Rizsázzunk!

Olívaolajos kakaós süti cseresznyével

Na jó, legutóbb azt mondtam, hogy az egyetlen étel, amiért 40 fokban is bekapcsolom a sütőt, az a nyári káposzta. És most mégis, megint használtam a sütőt. De megmagyarázom, jó okom volt rá, tényleg. Először is, a Mátrában vagyunk, a háznak közel 90 centi vastag fala van, a legelvetemültebb hőségben sem melegszik fel a ház 23 – 24 foknál többre. Még nyitott ajtónál, ablaknál sem. Aztán, a másik érv, hogy rengeteg cseresznye van itthon, szépek, ízesek, roppanósak, de nem győzzük enni. A harmadik nyomós érvem pedig az, hogy vasárnap van, zárva vannak a plázák, nem tudok shoppingolni. Így hát sütök, hogy jó feleség és anya legyek, összetartsam a családot, és egy finom süti mellett beszélgethessünk arról, amiről csak vasárnap lehet…

Engem is meglepetésként ért, de a süti bizony erősen hajaz egy jó sűrű csokipuding állagára. Megmondom őszintén, meglepett, mert inkább ilyenre számítottam, hiszen ez volt a kiindulási alap. De a zsíros görög joghurt szépen dolgozott és a végén nem is bántam meg, hogy így alakult. Ehhez meg kellett várni, hogy teljesen kihűljön, mert melegen, langyosan nem volt biztató. Rozi ugyanis a kakaó és a csoki ellenére visszadobta, hogy nem kell. Hidegen viszont két nagy kockát is megevett belőle. Nagyon ritkán improvizálok a sütikkel, kínosan kimérek mindent és tartom magam az előírásokhoz, maximum a fűszerezéssel variálok, de az alapanyagokkal szinte soha. Nem véletlenül, nehezen viselem a nem várt meglepetéseket…

Előkészítés: a cseresznye kimagozása + 15 perc az összeállítás

Sütési idő: 20 – 25 perc (tűpróbáig!)

olivaolaos_kakaos_suti_cseresznyevel (26)

 

Hozzávalók (kb. 15 cm x 22 cm-es tepsihez vagy egy kb. 23 centis piteformához):

25 dkg cseresznye (magozott mennyiség)

25 dkg tönkölybúza fehérliszt (vagy sima búzaliszt)

12 dkg finomítatlan nádcukor

1 csomag sütőpor

1 vanília rúd kikapart magjai

3 púpozott ek. cukrozatlan kakaópor

2 tk. őrölt fahéj

1 tojás

5 dl görög joghurt

1 dl extra szűz olívaolaj

csipet só

2 ek. reszelt citromhéj (zacskós szárított volt)

10 dkg étcsokoládé

a tetejére:

2 – 3 ek. finomítatlan nádcukor

1 nagy marék mandulapálcika vagy szeletelt mandula

magozott felezett cseresznye

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

Az összes száraz hozzávalót egy nagy keverőtálba tettem és elkevertem. Egy másik nagyobb keverőtálban elkevertem a nedves hozzávalókat. Néhány részletben a tojásos, cukros masszához adtam a lisztes keveréket, majd a magozott felezett cseresznyéket és a felaprított étcsokoládét. Elkevertem. A masszát a tepsibe simítottam, a szélei felé kicsit magasabban, hogy a közepe is könnyebben megsüljön. A tetejét kiraktam a kimagozott, felezett cseresznyékkel, megszórtam mandulapálcikával és a végén nádcukorral. A tepsit betettem a sütőbe és kb. 35 perc alatt megsütöttem a sütit. Tűpróbával ellenőriztem. Sütőtől függően 25 – 35 perc lehet a teljes sütési idő, itt fapados sütőnk van, ebben mindent tovább kell sütni.

Tálaláskor megszórhatjuk kevés porcukorral. Mézzel és citrommal kikevert tejfölt vagy sűrű görög joghurtot adhatunk hozzá. Friss ribizlit is tehetünk mellé.

Facebook: Rizsázzunk!

olivaolaos_kakaos_suti_cseresznyevel (44)

 

olivaolaos_kakaos_suti_cseresznyevel (30)

 

Bodzás muffin (Konyhai bénázásaim 4. évad 13. rész)

Sütőporotokat a sütiből ki ne hagyjátok!

Tegnap hazahoztam Rozit a nagyszüleitől. Indulás előtt vettünk innivalót. És helókittis mini muffin papírt, meg egy helókittis spaltulát. Ritkán adom be a derekamat, de most jobbnak láttam mégis megvenni a cicás szettet, mert még előttem állt 120 km a 4-es főúton, amitől erősen tikkelt a bármim. Ma pedig muffin receptet kerestem, hogy a kisasszony felavathassa a vadiúj konyhai cuccait. Szinte soha nem sütök muffint, de egy biztos: ha a recept sütőport is ír, akkor az nem véletlen, sőt, kifejezetten nem hátrány, ha belekerül a sütibe. Én ugyanis vígan kimértem és összekevertem mindent, precízen 3/4-ig kiadagoltam a tésztát a kapszlikba, és betoltam az egészet a sütőbe. 10 perc múlva meg a homlokomra csaptam, amikor benéztem a sütő ajtaján, de a muffinok nem sokat emelkedtek. A sütőport elfelejtettem hozzáadni a cucchoz, annak ellenére, hogy gondosan kikészítettem, még ki is nyitottam a zacskót.

“Látod anya, EZ milyen magas lett?!” Igen, a kakukktojás muffin a képen egy olyan muffin, amibe tettek sütőport. De nem én… 😉

bodzas_muffin (41)

Na, szóval! Így is jó lett, a bodzaszörptől és az aszalt meggytől jó savanykás, de ha levegősebb tésztát szeretnétek, tegyétek csak bele nyugodtam azt a zacskó sütőport… Így ugyanis olyan tömör, mint egy teljes kiőrlésű süti…

Az eset tükrében is úgy döntöttem, közreadom a receptet, mert ha sütőpor nélkül ilyen finom lett, akkor valószínűleg azzal az adalékanyaggal egyenesen légiesen habkönnyű is. 😉

Előkészítés: kb. 10 perc

Sütési idő: 22 – 25 perc

bodzas_muffin (22)

 

Hozzávalók (2 dl-es bögrével kb. 8 – 10 normál muffinhoz):

2 bögre fehér tönkölyliszt

1 bögre nádcukor

1 csomag sütőpor

1 csomag vaníliás cukor

1 tk. őrölt fahéj

1 csipet só

fél csésze aszalt meggy

fél csésze szezámmag

fél csésze olaj

1 csésze bodzaszörp

1 közepes bodzavirág (erdőben gyűjtött; elhagyható)

a tetejére:

szezámmag fahéjjal és nádcukorral elkeverve

vagy mascarpone mézzel

vagy görög joghurt mézzel

A sütőt előmelegítettem 180 fokra (légkeverésen 160 fok). A 12 muffin formából nyolcat rendes, négyet a mini helókittis papírral béleltem ki.

Egy nagyobb keverőtálba szitáltam a lisztet, hozzáadtam a cukrot, a vaníiliás cukrot, a SÜTŐPORT ( 😉 ), a csipet sót, az aprított aszalt meggyet, a friss bodzavirágot és a szezámmagot. Az egészet elkevertem.

Egy kis keverőtálban elkevertem az olajat és a bodzaszörpöt. Fokozatosan a lisztes keverékhez öntöttem, finoman, óvatosan simára kevertem, hogy a levegőt ne nyomjam ki belőle. Nem kell túldolgozni, atom erővel keverni.

A muffin papírokat 3/4-ig megtöltöttem a tésztával, a sütőbe toltam és 22 – 25 perc alatt aranybarnára sütöttem.

Magában ettük, de lekvárral, mascarponével vagy sűrű görög joghurttal is biztosan remek lenne.

Facebook: Rizsázzunk!

bodzas_muffin (13)

bodzas_muffin_merge5

forrás: itt

Meggyes kakaós olívaolajos süti

Eredetileg magozott meggyet ír a recept, de az van, hogy lusta dög voltam meggyet magozni. Ami egyébként hegyekben áll itthon. Viszont volt egy üveg jófajta házi meggylekvár, mert Apukámat idén is elkapta a gépszíj, befőzött. Na ez került a tésztába. Ettől kicsit testesebb lett, de igen csak kedvemre való így is.  Meg az is, hogy a szomszédasszonynak is ízlett. 😉

Kavarós süti, semmi fakszni, az ilyet szeretem. Köszi a receptet Hébe-hóban barátomnak és a nagymamájának (az eredeti itt). 🙂

Előkészítés: 10 perc
Sütési idő: kb. 20 perc/tűpróba!

meggyes_kakaós_süti

 

Hozzávalók (kb. 15 cm x 22 cm-es tespihez):

2 bögre liszt (kb. 25 dkg)
fél bögre cukor (kb. 12 dkg)
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
3 – 4 ek. cukrozatlan kakaópor
1 csapott tk. őrölt szerecsendió
1 tojás
1 bögre tej (2 dl)
fél bögre extra szűz olívaolaj (1 dl)
csipet só
2 tk. reszelt citromhéj (zacskós szárított volt)2 – 3 ek. házi meggylekvár
fehércsokoládé

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A száraz hozzávalókat egy nagy keverőtálba tettem és elkevertem. Ezután hozzáadtam a nedves alapanyagokat is. Simára kevertem. A masszát a tepsibe simítottam, egyenletesen. A tetejére néhány pötty meggylekvárt tettem, amire fehércsokoládé kockákat raktam. A tepsit betettem a sütőbe és megsütöttem. Tűpróbával ellenőriztem, kb. 20 perc alatt készre sült.

A nagy, felnőtt homokozóban is megtaláltok, itt.

meggyes_kakaós_süti (5)

meggyes_kakaós_süti_merge2

 

Trükkös cupcake

Elrejtettem benne egy avokádót*. Itt a trükk. Ezzel a vajat ki is váltottam. Krémes, puha, kakaós cupcake és egy  kis krémsajtos máz. Isteni.

A tészta laktózmentes. A krémsajtos réteget helyettesíthetjük kenhető, nem folyós szilvalekvárral vagy sűrűre főzött meggyszósszal. Vagy étcsokival. Vagy amit a fantáziánk, és a család elbír. 😉

Előkészítés: kb. 10 perc
Sütési idő: 15 – maximum 20 perc

avokados_cupcake

 

Hozzávalók (6 darabhoz):

a tésztához:

1 nagyobb érett avokádó
fél csésze kókusztej (old school tejet is használhatunk)
3/4 csésze cukor
löttyintésnyi balzsamecet
csipet só
1 tojásfehérje
1 vanília rúd kikapart magjai
1 csésze liszt
1 csapott tk. sütőpor
1/4 csésze cukrozatlan kakaópor
még egy csipet só

a tetejére (a frostinghoz):

12,5 dkg krémsajt (Philadelphia)
néhány ek. porcukor (ki mennyire édesszájú)
1 vanília rúd kikapart magjai (vagy 1 csomag vaníliás cukor)
csipet só

A sütőt előmelegítettem 175 fokra, légkeverésen. A formákat kiolajoztam.

A lisztet elkevertem a sütőporral és a sóval. Kimértem a kakaóport. Az avokádót kettévágtam, kiszedtem a magját, majd a húsát is. Botmixerrel pépesítettem, majd egy nagy keverőtálba tettem. Hozzáadtam a cukrot, a csipet sót, a vaníliát, a balzsamecetet és a kókusztejet. Elektromos kézi habverővel homogénre kevertem pár perc alatt. Ezután beleöntöttem a tojásfehérjét és pár percig tovább kevertem, amíg egységes masszát kaptam.

A sütőporos lisztet apránként a masszához kevertem kézi habverővel. Ezután hozzáadtam a kakaóport is. Addig kevertem, amíg sima, csomómentes masszát kaptam. A tésztát elosztottam a 6 formában, mindegyiket csak az 3/4-ig töltöttem meg, mert a sütőportól megemelkedik majd a tészta. 15 – max. 20 perc alatt megsütöttem. Akkor jó, ha tapintásra rugalmas a teteje és nyomás után visszaugrik a tészta.

Közben a krémsajtot kissé habosra kevertem a cukorral, a vaníliával és a csipet sóval. Amikor a tészta megsült, kivettem a sütőbe és hagytam kihűlni. A tetejére kentem a krémsajtos masszát. Szaftos, krémes, avokádós. Finom. 🙂

Gyertek Facebook-ra is. Ott nem csak eszem.

*Az avokádó rengeteg proteint tartalmaz. Gazdag a többszörösen telítetlen zsírsavakban, ami jótékonyan hat a szívre, segíti az érrendszert és még azt a huncut koleszterint is csökkentheti. B vitaminokban gazdag, amitől jókat alhatunk (ezek segítenek az agynak az alváshormonok termelésében). Ha az arcunkra kenjünk, a bőrünk leborul majd előttünk, ugyanis egy vitaminbomba (A, B1, B2, C, E vitaminok). Az avokádó jól ápolja a száraz bőrt, az ekcéma kezelésében is segítség lehet. Csökkenti az ízületi fájdalmakat, a cukorbetegek beilleszthetik a diétájukba, hiszen alacsony cukortartalma miatt számukra is értékes alapanyag lehet. Magas vérnyomás, érelmeszesedés esetén is javasolt a rendszeres fogyasztása.

avokados_cupcake (1)

Forrás:

avocado_chocolate_cupcake

Sajtos puffancs és gyerekmunka

Jó napot kívánok kedves nézőink! Megkezdjük mai sorsolásunkat. Bemutatom állandó segítőtársamat, Rozit. 😉

Így könnyű, ugye? Még mielőtt agyalni kezdtem volna, hogyan fényképezzem le ezt a sajtos puffancsot, jött a gyereklány, felmászott a kis “ikejjás” fellépőjére, a kezébe vett egy puffancsot és közölte: anya, majd én fogom. Hát ennyi. Nem kell ide semmi fakszni, csak egy jó szárnysegéd. 🙂 Lehet, hogy hamarosan kiszorulok a konyhából és én megyek át szárnysegédbe? Aztán majd tologathatom én azt a fellépőt… 😉

Kencével vagy kence nélkül is nagyon finom. Egy tartalmas leves után tökéletes “második”, de vendégvárónak is remek, mert pikk-pakk összeállítható. A sajtok és a krémek variálásával pedig számtalan ízben készíthetjük, csak rajtunk múlik, nincs kőbe vésett szabály. Próbáljátok ki, a siker nem marad el. 😉

Tojásmentes!

Előkészítés: 5 perc
Sütési idő: 10 – 12 perc (a forma nagyságától függően)

sajtos puffancs (6)

 

Hozzávalók (közepes méretű muffinformában 8 db lesz):

2,5 dl liszt
1 nagy csipet só
2 tk. sütőpor
5 dkg vaj vagy libazsír (én most az utóbbit tettem bele, mert elfogyott a vaj)
2 – 3 nagy csipet őrölt kurkuma
1 csipet cukor
25 dkg reszelt sajt (most gouda, de lehet trappista, ementáli, vagy akár vörös cheddar is)
1,3 dl tej

a kéksajtos krémhez:

2 ek. kéksajt (sima márványsajt is tökéletesen megfelel)
2 ek. tejföl
1 kis gerezd fokhagyma
csipet só, frissen őrölt fekete bors
néhány reszelésnyi szerecsendió

a kapros kencéhez:

4 ek. tejföl
1 kis fej mogyoróhagyma kevés olajon megdinsztelve
1 csapott tk. kapor (friss vagy szárított)
só, frissen őrölt fekete bors

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, légkeverésen. A muffinformákat kizsíroztam.

Egy nagy keverőtálba mértem a lisztet, hozzáadtam a sütőport, a kurkumát, a sót, a csipet cukrot és jól elkevertem. Gyors mozdulatokkal elmorzsoltam a libazsírral.

Ezután jöttek a nedves alapanyagok: hozzáadtam a sajtot, majd a tejet, és összedolgoztam. Tömör állagot kell kapni, de arra figyeljünk, hogy túl sokáig ne keverjük. Éppen csak addig, amíg összeáll a tészta. Egyenletesen elosztottam a formákban, mindegyiket kb. a 3/4-ig töltöttem meg. Betoltam a sütőbe és 12 perc alatt világos aranybarnára sütöttem. A teteje kicsit már ropogós lett, de belül még mindig finom puha maradt.

Amíg a puffancsok sültek, gyorsan kikevertem a krémeket. Az elkészült puffancsok tetejét kézzel kissé szétnyitottam, és az így kapott mélyedésbe töltöttem a krémeket.

A Facebookon is zajlik az élet, nézzetek be oda is.

sajtos puffancs (3)

Ujjlenyomat keksz

Tuti lebukás, a zsaruk kedvence, de mert a gyereklány tiszta, az ő ujjbegyével dolgoztunk. 😉

Na ez aztán praktikus kis süti/keksz. Akár 2 hétre előre is dolgozhatunk, mert remekül eláll. Megsüthetjük és töltetlenül egy légmentesen záródó dobozba tehetjük, de szorosan befóliázva le is fagyaszthatjuk. Sütés előtt csak ki kell olvasztani, formázni. Azért ez az ünnepi tervezésben, készülődésben sok idegszálat megkímélhet. Lehet diós, mint most nálunk, de mandulával vagy mogyoróval is isteni. De a legviccesebb az ujjlenyomat rész volt, amikor a 2 és fél évessel a kis lyukakat csináltuk a sütikbe. 😉

Előkészítés: kb. 15 perc (+ 20 – 25 perc hűtés)
Sütési idő: 13 – 15 perc

ujjbegy keksz (2)

 

Hozzávalók:

másfél csésze liszt (14 dkg)
másfél csésze pirított dió (12 dkg)
1 tk. sütőpor
fél tk. só
1 csésze sótlan, szobahőmérsékletű vaj (22,7 dkg)
1 narancs vagy citrom reszelt héja
1 nagy tojás
1 tk. vanília kivonat, vagy 1 vanília rúd kikapart magjai, vagy 1 csomag vaníliás cukor
fél csésze nádcukor a hempergetéshez (kristálycukor is jó)

a töltéshez:

dzsem, méz, sűrű, házi vaníliapuding, citromkrém

Sütőpapírral kibéleltem a sütő 2 nagy tepsijét.

A diót száraz serpenyőben enyhén megpirítottam, majd hagytam kihűlni. Amíg a dió pirult, majd hűlt, minden hozzávalót kimértem. A puha vajat és a cukrot egy keverőtálba tettem. A kihűlt diót a liszttel együtt aprítóba tettem, majd addig forgattam őket együtt a legmagasabb fokozaton, amíg a dió finomra őrlődött. Ezután hozzáadtam a sütőport és a sót, majd és fél percig azzal is forgattam alacsony fokozaton. Valójában a gombot Rozi nyomta az aprítón. Így könnyű volt. 😉

Egy elektromos kézi habverővel, nagyjából 3 – 4 perc alatt habosra kevertük a vajat. Hozzáadtam a vanília rúd kikapart magjait és a tojást, majd újabb 3 – 4 percig kevertük magas fokozaton, amíg halvány színe és könnyű, habos állaga lett. Ezután – már egyedül – apránként hozzáadtam a lisztes-diós keveréket, addig keverve, amíg egynemű masszát kaptam. 20-25 percre a hűtőbe tettem a tésztát.

5 perccel azelőtt, hogy a tésztát kivettem a hűtőből, előmelegítettem a sütőt 190 fokra. A tésztából kanállal kisebb adagokat szaggattam, a tenyereim között gyors mozdulatokkal golyókat formáztam, majd a sütőpapírra sorakoztattam őket. Hagyjunk helyet a golyók között, legalább 2 centit, mert sütés közben a sütőportól megnőnek. És itt jött a legjobb móka: minden golyó közepébe belenyomtuk az ujjbegyünket, így csináltunk kicsi, mély lyukakat a kekszekbe. Csak rajtunk múlik, mekkora kekszeket szeretnénk. Formázhatunk diónyi golyókat, de kisebbeket és nagyobbakat is.

ujjbegy keksz

Az egyik tepsit a sütő alsó egyharmadába, a másikat a felső egyharmadába tettem. 13 – 15 perc alatt megsütöttem, de félidőben megcseréltem a két tepsit: az alsó tepsit felülre, a felsőt pedig alulra raktam. Amikor a kekszek megsültek, a tepsit egy alátétre raktam és hagytam kihűlni a kis sütiket.

Házi sárgabarack -és málnalekvárral töltöttem meg. Érdemes közvetlenül csak a felszolgálás előtt tölteni, mert a lekvár egy idő után eláztathatja a kekszet. Az is megoldás lehet, ha különböző lekvárokat, krémeket kis tálkákban az asztalra teszünk, így mindenki maga dönthet a töltelékről.

ujjbegy keksz (1)

Forrás: Bon Appétite

Banánkenyér

Hoztam én is egy banánkenyér receptet. Az utóbbi napokban több ilyenbe is belefutottam, Szaninál és Sütit akarok-nál,is, és akkor beugrott, hogy a Waitrose gyűjteményben van egy banánkenyér recept, amit csak tologattam, pakolgattam ide, oda. Igazából nem nagyon szeretem a banános sütiket, meg úgy általában a banános desszerteket. De ez finom. 😉 És negyed óra sem kell az összeállításához, a többit elvégzi a sütő.

Kicsit magyarítottam rajta és csak fele mennyiséggel dolgoztam, mert csak 1 kókadt banán volt itthon, de az eredetit írom ide.

Előkészítés: kb. 15 perc
Sütési idő: 35-40 perc (tűpróba!)

wr banankenyer3

 

Hozzávalók (10 szelet lesz belőle; kb. 1 kg-os fasírtsütő formában):

10 dkg puha vaj
17,5 dkg méz
2 egész tojás
2 nagyobb banán
fél ek. őrölt fahéj
22,5 dkg liszt
1 púpozott tk. sütőpor
5 dkg darált dió (csak ez volt már itthon)
csipet só

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, légkeverésen. Egy fasírtsütő formát vékonyan kivajaztam, majd kibéleltem sütőpapírral.

Kimértem a hozzávalókat. A sütőpor, a liszt és a dió kivételével szépen sorban mindent a turmixba tettem. Addig kevertem, amíg sima, homogén masszát kaptam. Ezután egy keverőtálba öntöttem és apránként hozzákevertem a sütőporos lisztet, majd a diót is.

A masszát a formába öntöttem, betoltam a sütőbe és  kb. 35 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával ellenőriztem. Ha a tű tisztán jön ki a tésztából, elkészült. A színe ekkora már aranybarna és a süti szépen meg is emelkedik.

Isteni magában, vajjal, egy bögre karamellás tejjel, kávé mellé, reggelire, tízóraira vagy uzsonnára. Szeretem a banánkenyeret. 😉

wr banankenyer4

És a WR receptecske maga, teljes valójában. 🙂

WR banankenyer 001

Scone - a skót gyors süti

Folytatódik a WR rovat a skót tagozat bemutatkozásával. Scone-t már régóta szerettem volna sütni, de eddig elmaradt. Pedig gyorsan összeállítható, reggelire, vagy kávé mellé tökéletes. Én most egy kevés aszalt vörös áfonyát tettem bele, de más aszalt gyümölccsel, vagy csokidarabkákkal, de akár sósan is elkészíthetjük, sajttal, baconnel, kolbásszal, stb…

Arra érdemes figyelni, hogy a tésztát ne gyötörjük meg nagyon az összegyúráskor, mert attól tömörré válik, nehéz lesz és nem emelkedik meg sütéskor. Csak lazán, könnyedén. A melaszt én mézre cseréltem, mert egyrészt nagyon nem szeretem az ízét, de ha nem így lenne, több km-es hatótávolságban nem igen van ilyen felénk. Valahogy nem állnak érte sorba a környékbeliek. 🙂

Előkészítés: kb. 10 perc
Sütési idő: 15-20 perc sütőtől függően

scone

 

Hozzávalók:

30 dkg liszt
5 dkg nádcukor
2 tk. sütőpor
1 csipet só
7,5 dkg hideg, de legalább is nem szobahőmérsékletű vaj, felkockázva
1,75 dl tej
5 dkg aszalt vörös áfonya (a szemeket feleztem, kicsit nagynak találtam)
1 tk. méz
fél dl tej + 1 tk. olívaolaj a lekenéshez

Mindent kimértem, a sütőt előmelegítettem 200 fokra, légkeverésen. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A mézet jól elkevertem a tejjel, kellett egy kis idő, amíg teljesen felolvadt. A lisztet elkevertem a cukorral, a csipet sóval és a sütőporral. Hozzáadtam a vajat és az ujjbegyeimmel elmorzsoltam. Beletettem a megfelezett vörös áfonya szemeket. Elkevertem. Apránként belekevertem a mézes tejet, eleinte fakanállal kevertem, majd kézzel összegyúrtam, amíg összeállt. De csak finoman, hogy ne legyen túl tömör a tészta.

Kissé lisztezett felületen kézzel ellapogattam, kb. 2 centi vékonyra. Kb. 4 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szaggattam. Ha nagyobb korongokat szeretnénk, a legnagyobb szaggatót használjuk. A sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket, a tetejüket lekentem az olívaolajos tejjel. Az előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem. Sütőtől függően lehet pár perccel hosszabb a sütési idő, de nem érdemes elfeledkezni róla, mert könnyen kiszárad.

Házi sárgabarack lekvárral ettük, vaníliás mézes tejet ittunk hozzá. 🙂

Kakaós-narancsos-mandulás madeleine

Szülinapra készült. Tortát nem süthettem, vihettem, mert áentéeszileg, meg köjálilag tilos házi készítésű cuccokat vendéglátóipari egységben rendezett bulira vinni. De az meg milyen már, hogy nem süthetek semmit, valamit… Így lett ez a madeleine az ajándék, kakaósan, narancsosan, mandulával. Csomagnak álcázva azért csak beszivárgott az ünnepelthez.

kakaos narancsos madelein1

 

Hozzávalók (12 nagyobb vagy 20 kisebb darabhoz, a forma méretétől függően):

2 tojás
7 dkg cukor
1 dkg vaníliás cukor (nekem volt házi, de a bolti is jó, a lényeg, hogy vaníliás és ne vanilin cukor legyen)
9 dkg olvasztott vaj
2 narancs reszelt héja
2 ek. narancslé
6 dkg liszt
2 dkg cukrozatlan kakaópor
4 g sütőpor
4 dkg finomra őrölt mandula
csipet só

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, légkeverésen. A madelein formákat nagyon vékonyan kivajaztam. Nekem teflon van, de szilikonos is létezik, amit még kivajazni sem kell. Mindent előkészítettem, kimértem. A vajat megolvasztottam, a mandulát finomra őröltem.

A lisztet és a kakaóport egy nagy keverőtálba szitáltam, hozzáadtam a sütőport és egy csipet sót. Hozzákevertem a mandulát. Az egész tojásokat egy nagyobb keverőtálban fehéredésig kevertem a cukorral és a vaníliás cukorral, amíg a cukor teljesen felolvadt. Ekkor hozzáadtam az olvasztott vajat, a reszelt narancshéjat és 2 ek. narancslevet is. Összekevertem, majd fokozatosan hozzáadtam a lisztes keveréket is, amivel homogén masszává kevertem.

Mivel eléggé bénán kezelem a habzsákot, inkább egy kanál segítségével megtöltöttem a formákat nagyjából 3/4-ig és az előmelegített sütőben kerek 10 perc alatt megsütöttem. Hagytam kissé kihűlni, majd kiszedtem a sütiket a formákból. Eredetileg olvasztott csokiba akartam mártani, miután kihűlt, de sikerült elpusztítanunk az étcsokit, így cukrozatlan kakaóporral hintettem meg.

Az ötletet Katuci kakaós-kókuszos verziója adta.

Birsalmás szegfűszeges muffin

Oké, nem ez a legegészségesebb reggeli, de legalább van benne gyümölcs és nádcukorral csináltam. Haha… Cserébe fél óra alatt friss “péksüti” volt reggelire. Múlt pénteken kaptunk egy szatyornyi birsalmát, de csak hányódtak a kamrában. Most kettőt belereszeltem a muffin tésztájába. A recept bögrés, méricskélni sem nagyon kellett hozzá.

1birsalmas szegfuszeges muffin (1024x683)

 

Hozzávalók (12 nagyobb darabhoz):

1 bögre = 250 ml

2 bögre liszt
1 csomag sütőpor
1 bögre nádcukor
1 bögre tej
fél bögre olaj
1 tojás
csipet só
2 nagyobb birsalma
2 tk. őrölt szegfűszeg
néhány kocka étcsokoládé

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. A muffin formát vékonyan kikentem vajjal. A birsalmákat megmostam, megpucoltam és a sajtreszelő nagy lyukú oldalán lereszeltem.

A lisztet elkevertem a sütőporral és a szegfűszeggel. Egy nagyobb keverőtálban a tojást habosra kavartam, majd hozzáadtam a cukrot, a tejet és az olajat is. Jól összekevertem. Több részletben beleszórtam a sütőporos, szegfűszeges lisztet és összedolgoztam. A muffin esetében nem kell annyira parázni azon, hogy teljesen csomómentes legyen a tészta. Persze azért ne legyenek benne hegyomlásnyi göbök. Ezután hozzáadtam a reszelt birsalmát is, ezzel is elkevertem, majd egy kanál segítségével a formákba kanalaztam. 4 formába csokikockát is tettem: félig töltöttem a mélyedést, rátettem a csokit, majd még egy kevés masszát kanalaztam rá. A formákat nagyjából 3/4-ig töltöttem meg a nyers tésztával, több nem igen kell bele, hiszen a sütőportól szépen megemelkednek a sütik.

20 perc alatt készre sütöttem. Kb. 18 perc elteltével érdemes tűpróbával ellenőrizni a tésztát. Ha a tű tiszta marad, a muffinok megsültek. Kb. fél nap elteltével lesz igazán finom. Durvára vágott dióval gazdagítható még, az nagyon megy a birsalmához.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!