Rizsázzunk!

Késelés alapfokon

Iskolába mentem. Tanulni. Komolyan. Még akkor is, ha a diploma megszerzése után azt mondtam, soha többet. 🙂

Az utóbbi időben kezdetem azt hinni, hogy már egészen jól kezelem a kést. Viszonylag gyorsan aprítok, szeletelek, vágok. Jó, azért stoppert nem használnék, cserébe a ragtapaszt annál többet kell. Oké, ebből tényleg gyaníthattam volna, hogy valami mégsem stimmel. Aztán elmentem Maki főzőiskolájába egy késtechnikai alaptanfolyamra és minden összeborult. Rájöttem, hogy a kést még mindig úgy fogom, mint egy favágó a baltáját.

Összesen nyolcan voltunk, eléggé kiegyensúlyozott ivararánnyal, 4 férfi, 4 nő. Ez tetszett, mert pl. a hagyományos francia cukrászat órán egyetlen hím sem volt. Maki Stevenson és a két segítője mindent precízen előkészített. Került a vágódeszkák alá szilikonlap, hogy ne csússzanak el, gondosan megélezték a késeket, és kipakolták a felvágandó alapanyagokat. Aztán belevágtunk. Maki szerint a legelső dolog, amit bárkinek tudnia kell, aki rendszeresen sürgölődik a konyhában, az a kés(ek) szakszerű használata. Nem csupán a megfelelő fogásáról és a vágástechnikáról van szó, hanem a kések ápolásáról, karbantartásáról is. Ha éles a kés, sokkal kevésbé csíp a hagyma szeleteléskor, aprításkor. Maki szemét mondjuk épp nagyon csípte, vihogtunk is, hogy na, akasztják a hóhért. 😉 Egyébként, ha a hagyma csípi a szemünket aprításkor, az azt jelzi, hogy a szervezetünk túlzottan savas. Ezt meg egy, a makrobiotikus táplálkozás szakértőjétől tudja Maki, én meg tőle, logikusan.

Megtanultuk, hogyan kell kényelmes, csípőszéles terpeszben, nem túl merev, inkább laza lábakon állni, hogyan tartsuk a kézfejünket, a karunkat, a vállunkat azért, hogy 3 fej hagyma felkockázása vagy egy csokor bazsalikom felaprítása után ne szakadjon ki tőből. Megmutatta, mikor milyen magasan és szögben tartsuk a kést. Szeleteltünk vékonyra sárgarépát, vágtunk belőle julienne-t, meg fine julienne-t. Egy időben Maki azzal vezette le a feszültséget, hogy a nap végén mindenféle zöldséget julienne-re vágott. Ez is egy módja a stresszoldásnak. Van, aki fut, van, aki meditál, meg olyan is,  aki kocsmába jár, és van, aki zöldséget aprít gyufaszál vékonyra. 🙂 Daraboltunk baton-ra is, amiről őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy létezik. Ahogyan a tournée vágásról sem hallottam még. Oké, gasztro bunkó vagyok. 😉 Hámoztam paradicsomot akkora késsel, mint egy fejsze, és felaprítottam egy csomó bazsalikomlevelet úgy, hogy a végére tényleg bazsalikom maradt, nem egy kupac püré. A megpucolt, felaprított zöldségekből meg jó kis alaplé készült, mindent felhasználtak, semmi sem ment kárba. Ezt tetszik.

Maki nem mellesleg vérprofi és képzett chef, és egy elbűvölő ember, tuti humorral. Amikor kellett, akkor viszont szigorú volt és határozott. Naná, végtagok forogtak kockán… A végén főzött nekünk egy isteni tejszínes paradicsomlevest a feldarabolt paradicsomokból és a felaprított bazsalikomból. Igen, abból, amit mi vágtunk fel. 🙂 Nem folyt vér, semmimet nem vágtam el, a mellettem állók is életben maradtak és a végén még enni is kaptam, amit nem nekem kellett megfőzni. Tudok élni. 😉

Elképesztően jól éreztem magam, és a tanulás mellett, baromi jól szórakoztam. Idétlenül röhögtünk, mint a kamaszok. Persze, nagy volt a nyomás, az ujjunk volt a tét. Na meg azért is, mert Maki nagyon szórakoztató. És remek tanár.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!