészta kelt, előkészítettem a fahéjas tölteléket: a cukrot és a fahéjat összekevertem. Kizsíroztam egy kb. 20 – 22 centi átmérőjű kerek jénait.

Amikor a tészta megkelt, óvatosan, néhány mozdulattal átgyúrtam, majd lisztezett felületen nagyjából 25 cm x 45 cm nagyságú, kb. fél centi vékony téglalappá nyújtottam. Megszórtam a fahéjas cukros keverékkel, de a szélétől kb. 1,5 centit üresen hagytam. A téglalap hosszabbik oldalánál feltekertem. 4 centi széles szeleteket vágtam a roládból, majd a szeleteket a jénaiba sorakoztattam. Letakarva még 30 percig kelesztettem. A kelesztési idő vége előtt 10 perccel előmelegítettem a sütőt 180 fokra, alsó – felső üzemmódba. Ha reggeli péksüteményt szeretnénk készíteni belőle, a kizsírozott jénaiba sorakoztatott szeleteket flopackkal szorosan letakarva tegyük a hűtőbe kelni, majd másnap reggel süssük meg. Két lehetőség van: 1. hagyjuk szobahőmérsékletre melegedni (addig lezuhanyozhatunk), majd az előmelegítette sütőben süssük készre; 2. hidegen tegyük a hideg sütőbe, amit 180 fokra állítunk be. Mindkét esetben bő 10 perccel tart tovább kivárni a végeredményt.

Amikor a tészta újra szépen megkelt, betoltam a sütőbe és 30 – 35 perc alatt aranybarnára sütöttem. Közben kikevertem a narancsos mázat. A porcukrot és narancslevet kézi habverővel simára kevertem. Amikor a tészta megsült, kivettem a sütőből, 5 percet hagytam hűlni, majd meglocsoltam a narancsos sziruppal. Tömör gyönyör.

Egyébként vanília öntettel is isteni.

Forrás: The Kitchn

Gesztenyés kifli

Bob és Bobek in da’ house. Kaptunk két hibernált nyulat, de miattuk kicsit üríteni kellett a fagyasztót. Előkerült egy csomag gesztenyemassza is. Én gesztenyepürét akartam csinálni, de a férj rávezetett, hogy 1. nekem nincs krumplinyomóm (ő, izé, tényleg….), 2. én igazából gesztenyés kiflit akarok sütni, mert azt a Nagymamája olyan jól tudta. Na ja, ennyi. 😉

Előkészítés: 15 – 20 perc
Kelesztés: kb. 1 óra
Sütési idő: kb. 30 perc (sütőtől függően)

kész gesztenyés kifli (2)

 

Hozzávalók:

a tésztához:

25 dkg liszt
10 g friss élesztő
10 dkg libazsír
10 dkg vaj vagy margarin
csipet só
1 csapott ek. nádcukor
0,75 dl tej
0,5 dl tejföl

a gesztenyés töltelékhez:

25 dkg natúr gesztenyemassza, kiolvasztva
0,5 – 0,75 dl tejszín
2 ek. házi sárgabaracklekvár
3 csapott ek. nádcukor
1 tk. vaníliás cukor
1 tk. cukrozatlan kakaópor
1 tk. fahéj
2 tk. rum vagy rumaroma

1 tojás a lekenéshez
porcukor a “csomagoláshoz”

Mindent kimértem.

A tejet elkevertem a csapott ek. cukorral, meglangyosított, majd belemorzsoltam az élesztőt. Kb. 10 perc alatt szépen felfutott. Ezalatt a lisztet egy nagy keverőtálba szitáltam, majd elmorzsoltam a zsiradékkal. Adtam hozzá egy csipet sót, és beleöntöttem a tejfölt is. A közepébe egy mélyedést készítettem. Amikor az élesztő szépen felfutott, a mélyedésbe öntöttem, majd jó alaposan összegyúrtam. Kb. 5 percig dagasztottam.  Amikor már szépen elvált a keverőtál falától, gombócot formáztam belőle, kevés liszttel meghintettem a tetejét és egy tiszta konyharuhával letakarva kb. 1 órán át hagytam megkelni, szobahőmérsékleten.

Amíg a tészta kelt, elkészítettem a tölteléket. A felengedett gesztenyemasszához szitáltam a kakaóport, hozzáadtam a többi hozzávalót és alaposan elkevertem. Felhasználásig a hűtőbe tettem.

1 óra után a tészta gyönyörűen megkelt, a kétszeresére. Ezen a ponton bekapcsoltam a sütőt, 180 fokra, alsó felső üzemmódban. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral. A tésztát lisztezett felületen (kb.) kör alakúra nyújtottam, nagyjából 2 – 3 mm vékonyra. Kb. egyforma cikkekre vágtam.

kinyujtott felcikkezett

Mindegyik cikkelyre tettem a gesztenyés töltelékből, szépen feltekertem és kifli alakúra formáztam. A sütőpapíros tepsire sorakoztattam őket, a tetejüket lekentem a felvert tojással, ügyelve arra, hogy a tojás ne csurogjon le, mert akkor nem emelkedik meg a süti.

toltelekes feltekert

Az előmelegített sütőbe toltam és kb. 30 perc alatt (lehet hosszabb vagy rövidebb is) aranybarnára sütöttem. Tálaláskor megszórtam kevés porcukorral.

kész gesztenyés kifli (1)

A No Salty-ról puskáztam kicsit az arányokhoz, bár sok időm nem volt keresgélni, mert a képet látva férj rábökött, hogy ez az, ilyet csinált a Nagymamája. Azért kicsit összezavartam, mert nem pont olyan lett. 😉

Egy tartalmas leves után éppen elegendő.

Kukabúvár sorozat 3. rész: Un petit croissant

Találtam egy 2 évvel ezelőtti képet, életem első croissant-járól. És ha már péksüti, akkor croissant. Dobogós.

Ez is egy olyan változat, ami jóban van a hideggel, a hűtőben is keleszthető éjjel, amíg mindenki horpaszt. Reggel csak sütni kell, aztán megenni. Persze, kell vele matatni egy kicsit, de megéri. Meg is tölthetjük őket. Sajttal, lekvárral, krémsajttal. Visszaeső bűnözők (mint én) akár nutellával. 😛
Frissen sült croissant

Hozzávalók:

70 dkg liszt
1 pohár joghurt vagy kefír (140 g)
2 dl tej
1 kk só
4-5 ek. cukor
2 tojás
5 dkg élesztő
25 dkg hideg vaj

1 tojás a kenéshez

A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam. A lisztet egy nagy keverőtálba mértem, mélyedést csináltam a közepébe. A langyos cukros tejben felfuttattam az élesztőt (kb. 10 perc alatt). A sót, a joghurtot, a tojásokat a liszthez adtam, majd a mélyedésbe öntöttem az élesztős tejet. Összegyúrtam és kb. 10 perc alatt tésztát dagasztottam belőle. Letakarva bő 1 órára hűtőbe tettem.
Nyolc egyforma darabra vágtam, majd gömbölyűre formáztam és jó vékonyra nyújtottam, úgy ahogy kör alakúra. Nekem soha nem sikerül szabályos kört nyújtanom, a rajztudományom csúcsa is a pálcikaember… Ezután a hideg vajat sajtreszelőn lereszeltem, kb. 7 egyenlő részre osztottam. Az első kinyújtott lapra szórtam az első 1/7-ed részt, rátettem a következő vékony lapot, amire megint vaj jött. Aztán megint egy lap, megint vaj, egészen addig, amíg el nem fogyott. A legfelső, utolsó lap tetejére már nem kell a vaj. Ezután a tésztát kinyújtottam, nagyjából 2-3 mm vékonyan, 18 cikkre vágtam, így közepes croissant-ok lettek.
Feltekertem őket, majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetve éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap reggel mindegyiket megkentem a felvert tojással, reszelt sajttal megszórtam és 180 fokra állított hideg sütőben kb. 25-30 perc alatt aranybarnára sütöttem.
Fagyasztható is.

Forrás: Limara péksége

Lekváros péksüti egyenesen a hűtőből

Megint elkapott a home made péksüti láz. Reggel pedig az asztalon illatozott a szilva -és baracklekváros finomság, házi befőzésű lekvárokkal. Hogyan? A hűtős kelesztéssel barátságban lévő tésztából. Este bedagasztottam, egyet kelesztettem, lekvárral megkentem és ment a hűtőbe éjszakára. Reggel csak betoltam a hideg sütőbe és fél óra alatt megsültek. Így azért barátságosabb a történet.

Lekváros péksüti

Hozzávalók:

35 dkg búza finomliszt
kb. fél tk. só
fél ek. cukor
0, 25 dl olaj
1 dl tej
1 dl víz
1,5 dkg friss élesztő
1 tojás a kenéshez

szilvalekvár + 2 tk. őrölt fahéj
sárgabaracklekvár  + 1 marék szeletelt mandula

A tejet elkevertem a cukorral és meglangyosítottam. A kimért élesztőt a langyos cukros tejbe morzsoltam és hagytam felfutni. Ez kb. 10 perc volt.

Közben a lisztet egy nagy keverőtálba mértem, közepébe mélyedést csináltam. A liszt kupac peremére szórtam a sót, ráöntöttem a vizet és az olajat is. Az élesztős tejet a mélyedésbe öntöttem és egy jól nyújtható tésztát gyúrtam. Nagyjából 8-10 percig dagasztottam még, majd letakarva kb. 45 percig pihentettem, ezalatt szépen a duplájára kelt a tészta.

A tésztát lisztezett felületre borítottam, két egyforma részre szedtem, majd mindkettőt kb. fél centi vékonyra nyújtottam. Az egyiket megkentem a szilvalekvárral és megszórtam az őrölt fahéjjal. A másikat sárgabaracklekvárral és egy marék szeletelt mandulával ízesítettem. A tésztákat viszonylag szorosan feltekertem, majd 10 centis darabokra vágtam.

Sütőpapírral bélelt tepsire raktam mindet és azonnal betettem a hűtőbe. Reggelre megint szépen megkeltek. Felvert tojással megkentem a sütiket, a még hideg sütőbe toltam a tepsit, 190 fokon 30-35 perc alatt aranybarnára sültek.

Amikor kihűltek, vastagabb szeletekre vágtam őket és vaníliás porcukorral meghintve tálaltam.

Forrás: Limara péksége

 

Fokhagymás bazsalikomos focaccia

Na, ez tízpontos! Persze, hogy Jamie Oliver Vidéki konyhájában láttam. Naná, hogy volt benne citromlé és jó minőségű extra szűz olívaolaj. 🙂
Tökéletes vacsorára, grillezéskor, vagy csak úgy. Dagasszátok, süssétek, egyétek.
Fokhagymás bazsalikomos focaccia
Hozzávalók:
7 g száraz élesztő
10 g méz
1 dl-nél kicsit több langyos víz
1 dl sör (langyos)
330 g finomliszt
10 g só
10 nagy levél bazsalikom (mivel télen csináltam, épp nem volt friss bazsalikom, szárítottal
2-3 gerezd fokhagyma
1-2 ek olívaolaj
1 kk citromlé
só, bors, őrölt chili (a chilit Rozi miatt elhagytam)
A sört meglangyosítottam és feloldottam benne a mézet és az élesztőt.
Apróra vágtam a fokhagymát és a bazsalikommal együtt egy tálba tettem. Ráöntöttem az olívaolajat, kissé sóztam, borsoztam. Aki chilit is akar használni, az ezen a ponton azt is szórja bele. Adtam még hozzá 1 kávéskanálnyi citromlevet is és az egészet állni hagytam.
Nagy tálba mértem a lisztet és a sót, majd a közepébe mélyedést csináltam, amibe beleöntöttem az élesztős mézes sört. Kicsit összekevertem, természetesen kézzel. Pontosabban az ujjaimmal. Ekkor hozzáadtam a langyos vizet és jó alaposan összekevertem. Egy nedves massza lesz a végeredmény. No, éppen ez kellett nekem. Ezután jött a kedvenc részem, a dagasztás. Legalább 5 percig dagasztottam. Amikor összeállt a tészta, gombócot formáztam belőle, visszatettem a tálba, kevés liszttel meghintettem, késsel megkarcoltam a tetejét és meleg helyen hagytam a duplájára kelni. Ez nagyjából fél óra volt. Egyébként a sütőt szoktam kelesztésre használni. Az olvasztó fokozaton, 30-35 fokra állítva előmelegítem, majd elzárom és tálastól, letakarva beteszem a tésztát.
Miután a tészta gyönyörűen megkelt és a duplájára dagadt, finoman átgyúrtam, majd kettészedtem a gombócot. Sacc per kábé 20-25 centi átmérőjű sacc per kábé köralakot formáztam belőlük. Nagyjából 1,5 centi vastag volt mindkét tésztalap. Vékonyan meglisztezett tepsire tettem őket. És itt jött az olaszkodás: mind a tíz ujjammal megdöfködtem a tésztákat, amitől olyan fokaccsás lett. A kis gödrök teszik olyan jellegzetessé a focaccia-t. A tetejükre raktam a már korábban összeállított feltétet. Egyenletesen elkentem az olívás mázat, hogy mindenhol érje a tésztát. Így hagytam még 35-40 percig kelni. Közben az újrakelesztés vége előtt kb. 10 perccel bekapcsoltam a sütőt és 230 fokra előmelegítettem. 15 percig sütöttem, majd meglocsoltam még egy kevés olívaolajjal és megszórtam egy kevés durva szemű sóval is.

Nem, nem, extra citromlével nem kellett meglocsolni a végén. 😉 Egy kis fokhagymás kék sajtos és fokhagymás tejfölös mártogatót azért kutyultam mellé, csak hogy még áthatóbb fokhagyma szagunk legyen. 😉

Medvehagymás pogácsa

Kiszellőztethetetlen. Meg jól felkapott is az utóbbi években. De ettől még jó cucc.
Sokszor csináltam már medvehagymás tésztát, de valahogy a pogácsa eddig kimaradt. A közértben volt medvehagyma. Nagy, kövér csokrok. Vettem, mert tetszett a recept, amit még korábban találtam. A tésztát nem kell hosszasan dagasztani, egész éjjel pihenhet a hűtőben, másnap reggelre csak a szaggatás és a sütés marad. 
Aki teheti, a kertben dolgozza fel. Akinek hozzánk hasonlóan csak erkélye van, kint az erkélyen játsszon vele, mint én. Még így tarkón csapott minket a szaga. Ha se erkély se kert, akkor gázmaszk. 
Viszont ez a recept tuti volt, a pogácsa meg 10 pontos. A tészta pedig  tetszés szerint variálható. Tepertő, túró, mák, magok. Kinek mi tetszik.
Medvehagymás pogácsa
Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
3 dkg friss élesztő
1 dl tej
1 kávéskanál cukor
1 púpozott kávéskanál só
2 tojássárgája
1 dl tejföl
1 csokor medvehagyma levél
1 tojássárgája a kenéshez
A tésztának – és az én idegeimnek is – jót tesz, ha már a sütést megelőző este begyúrjuk és egész éjjel a hűtőben pihentetjük. 
A lisztet tálba szitáltam. Nem muszáj átszitálni a lisztet, csak erősen javallott. 🙂 Könnyebb, levegősebb lesz a tészta szerkezete. Már a nagymamám is szitálta a lisztet, így nem lehet bolondság. 
A tejet lábasba tettem, beleszórtam a cukrot. Fellangyosítottam, majd belemorzsoltam az élesztőt és 10-15 perc alatt hagytam felfutni. 
Ezalatt a lisztet elmorzsoltam a felkockázott vajjal, a közepébe mélyedést csináltam, beleöntöttem az élesztős tejet, a tojássárgáját és a tejfölt, majd alaposan összegyúrtam. Hűtőbe tettem pihenni egy zárható dobozban. 
Amíg a tészta pihent, megmostam és megszárítottam a medvehagyma leveleket. Kimentem az erkélyre és ott apróra vágtam, majd lefedtem egy tányérral. Bemenekültem.
Ezután a tésztát nagyjából fél centi vastagra nyújtottam, egyenletesen megszórtam a medvehagyma felével és feltekertem, mint a bejglit. A két végét kicsit benyomkodtam, hogy “szagszigeteljen” és hogy a medvehagyma ne hulljon ki. Aztán az egyik végét felülre, a másikat alulra hajtottam és az egészet kézzel kicsit lelapogattam. 20 percre betettem pihenni a hűtőbe. Életbevágó, hogy a doboznak jól záródó teteje legyen, ellenkező esetben mindennek medvehagyma szaga lesz…
20 perc elteltével kivettem a tésztát a hűtőből, megint kinyújtottam fél centi vastagra, és megszórtam a medvehagyma másik felével. Feltekertem, a két végét benyomkodtam, az egyik végét felülre, a másikat alulra hajtottam. Lelapítottam és éjszakára visszatettem pihenni a hűtőbe. Persze újabb 20 percnyi pihentetés is elég,  ha épp úgy jön ki a lépés, hogy nem akarjuk vagy nem tudjuk egész éjjel a hűtőben hagyni. 
Másnap a tésztát bő 1 centi vastagra nyújtottam, a tetejét bevagdostam és közepes méretű pogácsákat szaggattam belőle. Persze lehet kicsi és egészen nagy pogácsákat is csinálni, ízlés kérdése. Sütőpapírral kibélelt tepsire tettem a pogácsákat és letakarva hagytam még fél órát pihenni őket. Közben bekapcsoltam a sütőt és 210 fokon előmelegítettem. Ez gáz sütőn azt hiszem az 5-ös (talán a 6-os) fokozat lehet. Minden sütőnél más lehet, érdemes kitapasztalni. 
Fél óra elteltével megkentem a pogácsák tetejét a felvert tojássárgájával. Vigyáztam, hogy ne csurogjon le a sárgája, mert akkor nem emelkedik meg szép magasra a tészta. Addig sütöttem, amíg szép sárga nem lett a teteje. Bocsi, nem tudom megmondani, percre mennyi volt, mert elfelejtettem megnézni az időt, amikor betettem a tepsit a sütőbe. A képen látható szín elérését érdemes megvárni. 🙂

Lekváros bukta

A vasárnapi füstölt sonkás zöldbableves méltó párja volt a lekváros bukta. 
Lekváros bukta
Hozzávalók:
60 dkg fehér búzaliszt
3 dl tej
3 evőkanál cukor
2,5 dkg friss élesztő (jó az instant is, abból egy 7 grammos csomag kell)
1 tojás
2 tojássárgája
6 dkg vaj, olvasztva
csipet só
szilvalekvár + baracklekvár (vagy ki mivel szereti)
1 tojás a kenéshez
A tejet a cukorral meglangyosítottam, majd belemorzsoltam az élesztőt, ami 10-15 perc alatt szépen felfutott, habos lett. 
Amíg az élesztő hergelte magát, egy nagy tálba szitáltam a lisztet. Beleütöttem az egész tojást és a 2 tojássárgáját, beletettem a csipet sót. A liszt közepébe csináltam egy mélyedést, majd beleöntöttem a cukros, élesztős tejet és sima, lágy tésztát dagasztottam. Először a tálban, majd amikor kezdett összeállni a tészta, a lisztezett pulton dagasztottam tovább, majd a végén visszatettem a tálba és hozzáadtam az olvasztott vajat. Itt van egy pont, amikor az ember hajlamos feladni, hiszen a szépen megdagasztott, már együttműködő tészta a folyékony vajtól kirekesztővé és hisztissé válik és alaposan meg kell dolgozni, hogy befogadja a vajat. Az egész dagasztás kb. 10 perc volt, a karom már majd leszakadt, de hát muszáj, meg kell adni a tiszteletet a kelt tésztának. 
Miután visszatért az élet a karjaimba, egy szórásnyi liszttel meghintettem a tészta tetejét, tiszta konyharuhával letakartam és meleg helyen hagytam a duplájára kelni. Ez nagyjából 30-40 perc volt. 
Közben kizsíroztam egy nagy tűzálló tálat, most egy 20×30 centiset. A sütőt előmelegítettem 180 fokra (gáz sütőnél ez a 4-es fokozat lehet).
Amikor a tészta megkelt, a lisztezett pultra borítottam és ujjnyi vastagra nyújtottam. Igyekeztem viszonylag egyforma négyzeteket vágni, kb. 8 centiseket. Mindegyikre tettem bőven lekvárt, majd feltekertem mindet és a tálba tettem őket úgy, hogy teljesen kitöltsék azt. Letakartam a buktákat és 30 percig hagytam kelni őket. Mesésen megemelkedtek még egyszer. A tetejüket megkentem felvert tojással, majd kb. 30 perc alatt szép aranybarnára sültek a sütőben. 
Porcukorral és porcukor nélkül ehető. Ki hogyan szereti.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!