Rizsázzunk!

Majdnem gazpacho

Tegnap nálunk aludt Peti, aki igazából nem is Peti, hanem Piotr, csak a lusta magyar barátai (mint én is) inkább így hívják, de ez már történelem. Egerből jött, éjjel 11-kor, így ő útközben a szerpentinen, én meg a kertben rá várva kerülgettem a békákat, rókákat, egyebeket. Erős zabszemesként még sötétedés előtt megkértem Zolit, hogy csináljon nekem fényt a kapu környékére, ha ő elaludna, mire Peti megérkezik, máskülönben Peti a kocsijában aludt volna a kerítésen kívül. 15 éve ijesztő a Mátra éjjel, nekem, hiszen a rókák látnak a sötétben, mondjuk engem, de én őket nem. A vaddisznók meg minimum tízen jönnek egyszerre és van jó nagy agyaruk, a kicsiknek meg éles sivító hangjuk. Olyat mondjuk én is tudok hallatni, ha úgy hozza a helyzetem…

Szóval, Peti megérkezett, bejutott és megevett egy hatalmas adagot Zoli legendás töltött paprikájából. Éjjel negyed 3-kor már ágyban is voltunk.

Szándékosan nem azt írtam, hogy gazpacho, mert igazából ez nem az, csak majdnem az, úgyhogy nem lehet az a neve, hogy gazpacho. Sok mindent a késes aprítóba tettem, összeturmixoltam és betettem a hűtőbe. Én nem vesződtem a paradicsom hámozásával sem, a turmixgép szépen elsimította a dolgot.

Csak azt sajnálom, hogy Peti ebből a levesből nem ehet, hiszen reggel visszament Egerbe, ott kovászolódik parádézik egy gálaműsoron… Szeretünk Peti, büszke vagyok rád. 😉

Előkészítés: 15 perc + pár perc turmixolás

Hűtési idő: minimum 2 óra

hideg_nyers_gazpacho_feleseg (1)

 

Hozzávalók (2 – 4 főre):

4 nagy paradicsom

2 piros paprika (kaliforniai vagy paradicsompaprika)

1 kígyóuborka

2 kis fej lilahagyma

4 gerezd fokhagyma

4 dl jó sűrű házi paradicsomlé vagy paradicsompüré

2 – 3 dl jó hideg víz

néhány nagy csipet só

frissen őrölt bors ízlés szerint

1 ek. finomítatlan nádcukor

5 ek. extra szűz olívaolaj

3 ek. balzsamecet vagy fehérborecet

1 tk. majoránna, bazsalikom, oregánó

fél tk. kakukkfű

tetejére (opcionális):

főtt kukorica

chiliszósz

szikkadt rozskenyér

Megmostam a zöldségeket. A paradicsomok szemét kivágtam, a paprikákat kicsumáztam, a lilahagymákat és a fokhagymákat megpucoltam. Nagyobb darabokra vágva mindent az aprítóba tettem, hozzáadtam a sót, borsot, a zöld fűszereket, az olívaolajat és a balzsamecetet. Megszórt 1 ek. nádcukorral, felöntöttem a paradicsompürével és a vízzel. Az egészet jó alaposan pár perc alatt összeturmixoltam. A gép olyan jó munkát végzett, hogy a paradicsommagok sem érződtek. A végén még fűszerezhetjük ízlés szerint.

A sajátomat megszórtam egy kevés főtt kukoricával, tegnapról maradt még csöves kukorica, és meglocsoltam jalapeno szósszal.

Facebook: Rizsázzunk!

hideg_nyers_gazpacho_feleseg (2)

hideg_nyers_gazpacho_feleseg

Citromfüves bodzás nyers szamócaleves

Az volt a tervem reggel, hogy ma időben hazahúzom a gyereklányt a grundról. Ment is minden, ahogyan anyuka elképzelte, egészen addig, amíg indulás előtt (mikor máskor) elő nem került egy doboz kréta. A csajok meg vinnyogva rendeztek arcfestő versenyt. Az egyetlen még jelenlévő kisfiú inkább csendesen hátrébb húzódott, de az arca mindent elárult. 😉

Na szóval, a végén a megszokottnál is jóval később sikerült hazacuccolnunk. A boltba már nem volt cérnám bemenni, tovább tartott volna lemálházni a bejáratnál, mint bármit is megvenni. Gyümölcs volt itthon, az mindig van, az erkélyen burjánzik a citromfű, a kamra meg tele van bodzaszörppel. Kint meleg volt, a hideg, nyers gyümölcsleves pont jól esett. Rozi meg közölte, hogy ilyet mindennap csinálhatok neki, de csak ha mandulát is mindig kap hozzá. Rozi arca egyébként kb. olyan színű volt a smink kurzus után, mint a levesé. Csak tudnám, honnan tudta, hogyan vakolja be az arcát. Az anyjától biztosan nem, a sminkelés nálam kb. a szempillaspirál, meg a szájfény. Ha alapoznom kell, azt inkább fröccsel teszem, sem mint valami kozmetikummal. 😉

Sűrű, krémes, a látszat ellenére nagyon laktató gyümölcsleves, de ha így kevésnek tűnik, mondjuk túrógolyókkal/gombócokkal nehezíthető. Tej nélkül pedig egy tökéletes reggeli turmix lesz belőle, ami kevés zabpehellyel és némi olajos maggal bitang reggeli lehet.

Összeállítás: 5 perc

citromfuves_bodzas_nyers_eperleves (23)

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

10 – 12 szem nagyobb szamóca
2 vilmoskörte
1 (max.2) ek. mascarpone
1 kis doboz natúr joghurt (15 dkg)
1 dl bodzaszörp
fél citrom leve (elhagyható)
5 citromfűlevél
méz ízlés szerint
1 mk. frissen reszelt szerecsendió
csipet só
1 – 1,5 dl tej, ha túl sűrű

1 marék szeletelt mandula

A mandulát száraz serpenyőben pár perc alatt világos aranybarnára pirítottam és hagytam kihűlni. Érdemes figyelni, mert nagyon könnyen megéghet. Amikor már kap egy kis színt, zárjuk el a tüzet a serpenyő alatt.

A körtét meghámoztam, a szamócát alaposan megmostam, kicsumáztam és félbevágtam. Egy magas falú lábasba tettem a gyümölcsöket az összes hozzávalóval együtt, a tej kivételével. Botmixerrel alaposan összeturmixoltam. Túl sűrű volt, így hozzáöntöttem a tejet és még egyszer alaposan átturmixoltam. Az alapos turmixolástól a szamóca magjai teljesen eltűntek.

A pirított mandulával ettük.

Ez pedig itt a facebook oldalam.

citromfuves_bodzas_nyers_eperleves (20)

citromfuves_bodzas_nyers_eperleves_merge2

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!