Rizsázzunk!

Nyár végi süti

Ülök a teraszon és nézem, ahogyan a szél fújja a leveleket. És ahogyan szépen sorban hullanak lefelé a fákról, egymás után. Vagy együtt. A gesztenyefa kezdi a sort, mindig ő kezdi. Egy-egy gumó is leesik már. Elmúlt a nyár. Rajtam meg reggel óta ül valami nehéz melankólia. Prézli vadászik a levelekre, a koppanó gesztenyegumókat pedig megugatja. Miután ásott egy akkora gödröt, amibe másfélszer belefér, leült mellém. Most meg befészkelte magát az ölembe. Ilyenkor rápihen a következő gaztettére. Pontosan tudom, mikor készül valamire. Előtte mindig szétnéz, hogy valaki figyeli-e.

Elképesztően szépek ma a színek. Még mindig nyár illata van az erdőnek, de már érezni lehet benne a közeledő őszt is. Azt is nagyon szeretem, valahogy most mégis szomorú, ahogyan elmúlik a nyár.

A sütit még akkor sütöttem, amikor pár napja elvittük a görög barátainkat Zoli szüleihez egy ebédre.

Előkészítés: kb. 15 perc

Sütési idő: 15 + 20-25 perc

szilvas_szedre_citromos_pite_merge5

 

Hozzávalók (kb. 25 centis piteformához):

a tésztához:

12 ek. puha vaj

1/3 csésze finomítatlan nádcukor

1,5 csésze fehér tönkölybúza liszt

1 csipet só

1 kezeletlen citrom héja

a krémhez:

3 egész tojás

3/4 csésze cukor

1 csomag vaníliás cukor

3 ek. liszt

3 ek. + 3 ek. citromlé

5 szem szilva

1 maréknyi szeder

1 maréknyi ribizli

1 tk. fahéj

3 ek. jó minőségű rum

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Kivajaztam, kiliszteztem egy kb. 25 centis piteformát.

Robotgéppel összeállítottam a tésztát. Alacsony fokozaton krémesre kevertem a vajat és a cukrot, majd hozzáadtam a többi a többi hozzávalót is. A tésztát egyenletesen elterítettem a formában és 15 percre a sütőbe tettem.

Közben összeállítottam a krémet. A gyümölcsöket megmostam. A szilvákat feleztem, kimagoztam, majd a feleket is feleztem. A szederrel és a ribizlivel együtt keverőtálba tettem, megszórtam a cukorral, a fahéjjal, meglocsoltam a citromlével és a rummal. Alaposan összekevertem. Ezután simára kevertem a tojást a cukorral,  hozzáadtam a lisztet is. Végül a tojásos masszába forgattam a fűszeres gyümölcsöket és jól elkevertem az egészet.

15 perc után kivettem a tésztát a sütőből, ráöntöttem a gyümölcsös tojásos masszát és ezzel együtt még kb. 20 percig sütöttem. Hagytam teljesen kihűlni. Az a lényeg, hogy a krém már ne lötyögjön, de ne is legyen kőkemény.

Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral, adhatunk mellé lágyan felvert tejszínhabot vagy vanília sodót.

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: fotohatterek.hu

Ötlet: innen

szilvas_szedre_citromos_pite2

szilvas_szedres_lemon_bar1

Cideres - szedres - áfonyás sütemény

Mostanában mintha kicsit beragadtam volna a süti vonalba, és ezen a héten is erős az édesség – kattanásom. A növő hold, az lehet az oka. Egyébként én tényleg kergébb vagyok az átlagosnál is teli hold környékén. Az, hogy embertelenül rosszul alszom ilyenkor, egy dolog, de ráadásként még a szokásosnál is jobban teker az agyam, és van, hogy még alvás közben sem tudom leállítani. Elég nyomasztó arra ébredni az éjszaka közepén, hogy valamin agyalok. Ettől persze nehezen tudok visszaaludni, és mire mégis sikerül, rám pirkad. Van ennek azért előnye is, “hajnali” fél 7-kor álomszép a kert a Mátrában. A csend meg a szokásosnál is fülsüketítőbb, nincs az a kevés autó sem, ami néha belehangoskodik a békébe. Csak a madarak, meg a kora reggeli illat. Ma reggel pedig egy jó nagy fekete autó, ami megállt a ház melletti kis bekötőúton. Kiszállt belőle egy nagy darab, atlétatrikós, rövid gatyás pasas, meg egy cingár, nyakig felöltözött középkorú férfi egy vödörrel és két műanyag hordóval. Hevesebben kezdett dobogni a szívem, hogy esetleg valami illegális szemétlerakást fogok megakadályozni perceken belül, és mindezt a reggeli kávé előtt, hős leszek és a falu egy díszpolgársággal hálálja meg ezt nekem. Persze nem így történt. Kiderült, hogy csak a lepotyogott vadkörtét szedi össze a Józsi. Nem fogjátok kitalálni, mi lesz belőle. Az. Pálinka.

És ha már alkohol, akkor álljon itt egy ciderrel készült isteni angol süti receptje, kalsszikus piknik süti egyenesen a goodfood Nyári ételek különszámából. Az áfonyát és a szedret már én raktam hozzá, az eredeti recept nem írt gyümölcsöt.

Előkészítés: 10 – 15 perc

Sütési idő: 45 – 50 perc (tűpróbáig)

cideres_szedres_afonyas_sutemeny_merge1

Hozzávalók (18 centis formához):

10 dkg puha vaj

10 dkg lágy sötétbarna nádcukor

2 egész tojás

10 dkg sima liszt

10 dkg teljes kiőrlésű liszt

1 kk. sütőpor

1 tk. szódabikarbóna

1 csipet só

1 púpozott tk. őrölt fahéj

175 ml alma cider (ne strongbow!)

15 – 20 dkg szeder

1 nagy marék áfonya

kevés finomítatlan nádcukor a tetejére

A sütőt előmelegítettem 170 fokra, légkeverésen. Kivajaztam egy kapcsos tortaformát. Megmostam és hagytam száradni a szedret és az áfonyát.

A kétféle lisztet egy tálba szitáltam, hozzáadtam a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat és a csipet sót. Összekevertem. Elektromos kézi habverővel habosra kevertem a puha vajat habosra a sötét barna nádcukorral. Egyenként hozzáadtam a tojásokat és könnyűre kevertem a masszát. Hozzáforgattam a lisztes keverék egyik felét és jól összedolgoztam. Ezután belement a cider, elkevertem, és végül a liszt másik felét is a belekevertem. Beleszórtam a szedret, óvatosan elkevertem a masszában. Az egészet a kivajazott tortaformába öntöttem, egyenletesen elszórtam a tetején az áfonyát és a tetejét megszórtam még egy kevés cukorral. Nagyjából 45 perc alatt megsütöttem. 35 perc környékén tűpróbával ellenőriztem a tésztát és hagytam még sülni.

Amikor megsült, kicsit hagytam hűlni a formában, majd amikor már kézzel meg tudtam fogni, kiszedtem a sütemény a formából egy rácsra, és hagytam kihűlni. Vanília fagyival, lágyan felvert tejszínhabbal, bogyós gyümölcsökből készült lekvárral tálalhatjuk.

Facebook: Rizsázzunk!

cideres_szedres_afonyas_sutemeny (20)

cideres_szedres_afonyas_sutemeny

Gyümölcstea limonádé

Hős(s)ség van. A köbön. 😉

Határozott vihar volt tegnap éjjel itt nálunk, az erdő szélén, bár gondolom, másfelé is. Felhőszakadás (féle) is volt. Még az áramunk is elment, amitől kicsit feszült lettem. Felkészületlenül ért, hiszen akkor már vagy 20 perce dörgött és villámlott… Amíg elemlámpát, meg gyertyát kerestünk a vaksötét házban, fejben leforgattam egy komplett horrorfilmet, amiben a megkattant kriptaszökevények – mert persze többen voltak, hogy csak ne csak egy bohóckodjon az idegeimmel – motoros körfűrésszel (van ilyen egyáltalán?) fogpiszkálókra szabdalják az ajtónkat és elborult tekintettel, csorgó nyállal jönnek befelé. Mindeközben a valóságban olyan kitartóan nyomogattam a telefonomat, hogy a kijelzője világítson valamennyit és adjon némi fényt, hogy a sok sűrű kis nyomást egy hosszúnak értelmezte és kikapcsolt… Aztán világos lett (a fejemben is), megtaláltuk a zseblámpát és a camping gázégőt, és mire reggel 5-kor felébredtem, kint is újra világos lett és az áram is visszajött. A zabszem szindróma azért a szomszédasszonynál is előjött, csak ő halmozottan hátrányosként éppen egyedül volt otthon… Szerencsésnek érzem magam.

Reggel 7 körül mentem egy kört a kutyával. Egy pillanat alatt tapadtam, olyan pára volt, a földutak még gőzölögtek/párologtak, vastagon ült a pára több méter magasan. Körülnéztem, mi történt kint a vihar alatt, amíg mi fényt kerestünk a sötét házban. Faágak, levelek mindenhol, az árok partján, az úttesten, mindenhol. Egyébként lenyűgöző volt, ahogyan éjjel másodpercekre teljesen világos volt az ég a villámlástól, a völgyben meg pattogott a dörgés, olyan hangja volt, mintha egy hatalmas acélhordóban ültünk volna.

Nem csak eszem, iszom is ám. Igaz egy ideje már csak menteset. Buborék -és alkoholmenteset… Most épp ilyet.

Istenem, de betoji tudok lenni. 🙂

Előkészítés: min. 30 perc áztatás

Összeállítás: 5 perc

gyumolcstea_limonade_merge1

 

Hozzávalók (1 adaghoz):

4 dl hideg víz/szóda

4 tk. gyümölcstea (szárított gyümölcsökből)

1 citrom (lehetőleg kezeletlen)

1 zöld citrom (lehetőleg kezeletlen)

2 – 3 tk. méz

kevés szeder

jégkockák

a tetejére mehet friss citromfű (elhagyható, ha nincs)

A teát egy fél literes pohárba tettem, felöntöttem a vízzel/szódával és lefedve legalább fél órán át áztattam.

Megmostam a citromokat és a szedret. A nagyobb szedreket feleztem. A citromokat kettévágtam, fél citrom és fél zöld citrom levét kicsavartam és elkevertem a mézzel, hogy a méz feloldódjon. A citromok másik felét kisebb darabokra vágtam és a szederrel együtt egy pohárba tettem. A gyümölcsteát leszűrtem és a mézes citromlével együtt a gyümölcsökre öntöttem. Jégkockát tettem bele és jól elkevertem.

Málnát, barackot, áfonyát is tehetünk bele. Előre is elkészíthetjük, nagyobb adagban és egy kancsóban a hűtőben tarthatjuk fogyasztásig.

Facebook: Rizsázzunk!

gyumolcstea_limonade (2)

gyumolcstea_limonade (3)

gyumolcstea_limonade (4)

Nyári pohár

Könyörgöm, legyen desszert! Így a férj, amikor indultam a szomszéd faluba a piacra. Nem terveztem semmit, úgyhogy volt 4 perc 39 másodpercem kitalálni, amíg átértem, hogy mi legyen. Eszem ágában nem volt még csak a sütő közelébe sem menni. Meleg van, olyan meleg, amit én már nehezen tolerálok. Persze, nyár van, meg ilyenek, de ettől még arcátlanság, hogy 30 fok felé ment a higanyszál.

A gyerek meg azzal fogadott, amikor visszaértem, hogy anya hoztál nekem görögdinnyét? Se szia, se puszi, csak a dinnye érdekelte. Tudom én a helyemet, na. Visszavágásiból jól lenyúltam a hintáját a fényképezéshez. 😉

Előkészítés: 4 – 5 óra, amíg a joghurt lecsepeg + pár perc a gyümölcsszósz elkészítéséhez
Összeállítás: 5 perc (se)

nyari_pohar

 

Hozzávalók (3 kisebb pohárnyi):

a krémhez:

630 gr natúr joghurt
10 gr vaníliás cukor (vagy 1 csomag bolti)
3 – 4 ek. 20%-os tejföl
2 – 3 ek. méz (ízléstől függően lehet több, kevesebb)
csipet só

a gyümölcsszószhoz:

5 – 6 db sárgabarack
1 kis doboz málna
3 – 4 ek. méz (ízléstől függően lehet több, kevesebb)
1 csapott mk. őrölt gyömbér
+ 6 db zabkeksz nagyobb darabokra törve
néhány szem szeder a díszítéshez

Egy magasabb falú edényt használtam a joghurt lecsepegtetéséhez. A joghurtot egy textilpelenkába tettem, egy fakanál nyelére kötöztem és az edénybe lógatva legalább 4 órán át hagytam lecsepegni. Hűtőbe tettem.

A gyümölcsöket megmostam, a sárgabarackot kettévágtam, kimagoztam. A málnával együtt botmixerrel pépesítettem, majd átszűrtem, hogy a málna magjai ne legyenek zavaróak. A mézzel és az őrölt gyömbérrel ízesítettem. Hűtőbe tettem pihenni.

A lecsepegtetett joghurtból sűrű krémes masszát kaptam, mintha krémsajt lenne. Egy tálba tettem, és kikevertem a tejföllel, a mézzel, a vaníliás cukorral.

Pohárba rétegeztem: összetörtem egy zabkekszet, a pohár aljába tettem, amire 2 kanál krémsajtos réteg jött, majd a gyömbéres gyümölcsszósz. Egy újabb réteg vaníliás, tejfölös krémsajtot tettem a pohárba, majd meglocsoltam a gyümölcsszósszal. A tetejére rámorzsoltam még egy kekszet és szederrel díszítettem. Egy órára visszatettem a hűtőbe.

Savanykás, hideg, krémes, könnyű. Ha már meleg van, legalább a sütőt ne kelljen bekapcsolni. A gyümölcsszósz persze túl sok lett, de az a jó, hogy jó pár napig eláll a hűtőben. Reggelihez natúr joghurtba, vagy sütikhez, újabb adag poharas desszertekhez simán felhasználható.

Facebook-on itt találtok meg.

nyari_pohar (2)

nyari_pohar (13)

Nespresso. Kacsa. Légzéskimaradás.

Kicsit profibban és hivatalosabban: Rosabaya de Colombia espresso-s kacsa. Hosszú lesz, vigyázat. Még most is szapora lesz a légzésem, ahogy írom a bejegyzést.

Őrület! Éppen csak feleszméltem abból, hogy a Nespresso meghívott és VIP belépőt adott nekem a Gourmet fesztivál szakmai napjára (erről bejegyzés itt), ahol szuper Nespresso kávékat (is) kortyolgathattam, újabb meglepetés ért. Szóval, a történet ott kezdődött, hogy a kissé elgyötört anyuka (én) hazaesett a játszótérről egy erősen lefárasztott (értsd: meglehetősen nyűgös) gyerekkel (Rozi). Aztán amikor a gyereklány elaludt, lerogytam a kanapéra, hogy aznap először megnézzem a leveleimet. Tudjátok, gyes-en lévő anyukának rengeteg fontos emailje érkezik, mint a “Gyerekruha akciósan elvihető” vagy a “Fitness bérlet 20% kedvezménnyel megvásárolható most narancsbőr elleni ajándék kezeléssel” típusúak. Néha a férj szánalomból ír egy emailt. Aznap még ilyen sem érkezett… Nem úgy a Rizsa facebook oldalára. Megnyitottam, hogy kicsit nyüzsögjek rajta, mert akkor már talán 2 napja nem jelentkeztem be. Le is fagytam hosszú percekre. Ott volt egy üzenet Fűszeres Esztertől, hogy a Nespressoval karöltve szeretne meghívni egy receptversenyre 9 másik bloggerrel együtt. Miután sikerült stabilizálni a légzésemet, a pulzusomat és a keringésemet, azonnal igent mondtam. Azután felhívtam a férjemet, aki kinyomott, felhívtam a húgomat, aki szintén lerázott, felhívtam az anyukámat, aki visszahívást ígért, majd felhívtam az apukámat, akinek már könyörögtem, hogy LEGALÁBB TE NE RÁZZÁ’ LE! Elmeséltem, milyen kaland vár rám, nagyon örült, meg ilyenek, aztán letettük a telefont. 1 perc múlva visszahívott, hogy mi az, hogy LEGALÁBB TE NE RÁZZÁ’ LE?

Szóval, önként, nótázva igent mondtam a felkérésre. Nagy dolog, nagyon nagy. Aztán kaptam egy szép fekete dobozt egy Nespresso géppel, 3 fajta Grand Cru kávéőrleményt (Rosabaya de Colombia, Vivalto Lungo, Arpeggio), meg egy rahedli fűszert. Abban a pillanatban megvolt, hogy valamilyen húsételt készítek. Valamiért úgy gondoltam, zömében úgyis desszertek készülnek majd. A megkötés az volt, hogy legalább 1 fajta kávéőrleményt fel kell használni, illetve minimum 4 fűszert. Kicsit vakartam a fejemet, karakteres fűszereket kaptunk (pl. szerecsendió-virág, szegfűszeg, fekete kardamom, narancsvirágvíz, citrombors, cukrozatlan kakaópor, Cayenne bors, stb.), a szervezők nem kíméltek minket. De innen szép felállni. A férjjel túlestünk a 3 kávétípus szürcsölgetésén. A vérnyomásunkat sem dobta meg különösebben, a férj enyhén kávéfüggő, az én vérnyomásom meg annyira alacsony, mint Danny DeVito. Csoda, hogy mozgok. Aztán összeállt a kép, elmentünk a leánnyal a piacra és megvettem a kacsacombokat, a szedret, meg a ribizlit. Az alapanyagok fényében már nem volt nehéz a döntés: Rosabaya de Colombia őrleményt használtam, a gyümölcsössége, boros beütése miatt, hiszen a kacsa a bogyósokat és a bort is szereti. A pályamű elkészült, a férj megkóstolta és csak hadonászott a kezével, hümmögött és olyan elégedett arcot vágott, mint egy óvodás, aki megtalálta az elveszettnek hitt hengeres uzsis tasiját. A fotózás után én is kóstoltam és én is csak hümmögtem. Aztán amikor néhány falatot a gyerek is megkóstolt és csak hümmögött, megveregettem a vállaimat. Persze lehet, hogy csak minket utánzott… 😉

A verseny ideje alatt a Nespresso facebook oldalán tudtok szavazni a Nespresso Coffee Challenge albumnál. Én vagyok a Rosabaya De Colombia espresso-s kacsa gazdája. Szavazzatok, nyomjatok egy lájkot, osszátok, vigyétek hírét a kacsának és a versenynek is, kérlek. Sőt! Ha regisztráltok a Nespresso facebook oldalán, akár egy hófeér Nespresso U kávégép is a Tiétek lehet, mert a verseny végén nem csak a mi receptjeink és fotóink közül választanak győzteseket, de a szavazók között is sorsolnak. Azért ez így elég jó, ugye? Azért nézzetek szét a blogger és egyben versenytársaim képei között is. Szenzációs ételek készültek.

A részletekről egyébként a Nespresso facebook oldalán olvashattok bővebben. Ha kíváncsiak vagytok rá, kattintsatok ide. Érdemes. És még egyszer, ha a lényeg elveszett volna a sok rizsázás között, szavazni az alábbi linken lehet, mondjuk rám. 😉

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10153019844883345.1073741887.28939438344&type=3

presszos_kacsa (1)

 

Hozzávalók (2 főre):

2 egész kacsacomb bőrrel együtt
1 közepes fej lilahagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
5 szem szegfűszeg
1 csapott tk. citrombors
2 ek. olívaolaj
só bőven
2 kupak narancsvirágvíz
1 dl víz
1 adag Nespresso Rosabaya de Colombia rövid kávé
2 – 3 ek. balzsamecet
3 – 4 ek. sötétbarna lágy nádcukor (attól függően mennyire szeretjük édesebben)
1 késhegynyi Cayenne bors
10 dkg szeder + néhány szem a tálaláshoz
8 dkg ribizli + néhány szem a tálaláshoz

köretnek: zsenge bébispenót

A sütőt előmelegítettem 160 fokra, alsó felső üzemmódban.

A kacsacombokat megmostam, konyhai papírtörlővel szárazra töröltem. A bőrös felüket bőven sóztam. Megpucoltam a lilahagymát és a fokhagymát. A fokhagymát egészben hagytam, a lilahagymát kisebb cikkekre vágtam. Főztem egy adag gyümölcsös, kissé citrusos Nespresso Rosabaya de Colombia rövid kávét.

Elősütöttem a kacsacombokat. A slow cooker edényt a tűzhelyen felhevítettem, beleöntöttem az olívaolajat, és bőrös felükkel ráraktam a kacsacombokat. Oldalanként 5 – 5 percig sütöttem. Az elősütött combokat tányérra tettem, lefedtem. A kisült zsír nagyját leöntöttem, csak a barna, pörcös részt hagytam az edényben. Mérsékeltem a lángot, beletettem a cikkekre vágott lilahagymát és 5 percig sütöttem, amíg világosbarna lett. Hozzáadtam az 1 gerezd fokhagymát, felöntöttem 1 dl vízzel, alaposan felkapargattam a lesült pörcöket is. Minden cseppje kincs. Az edénybe tettem a szedret és a ribizlit, a szegfűszeget, fűszereztem a citromborssal. Meglocsoltam 2 ek. balzsamecettel és 2 kupak rózsavízzel, végül hozzáadtam 2 ek. sötétbarna lágy nádcukrot. Elkevertem. A kacsacombokat is az edénybe tettem, az egészet meglocsoltam a Nespresso Rosabaya kávéval, kicsit megráztam az edényt, hogy elkeveredjen a kávé is. Lefedve bő 2 órára a 160 fokos sütőbe tettem.

2 óra elteltével ellenőriztem a húst. Még negyed órára visszatettem, majd fedő nélkül még 10 percig a sütőben hagytam, hogy a bőre kissé ropogósra süljön. A slow cookert kivettem a sütőből, a kacsacombokat tányérra tettem, amíg a gyümölcsös kávés keveréket szűrőn átpasszíroztam, hogy a magokat eltávolítsam. Kiigazítottam az ízeket egy csipet sóval, egy csipet citromborssal, 1 ek. balzsamecettel és még egy kis nádcukorral. Egy késhegynyi Cayenne borssal csavartam még egyet az ízeken. Ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy csak egy lehelletnyit csípjen, ne legyen tolakodó.

Friss, nyers bébispenótot tettem a tányérra a kacsacombok mellé, megszórtam néhány szem szederrel és ribizlivel, és meglocsoltam kevés szósszal. Házi bodzaszörpöt adtam hozzá. De egy pohár száraz vörösbor is jól passzol hozzá.

Facebook-on pedig továbbra is itt találtok meg.

presszos_kacsa (5)

Nyári torta

Szeder, ribizli, málna, joghurt.

1. A fotózáshoz történő előkészületben (a styling-ban ;)) nagy segítségemre volt az én édes jó apukám. Pusztán a lánya hírnevét óvva, mintegy láthatatlan segítőként, önzetlenül. Mert ugyanis nem szerette volna, ha valami oda nem illő kerül fel a blogra, ezért még a hűtési fázisban, előző este (szigorúan elalvás előtt) mintát vett belőle. Magyarán, képtelen volt kivárni a másnap delet, amikor egyébként is megvágtuk volna a tortát. Ezért került a tetejére egy kis halom helyett egy nagy halom málna, hogy némiképpen ellensúlyozzam a hiányzó szeletet. Köszi Apu, szeretlek. 😛

2. A Mátrában szűkös a fotózáshoz szükséges erőforrásom (na, nem mintha itthon belefulladnék a sok kellékbe, tányérba, evőeszközbe, stb cuccba…), így humanoid tortaállványt használtam: Gábor barátomat. A harmadik ellőtt fotó után viszont már ficergett, meg cseszegetett,  hogy ne tököljek már annyit. Persze, a potyatortára hajtott, megdolgozni még 1 szeletért már smafu. Apukám legalább kockáztatta a testi épségét azzal, hogy idő előtt felvágta a tortát. De azért Téged is szeretlek, jó barát vagy. És persze köszi. Gyere máskor is, hogy legalább sűrűbben legyünk. 😉

3. Mielőtt még meg kellene ölnöm Gábort, amiért sötét titkok tudója: burleszkbe illő bénázós jelenetek zajlottak a készítéskor. Legyen elég annyi, hogy ugyanazt a cukormennyiséget legalább 3x mértem le, mert a) elfelejtettem, hogy lemértem már, b) rossz tálba mértem bele, c) rosszul mértem le, d) kézi habverővel kevertem ki a zselés réteget, amitől leszakadt az integető izmom. Naná, elektromossal lényegesen egyszerűbb lett volna, de hát úgy a kutyám is tudja. A gyümölcs pedig is a pólómra fröcsögött turmixolás közben, ami elől elugrottam, így majdnem magamra rántottam az egészet. Ettől annyira befeszültem, hogy ittunk rá egy fröccsöt Gáborral. Na, ettől a ponttól viszont nem volt több bénázás. 😉

szedres_ribizlis_joghurtos_torta - Copy

 

Hozzávalók (24 – 26 centis tortaformához):

a tésztához:

10 dkg cukor
20 vaj
30 dkg liszt
10 g vaníliás cukor
1 tojássárgája
csipet só
1 kezeletlen citrom héja (vagy annak megfelelő szárított citromhéj)
fél citrom leve

1 marék zsemlemorzsa

a joghurtos réteghez:

60 dkg (4×150 g) natúr joghurt lecsepegtetve (így 22 dkg lesz)
3 ek. tejföl
1,5 dl hideg tejszín
8 dkg porcukor + 10 g vaníliás cukor
csipet só

a gyümölcsös réteghez:

12,5 dkg ribizli
12,5 dkg szeder
2 dl víz
6 dkg porcukor
1 csomag expressz zselatin (az a bizonyos doktor márkájú)
fél citrom leve

A joghurttal kezdtem még reggel. Egy vékonyabb konyharuhába öntöttem, majd a konyharuhát egy fakanál nyelére kötöztem. Egy magas falú edénybe/lábasba téve, jó pár órát hagytam lecsöpögni, hűtőben.

Elkészítettem a tésztát. A sütőt előmelegítettem 175 fokra, légkeverésen. A lisztet és a kétféle cukrot egy tálba mértem. Hozzáadtam a csipet sót és a citromhéjat is. Felkockáztam a (hűtő)hideg vajat, a lisztes keverékhez adtam és ujjbeggyel összemorzsoltam. Beletettem a tojássárgáját és a citromlevet is, és gyors mozdulatokkal alaposan összegyúrtam. Kb. egy teniszlabdányi tésztát levettem belőle, mert soknak találtam a mennyiséget. Ezt eltettem a hűtőbe. A maradék tésztát a tortaformába nyomkodtam, egy pohár aljával elegyengettem a tetejét. A forró sütőben 35 – 40 percig sütöttem. Akkor jó, ha a teteje már rózsaszínes, világos aranybarna. Amikor megsült, a formában hagytam hűlni.

Megcsináltam a joghurtos habot. A lecsepegtetett, sűrű joghurtot kikevertem a cukorral, a vaníliás cukorral, a csipet sóval és a tejföllel. A tejszínt kemény habbá vertem és óvatosan a joghurtos keverékhez forgattam. A tészta tetejét megszórtam kevés zsemlemorzsával, hogy ne ázzon el a joghurtos rétegtől. A krémet egyenletesen a már kihűlt tészta tetejére terítettem.

A gyümölcsös, zselés réteghez a szedret és a ribizlit magas falú edénybe tettem, a cukorral, a vízzel és a citromlével. Botmixerrel alaposan összeturmixoltam, majd átszűrtem. Kb. 1,5 dl-t félretettem, abból lett az öntet. Ezt most tényleg nem mértem ki, sacc volt. A maradék gyümölcshöz hozzáadtam az expressz zselatint, és kézi habverővel addig kevertem, amíg kellemesen krémes, kb. joghurt sűrűségű lett, a színe pedig világosodni kezdett. Csalóka, mert nagyon hígnak tűnik még, de a hűtőben kellemesen megdermed majd. Ha nagyon bizonytalannak tűnik, tehetünk hozzá még 1 ek. expessz zselatint. Az egészet a joghurtos rétegre öntöttem és a tortát betettem a hűtőbe. Minimum 2 – 3 órát érdemes pihentetni, de akár egész éjszakára is a hűtőben maradhat.

Friss málnával ettük.

A facebookon is fent vagyok, itt ni.

szedres_ribizlis_joghurtos_torta (3)

szedres_ribizlis_joghurtos_torta (14) - Copy

szedres_ribizlis_joghurtos_torta (7) - Copy

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!