Rizsázzunk!

Hugh Fearnley-Whittingstall burgere

Már nem emlékszem pontosan, melyik köztévé adja épp a River Cottage sorozatot, de belebotlottam. Eléggé az elején tartanak, itt még hosszú, loncsos haja van Hugh-nak (imádni való fazon). Szebb nem lett azóta sem, igaz a haja már rövid, loncsos. De cserébe kiváló recepteket kapunk tőle. Mint például ez a burger is. Nagyon ott van a szeren. Ezt még a Spektrumon láttam, a köztévés részről jutott eszembe. Kukáztam kicsit a képeink és a receptjeim között, és szerencsére meg is találtam mindent, ami a bejegyzéshez kellett.
Hugh Fearnley-Whittingstall River Cottage burgere
Hozzávalók (én fele mennyiséggel dolgoztam, de az eredeti recept arányait adom meg):
a húspogácsához:
1 kg báránylapocka (a marhahús épp olyan tökéletes, mert hát nem szaladgál minden sarkon bárány)
1 gerezd fokhagyma
1 tk. egész római kömény
1 tk. koriandermag
1 tk. egész fekete bors
fél rúd fahéj darabokra törve
csipetnyi chilipor (ezt Rozi miatt én kihagytam)
3 tk. pirospaprika
2 tk. só
a fűszeres joghurthoz:
200 g natúr joghurt
fél tk. egész római kömény
fél tk. koriandermag
1 gerezd fokhagyma
1 csipet só
10-12 db mentalevél (én elhagytam, mert a mentát csak a mojito-ban tűröm meg, de ott nagyon)
4-8 nagyobb salátalevél
néhány szelet uborka
1 fej lilahagyma vékony szeletekre vágva
a naan kenyérhez (8 darabhoz):
250 g liszt
1 tk. só
1 tk. olívaolaj
1,5 dl langyos víz
Száraz serpenyőben illatosra pirítottam a fűszereket: a római köményt, koriandert, borsot és fahéjat, majd mozsárban megőröltem. Hozzáadtam a paprikát, a zúzott fokhagymát és a sót. A fűszerkeveréket a darált húshoz adtam, kézzel összegyúrtam, és állni hagytam úgy 1 órán át.
Amíg a hús pihent, elkészítettem a fűszeres joghurtot: megint száraz serpenyőben pirítottam meg a fűszereket: a római köményt és a koriandert. Mozsárban porrá törtem és a joghurthoz kevertem, majd hozzáadtam a fokhagymát és a sót és alaposan elkevertem.
Elkészítettem a naan kenyeret is. A lisztet tálba szitáltam és hozzáadtam a sót. Az olajat 150 ml langyos vízhez öntöttem és a liszthez adtam. Jól összekevertem úgy, hogy kissé ragacsos tésztát kaptam. Enyhén lisztezett felületre borítottam és kb. 5 percig gyúrtam, amíg sima nem lett. Adhatunk még hozzá lisztet, hogy ne ragadjon annyira. Amikor összeállt a sima tészta, letakarva 15 percig pihentettem.
Tálalás előtt kb. 10 perccel nyolc részre vágtam a tésztát. Mindegyik darabot egy bőkezűen lisztezett gyúródeszkán 2-3 mm vastagságúra nyújtottam. Közben is lisztezni kell, hogy ne ragadjon oda a tészta. Előkészítettem egy nagy átmérőjű tányért és konyharuhával letakartam – így tartottam melegen a már megsütött naan kenyereket.
Magas lángon felforrósítottam egy vastag aljú teflonserpenyőt. Amikor már jó forró volt (egy ujjbegyem bánta), kicsit mérsékeltem a lángot. A felesleges lisztet leráztam a tésztakorongokról, és óvatosan a forró serpenyőbe tettem. 1-2 percig hagytam sülni, ezalatt elkezdett megkeményedni és emelkedni. Amikor az alján barna foltok jelentek meg (spatula segítségével alánéztem), akkor megfordítottam és a másik oldalát is sütöttem úgy még 1 percig.
Az utolsó előtti lépés a húspogácsa kisütése volt. A közepesnél valamivel magasabb lángon felhevítettem egy serpenyőt. A húsból ezalatt 8 húspogácsát formáztam. Kiolajoztam a serpenyőt, majd megsütöttem a húspogácsákat.
Amikor mindennel elkészültem, összeraktam a burgereket: a laposkenyérre salátaleveleket tettem, aztán uborkát és hagymát. Meglocsoltam a fűszeres joghurttal és ráhelyeztem a húspogácsá(ka)t. Összehajtottam/feltekertem, attól függ, ki mennyire szereti megtömni a burgerét. 
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!