Rizsázzunk!

Szilvás - birslekváros pite

Éljen a pite. Ennél több most nem jut eszembe. De ha egyszer mégis, elmesélem ugyanitt.

Előkészítés: 20 perc + kb. 1 óra hűtés a tésztának

Sütési idő: kb. 50 perc

szilvas_birslekvaros_pite2b

 

Hozzávalók (kb. 22 cm-es piteformához):

a tésztához:

25 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
5 dkg pirított darált dió
3,6 dkg cukor
1 kupak vanília kivonat (vagy 1 vanília rúd kikapart magjai)
2 evőkanál hideg víz
csipet só
a töltelékhez:
75 – 80 dkg szilva (kimagozott súly)
1 kezeletlen citrom héja és leve (ha nagy a citrom, elég csak a fele)
3 – 4 ek. birsalmalekvár
5 dkg finomítatlan nádcukor (lehet több is, ha valaki édesebben szereti)
1 tk. őrölt fahéj
1 kupak vanília kivonat (itt el is hagyható)
1 – 2 ek. étkezési keményítő (attól függően, mennyi levet eresz a szilva)
1 maréknyi zsemlemorzsa
1 maréknyi darált dió
A sütőt előmelegítettem 180 C fokra. Ez gázsütő esetében, azt hiszem a 3-as fokozat, de ez leginkább sütőfüggő.
A tésztát robotgéppel összeállítottam. Először a felkockázott hideg vajat tettem a keverőbe, majd hozzáadtam a lisztet, a cukrot és a sót is. Nagyjából 1 perc alatt morzsásra keverte a gép. Ezután a tésztát átöntöttem egy tálba, amihez hozzátettem a 2 evőkanál hideg vizet. Tényleg legyen jó hideg a víz, akár a fagyasztóba is betehetjük 1-2 percre, mielőtt a tésztához adjuk. Ha már a víz is a tésztában van, nagyjából 1 perc alatt gyors mozdulatokkal összegyúrom, majd lefedve 1 órára hideg helyre tettem pihenni.
Amíg a tészta pihent, kivajaztam egy tortaforma alját és oldalát. Előkészítettem a tölteléket is. A szilvákat megmostam, kimagoztam és egy nagy keverőtálba tettem. Megszórtam a cukorral és a fahéjjal. Meglocsoltam a citromlével és a vaníliakivonattal, végül hozzáadtam a birsalmalekvárt és a keményítőt is.
A tésztát két részre osztottam. A nagyobbat nagyjából fél centi vékonyra nyújtottam úgy, hogy a piteforma oldalára is jusson. Megszórtam a zsemlemorzsával és a darált dióval is. Ráöntöttem a szilvát. Kinyújtottam a tészta másik felét is, nagyjából fél centi vékonyra. Derelyevágóval 1 – 1,5 centi vastag csíkokra vágtam és a szilvás töltelék tetejére tettem. Középen egy kis darab kör alakúra formázott tésztát tettem. Villával lenyomkodtam a piteforma pereménél és a közepén is. A tészta tetejére kis lyukat vágtam, így a sülés közben képződő gőz távozni tud, a tészta nem púposodik fel.
Nagyjából 50 percig sütöttem a 180C fokos sütőben. Amikor  elkészült, a tetejét még forrón megkentem kevés birsalmalekvárral, amitől szép fényes lett.
Ha a tetejét sűrűbben akarjuk berácsozni vagy teljesen befedni, készítsünk dupla mennyiségű tortát, vagy használjunk kisebb formát.
Facebook: Rizsázzunk!
szilvas_birslekvaros_pite3
szilvas_birslekvaros_pite4

Fügés gyömbéres brownie

Nemrég felhívott Edina, hogy látott egy bloggereknek szóló versenyt, nem neveztem-e. Mivel nemleges választ adtam, hamar letettük a telefont. 😉 De még azelőtt, hogy felhívott volna, az ismert közösségi oldalon küldött egy emlékeztetőt a Csokoládé -és Édesség Fesztiválról. Szombaton mentünk volna, arra a napra ígértek értelmezhetőbb időjárást. Nem mentünk, mert az időjárás mégsem volt értelmezhető(bb).  De lebeszéltünk egy gyors hétközbeni ebédet az OSHO-ba. A sütit (ezt itt) én vittem. Persze nem fértünk be, fél 1-kor mentünk, fél Budapest ott kajált. A Babuskában kötöttünk ki, igaz ott sem voltunk egyedül. De ettem egy levest. Végül. Legközelebb fél 12-kor találkozunk és az OSHO-ban eszünk. Akkor is! A sütit én viszem.

…a tanulság pedig az, hogy soha nem menj levesezni menő levesező helyre csúcsidőben, amikor mindenki levesezik, mert a levesezésből nem lesz semmi. Ott. Vagy főzz magadnak levest otthon.

A brownie receptet Katucikonyha oldalán találtam.

Háttér: fotohatterek.hu

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: kb. 20 perc

fuges_gyomberes_brownie_merge2

 

Hozzávalók (18-20 centis formához):

10  dkg étcsokoládé (70%-os)

10 dkg vaj

2 tojás

1 vanília rúd magjai

10 dkg finomítatlan nádcukor (a fele lehet lágy sötétbarna)

10 dkg liszt (most 8 dkg sima fehér liszt + 2 dkg köles liszt)

1 ek. cukrozatlan kakaópor

csipet só

1 tk. őrölt gyömbér

2 kupak barna rum

2 friss lila füge

kevés hecsedli lekvár (elhagyható)

1 kis maréknyi dió durvára vágva

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, alsó-felső üzemmódban. Egy kivehető aljú tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, az oldalát kivajaztam. Mindent kimértem.

A liszteket és a kakaót egy tálba szitáltam. Hozzáadtam a sót és az őrölt gyömbért. A darabokra tört étcsokoládét és a vajat vízgőz felett felolvasztottam. Amikor felolvadt, hozzáadtam a rumot.

A tojásokat egyesével felütöttem és tálba tettem. A cukorral és a vanília rúd magjaival együtt fehéredésig szép habosra kevertem. Belecsurgattam a vajas rumos csokit, amivel óvatosan, de alaposan összekevertem. Két részletben hozzáadtam az átszitált kakaós lisztet és ugyancsak óvatosan homogénre kevertem.

A tésztát a formába öntöttem, egyenletesen elterítettem. A fügéket negyedeltem, a tészta tetejét kiraktam velük, végül az egészet megszórtam a dióval. A fügék alá egy-egy kis kanálnyi hecsedli lekvárt tettem. A 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütöttem. Akkor van készen, amikor a tészta teteje már száraz, de a tészta maga még lágy.

Facebook: Rizsázzunk!

fuges_gyomberes_brownie8

fuges_gyomberes_brownie1

Ragacsos angol süti

Végre összeszedtem magam és megírtam…

Van a Zoltán nap, meg a Nemzetközi Nőnap egy napon. Anyósomék másnap jöttek Zoltánt köszönteni. Beszélgettünk. Az anyósom és én is. Mi szoktunk. Anyósom épp sztoriban volt, amikor kivettem a sütőből a sticky toffee puddingot. Felvágtam, porcióztam, kis kanállal, dióval, és az egyik tányért odanyújtottam az anyósomnak, hogy ettől a sütitől garantáltan összeragad a szája… Azóta sem tudom, mi lett a vége az egésznek, de ezután még vagy 6,2-szer kaptam vissza az anyósomtól, hogy érti ő a célzást, most már csak azért is megtartja magának a történetet, na meg már nem is emlékezett rá, mi volt az, amit beléfojtottam sütivel álcázva, de érti ő a célzást és akkor sem tudom már meg. 😉 Köszönöm a humort és a jófejséget!

Előkészítés: 20-25 perc

Sütési idő: Kb. 1 óra

sticky_toffee_pudding

 

Hozzávalók:

a tésztához:

17,5 dkg magozott datolya (izraeli király datolyát használtam)

3 dl forró víz

1 tk. szódabikarbóna

5 dkg puha, sótlan vaj + egy kevés a forma kikenéséhez

15 dkg finomítatlan nádcukor

2 tojás, lazán felverve

csipet só

20 dkg fehér tönkölyliszt

2 tk. sütőpor

1 vanília rúd kikapart magjai

1 marék durvára aprított dió kissé megpirítva

a sós karamellához:

25 dkg sótlan vaj

30 dkg lágy barnacukor

4 dl tejszín

1 jó nagy csipet só

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, légkeverésen. Kivajaztam egy közepes tortaformát (kb. 24 cm), az alját kibéleltem sütőpapírral.

A datolyát egy mélyebb tálba tettem a szódabikarbónával és a forró vízzel együtt. A tojásokat egy kis tálba ütöttem és egy csipet sóval lazán felvertem. A lisztet és a sütőport tálba szitáltam.

Egy másik keverőtálban krémesre, habosra kevertem a vajat a cukorral. Ezután kisebb adagokban a cukros vajhoz adtam a felvert tojásokat. Az újabb adag tojás csak akkor következett, amikor az előzőt már felvette a vajas keverék. Beletettem a kikapart vanília magokat és apránként hozzáadtam a sütőporos lisztet is. Végül hozzáöntöttem a beáztatott datolyát, a levével együtt. Nedves, szinte folyós masszát kaptam a végén, amit az előkészített tortaformába öntöttem.

30-35 perc alatt megsül. 25 perc elteltével ellenőrizzük a tésztát tűpróbával. Ha a tű tisztán jön ki a tésztából, akkor jó.

Amíg a tészta sült, elkészítettem a karamellszószt. Egy nagy serpenyőbe tettem a vajat és a cukrot, erősebb lángon olvasztani kezdtem, amíg bugyogni kezdett. Folyamatos kevergetéssel 5 percig főztem, végül beleöntöttem a tejszínt. Jól elkevertem.

Amikor a tészta megsült, bőségesen meglocsoltam a karamellszósszal és visszatettem még 5 percre a sütőbe. Ekkor a sütőt már kikapcsoltam.

Tálaláskor még egy nagylelkű adag szószt csurgattam a szeletekre.

Kicsi egyedülálló formákban, vagy muffin sütőben is süthetjük.

Facebook: Rizsázzunk!

sticky_toffee_pudding_merged3

karamellas_uveg_1

Mentos fresh cupcake

Csak ennyit tudok ehhez hozzáfűzni. Big me. És még annyit is hozzátennék, hogy ez a süti nagyon mentolos. Épp mint a mentos fresh. Rachel Allen sütijét fapadosítottam.

Előkészítés: kb. 20 perc

Sütési idő: kb. 15 perc

IMG_9539

 

Hozzávalók (8 db-hoz):

6,5 dkg étcsokoládé (min. 60%)

5 dkg mentolos étcsokoládé

25 ml tej

7,5 dkg puha vaj

7,5 dkg nádcukor

2 kisebb tojás

10 dkg tönkölyliszt

1 tk. sütőpor

csipet só

a mázhoz:

5 dkg puha vaj

5 dkg mentolos étcsokoládé

fél ek. citromlé

1 – 1,5 dl tejszín

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra. A muffin formát kibéleltem papírkapszlikkal.

A lisztet tálba szitáltam, hozzáadtam a sütőport és a csipet sót, elkevertem.

A két fajta csokoládét a tejjel együtt egy edénybe tettem, amit gyöngyöző forró víz felett megolvasztottam. Időnként átkevertem. Amikor teljesen felolvadt, levettem a tálat a gőzről.

Elektromos kézi habverővel egy keverőtálban krémesre kevertem a vajat. Hozzáadtam a cukrot és habosra, levegősre kevertem. Belekevertem az olvasztott csokoládét, elkevertem. Hozzáadtam a tojásokat és alaposan elkevertem. Több részletben elkevertem benne a lisztes keveréket.

Megtöltöttem a papírkapszlikat, 3/4-ig mind a nyolcat. Sütőbe tettem és bő 15 perc alatt megsütöttem.

Amíg a muffinok sültek, elkészítettem a mentolos csoki ganache-t. A csokit a puha vajjal gőz fölött összeolvasztottam. Lehúztam a tűzről és kevergetés mellett beleöntöttem a tejszínt és a citromlevet. Félretettem hűlni.

Amikor a sütik kihűltek, mindet megkentük a mentolos étcsokis krémmel.

Facebook: Rizsázzunk!

IMG_9526

double_mint_chocolate_cupcake_collage

Szőlős sütemény

Van az pillanat, amikor szívesen láthatatlanná válnék… Egyre kevesebbszer fordul elő, ahogy vastagszik az arcomon a bőr, de azért még van az a pillanat…

A hétvégén több irányból érkeztünk a Mátrába. A férj céges csapatépítésről, bő 200 km-ről, motorral, Rozi és én az Anyósomékkal Budapest felől, autóval. Sima út volt, még az is időben eszembe jutott, hogy a magyar – román gyeplabda meccs előtt biztosan nagy sugarú körben izolálják a stadiont és környékét, ezért nem a megszokott úton indultunk el az Anyósomékért. Megérkeztünk értük, beültek, elrendezkedtek, elindultunk. Tőlük is helyettesítő úton kellett kikeveredni egy baleset miatt, de végül feljutottunk az M0-ra, onnan meg az M3-ra. Amin egy jó hosszú szakaszon most – és még jó ideig – lassú a haladás, mert valamilyen hirtelen lehívható EU-s forrásból hirtelen felújítják az elválasztósávot. Gyöngyösön összefutottunk a férjjel, onnan együtt mentünk tovább, a terv szerint Mátrafüreden megálltunk volna lángosozni. Erről kicsit később még mesélek. Mi pár perccel előbb értünk oda, találtam is parkolóhelyet. Pontosan ott és azt, ahol néhány hete is. És pontosan oda és ugyanúgy nem voltam képes betenni az autót, mint néhány hete. És az univerzum éppen ugyanazokat a melósokat dobta megint, mint néhány hete, akik most is végignézték, teli pofával röhögve, hogyan nem tudok rendesen leparkolni. Zsebkendőnyi helyre be tudom tenni az autót, de ez a hely Mátrafüreden, azt hiszem, nem az enyém. És amikor már én is majdnem sírtam a röhögéstől, végre megérkezett Zoli is, bájosan (erről majd ő nyilatkozik…) megkértem, hogy kicsit igazítsa ki az autót, mert addigra kicsit már zavartak a melósok. Kilibbentem az autóból, átnyújtottam a kulcsot a férjemnek, majd Rozival együtt átlibbentünk az út túloldalára. A melósok persze még mindig röhögtek. Most már értem, miért épül olyan *&@*@ lassan az a ház, amin dolgoznak. Ja, és mire Zoli elkezdte kiigazítani a parkolásomat, a mögötte álló autó elment… Itt már Apósommal együtt röhögtünk…

És amikor végre kértük azt a 4 lángost, ami miatt jöttünk és még mozit is kaptak a melós srácok, a csaj közölte, hogy most nem tud kiszolgálni minket, mert egy csoportot vár, menjünk vissza kb. fél óra múlva. Eltelt pár perc, amíg feldolgoztam a hallottakat, és továbbléptem, de még mindig nem találtam meg az összefüggést. Az olaj már forró volt, hiszen arra készült, hogy négynél több embernek süt majd lángost. Volt elég tésztája, és pont a szánkat törölve ballagtunk volna el a bódéjától, mire a csoport megérkezik. Nekem aznap tökre megérte megállnom Mátrafüreden. 😉

Pontosan szemben azzal a hellyel, ahová “parkoltam”, ült egy néni, mustot és szőlőt árult. Ebből a szőlőből került a hétvégi sütibe is.

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: 30 – 40 perc (tűpróbáig)

szolos_pite (36)

Hozzávalók:

10 dkg vaj

13 dkg finomítatlan nádcukor

2 egész tojás

2 dl tejföl

6 dkg tönkölybúza fehérliszt

7 dkg rétesliszt

6 g sütőpor (fél csomag)

1 jó késhegynyi szódabikarbóna

csipet só

1 púpozott tk. őrölt fahéj

1 csapott tk. őrölt gyömbér

1 kisebb citrom leve és reszelt héja (ha nem kaptok kezeletlent, használjatok 1 ek. szárított citromhéjat)

1 fürtnyi szőlő, vegyesen fehér és kék szőlő

a körteszószhoz:

1 púpozott tk. vaj

2 – 3 csapott ek. finomítatlan nádcukor

fél citrom leve (mehet bele több is)

1 kupica körtepálinka (2 – 3 cl)

3 körte hámozva, kimagozva, felkockázva

A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A formát kivajaztam és kiliszteztem. Megmostam a szőlőt. Leszemeztem a fürtöt és hagytam a szemeket száradni.

A két fajta lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával együtt egy tálba szitáltam. Hozzáadtam a fahéjat és a gyömbért és egy egy csipet sót. Összekevertem.

A puha vajat habosra kevertem a cukorral és a citrom héjával. Egyenként hozzáadtam a tojásokat és azokkal is elkeverem. Belekevertem a tejfölt és addig kevertem, amíg már kellően habos volt. Beleöntöttem a citrom levét is, hozzákevertem a lisztes keveréket és gyorsan összeforgattam.

A tésztát a kivajazott, kilisztezett formába simítottam és kiraktam a szőlőszemekkel.  A tetejét megszórtam egy jó nagy marék mandulapálcikával, kevés fahéjjal és még egy kevés nádcukorral. 30 – 35 perc alatt aranybarnára sütöttem. sütöm. 25 perc környékén tűpróbával ellenőriztem.

Amíg a süti sült, elkészítettem a körteszószt. 1 ek. vajat összeolvasztottam a nádcukorral. Amikor az egész világos karamell színű lett, hozzáadtam a felkockázott körtét és a citromlevet, végül a körtepálinkát, és addig főztem, amíg a gyümölcsök megpuhultak, de még nem főttek péppé. A végére a pálinka alkoholtartalma is elpárolgott. Hagytam kicsit hűlni, majd botmixerrel krémesre turmixoltam.

Amikor a pite megsült, kivettem a sütőből és hagytam kihűlni. Kiszedtem a formából és a szilvapálinkás gyümölcsraguval tálaltam.

Én nem magoztam ki a szőlőt, de ha valakit zavar a mag, vágja félbe a szemeket és nyugodtan szedje ki a magokat.

Facebook: Rizsázzunk!

szolos_pite (27)

szolos_pite (39)

Cideres - szedres - áfonyás sütemény

Mostanában mintha kicsit beragadtam volna a süti vonalba, és ezen a héten is erős az édesség – kattanásom. A növő hold, az lehet az oka. Egyébként én tényleg kergébb vagyok az átlagosnál is teli hold környékén. Az, hogy embertelenül rosszul alszom ilyenkor, egy dolog, de ráadásként még a szokásosnál is jobban teker az agyam, és van, hogy még alvás közben sem tudom leállítani. Elég nyomasztó arra ébredni az éjszaka közepén, hogy valamin agyalok. Ettől persze nehezen tudok visszaaludni, és mire mégis sikerül, rám pirkad. Van ennek azért előnye is, “hajnali” fél 7-kor álomszép a kert a Mátrában. A csend meg a szokásosnál is fülsüketítőbb, nincs az a kevés autó sem, ami néha belehangoskodik a békébe. Csak a madarak, meg a kora reggeli illat. Ma reggel pedig egy jó nagy fekete autó, ami megállt a ház melletti kis bekötőúton. Kiszállt belőle egy nagy darab, atlétatrikós, rövid gatyás pasas, meg egy cingár, nyakig felöltözött középkorú férfi egy vödörrel és két műanyag hordóval. Hevesebben kezdett dobogni a szívem, hogy esetleg valami illegális szemétlerakást fogok megakadályozni perceken belül, és mindezt a reggeli kávé előtt, hős leszek és a falu egy díszpolgársággal hálálja meg ezt nekem. Persze nem így történt. Kiderült, hogy csak a lepotyogott vadkörtét szedi össze a Józsi. Nem fogjátok kitalálni, mi lesz belőle. Az. Pálinka.

És ha már alkohol, akkor álljon itt egy ciderrel készült isteni angol süti receptje, kalsszikus piknik süti egyenesen a goodfood Nyári ételek különszámából. Az áfonyát és a szedret már én raktam hozzá, az eredeti recept nem írt gyümölcsöt.

Előkészítés: 10 – 15 perc

Sütési idő: 45 – 50 perc (tűpróbáig)

cideres_szedres_afonyas_sutemeny_merge1

Hozzávalók (18 centis formához):

10 dkg puha vaj

10 dkg lágy sötétbarna nádcukor

2 egész tojás

10 dkg sima liszt

10 dkg teljes kiőrlésű liszt

1 kk. sütőpor

1 tk. szódabikarbóna

1 csipet só

1 púpozott tk. őrölt fahéj

175 ml alma cider (ne strongbow!)

15 – 20 dkg szeder

1 nagy marék áfonya

kevés finomítatlan nádcukor a tetejére

A sütőt előmelegítettem 170 fokra, légkeverésen. Kivajaztam egy kapcsos tortaformát. Megmostam és hagytam száradni a szedret és az áfonyát.

A kétféle lisztet egy tálba szitáltam, hozzáadtam a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat és a csipet sót. Összekevertem. Elektromos kézi habverővel habosra kevertem a puha vajat habosra a sötét barna nádcukorral. Egyenként hozzáadtam a tojásokat és könnyűre kevertem a masszát. Hozzáforgattam a lisztes keverék egyik felét és jól összedolgoztam. Ezután belement a cider, elkevertem, és végül a liszt másik felét is a belekevertem. Beleszórtam a szedret, óvatosan elkevertem a masszában. Az egészet a kivajazott tortaformába öntöttem, egyenletesen elszórtam a tetején az áfonyát és a tetejét megszórtam még egy kevés cukorral. Nagyjából 45 perc alatt megsütöttem. 35 perc környékén tűpróbával ellenőriztem a tésztát és hagytam még sülni.

Amikor megsült, kicsit hagytam hűlni a formában, majd amikor már kézzel meg tudtam fogni, kiszedtem a sütemény a formából egy rácsra, és hagytam kihűlni. Vanília fagyival, lágyan felvert tejszínhabbal, bogyós gyümölcsökből készült lekvárral tálalhatjuk.

Facebook: Rizsázzunk!

cideres_szedres_afonyas_sutemeny (20)

cideres_szedres_afonyas_sutemeny

Szilvás - körtés pite szilvapálinkás gyümölcsraguval

Semmit sem készítettem elő. Sikerült olyan káoszban megfőznöm a szombati ebédet, amilyet már régen nem produkáltam. Így lett kb. 1 óra helyett közel 2 és fél óra, az elejétől a végééig, plusz a mosogatás. Hálás vagyok, hogy ma nem főzünk, van annyi ilyen olyan maradék, hogy ne okozzak káoszt magamnak. Szóval, ma nem lesz vasárnapi rántott hús és krumplipüré. De tejfölös uborkasaláta igen.

Nem voltak túl érettek a szilvák, meg a körte sem, viszont ebbe a sütibe éppen ezért voltak tökéletesek. Mire az egész megsült, még mindig maradt tartásuk, de kellemesen meg is puhultak.

A tészta alapreceptje Fűszeres Eszteré, nyáron sokszor sütöttem, ilyen meg olyan gyümölcsökkel, darált magokkal. A 10 körmömről lekaptak minden alkalommal, akik ették, annyira ízlett nekik. Tényleg zseniális.

Előkészítés: kb. 15 perc

Sütési idő: 30 – 40 perc (tűpróbáig)

szilvas_kortes_pite_merge9

Hozzávalók (kb. 25 cm-es formához):

10 dkg puha vaj

13 dkg finomítatlan nádcukor

2 egész tojás

2 dl tejföl

7 dkg rétesliszt

6 dkg sima liszt

6 g sütőpor (fél csomag)

1 késhegynyi szódabikarbóna

1 csipet só

1 púpozott tk. őrölt gyömbér

6 db szilva

1 nagy körte fele

1 zöld citrom leve és reszelt héja

1 vanília rúd magjai

a pálinkás gyümölcsraguhoz:

4 db szilva

fél körte

1 ek. vaj

2 – 3 ek. finomítatlan nádcukor

fél citrom leve

egy nagy löttyintésnyi szilvapálinka

A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A formát kivajaztam és kiliszteztem,

A gyümölcsöket megmostam, kimagoztam és felvágtam. A szilvákat negyedekre, a körtét vastagabb szeletekre. A két féle lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával együtt egy tálba szitáltam. Adtam hozzá egy csipet sót.

A puha vajat habosra kevertem a cukorral, a zöld citrom héjával és a vanília magokkal. Egyenként hozzáadtam a tojásokat és azokkal is elkeverem. Belekevertem a tejfölt és addig kevertem, amíg már kellően habos volt. Beleöntöttem a zöld citrom levét is. Hozzákevertem a lisztes keveréket és gyorsan összeforgattam.

A tésztát a kivajazott, kilisztezett formába simítottam és kiraktam a negyedelt szilvákkal és körtével. A gyümölcsök tetejét megszórtam még egy kevés nádcukorral. 30 – 35 perc alatt aranybarnára sütöttem. sütöm. 25 perc környékén tűpróbával ellenőriztem. A tű nem tisztán jött ki a tésztából, tovább sütöttem.

Amíg a süti sült, elkészítettem a gyümölcsragut. 1 ek. vajat összeolvasztottam a nádcukorral. Amikor az egész világos karamell színű lett, hozzáadtam a cikkekre vágott gyümölcsöket és a citromlevet, végül a szilvapálinkát, és addig főztem, amíg a gyümölcsök megpuhultak, de még nem főttek péppé. Addigra a pálinka alkoholtartalma is elpárolgott.

Amikor a pite megsült, kivettem a sütőből és hagytam kihűlni. Kiszedtem a formából és a szilvapálinkás gyümölcsraguval tálaltam.

Facebook: Rizsázzunk!

szilvas_kortes_pite_merge8

szilvas_kortes_pite (7)

Gyömbéres áfonyás pite

És már megint a gyerek. Még a legelszántabbak tudata is beszűkül, valamennyire, ha gyereke születik. Én is így vagyok ezzel most már kicsit több, mint 4 éve. Elszánt voltam és vagyok, tudatosan is figyelek rá, hogy ne csak Rozi létezzen, és ne csak ő határozza meg az én létezésemet, hiszen rajta kívül is van élet. De ettől még megmásíthatatlanul szerves részem ez a kis csibe, és az életem egy nagyon vastag szeletét ő teszi ki. Fantasztikus kis lény.

Szóval, éppen akkor, amikor a gombát vettük, meglátta az áfonyát is. És persze jött szinte pontosan ugyanaz a monológ, csak a gombát áfonyával helyettesítette, valahogy így:

“Anya, én szeretem az áfonyát. Komolyan, hidd el, én már szeretem az áfonyát. Megszerettem. Nyugodtan vehetsz belőle, meg fogom enni.”

Zseniális.

Evett belőle nyersen, magában is, de a pitét is megkóstolta. A tészta a málnás – sárgabarackos cobbleré, csak most a sütőport szódabikarbónára cseréltem, amitől még könnyebb, levegősebb lett.

Előkészítés: 15 perc

Sütési idő: kb. 35 perc (tűpróbáig)

afonyas_pite (13)

Hozzávalók (kb. 25 centis piteformához):

15 dkg áfonya

1 körte

2 alma

1 citrom leve

2 – 3 ek. finomítatlan nádcukor

1 tk. őrölt gyömbér

a tésztához:

15 dkg tönkölybúza fehérliszt

1 csapott tk. szódabikarbóna

1 csipet só

1 tk. őrült gyömbér

10 dkg hideg vaj vagy kókuszolaj

10 dkg darált mogyoró (pörkölt, sótlan)

5 dkg (2 ek. ) finomítatlan nádcukor

1 nagyobb tojás

1 citrom leve és héja (ha kezeletlen)

1,5 dl hideg tejszín vagy kókusztej(szín)

A sütőt előmelegítettem 170 fokra légkeverésen. Előkészítettem a piteformát.
A gyümölcsöket megmostam. Az áfonyát hagytam száradni. A körtét és az almákat meghámoztam, kimagoztam kb. 2×2 centis darabokra vágtam. A gyümölcsöket a piteforma aljába tettem, megszórtam a nádcukorral és az őrölt gyömbérrel, meglocsoltam a citromlével és alaposan összeforgattam az egészet.
A lisztet tálba szitáltam, hozzáadtam a szódabikarbónát, a cukrot, a gyömbért, a csipet sót, majd a feldarabolt hideg vajjal gyorsan összemorzsoltam. Ezt egy séses aprítóban is csinálhatjuk.
Egy kis tálban összekevertem a hideg tejszínt és az egész tojást, jól elkevertem és a lisztes keverékhez öntöttem.Hozzáadtam 1 citrom levét és héját. Egy fakanállal összekevertem. Ragacsos masszát kaptam. Egy evőkanál segítségével a gyümölcsök tetejére kanalaztam. Most nem figyeltem rá, hogy a tésztakupacok között maradjon egy kis hely, mert azt szerettem volna, ha szépen összesül egyenletesre a tészta.  Bő 30 perc alatt (tűpróbáig) szép aranybarnára sütöttem.
Vanília fagyival tálaltam.
Facebook: Rizsázzunk!
afonyas_pite (14)
afonyas_pite (30)

Egyszemélyes bazsalikomos - málnás kosárka

Hazafelé vonszoltam magam, a buszon kb. 1,4 fokkal volt hűvösebb, mint azon kívül. Pedig ment a klíma. Mondjuk az ablakok nyitva voltak, a lassan és hangosan tagolt (hogy a külföldi is meghallja, a magyar meg ne értse), megállónként leadott figyelmeztetés ellenére is. Egy nyugdíjas nő zsibongott is, amikor a sofőr az egyik megállóban végigment a buszon, hogy becsukogassa az ablakokat. “A számítógépet bezzeg képesek egész nap ütni, verni ezek a semmirekellők, de az ablakot csak kinyitják, de nem tudják becsukni.” Nem találtam meg a közvetlen összefüggést a két dolog között, de biztosan azt akarta mondani a néni, hogy a mai fiatalok haszontalanok. Meg suhancok. A mellette lévő elhúzott ablakot is a sofőr csukta be, mert a néni szerint az nem az ő dolga, mer’ ugyanis nem ő nyitotta ki.

Leszálltam egy megállóval előbb, Karcsinál, a zöldségesnél. Kint legalább a levegő járt egy kicsit. Volt málnája. Isteni. Az egyik doboznyit megettem hazafelé, a másikból meg ez lett. Lényegében egy sűrű, savanyú, a bazsalikomtól karakteres málnalekvárrá sült a végére a gyümölcs. A ropogós sült keksszel oltári jó lett. Nem tudom, milyen, ha teljesen kihűl, nem sikerült kivárnom, még langyosan kiettem a formából.

Előkészítés: 5 perc + 12 – 15 perc elősütés

Sütési idő: kb. 15 perc, amíg a málna megrottyan

egyszemelyes_malnas_kosarka_merge3

 

Hozzávalók (kb. 6 – 8 centis kosárkához):

6 db zabkeksz vagy digestive keksz darálva

kb. 2 dkg vaj vagy kókuszolaj megolvasztva (ha kevésnek mutatkozik, mehet még bele egy kevés)

10 dkg málna/néhány szem félretéve a tálaláshoz

1 csapott tk. étkezési keményítő

1 ek. nádcukor (lehet sötétbarna lágy is)

1 tk. apróra vágott friss bazsalikom

4 -5 friss citromfűlevél

fél zöld citrom leve és héja

a tetejére:

lágyan felvert tejszínhab (akár kókusztejből)

vagy vanília fagylalt

vagy mézes görög joghurt

A málnát, a citromfüvet és a bazsalikomot megmostam és hagytam megszáradni. A sütőt előmelegítettem légkeverésen 200 fokra.

A kekszet ledaráltam, 1 evőkanálnyit félretettem. A vajat/kókuszolajat megolvasztottam. A kis kosárkaformába simítottam a vajas darált kekszet úgy, hogy a széleire is felhúztam, hogy pereme legyen a kosárkának.  Alaposan a formába nyomkodtam, hogy jó tömör legyen a kekszes alap. Az előmelegített sütőben 10 – 12 percig elősütöttem.

Amíg a kekszes alap sült, előkészítettem a málnás tölteléket. Finomra aprítottam a citromfüvet és a bazsalikomot.  Megmostam a zöld citromot, a héját lereszeltem, a levét kicsavartam. A megmosott, lecsepegtetett málnát összekevertem a keményítővel, a cukorral, a zöld citrom levével és héjával. Hozzáadtam a bazsalikomot és a citromfüvet. Óvatosan, de alaposan összeforgattam az egészet, majd a kekszes alapra öntöttem. A tetejét megszórtam a félretett darált keksszel és kb. 15 perc alatt készre sütöttem. Sütéskor a forma alá tettem egy kisebb tepsit arra az esetre, ha a málna leve kibugyogna. Így nem ég oda a sütő aljába, mint az esetek többségében, amikor elfelejtem ezt a trükköt.

Néhány szem friss málnával és sűrű, mézzel ízesített görög joghurttal ettem. Ha valaki idegenkedik a bazsalikom – málna kombinációtól, elhagyhatja a bazsalikomot, helyette használjon vaníliát. A citromfűlevél sem nélkülözhetetlen, hiszen a zöld citrom már ad egy pikáns ízt, de nem tesz neki rosszat.

Kicsit olyan, mint egy crumble megfordítva, a keksz/tésztamorzsa van alul, a gyümölcs meg felül.

Facebook: Rizsázzunk!

egyszemelyes_malnas_kosarka (2)

egyszemelyes_malnas_kosarka (3)

egyszemelyes_malnas_kosarka

 

 

 

Mandulás olajos piskóta fóbiásoknak

– Piskóta… Óóó… – szállt a sóhaj

– Sütök neked. Délután sütök neked. – én

…már valamikor délután.

– Mit csinálsz? – így én

– Piskótát sütök. – erre ő.

– Neeeee! Komolyan?

– Igen.

Annyira piskótázhatnékja volt Zolinak, hogy nem győzte kivárni, amíg befejezem, amit csinálok. Horváth Ilona után szabadon nekiállt piskótát sütni. Valami azt súgta neki is és nekem is, hogy nem sikerült. Gumi lett, de minden tiszteletem az övé, az 1/3-át megette, 3x annyi szamócalekvárral és rengeteg porcukorral.

A fentiek fényében adtam még egy esélyt a piskótának. Csináltam egyet. Soha nem sikerült még tökéleteset sütnöm. Mind az összes eddigi négy (!) alkalommal volt vele valami gondom. Igazából az van, hogy nem szeretem a piskótát, soha nem is szerettem. És szerintem tudat alatt elrontom, mert nem szeretem. Láttunk már különös dolgokat. Birdman is képes a tudatával tárgyakat mozgatni, akkor én miért ne ronthatnám el a piskótát ugyanezzel az erővel…? Volt a nagymamám húgának egy egyensúly tésztája, sokszor sütötte, tuti recept volt, de eltűnt. Mert nem szeretem a piskótát. Ez meg olyan piskóta jellegű volt. Mindig félhold alakúra szaggatta a kisült tésztát, és vastagon megszórta porcukorral. Na, azt sem szerettem.  Bezzeg a lúdlábtortáját, azt nagyon. A képek kedvéért most én is megporcukroztam egy szeletet, ez a Zolié lett. Én nem szeretem porcukrozni a sütiket. Minek megszórni a tetejét még több cukorral, hiszen amennyi kell hozzá, az már benne van.

Ez a recept piszkosul jól vizsgázott. Komolyan. Nem leszek piskótafüggő, de ez nagyon finom lett. Zoli szerint kellően porózus szerkezetű…

Előkészítés: 15 – 20 perc

Sütési idő: 30 – 35 perc

mandulas_olajos_piskota_merge_4

 

Hozzávalók (18 centis tortaformához vagy 25 centis lapos piteformához):

2 jó nagy tojás kettéválasztva

10 dkg finomítatlan nádcukor

4 dkg finomítatlan nádcukor a tojásfehérjehabhoz

12,5 dkg tönköly fehérliszt

5 dkg finomra darált mandula

6 g sütőpor (fél csomag)

1 csomag vaníliás cukor

1 púpozott ek. szárított citromhéj + 1 kisebb citrom leve

75 ml szőlőmagolaj (sima napraforgóolaj is tökéletes)

75 ml tej

1 csipet só

Mindent előkészítettem, kimértem. A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Én most kivehető aljú piteformában sütöttem, aminek az aljába sütőpapírt tettem. A végén vékonyabb piskótát kaptam.

Ledaráltam a mandulát. A lisztet és a sütőport egy nagyobb keverőtálba szitáltam, hozzákevertem a finomra darált mandulát. A tojássárgákat és a 10 dkg cukrot kézi elektromos habverővel habosra kevertem. Hozzáöntöttem az olajat és a tejet, ezekkel is alaposan elkevertem.

A habverőket elmostam. Egy másik kisebb keverőtálban a tojásfehérjét egy csipet sóval először lágyabb, lazább habbá vertem, majd hozzáadtam a 4 dkg cukrot és az egészet kemény habbá vertem. Szép fényes lett.

A sütőporos, mandulás lisztet több részletben a cukros, olajos, tejes tojássárgájához kevertem. Végül hozzáforgattam a fehérjehabot, az első felét erőteljes mozdulatokkal, hogy fellazítsam a lisztes masszát. A maradék habot már óvatosan, lassú, nagy mozdulatokkal kevertem bele, hogy ne törjem össze.

A masszát a sütőpapíros formába simítottam, a szélénél a forma pereme felé húztam kissé a tésztát. A tetejét megszórhattam volna mandulával, de elfelejtettem, így az csak a tálaláskor került a tetejére. A forró sütőbe tettem. 20 perc környékén tűpróbával ellenőriztem. A fapados sütőmben bő 20 perc alatt megsült a tészta, mivel az a nagyobb átmérőjű piteformában laposabb volt. Egy kisebb átmérőjű tortaformában magasabb a massza, hosszabb (lehet) a sütési idő. Az aranybarnára sült piskótát pár percig a kikapcsolt, de még forró sütőben hagytam.

Kikevertem egy kevés görög joghurtot mézzel, citrommal és fél vanília rúd kikapart magjaival, adtam hozzá házi szamócalekvárt és száraz serpenyőben világos aranybarnára, illatosra pirított mandulát.

Facebook: Rizsázzunk!

mandulas_olajos_piskota (4) - Copy

mandulas_olajos_piskota_merge_6

mandulas_olajos_piskota_merge_5 (2)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!