Rizsázzunk!

Hideg sajtgolyók és egy nőnapi délután kivonata

Amikor még aktíva(bba)n építettem a munkaalapú társadalmat, egy ideig vezettem, aztán csak erősítettem a volt munkahelyem esélyegyenlőségi csapatát. Most, hogy liberális lettem, és kevésbé építem a munkaalapot, meg a társadalmat, ez a bizonyos volt munkaadóm meghívott egy Nőnapi rendezvényére (Women At Work), kreatív nő minőségben, egy kerekasztal beszélgetésre. Kerekasztal mondjuk nem volt, így kerekasztal beszélgetés sem lett, de volt a csajokkal (hallgatóság) szemben egy széksor, oda kiültünk, és próbáltunk okosakat mondani, hogy kevésbé tűnjön fel, mennyire feszengünk (legalább is én)  😉 De nagyon izgalmas volt, és tényleg kreatív, meg olyan nőcis. Csicsergős, alkotó, nagyon finom energiák mozogtak. Mert ez a kis összejövetel nem a(z okkal rosszul hangzó) feminizmusról, meg a girl power-ről szólt, még csak nem is a(z elférfiasodott) nőkről, akik legyalulják még a férfiakat is, meg úgy általában mindenkit, hogy megmutassák, milyen tökösek tudnak lenni nőként. Én nem hiszek abban, hogy egy nő (csak) akkor érvényesülhet, ha férfiként viselkedik. Engem inkább elszomorít, amikor ilyet látok. A nő nem erre “való”, a nő nem ez, nem erre született. És nem, nem arra gondolok, hogy a nő kussoljon maradjon csendben, üljön otthon, szüljön rakásra gyerekeket és szolgálja ki a vadászatból hazaérkező férfit. Nem bizony. A nő nem (csak) ez. Ez is, de még annyi minden más, finomság, megérzés, ösztön, befogadás, elfogadás. Erő. Még, ha olykor ez nem is olyan könnyű és időnként el is fáradunk kicsit és úgy érezzük, nem megy tovább, mert felborult az egyensúly, mert kicsit reménytelen, felőrlő, meg sok. Aztán felállunk, megrázzuk magunkat és megyünk tovább. De ez már egy másik kerekasztal/széksor beszélgetés lehetne, talán egyszer majd erről is csicsergünk valahol…

Főzősként viszonylag korlátozottak voltak a lehetőségeim egy irodai környezetben. A konyhában kb. a turmixgép – hűtő  – kávéautomata háromszögben tervezhettem. Olyan recepteket és alapanyagokat kellett vinnem, amikkel gyorsan, sütés és főzés nélkül dolgozhattunk és akár sokan bekapcsolódhattak a folyamatba. Az egyik ilyen a hideg sajtgolyó volt, két fajtát készítettünk. Becsületes utóhűtésre nem volt időnk, de mivel előtte hűtőben voltak az alapanyagok, a végeredménynek így is sikere volt. Ügyesek voltak a lányok. 🙂

Vigyázat! Autentikus képsor következik egyenesen a rendezvényről a fotós külön engedélyével. 😉 Volt káosz, meg fröcsögés, és vihogás, meg komolykodás, szóval olyan kerek volt az egész. Köszönöm a meghívást és azt, hogy kreatívnak találtok!

waw_sajtgolyok

waw_sajtgolyok (1)

 

Hozzávalók:

 

Sajtgolyók 1.

25 dkg füstölt sajt (karaván volt)

25 dkg trappista (a nem túl puha, de nem is túl kemény fajta; pl. a garabonciásnak van egy finom natúr tehénsajtja)

10 – 15 dkg túró

1 – 2 gerezd fokhagyma

frissen őrölt fekete bors

1 csapott tk. Baharat arab fűszerkeverék (elhagyható)

ha szükséges, néhány evőkanál natúr krémsajt

Egy nagy keverőtálba reszeltük a sajtokat, hozzáadtuk a túrót, a lereszelt fokhagymát és a borsot, majd az egészet összegyúrtuk. Ha nem elég krémes és sűrű, kevés krémsajtot adhatunk hozzá. Mehet bele frissen reszelt szerecsendió is. Diónyi golyókat formázunk.
Sajtgolyók 2.
1 csomag Pannónia sajt reszelve
kb. 5 dkg kék sajt (ha szükséges, mehet bele kicsit több is)
kb. 10 dkg juhtúró (ha valaki nem szereti, mehet bele helyette sűrű krémsajt)
frissen őrölt fekete bors
2 gerezd fokhagyma
Mindent egy nagy keverőtálba teszünk, alaposan összegyúrjuk, fűszerezzük és diónyi golyókat formázunk.
A hempergetéshez használhatunk sült hagymát, apróra vágott friss snidlinget, pirított szezámmagot, pirított diót, pirított zabpelyhet, lenmagot, aprított friss petrezselyemzöldet, pirított mandulát, stb.
Tálalás előtt érdemes legalább 1 órára a hűtőbe tenni.
Facebook: Rizsázzunk!
waw_sajtgolyok (2)

Krumpliquiche

Végtelenül egyszerű összeállítani, gyorsan elkészül és kevés alapanyag kell hozzá, a krumpli helyett pedig használhatunk zellert, paszternákot, sütőtököt, de akár céklát is.

Valójában ezek a krumpliquiche-ek krumplikosárkák, de mennyivel menőbb a quiche elnevezés, nem? 😉 Mer’ ugyanis a tölteléke olyan quiche-es a tejszíntől és a tojástól. Arról nem is beszélve, hogy így lisztmentes (ráadásul olcsó és gyors) quiche-t készíthetünk, fincsi kis harapnivaló lehet gluténérzékenyeknek is. De villanthatunk vele akár a vendégek előtt is, jó kis partyfalatok, és közben nem olvad le rólunk sem a smink, sem a frizura, a vendégeinkkel is tudunk pacsizni, amíg készítjük. 😉

Glutén -és húsmentes, de azért a sajt összetevőit alaposan olvassák el azok, akik gluténérzékenyek, mert lehet olyan összetevő, ami tiltott. Ha tehetitek, vegyetek friss házi sajtot a piacon néniktől, bácsiktól. Ők valószínűleg nem turbózzák fel adalékanyagokkal.

Előkészítés: 5 perc
Sütési idő: 30 – 35 perc

krumpliquiche (3)

 

Hozzávalók (6 db közepes kosárkához):

2 nagyobb krumpli
1 szál zöldhagyma vagy 1 kis fej mogyoróhagyma (alia salotta)
1 kis gerezd fokhagyma
1 egész tojás
2 nagy marék reszelt sajt (most gouda)
0,5 – 1 dl 30%-os tejszín
kevés frissen reszelt szerecsendió
kevés só, frissen őrölt fekete bors

kevés friss rukkola a tálaláshoz

A sütőt előmelegítettem 190 fokra, légkeverésen. Egy muffinforma 6 mélyedését bőségesen kivajaztam.

A krumplikat meghámoztam és a sajtreszelő nagy lyukú oldalán lereszeltem. A muffinformákat kibéleltem a reszelt krumplival, az aljukba és az oldalukra is, így pofás kis kosárkákat kaptam. Betoltam a sütőbe és kb. 15 – 20 perc alatt megsütöttem. Annyira, hogy kissé már ropogós volt a krumpli.

Amíg a krumplikosarak sültek, elkészítettem a tölteléket. Egy tálba tettem az apróra vágott mogyoróhagymát és a reszelt fokhagymát. Hozzáadtam a reszelt sajtot, az egész tojást, sóztam, borsoztam és jól elkevertem. Beleöntöttem a tejszínt, reszeltem hozzá szerecsendiót, és még egyszer alaposan összekevertem.

Amikor a krumplikosarak megsültek, mindegyikbe öntöttem a tejszínes, sajtos masszából és visszatoltam a sütőbe. Nagyjából újabb 15 – 20 perc alatt készre sült. Ha a krumpli elkezdene túlzottan pirulni, takarjuk le a muffinformát egy darab alufóliával. Akkor jó, ha a fogpiszkáló vagy hústű már szárazon jön ki belőle.

Friss rukkolával ettük.1

krumpliquiche (5)

Forrás: The Kitchn

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!