Rizsázzunk!

Szilvás - birslekváros pite

Éljen a pite. Ennél több most nem jut eszembe. De ha egyszer mégis, elmesélem ugyanitt.

Előkészítés: 20 perc + kb. 1 óra hűtés a tésztának

Sütési idő: kb. 50 perc

szilvas_birslekvaros_pite2b

 

Hozzávalók (kb. 22 cm-es piteformához):

a tésztához:

25 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
5 dkg pirított darált dió
3,6 dkg cukor
1 kupak vanília kivonat (vagy 1 vanília rúd kikapart magjai)
2 evőkanál hideg víz
csipet só
a töltelékhez:
75 – 80 dkg szilva (kimagozott súly)
1 kezeletlen citrom héja és leve (ha nagy a citrom, elég csak a fele)
3 – 4 ek. birsalmalekvár
5 dkg finomítatlan nádcukor (lehet több is, ha valaki édesebben szereti)
1 tk. őrölt fahéj
1 kupak vanília kivonat (itt el is hagyható)
1 – 2 ek. étkezési keményítő (attól függően, mennyi levet eresz a szilva)
1 maréknyi zsemlemorzsa
1 maréknyi darált dió
A sütőt előmelegítettem 180 C fokra. Ez gázsütő esetében, azt hiszem a 3-as fokozat, de ez leginkább sütőfüggő.
A tésztát robotgéppel összeállítottam. Először a felkockázott hideg vajat tettem a keverőbe, majd hozzáadtam a lisztet, a cukrot és a sót is. Nagyjából 1 perc alatt morzsásra keverte a gép. Ezután a tésztát átöntöttem egy tálba, amihez hozzátettem a 2 evőkanál hideg vizet. Tényleg legyen jó hideg a víz, akár a fagyasztóba is betehetjük 1-2 percre, mielőtt a tésztához adjuk. Ha már a víz is a tésztában van, nagyjából 1 perc alatt gyors mozdulatokkal összegyúrom, majd lefedve 1 órára hideg helyre tettem pihenni.
Amíg a tészta pihent, kivajaztam egy tortaforma alját és oldalát. Előkészítettem a tölteléket is. A szilvákat megmostam, kimagoztam és egy nagy keverőtálba tettem. Megszórtam a cukorral és a fahéjjal. Meglocsoltam a citromlével és a vaníliakivonattal, végül hozzáadtam a birsalmalekvárt és a keményítőt is.
A tésztát két részre osztottam. A nagyobbat nagyjából fél centi vékonyra nyújtottam úgy, hogy a piteforma oldalára is jusson. Megszórtam a zsemlemorzsával és a darált dióval is. Ráöntöttem a szilvát. Kinyújtottam a tészta másik felét is, nagyjából fél centi vékonyra. Derelyevágóval 1 – 1,5 centi vastag csíkokra vágtam és a szilvás töltelék tetejére tettem. Középen egy kis darab kör alakúra formázott tésztát tettem. Villával lenyomkodtam a piteforma pereménél és a közepén is. A tészta tetejére kis lyukat vágtam, így a sülés közben képződő gőz távozni tud, a tészta nem púposodik fel.
Nagyjából 50 percig sütöttem a 180C fokos sütőben. Amikor  elkészült, a tetejét még forrón megkentem kevés birsalmalekvárral, amitől szép fényes lett.
Ha a tetejét sűrűbben akarjuk berácsozni vagy teljesen befedni, készítsünk dupla mennyiségű tortát, vagy használjunk kisebb formát.
Facebook: Rizsázzunk!
szilvas_birslekvaros_pite3
szilvas_birslekvaros_pite4

Nyár végi süti

Ülök a teraszon és nézem, ahogyan a szél fújja a leveleket. És ahogyan szépen sorban hullanak lefelé a fákról, egymás után. Vagy együtt. A gesztenyefa kezdi a sort, mindig ő kezdi. Egy-egy gumó is leesik már. Elmúlt a nyár. Rajtam meg reggel óta ül valami nehéz melankólia. Prézli vadászik a levelekre, a koppanó gesztenyegumókat pedig megugatja. Miután ásott egy akkora gödröt, amibe másfélszer belefér, leült mellém. Most meg befészkelte magát az ölembe. Ilyenkor rápihen a következő gaztettére. Pontosan tudom, mikor készül valamire. Előtte mindig szétnéz, hogy valaki figyeli-e.

Elképesztően szépek ma a színek. Még mindig nyár illata van az erdőnek, de már érezni lehet benne a közeledő őszt is. Azt is nagyon szeretem, valahogy most mégis szomorú, ahogyan elmúlik a nyár.

A sütit még akkor sütöttem, amikor pár napja elvittük a görög barátainkat Zoli szüleihez egy ebédre.

Előkészítés: kb. 15 perc

Sütési idő: 15 + 20-25 perc

szilvas_szedre_citromos_pite_merge5

 

Hozzávalók (kb. 25 centis piteformához):

a tésztához:

12 ek. puha vaj

1/3 csésze finomítatlan nádcukor

1,5 csésze fehér tönkölybúza liszt

1 csipet só

1 kezeletlen citrom héja

a krémhez:

3 egész tojás

3/4 csésze cukor

1 csomag vaníliás cukor

3 ek. liszt

3 ek. + 3 ek. citromlé

5 szem szilva

1 maréknyi szeder

1 maréknyi ribizli

1 tk. fahéj

3 ek. jó minőségű rum

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Kivajaztam, kiliszteztem egy kb. 25 centis piteformát.

Robotgéppel összeállítottam a tésztát. Alacsony fokozaton krémesre kevertem a vajat és a cukrot, majd hozzáadtam a többi a többi hozzávalót is. A tésztát egyenletesen elterítettem a formában és 15 percre a sütőbe tettem.

Közben összeállítottam a krémet. A gyümölcsöket megmostam. A szilvákat feleztem, kimagoztam, majd a feleket is feleztem. A szederrel és a ribizlivel együtt keverőtálba tettem, megszórtam a cukorral, a fahéjjal, meglocsoltam a citromlével és a rummal. Alaposan összekevertem. Ezután simára kevertem a tojást a cukorral,  hozzáadtam a lisztet is. Végül a tojásos masszába forgattam a fűszeres gyümölcsöket és jól elkevertem az egészet.

15 perc után kivettem a tésztát a sütőből, ráöntöttem a gyümölcsös tojásos masszát és ezzel együtt még kb. 20 percig sütöttem. Hagytam teljesen kihűlni. Az a lényeg, hogy a krém már ne lötyögjön, de ne is legyen kőkemény.

Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral, adhatunk mellé lágyan felvert tejszínhabot vagy vanília sodót.

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: fotohatterek.hu

Ötlet: innen

szilvas_szedre_citromos_pite2

szilvas_szedres_lemon_bar1

Háromsajtos fügés saláta

Kiegyenlítődés. Ez a lényeg. Erről szól minden.

Tegnap szakadt az eső, ma nem esik. Rozi és Zoli vidéken vannak, én Pesten maradtam. Zoli elvitte a fényképezőgépet, nekem maradt a jó fajta kávé az itthoni jó fajta kávéfőzőből. Tegnap este egy hatalmas szelet dobostortát vacsoráztam, ma salátát eszem. Tegnap késő este megírtam az időzített posztot, ma korán reggel megcsináltam a salátát, lefényképeztem (telefonnal, mert Zoli elvitte a gépet, hogy egy ajtót (!!!) fotózzon), a blog meg közzéteszi. Én pedig mentem a dolgomra. A nap végére megint együtt lesz a család.

Kiegyenlítődés. Ez a lényeg. Erről szól minden.

Előkészítés: 10 perc

Összeállítás: kb. 3 perc vagy 17 mozdulat…

haromsajtos_fuges_salata

Hozzávalók (1 főre):

a salátához:

1 jó nagy marék rukkola

1 nagyobb közepesen érett szilva

1 érett lila füge

1 sárga bébi cukkini

néhány szeletnyi puha, jó érett camemebert

kevés kék penészes sajt morzsolva

parmezán(jellegű) forgácsok ízlés szerint

1 ek. fenyőmag pirítva

1 ek. dió pirítva

vagy 1 ek. pirított pisztácia

az öntethez:

2 ek. olívaolaj

2 ek. zöld citromlé

1 ek. balzsamecet

1 ek. méz (több is lehet, ha édesebben szeretitek)

1 mk. friss kakukkfű vagy friss rozmaring finomra aprítva

1 kis gerezd fokhagyma reszelve

só, frissen tekert fekete bors

Az öntethez a hozzávalókat összekevertem és félretettem pihenni. Száraz serpenyőben illatosra pirítottam a fenyőmagot és a diót. Hagytam hűlni.

Egy nagyobb mély tányérba tettem egy jó nagy marék rukkolát. Zöldséghámozóval vékonyan lehámoztam a megmosott sárga cukkini zsenge héját és a rukkolára halmoztam. A cukkinit felkarikáztam és az alaphoz adtam. A megmosott fügéket és a szilvát negyedeltem, a rukkolás alapra tettem. Rámorzsoltam a kék sajtot, rákockáztam a camembert és megszórtam a parmezán forgáccsal.

Az egészet meglocsoltam az öntettel. Rozskenyérrel ettem.

Facebook: Rizsázzunk!

Szilvás mogyorós piskóta

A kiindulás ez az egyszerű olajos piskóta. A liszt egy részét most darált pörkölt mogyoróra cseréltem, fahéjat és szilvát tettem bele.

Előkészítés: 15 – 20 perc

Sütési idő: 30 – 35 perc

szilvas_mogyoros_piskota

 

Hozzávalók (25 centis lapos piteformához):

2 jó nagy tojás kettéválasztva

10 dkg finomítatlan nádcukor

4 dkg finomítatlan nádcukor a tojásfehérjehabhoz

12,5 dkg tönköly fehér liszt

5 dkg finomra darált pörkölt mogyoró

6 g sütőpor (fél csomag)

1 csomag vaníliás cukor

1 púpozott tk. őrölt fahéj

1 kisebb kezeletlen citrom leve és héja

75 ml olaj

75 ml tej

1 csipet só

a tetejére:

5 – 6 db kisebb, félkemény szilva

1 kis marék durvára tört pörkölt mogyoró

kevés finomítatlan nádcukor

néhány csipet őrölt fahéj

Mindent előkészítettem, kimértem. A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Kivajaztam, kiliszteztem egy üveg piteformát. A szilvákat megmostam, feleztem és kimagoztam, majd a feleket is feleztem.

Ledaráltam a mogyorót. A lisztet és a sütőport egy nagyobb keverőtálba szitáltam, hozzákevertem a finomra darált mogyorót, a fahéjat és a csipet sót. Elektromos kézi habverővel habosra kevertem tojássárgákat a 10 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal. Hozzáöntöttem az olajat és a tejet, ezekkel is alaposan elkevertem.

A habverőket elmostam. Egy másik kisebb keverőtálban a tojásfehérjét egy csipet sóval először lágyabb, lazább habbá vertem, majd hozzáadtam a 4 dkg cukrot és az egészet kemény, fényes habbá vertem.

A sütőporos, darált mogyorós lisztet 3 részletben a cukros, olajos, tejes tojássárgájához kevertem. Végül hozzáforgattam a fehérjehabot, az első felét erőteljes mozdulatokkal, hogy fellazítsam a lisztes masszát. A maradék habot már óvatosan, lassú, nagy mozdulatokkal kevertem bele, hogy ne törjem össze.

A masszát az előkészített formába simítottam, a szélénél a forma pereme felé húztam kissé a tésztát. A tetejét kiraktam a negyedelt szilvákkal, megszórtam a durvára tört mogyoróval, kevés nádcukorral és fahéjjal. A forró sütőbe tettem 30 – 35 perc alatt aranybarnára sütöttem. 20 perc környékén tűpróbával ellenőriztem. A piskótát pár percig a kikapcsolt, de még forró sütőben hagytam.

Házi szeder – bodzabogyó lekvárral és felvert tejszínhabbal ettük.

Facebook: Rizsázzunk!

szilvas_mogyoros_piskota (2)

szilvas_mogyoros_piskota (3)

Szilvás - körtés pite szilvapálinkás gyümölcsraguval

Semmit sem készítettem elő. Sikerült olyan káoszban megfőznöm a szombati ebédet, amilyet már régen nem produkáltam. Így lett kb. 1 óra helyett közel 2 és fél óra, az elejétől a végééig, plusz a mosogatás. Hálás vagyok, hogy ma nem főzünk, van annyi ilyen olyan maradék, hogy ne okozzak káoszt magamnak. Szóval, ma nem lesz vasárnapi rántott hús és krumplipüré. De tejfölös uborkasaláta igen.

Nem voltak túl érettek a szilvák, meg a körte sem, viszont ebbe a sütibe éppen ezért voltak tökéletesek. Mire az egész megsült, még mindig maradt tartásuk, de kellemesen meg is puhultak.

A tészta alapreceptje Fűszeres Eszteré, nyáron sokszor sütöttem, ilyen meg olyan gyümölcsökkel, darált magokkal. A 10 körmömről lekaptak minden alkalommal, akik ették, annyira ízlett nekik. Tényleg zseniális.

Előkészítés: kb. 15 perc

Sütési idő: 30 – 40 perc (tűpróbáig)

szilvas_kortes_pite_merge9

Hozzávalók (kb. 25 cm-es formához):

10 dkg puha vaj

13 dkg finomítatlan nádcukor

2 egész tojás

2 dl tejföl

7 dkg rétesliszt

6 dkg sima liszt

6 g sütőpor (fél csomag)

1 késhegynyi szódabikarbóna

1 csipet só

1 púpozott tk. őrölt gyömbér

6 db szilva

1 nagy körte fele

1 zöld citrom leve és reszelt héja

1 vanília rúd magjai

a pálinkás gyümölcsraguhoz:

4 db szilva

fél körte

1 ek. vaj

2 – 3 ek. finomítatlan nádcukor

fél citrom leve

egy nagy löttyintésnyi szilvapálinka

A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A formát kivajaztam és kiliszteztem,

A gyümölcsöket megmostam, kimagoztam és felvágtam. A szilvákat negyedekre, a körtét vastagabb szeletekre. A két féle lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával együtt egy tálba szitáltam. Adtam hozzá egy csipet sót.

A puha vajat habosra kevertem a cukorral, a zöld citrom héjával és a vanília magokkal. Egyenként hozzáadtam a tojásokat és azokkal is elkeverem. Belekevertem a tejfölt és addig kevertem, amíg már kellően habos volt. Beleöntöttem a zöld citrom levét is. Hozzákevertem a lisztes keveréket és gyorsan összeforgattam.

A tésztát a kivajazott, kilisztezett formába simítottam és kiraktam a negyedelt szilvákkal és körtével. A gyümölcsök tetejét megszórtam még egy kevés nádcukorral. 30 – 35 perc alatt aranybarnára sütöttem. sütöm. 25 perc környékén tűpróbával ellenőriztem. A tű nem tisztán jött ki a tésztából, tovább sütöttem.

Amíg a süti sült, elkészítettem a gyümölcsragut. 1 ek. vajat összeolvasztottam a nádcukorral. Amikor az egész világos karamell színű lett, hozzáadtam a cikkekre vágott gyümölcsöket és a citromlevet, végül a szilvapálinkát, és addig főztem, amíg a gyümölcsök megpuhultak, de még nem főttek péppé. Addigra a pálinka alkoholtartalma is elpárolgott.

Amikor a pite megsült, kivettem a sütőből és hagytam kihűlni. Kiszedtem a formából és a szilvapálinkás gyümölcsraguval tálaltam.

Facebook: Rizsázzunk!

szilvas_kortes_pite_merge8

szilvas_kortes_pite (7)

Gyümölcsös tejberizses rétes

Genetikailag kódolt defekt lehet, hogy sokszor túlvásárolom magam. Mintha másnap megállna a világ. Persze, hogy több réteslapot vettem a kelleténél. A 2/3-át felhasználtam a sütőtökös réteshez, de valamit kezdeni kellett a maradékkal is. És jött a szikra, amikor a férj közölte, hogy ő bizony gyümölcsös tejberizst akar enni, és bizony meg is csinálja. A kezébe nyomtam a réteslapokat, hogy akkor ebbe jól csavarja bele azt a tejberizst. Ilyen lett. És így csinálta – Gizike üzemmód: férj dolgozik, megnyertem a poszt begépelését. A fotó viszont az én bűnöm, legalább. 🙂

1gyumolcsos tejberizses retes (1024x683)

 

Hozzávalók (2 darab kb. fél méteres rúdhoz):

réteslap (7 db maradt)
1 bögre rizs 1 léből átmosva
2 bögre víz
1 bögre tej
fél citrom reszelt héja
1 tk. őrölt fahéj
1 ek. nádcukor
1 cs. vaníliás cukor
2 hideg tojásfehérje (ennyi maradt meg az előző napi szilvás sütihez készítette vanília sodóból)
2.5 dkg vaj
1 körte, 2-3 szilva, 15-20 szem szőlő, 1 alma
olaj a rétes kenéséhez

A rizst 1x átmosta, majd dupla mennyiségű vízben (2 bögrényi) lassú tűzön feltette főni. Fedetlenül, mert lusta volt fedőt keresni. Amikor a rizs magába szívta a vizet, fokozatosan hozzáöntötte a hideg tejet, hozzáadta a nádcukrot és a vaníliás cukrot, majd ezzel is hagyta addig főni, amíg a tej felszívódott, a rizs megpuhult. Ekkor beleszórta az őrölt fahéjat, a citrom reszelt héját, a vajat, jól összekeverte, és hagyta kihűlni. Közben megmosta, megpucolta, kimagozta, kockára vágta a gyümölcsöket.

A sütőt előmelegítette 200-220 fokra, egy tepsit kibélelt sütőpapírral. A kihűlt tejberizshez forgatta a gyümölcsöket, majd a kemény habbá vert tojásfehérjéket, óvatos, nagy mozdulatokkal. Bőkezűen megkente a réteslapokat olajjal, egymásra rétegezte őket, majd a hozzá közelebbi felére halmozta a tejberizst. Szorosan feltekerte a rétest, ügyelve arra, hogy lehetőleg ne szakadjon a tészta. Ezt még egyszer megismételte, így két rúd rétes lett. A tetejüket is megkente olajjal és a forró sütőben 20-30 perc alatt aranybarnára, ropogósra sütötte.

Még melegen kevés porcukorral szórta meg.

Október Feszt - almás szilvás túrós szelet

Szintén Nők Lapja Konyha október. Egyszerű, mint az 1×1. Szabadon variálható, én is ezt tettem, kicsit személyre szabtam az eredeti receptet.

1alma szilvas turos (683x1024)

 

Hozzávalók:

35 dkg liszt
1 csomag sütőpor
15 dkg túró
19 dkg nádcukor
10 g vaníliás cukor
1 ek őrölt fahéj
1 citrom héja + a leve
1.5 dl olaj
csipet só
3 db alma
10-12 db szilva félbevágva, magozva

a vanília sodóhoz:

0.5 dl tej
2 tojássárgája
1 vanília rúd vagy 10 g vaníliás cukor
5 dkg nádcukor (vaníliás cukor esetén csak 4 dkg cukor)
1 ek. liszt
1 ek vaj

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Egy tepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral.

Egy nagy tálba mértem a száraz alapanyagokat. Jól elkevertem, majd a nedves hozzávalókat is beletettem (kivéve az almát) és egynemű masszává kevertem. Ezután a 3 almát meghámoztam, kb. 1×1 centis darabokra kockáztam és a tésztához kevertem. A nyers tésztát egyenletesen eloszlattam a tepsiben. A kimagozott szilvákat először félbevágtam, aztán a feleket is feleztem, így negyedeket kaptam. Kiraktam vele a tészta tetejét. Megszórtam fahéjjal és kevés nádcukorral. Az előmelegített sütőben kb. 35-45 perc alatt megsütöttem. 30 perc elteltével tűpróbával ellenőriztem.

Amíg a süti sült, elkészítettem a vanília sodót.

A tojássárgákat simára kevertem 1 dl tejjel, a cukorral és a liszttel. A maradék tejet felforraltam és hozzáadtam a lisztes, cukros tojássárgáját. Folyamatosan keverve felfőztem, de nagyon figyeltem rá, hogy ne forrjon, különben a tojássárgája csomós rántottává változott volna. Amikor kész lett, lehúztam a tűzről és belekevertem a vajat. Ettől szép fényes lett. Onnan lehet tudni, hogy a krém készen van és megfelelő sűrűségű, hogy bevonja a kanalat, ha pedig egy csíkot húzunk rajta, a mártás nem folyik össze rajta.

Meggyes lepény

Az van, hogy egy általam ismeretlen billentyű kombinációval (nem nehéz, több van ilyen, mint ismert :-P) az eredeti, még tavalyi meggyes lepényes bejegyzést megsemmisítettem. És bár a fénykép megvan a sütiről, ma megsütöttem, hogy hiteles legyek. 🙂
Az apukámat elkapta a gépszíj, több kilónyi meggyet vett, kimagozta és kisebb adagokban lefagyasztotta. Ez mondjuk nekem szerencse, tele van a fagyasztónk meggyel.
A tészta az almás lepény tésztája, csak ma feleztem a mennyiségeket.
meggyes szilvas lepeny
Hozzávalók:
a tésztához:
20 dkg fehér liszt
12,5 dkg zsír
6 dkg kristálycukor
1 tojás sárgája
fél csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor (vagy ennek megfelelő mennyiségű házi vaníliás cukor; 1 csomag 10 gr)
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
1 evőkanál tejföl
csipet só
a töltelékhez:
30 dkg magozott meggy (fagyasztottat használtam)
6 db kisebb szilva
2 tk. fahéj
2 ek. nádcukor
1 tk. vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
1 mk. őrölt szegfűszeg10 dkg darált dió
kevés zsemlemorzsa
1 tojássárgája a kenéshez
liszt + mogyorónyi zsír a tepsi kikenéséhez

A meggyet reggel kivettem a fagyasztóból kiolvadni. A szilvákat megmostam, kimagoztam, félbe vágtam, majd a feleket is feleztem. A meggy levét lecsepegtettem (jó kis meggylé lett belőle a gyereklánynak), hozzáraktam a szilvákat, az egészet megszórtam a 2 ek. cukorral, az 1 tk. vaníliás cukorral, az őrölt szegfűszeggel. Ráreszeltem a citrom héját és meglocsoltam fél citrom levével. Az egészet jól összekevertem. Hagytam állni.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. Ez gázsütőn általában a 4-es vagy 5-ös fokozat. Kizsíroztam és kiliszteztem egy nagyobb tepsit (most egy 20×30-as volt).
A lisztet a margarinnal (vagy zsírral) elmorzsoltam, majd a többi hozzávalóval együtt lágyabb tésztává gyúrtam. Érdemes először csak 1 evőkanál tejföllel lazítani, és ha még igényli a tészta, hozzá lehet adni a második kanállal is. Ha a nyújtáskor túl puhának, ragadósnak találjuk, gyors mozdulatokkal át kell gyúrni 1-2 szórásnyi liszttel.
A tésztát a hűtőbe tettem pihenni úgy negyed órára. Ezután a tésztát két részre osztottam. A nagyobb gombócot nyújtottam alulra, a kisebbet pedig a tetejére. Szerintem úgy finom, ha a felső tészta vékonyabb. Lisztezett felületen kb. 4-5 mm vékonyra nyújtottam a nagyobbik gombócot. A kilisztezett tepsibe fektettem, megszórtam kevés zsemlemorzsával, hogy gyümölcs leve ne áztassa el a tésztát. Ezután egyenletesen ráterítettem a darált diót, aztán a gyümölcsöket. A másik tésztagombócot is kinyújtottam, 3-4 mm vékonyra. A gyümölcsre fektettem és megszurkáltam, hogy a sütés közben ne púposodjon fel a tészta. A tetejét megkentem felvert tojássárgával és betettem a sütőbe 35 – 40 percre. Halvány aranybarnára sütöttem.

Remoskában sült káposztás kacsa után ettük.

 

Tisztelettel jelentem: szilvával is működik ez a süti.

Fele mennyiségekkel dolgoztam, most csak hármónknak sütöttem.

Szilvás leveles

Gyors süti szaladós vasárnapokra, mert néha a vasárnapok is tudnak szorosabbak lenni. Vagy horror hétköznapok estéjére, amikor minden mindegy. Még mindig úszunk a szilvában, szilvát eszünk szilvával. Rozi már finnyázik, “neeeem anya, nem kérek szilvát megint!” A fagyasztót amúgy is üríteni akartam, kivettem az utolsó csomag leveles tésztát.
Benéztem a kamrába, hűtőbe, hogy mi van még itthon, ami passzolhat a képbe. Ez lett a vége. Egy próbát mindenképpen megért az ügy. Jól rögtönöztem no, minden szerénység nélkül. Szerintem. 😛
Szilvás leveles
Hozzávalók:
500 gr leveles tészta
5 db nagyobb szilva
5-6 ek. sűrű szilvalekvár + 1-2 ek. víz a kenhetőség miatt
2 csapott ek. nádcukor (a fehér kristálycukor is tökéletesen megfelel)
2 tk. őrölt fehéj
1-2 ek. olvasztott vaj (1 ek-nyi hideg vajból olvasztottam)
1 ek. szeletelt mandula
1 tojás a kenéshez
liszt a tészta nyújtásához
A leveles tésztát reggel kivettem a fagyasztóból és hagytam felengedni.Megmostam a szilvákat, hagytam megszáradni mindet.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra (alsó felső üzemmódban). Egy tepsire szilikonos sütőpapírt terítettem. Kettévágtam és kimagoztam a szilvákat. A szilvalekvárt elkevertem a vízzel. A vajat megolvasztottam. 
Lisztezett deszkán nagyjából 1 centinyire kinyújtottam a tésztát. Bőkezűen megkentem a szilvalekvárral, de a széleitől 1 centit szabadon hagytam, majd felhajtogattam, hogy a lekvár és a gyümölcs leve ne csorogjon ki. Kevés fahéjjal megszórtam a lekvárt, majd a kettévágott szilvákat a tészta tetejére ültettem, vágott felükkel felfelé. Egyenletesen megszórtam 1 evőkanálnyi cukorral, majd 1 tk-nyi fahéjjal is. Az egészet megszórtam szeletelt mandulával úgy, hogy a lekváros részre és a szilvák tetejére is jutott. Rácsorgattam 2 ek-nyi olvasztott vajat, majd a maradék cukrot is rászórtam. Még egy kevés fahéj jött a tetejére. A tészta felhajtott széleit alaposan megkentem a felvert tojással és betoltam a tepsit a sütőbe, a közepénél eggyel lejjebbi fokozatra.
25 perc alatt ropogósra, aranybarnára sütöttem. 
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!