Rizsázzunk!

Petrus-krémleves

Harmadik hete szottyad a mentett bejegyzések között ez a cikk… Az egész úgy kezdődött, hogy Zoli húslevest főzött. Erről annyit kell tudni, hogy generációkon átívelő görcsként ő is minimum 3 literrel dolgozik, de inkább többel. A többi meg alakult. Petruskakrémlevessé is. Így lett nekem egy új bejegyzésem végre.

Előkészítés: kb. 10 perc

Főzési idő: 10-15 perc

petrezselyemkremleves2

 

Hozzávalók:

3 nagyobb csokor petrezselyemzöld

3 + 2 ek. olívaolaj

1 kis fej lilahagyma

1 közepes krumpli

2-3 gerezd fokhagyma

1 liter zöldségalaplé/zöldségleves/húsleves

víz, ha szükséges

só, bors

néhány nagy csipet frissen őrölt szerecsendió

kevés citromlé

1 dl tejszín

1 tk. vaj

a tetejére:

friss petrezselyemzöld

pirított rozskenyérkocka

pirított bacon (elhagyható)

A bacont kevés olívaolajon ropogósra pirítottam. Ugyanebben a serpenyőben a visszamaradt zsiradékon megpirítottam a kockára vágott rozskenyeret. A baconnel együtt konyhai papírtölővel bélelt tányéron félretettem.

A petrezselymet megmostam, az egyik csokorról lecsipegettem kevés levelet. Hagytam száradni. Felaprítottam a lilahagymát, nagyobb darabokra vágtam a fokhagymagerezdeket. A krumplit megpucoltam és apróra kockáztam.

Egy magas falú lábast hevíteni kezdtem, amikor felforrósodott, beleöntöttem az olívaolajat, rádobtam a lilahagymát és a felkockázott krumplit. Kicsit sóztam. Üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a fokhagymát. 1 percig, kevergetve illatosra sütöttem. 2 csokor szárastól levelestől felaprított petrezselymet a hagymás keverékhez adtam. Fűszereztem borssal, frissen reszelt szerecsendióval, kevés sóval. Megfonnyasztottam, felöntöttem a levessel és felforraltam. Hagytam pár percig rotyogni. Levettem a lábast a tűzről, a levest botmixerrel krémesre turmixoltam. Hozzáadtam a tejszínt, jól elkevertem. Ha szükséges, adhatunk még hozzá sót, borsot, szerecsendiót. A citromlével frissítjük az ízeket.

Tálaláskor a pirított baconnel, kenyérkockával és friss petrezselyemzölddel tálaljuk. Meglocsolhatjuk extra szűz olívaolajjal.

Ötlet: innen

petrezselyemkremleves1

Cukkini: főzelék

Régen nagyon be voltam sz.rva tartottam a változásoktól. Ez most is így van, de már MEREK beleállni a helyzetekbe. A szintidőn azért van még mit javítani, sok mindent még most is odáig tudok tili-tolizni, hogy az már fáj. Nekem a gyomrom az Achilles-em, ha valami nem a számomra éppen lehető legjobban megy, azonnal jelzi. Én meg lassan végre megtanulom már akkor felismerni a jeleket, amikor még nem kékülök bele a fájdalomba és nem telik hetekbe kisimítani a gyomromat. Lassú, de egyre kézzelfoghatóbb a fejlődés. 🙂

Nagyon szeretem a cukkinit, mert íztelen. Éppen ezért. 398.765,3 variációt lehet ráhúzni. Hétvégén meggrilleztük, és cukkinis csicseriborsósalátát is csináltam. Most meg itt van ez a jó kis kókusztejes, petrezselymes főzelék, kölesliszttel sűrítve. A gyerek is falta, pedig a ciklusában épp megint az “ezt nem szeretem, ezt sem szeretem, ezt nem eszem meg, nem kérek ilyet, anya ehetek fagyit?”-ban tart. 😉

Laktóz -és gluténmentes!

Előkészítés: 5 perc

Főzési idő: 10-15 perc

petrezselymes_kokusztejes_cukkinifozelek_01A

 

 

Hozzávalók (2 főre):

4 zsenge cukkini

3 szál újhagyma vagy 1 kicsi vöröshagyma fele

3 ek. olívaolaj vagy olvasztott kókuszolaj

só, fehérbors

3-4 ek. jó minőségű almaecet

3-4 nagy csipet szárított borsikafű

késhegynyi őrölt kurkuma

1,5 – 2 dl víz

kb. 2 dl sűrű kókusztej

1 ek. kölesliszt

1 nagy csokor petrezselyemzöld finomra vágva

A cukkinikat és a petrezselyemzöldet megmostam, az újhagymát vékonyan felkarikáztam.

Egy nagyobb, alacsonyabb falú lábast hevíteni kezdtem, majd amikor kellően forró volt, beletettem a kókuszolajat. Rádobtam az újhagymát, kissé sóztam és néhány perc alatt megdinszteltem. Közben kisebb darabokra vágtam a cukkinikat. Először hosszában félbe, majd a feleket is félbe, végül a negyedeket felszeleteltem. A megpárolt újhagymához adtam, kissé sóztam, megszórtam a borsikafűvel, meglocsoltam 2 ek. almaecettel, amit pár perc alatt elpárologtattam. Amikor az ecet savas, csípős illata eltűnt, felöntöttem kevés vízzel és a kókusztejjel. Fedő alatt ressre pároltam. Amikor a cukkini elkészült, fűszereztem még egy csipet borsikafűvel és kevés fehérborssal. Az 1/3-át kivettem, a maradékot botmixerrel összeturmixoltam. 1 ek. kölesliszttel sűrítettem. Ha szükséges, mehet még hozzá egy kevés almaecet, só és bors. Végül hozzákevertem a friss, felaprított petrezselymet. Aki lédúsabban szereti, önthet még hozzá vizet és/vagy kókusztejet.

Tálaláskor megszórtam kevés pirított lenmaggal és árpapehellyel, amiket el is hagyhatunk, de minek!

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: Fotóhátterek

petrezselymes_kokusztejes_cukkinifozelek_02

"Séf tészta" (pasta aglio e olio)

Több, mint 10 évig multinál dolgoztam, jó sok emberrel, jó sok ember között. Sokan sokfélék vagyunk, sokan sokfélét össze tudunk hordani. Én abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy a csapat, amiben dolgoztam, valahogy kevésbé érzete létszükségletnek a pletykálkodást. Hozzám egyébként is csak addigra jutott el,  mire elhalt. Ezért nem értettem szinte soha egy szót sem belőle. Bamba, mi? 😉 Szóval, valahogy fáziskéséssel érnek el hozzám a dolgok. Általában. Zene, könyv, film, gasztro trendek (ha egyáltalán…), stb. A Séf című filmet is csak idén néztem meg, valamikor február elején. Igaz, azóta többször is.

A tészta, amit Scarlett Johansonnak csinál John Favreau, a pasta aglio e olio, vagyis egy olívaolajos, fokhagymás spagetti friss petrezselyemmel. Na, ilyet főztem ma, mert tegnap épp megint megnéztem a filmet. Egy picit másképp készítettem, mert friss chilit tettem bele és füstölt piros paprikával is megszórtam. A parmezán meg kimaradt, mert nem volt itthon. De ettől nem lett rosszabb.

Elkészítés: kb. 15 perc

sef_teszta

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

kb. 25 dkg durum spagetti (kb. fél zacskónyi)

bő fél csészényi olívaolaj

8 nagy gerezd fokhagyma

1 tk. aprított friss piros chili (vagy szárított)

3 csokor friss petrezselyemzöld

frissen őrölt bors

1 zöld citrom

Egy nagy fazékban sós vizet forraltam a tésztának. Amikor a víz felforrt, beletettem a tésztát és 8 – 10 perc alatt fog keményre főztem és leszűrtem.

Amíg a víz felforrt, megpucoltam és felszeleteltem a fokhagymát. Felaprítottam a chilit és a petrezselyemzöldet.

Egy serpenyőt közepes lángon felhevítettem, beleöntöttem az olívaolajat, hagytam felforrósodni. Beletettem a fokhagymát, és pár perc alatt világos aranybarnára pároltam, sütöttem. Hozzáadtam a chilit, sóztam és borsoztam, megszórtam 2 – 3 csipet füstölt piros paprikával. Az olívaolajos, fokhagymás alaphoz adtam a leszűrt spagettit és alaposan összekevertem. Elzártam a tüzet a serpenyő alatt. Megszórtam a felaprított friss petrezselyemmel és egy kóstolás után még sóztam és borsoztam.

Tálaláskor mindenki meglocsolta magának a zöld citrom levével.

Facebook: Rizsázzunk!

A filmben látható pasta aglio e olio receptje itt.

sef_teszta (1)

Sültkarfiol-főzelék zöld citrommal és petrezselyemzölddel

Ha már úgyis kelet felé nyit az ország, hát nosza, legyen keleties, kissé ázsiai az időjárás is. Napok óta tapad a bőröm egy áthatolhatatlan párarétegtől. Olyan érzésem van, mintha bedunsztoltak volna valamilyen fitness-wellness szalon narancsbőr elleni kezelésén. Tuti, hogy az lehet ilyen. Igaz, amikor én lezuhanyzom ezt a párás trutyis poros filmréteget magamról, a narancsbőr nem tűnik el. Főztem én egyébként az utóbbi napokban is, nem csak siránkozok a monszun miatt, de semmi említésre méltót. A tészta pirított tökmaggal, meg tökmagolajjal, vagy olívaolajjal kevésbé az.

Most is készül valami kint, dörög, meg borul, menetrend szerint… Rozit harmadik éjjel kergette ki a szobájából a vihar és az ömlő eső hangja. Én meg a kanapén végeztem (megint), mert sarokkal a vesémbe mászott a kis bitang. A tetőtéri ablak csuda egy dolog, árad a fény, a feng shui, meg az energia, de nem felhőszakadáskor. Komolyan, olyan fülvédő kellene, mint az útmunkásoknak.

Ez meg itt egy jó kis karfiolfőzelék, savanyú, friss, finom. Friss korianderrel még jobb lett volna, de így is vállalom. Oké, inkább pirított karfiol, mint sült.

Előkészítés: kb. 5 perc
Főzési idő: kb. 20 perc

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel

 

Hozzávalók (2 főre):

1 kisebb fej karfiol
2 hosszabb szál zöldhagyma
2 kisebb gerezd fokhagyma
0,5 dl tejszín
4 – 5 dl víz (vagy zöldségalaplé)
só, bors
2 ek. zöld citromlé (lehet több is, ha savanyúbban szeretitek)
3 ek. olívaolaj
1 tk. vaj
1 nagy csokor friss petrezselyemzöld vagy friss koriander

opcionális: csilipehely és reszelt parmezán a tetejére

A karfiolt apró rózsákra szedtem, alaposan megmostam és egy szűrőben hagytam lecsepegni. Megpucoltam a kétféle hagymát. A zöldhagymát vékonyan felkarikáztam, a fokhagymát a kés lapjával megroppantottam és finomra aprítottam. Megmostam és félretettem száradni a petrezselyemzöldet.

Egy lábast közepes lángon hevíteni kezdtem, majd beleöntöttem az olívaolajat és hozzáadtam a vajat. Amikor a vaj elolvadt, rádobtam a zöldhagymát. Kissé sóztam, majd közepes lángon kb. 5 perc alatt világos aranybarnára dinszteltem. Ezután hozzáadtam a fokhagymát, 1 percig pároltam, majd ráöntöttem a megmosott karfiolrózsákat. Erősebbre vettem a lángot a lábas alatt és kb. 5 percig, sűrűn kevergetve kicsit megpirítottam a karfiolt. Sóztam, borsoztam, felöntöttem 5 dl vízzel és fedő alatt közepes lángon kb. 10 perc alatt megfőztem. A karfiol még enyhén ress maradt, nem esett szét. Néhány kanálnyit (kb. az 1/3-át) kivettem belőle és botmixerrel pürésítettem. Visszaöntöttem a lábasba és elkevertem. Sóztam, borsoztam, majd vékony sugárban belecsurgattam a tejszínt is. 2 ek. zöld citromlével savanyítottam. Felaprítottam a friss petrezselymet és a sültkarfiol-főzelékhez kevertem.

Tálaláskor kevés csilipehellyel és kevés reszelt parmezánnal szórtam meg.

Itt találjátok a Facebook oldalamat.

 

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel (3)

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel (5)

Paradicsomos kovászos uborka saláta

Paradicsomsalátát bármikor ennék. Ezt meg sikerült egy kicsit feldobni, mert annyira ügyesek voltunk, megérzésből, hogy csak na. Nekem egy volt most a lényeg, hogy hideg és savanyú legyen. Nem volt koncepció sem (még az sem volt a fejemben, hogy bejegyzés lesz belőle), csak eszembe jutott, hogy  a paradicsom mellé mehetne egy kis kovászos uborka, a férj meg főzött egy krumplit, amíg én daraboltam.

Lehet kísérletezni másmilyen fűszerezéssel is, friss kakukkfűvel vagy majoránnával is isteni, de az a gyanúm, hogy akár a tárkonyt vagy a friss koriandert is elbírná.

Előkészítés: 10 – 15 perc
Hűtési idő: min. 1 óra

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata_merge6

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

2 – 3 nagyobb paradicsom
1 kis fej vöröshagyma (lilával még jobb, de az épp elfogyott)
1 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy szem krumpli vékonyra szeletelve
3 – 4 db kovászos uborka
3 dl víz (attól függően, mennyi levet szeretnénk)
néhány ek. nádcukor
néhány ek. fehérborecet (vagy alamaecet, vagy sima étkezési ecet)

1 ek. olívaolaj
frissen tekert fekete bors

A krumplit megpucoltam, vékonyan felszeleteltem és enyhén sós vízben megfőztem. Amikor már puha volt, leszűrtem és hagytam kihűlni. Megmostam a petrezselymet, félretettem száradni.

Amíg a krumpli főtt, előkészítettem a salátát. Az öntethez a vízbe tettem a cukrot, a sót, a borsot, az olajat és az ecetet. Alaposan elkevertem és hagytam állni, hogy a cukor felolvadjon, az ízek összekeveredjenek.

Megpucoltam a hagymát és a fokhagymát. A vöröshagymát félfőre vágtam és vékonyan felkarikáztam. A fokhagymákat a kés lapjával megroppantottam, és finomra aprítottam. A megmosott paradicsomokat félbevágtam, kivágtam a szemüket és vékonyan felszeleteltem. Felkockáztam a kovászos uborkát is. Mindent egy nagyobb tálba tettem, ráöntöttem az ecetes öntetet, alaposan összekevertem és a hűtőbe tettem lehűlni.

Tálaláskor megszórtam friss petrezselyemzölddel. Isteni lett.

Facebook-on is fent vagyok.

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata (2)

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata (1)

Libazsíron pirított petrezselymes citromos parázskrumpli

Öhöm, akartam mondani: újburgonya. Mert állítólag így elegáns. Vidéki vagyok na, a nagypapám is krumplinak hívta, amit a földjén megtermelt, nekem ez égett be. Kádár elvtárs is megmondta: a krumplileves legyen krumplileves (ez meg egyre időszerű manapság… 😉 ). Ráadásul újkrumpli esetén a férj ultra ortodox kissé régimódi, nem tűri szereti a variálást: zsír, petrezselyemzöld, só, bors, ennyi. Stikában azért néha szoktam csalni, csak annyit, hogy ne bukjak le, ha már egyszer elvett. 😉

Parázskrumpli, petrezselyemzöld, liba/kacsazsír. Nem kell túlbonyolítani az elkészítését. Tavasszal betegre tudjuk enni magunkat belőle, az egyik legjobb dolog ilyenkor. A pucolás is egyszerű: alapos mosás után csak átdörzsölöm egy dörzsi (vagy mi a fene)? szivaccsal. Azután már csak egy kis (vagy sok)zsír kell és lehet is örömködni. Általában magában tejföllel, vagy valamilyen erősebb, érettebb sajttal szoktuk enni, néha köretként. Semmi flanc, semmi variálás, minek bonyolítani

Ez még a grillezéskor készült, amikor a tavaszi vegyes saláta is.

Előkészítés: 5 perc
Sütési idő: 10 – 15 perc

petrezselymes_citromos_sült_ujkrumpli (1)

 

Hozzávalók:

1 – 1,5 kg apró parázskrumpli
2 ek. liba -vagy kacsazsír
frissen tekert bors
jó nagy csipet só (ha kell, több is lehet)
1 nagy csokor friss petrezselyemzöld (helyette lehet 2 ág kakukkfű vagy 1 ág rozmaring)
egy kisebb citrom felének a leve (elhagyható)

A parázskrumplikat bő vízben alaposan megmostam és átdörzsöltem egy tiszta konyhai szivacs dörzsis felével. Konyharuhára borítottam és szárazra töröltem a krumplikat. Így nem fog az arcunkba fröcsögni a forró zsír (olaj), amikor a serpenyőbe tesszük.

Egy nagy, magas falú serpenyőt (aminek fedője is van) jól felhevítettem. Amikor kellően forró volt, beletettem a 2 ek. zsírt és hagytam elolvadni. Nagyjából 1 perc alatt a zsír is forró lett, rádobtam a krumplikat, gyorsan sóztam, borsoztam és azonnal lefedtem. 2 – 3 percig ezen a magas hőmérsékleten pirítottam, időnként megráztam a serpenyőt. Kissé mérsékeltem a lángot és 10 – 15 perc alatt megsütöttem. Időnként alaposan átrázogattam a serpenyőt, de a fedőt nem vettem le.

Közben megmostam és felaprítottam a petrezselyemzöldet. 10 perc elteltével ellenőriztem a krumplit, egy nagyobb darabot kivettem és megkóstoltam. Kellett még pár perc, hogy puha legyen mind. Még egy csipet sót tettem rá. A végén, az utolsó 1 percben erősítettem a lángon a serpenyő alatt és rápirítottam még egyet a krumplikra.

A végén meglocsoltam a citromlével és megszórtam a friss, illatos petrezselyemzölddel. Ennyi.

A facebook-on pedig itt találtok meg.

petrezselymes_citromos_sült_ujkrumpli (3)

Szoljanka

Nyakunkon a hétvége, meg egy beígért nyálkás, takony idő is (most éppen a kemény fagyok – a szerk.). Ideje összehozni valami tartalmas, melengető levest. Aztán most már jöjjön a tavasz.

A szoljanka tökéletes választás. Ráadásul 8 (esetleg 10 emberre) kb. 3500 ft-ból kihozható, amit eléggé baráti. Ez egy lehetséges verzió, mert persze ebből is létezik többféle. Igazából a szoljanka név inkább az elkészítés módjára utal. Attól függően, mi van otthon, változhat a hozzávalók listája.

Kell hozzá egy kis türelem, az el(ő)készítése tovább tart, mint kinyitni egy zacskós levest, de nagyon megéri bíbelődni vele. Viszont itt csak nagyban lehet gondolkozni, ebből képtelenség keveset főzni, szóval elő a legnagyobb fazekakkal! 😉

Előkészítés: vérmérséklettől függően 35 -45 perc
Főzési idő: bő 1 óra
Teljes elkészítési idő: kb. másfél óra

szoljanka_leves

 

Hozzávalók:

30 dkg füstölt tarja
60 dkg sertéslapocka
20 – 25 dkg kolbász (lehetőleg házi)
8 – 10 dkg szalonna
1 kis üveg ropogós csemegeuborka
30 dkg savanyú káposzta
4 szál sárgarépa
15 – 20 dkg barna csiperkegomba
15 – 20 dkg zsenge zöldborsó (fagyasztott)
1 fej vöröshagyma + 1 fej lilahagyma
1 doboz paradicsompüré (a nagyobbik aranyfácán tökéletesen megfelel)
3 szelet citrom
2 ek. liszt a sűrítéshez (elhagyható)
1 nagy doboz tejföl (legalább 20%-os)
só, bors
3 – 4 kk. édes nemes őrölt pirospaprika
5 db babérlevél
1 csokor friss petrezselyemzöld (vagy fél csomag szárított)
fél csomag szárított kapor (ha kapunk, akkor 1 csokor friss)
4 gerezd fokhagyma (attól függően, ki mennyire szereti fokhagymásan)
kapribogyó  és erős zöldpaprika a tálaláshoz
3 liter víz (vagy ha van, hús -vagy zöldségalaplé)

Elővettem egy 5 literes fazekat. Feltűrtem a pólóm ujját és nekiláttam. A szalonnát felkockáztam, majd a fazékba tettem és a közepesnél kicsivel erősebb lángon zsírjára sütöttem. Közben megpucoltam és apróra vágtam a hagymákat. Amikor a szalonna üvegesre sült, rádobtam a hagymát, kicsit sóztam, majd megdinszteltem.

Amíg a hagyma dinsztelődött, felkockáztam a húsokat. Megpucoltam a sárgarépát és a fokhagymát, nedves szivaccsal áttöröltem a gombákat. Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadtam a kétféle húst és fehéredésig sütöttem. Közben finomra aprítottam a fokhagymákat. Ekkor lehúztam a tűzről a fazekat, megszórtam a húst a piros paprikával, jól elkevertem és felöntöttem kb. 1 liter vízzel. A lényeg az, hogy éppen ellepje a víz a húst. Kaporral, petrezselyemzölddel, borssal és az aprított fokhagymával fűszereztem. Visszatettem a tűzre és fedő alatt félig megfőztem.

Ezalatt felkarikáztam a sárgarépát (4 – 5 mm vastagra), felszeleteltem a gombát. Amikor a hús félig megpuhult, hozzáadtam az uborkát, a sárgarépát, a gombát, a zöldborsót és a káposztát (ha sok a leve, nyomkodjuk ki), a kolbászt és a paradicsompürét. Beletettem 3 karika citromot is. Enyhén sóztam csak, mert a füstölt tarja és a kolbász kellően sós volt. Megszórtam még kevés kaporral és petrezselyemzölddel, egy nagy csipetnyi borssal. Felöntöttem 2 liter vízzel és fedő alatt készre főztem, amíg a hús és a zöldségek is megpuhultak.

Zárásként tejföllel lágyítottam, amit 2 ek. liszttel sűrítettem. A liszt elhagyható, és egyébként a tejföl is, úgyis nagyon finom lesz a végeredmény. Kevés kapribogyóval tálaltam.

Ne felejts el átnézni a Facebook oldalra. És ha már ott jársz, nyomhatsz egy lájkot is. 😉

szoljanka_leves (4)

A lökést és az erőt a pucoláshoz, daraboláshoz a legfrissebb Vidék Íze magazinban található olvasói recept adta.

Sült padlizsános, fűszeres kuszkusz

Ha a kuszkusz szót kiejtem, a férj azt mondja: egészségedre. Én szeretem. A lassan 2 és fél éves pedig tegnap óta szereti, ha nem értettem félre, amit teli szájjal mondott. Valami olyasmit, hogy “anya, ez nagyon finom”, azt hiszem. Remélem. 😉

Előkészítés: sietősen 5, ráérősen 10 perc
Főzési idő: kb. 15 perc

sult padlizsanos kuszkusz4

 

Hozzávalók (2 főre):

1 közepes padlizsán
1 kisebb fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
1 tk. egész koriander (az őrölt is tökéletesen megfelel)
1 csapott tk. őrölt római kömény
1 kis csokor petrezselyemzöld
5 ek. kuszkusz
só, bors,
3 + 1 ek. olívaolaj
fél citrom leve

Mindent előkészítettem. A petrezselymet megmostam, hagytam száradni. Az egész koriandert száraz serpenyőben közepes lángon pár perc alatt megpirítottam. Amíg a koriander pirult, meghámoztam és kb. 2 centis kockákra vágtam a padlizsánt, megpucoltam és felaprítottam a lilahagymát és a fokhagymát. Fél szememet azért a korianderen tartottam, nehogy megégjen. Amikor megpirult, lehúztam a tűzről és hagytam kicsit hűlni.

Addig egy serpenyőt felhevítettem, 3 ek. olívaolajat öntöttem bele és rádobtam a lilahagymát és közepes lángon elkezdtem sütni. Kissé sóztam. Amíg a lilahagyma dinsztelődött, egy mozsárban megőröltem a koriandert. A hagymát időnként megkevertem, majd amikor üvegesre párolódott, rádobtam a fokhagymát és 1 percig még sütöttem. Ezután rákerült a padlizsán is. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam néhány csavarásnyi citromlével és sütni kezdtem.

Amíg a padlizsán puhult, feltettem főni a kuszkuszt is. Egy közepes lábast felhevítettem, 1 ek. olívaolajat öntöttem bele, majd hozzáadtam a kuszkuszt is. Közepes lángon pár percig pirítottam, amíg kapott egy kis világos aranybarna színt. Ekkor meglocsoltam pár csavarintásnyi citromlével, sóztam, borsoztam, hozzáadtam 2 csipetnyit az őrölt köményből és 1 csipetnyit az őrölt korianderből, majd dupla mennyiségű vízben a közepesnél kicsit gyengébb lángon készre főztem. Ez. kb. 5 perc volt.

Közben a padlizsán is puhulni kezdett. Erősebbre vettem alatta a lángot, fűszereztem a maradék korianderrel és őrölt köménnyel, kissé sóztam. Hagytam sülni, pirulni. Közben felaprítottam a petrezselyemzöldet is. Amikor a padlizsán kezdett színt kapni, rászórtam az aprított petrezselyem felét, összeforgattam és még pár percig pirítottam. Kóstoltam. Kellett még hozzá egy kevés citromlé, meglocsoltam.

Közben a kuszkusz is megpuhult. Összeforgattam a fűszeres padlizsánnal, majd megszórtam a maradék friss petrezselyemzölddel.

sult padlizsanos kuszkusz6

Sárgaborsó főzelék római köménnyel, kefirrel, pirított hagymával

Kicsit hosszúra nyúlt a cím. Na, de sebaj, annál kevesebb időbe telik elkészíteni. Más, mint ahogyan általában főzöm, azt leszámítva, hogy most is önmagával sűrítettem be. Én leginkább “feltétlenül” szeretem a főzelékeket, de ehhez a sárgaborsóhoz adta magát a sült hagyma. Azt meg magában is bármikor enni tudnám.

Előkészület: 5 perc
Főzési idő: kb. 35 perc

sargaborsofozelek romai komennyel2

 

Hozzávalók (2 – 3 főre)

35 dkg sárgaborsó
1 nagyobb fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kisebb fej vöröshagyma
6 – 8 dl víz (beleértve azt is, amiben a borsó ázott)
1,5 dl kefir
1 ek. citromlé
só, bors
1 nagy késhegynyi római kömény
petrezselyemzöld (1 kis csokor friss vagy 2-3 csapott tk. szárított)
csipetnyi füstölt piros paprika a tálaláshoz (elhagyható)
kevés liszt a hagymához
4 ek. olívaolaj

A sárgaborsót 2 órával a főzés előtt leöblítettem, majd beáztattam. A hagymákat megpucoltam, a lilahagyma felét apróra kockáztam, a másik felét és a vöröshagymát vékonyan felszeleteltem. A fokhagymát késsel felaprítottam.

Egy nagyobb lábasban felforrósítottam az olajat, majd rádobtam a felkockázott lilahagymát. Enyhén sóztam. Pár perc alatt üvegesre pároltam. A megmosott, beáztatott sárgaborsót leszűrtem, de a levét nem öntöttem ki, megtartottam a főzéshez. Amikor a lilahagyma üvegesre párolódott, rátettem a sárgaborsót és a fokhagymát, pár percig pirítottam, sóztam, borsoztam, megszórtam a római köménnyel és a petrezselyem felével. Felöntöttem 6 dl vízzel és fedő alatt megfőztem. Én szeretem, ha nem fő szét teljesen, ezért kicsit rövidebb ideig, bő fél órán át főztem csak. Időnként megkavartam és ha kellett, pótoltam a vizet.

Amíg a borsó főtt, előkészítettem a sült hagymát. A főzési idő vége előtt pár perccel a vékonyra szeletelt lila -és vöröshagymát megforgattam kevés lisztben. Egy nagyobb serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, majd a vékonyan lisztezett hagymaszeleteket pár perc alatt ropogósra, aranybarnára sütöttem, a közepesnél kicsivel erősebb lángon. Figyelni kell, mert egy ponton túl a liszt miatt könnyen megéghet. Papírtörlővel bélelt tálra szedtem, hogy a felesleges olajat leitassam róla.

Amikor a sárgaborsó megfőtt, egy merőkanálnyit kivettem belőle, amit a botmixer edényébe tettem a kefirrel és a maradék petrezselyemzölddel együtt. Krémesre turmixoltam. Visszaöntöttem a lábasba, majd hozzáadtam a citromlevet is. Alaposan összekevertem, kóstoltam és kicsit még hangoltam az ízeken kevés sóval, és még egy csipet római köménnyel. Hagytam egyet rottyanni.

A sült hagymával, kevés szárított petrezselyemmel és egy csipet füstölt piros paprikával szórtam meg.

sargaborsofozelek római komennyel1

Hébe-hóba gyúr - petrezselymes tonhalas spagetti szárított paradicsommal

Finom és sokszor életmentően gyors megoldás a tonhalas spagetti. Ráadásul, ha durumtésztát használunk, még elmegy a gyúrós kategóriában is. Persze csak és kizárólag ebédre, és úgy, hogy délután legyúrjuk a kalóriákat. 🙂

Tonhalas spagetti szárított paradicsommal (1280x960)

 

Hozzávalók (2 főre):

25 dkg spagetti
2-3 szem paradicsom (a méret a lényeg: 2 nagyobb vagy 3 közepes, de mehet bele több is, ha valaki nagyon paradicsomosan szereti)
2 tonhalkonzerv (saját levében, de nem az aprított változat, hanem ahol egyben van a halhús)
1 közepes fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2-3 db szárított paradicsom (a száraz, és nem az olajos verzió)
olívaolaj
fél citrom leve
kevés csili
1 zacskó mini mozzarella light
friss petrezselyem
só, bors, édesítő

Az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk a felhevített olívaolaj a kevés felkarikázott csilivel. Rádobjuk a felkockázott paradicsomot és a vékony csíkokra vágott szárított paradicsomot is. Amikor kicsit összeesett az egész, beleöntjük a tonhalkonzerveket. Ne féljünk használni a levét is, halasabb ízű lesz az alap. Mérsékeljük a hőfokot, és az első rottyanás után mehet bele a zúzott fokhagyma, a bors, a só, a fél citrom leve és az édesítő. Ekkor még előfordulhat, hogy a paradicsom leve túl sok, de ne aggódjunk, mire a tészta kész, elfő. Ha túl száraznak tűnne a szósz, akkor se essünk kétségbe, bátran kerekítsünk hozzá a tészta levéből.

A tésztát “al dente” keménységűre, sós főzővízben főzzük meg. Lecsöpögtetés után összeforgatjuk a szósszal, majd tálaljuk. A mini mozzarellákat félbevagdossuk, egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. Jó sok frissen aprított petrezselyemzölddel, kevés borssal megszórjuk.

Tipp: ha valaki nem szereti a petrezselymet, egye bazsalikommal.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!