Rizsázzunk!

Semlegesítő tavaszi rizottó

Miután vasárnap körömpörköltet ettem, amibe szerencsére csülök, vagyis némi hús is jutott, és nem csak a bőr, így nem kellett csak a szaftot innom, két napja ellensúlyozom a nagyágyút. Tegnap sült céklás raguval, ma meg ezzel a lágy rizottóval.

Valaha régen egymást érték a fajsúlyos sültek, oldalasok, csülkök, pörköltek, meg sem éreztem. Így 40 felé már 2x is meggondolom, mikor eszem ilyeneket. Fegyelmezetten táplálkozom, az van, és ettől jól érzem magam. Persze ettől még időnként becsúszik valami nehezebb is.

Előkészítés: 10 perc

Főzési idő: 30 perc

kokusztejesrizotto_tofuval_javitott

 

Hozzávalók (1-2 főre):

a rizottóhoz:

kb. 10 dkg kerekszemű rizs

3 ek. olívaolaj vagy 1 ek. kókuszolaj vagy 1 ek. vaj/

kb. fél liter víz vagy zöldségalaplé

1 ek. almaecet + 1 merőkanál víz elkeverve (kb. 1 dl)

1 ek. szárított natúr zöldségmix

1 vékony szelet friss gyömbér

só, bors

5-6 ek. zsíros kókusztej

a zöldséges raguhoz:

4 kicsi zsenge újrépa

3-4 kicsi zsenge paszternák

8-10 szál zsenge zöld spárga

2 szál újhagyma

1 szelet friss gyömbér finomra aprítva

1-2 ek. citromlé

só, bors

1 késhegynyi őrölt kurkuma

3-4 dl forró víz

grillezett tofu (elhagyható)

pirított szezámmag

Megmostam és hagytam lecsepegni, száradni a rizst. Egy nagyobb lábast felhevítettem, kókuszolajat tettem bele, és amikor az is forró volt, beleszórtam a rizst. Üvegesre pirítottam, sóztam, borsoztam, felöntöttem az almaecet-víz keverékkel. Hagytam elpárologni, majd hozzáadtam egy merőkanál vizet. Megszórtam a szárított zöldségkeverékkel és beledobtam egy vékony szelet friss gyömbért. Elkevertem.

Megpucoltam és felkarikáztam a zöldségeket (kb 1 centis darabokra). Az újhagymát vékonyra szeleteltem, finomra aprítottam a friss gyömbért. Egy serpenyőt hevíteni kezdtem, amikor felforrósodott, beletettem a kókuszolajat, rádobtam az újhagymát és a friss gyömbért. Közepes lángon megdinszteltem.  A megpárolt gyömbéres hagymához adtam az 1 centis karikákra vágott sárgarépát. Sóztam, borsoztam és felöntöttem 2 dl forró vízzel. Lefedtem.

Közben újabb merőkanálnyi vizet adtam a rizshez és alaposan elkevertem.

A sárgarépa után a paszternákot is a serpenyőbe tettem, elkevertem és újabb 1 dl forró vizet öntöttem hozzá. Megszórtam egy késhegynyi kurkumával, rácsurgattam 1 ek. citromlevet. Fedő alatt közepes lángon tovább pároltam.

Megint felöntöttem a rizst egy merőkanál vízzel. Jól megkevertem.

A végén a zöld spárga is a serpenyőbe került, kicsit sóztam és borsoztam az egészet, hozzáöntöttem még 1 dl forró vizet és még 1 ek. citromlevet. Alaposan elkevertem és fedő alatt még pár percig pároltam. A spárgának már nem kellett sok idő.

Újabb merőkanálnyi vizet adtam a rizottóhoz, és rendszeresen átkeverve hagytam, hogy a rizs beszívja azt. Ekkorra a rizs fogkeményre főtt. Meglocsoltam a kókusztejjel és kevergetés mellett kivártam, amíg azt is beszívja a rizs.

Száraz serpenyőben illatosra pirítottam kevés fekete szezámmagot, amivel tálaláskor megszórtam a zöldséges rizottót. Adhatunk mellé grillezett füstölt tofut.

Facebook: Rizsázzunk!

kokusztejes_rizotto_zoldsegekkel_javitott

 

Kapros citromos cukkinifőzelék zöld spárgával

Egészen korán kimentem ma a piacra. Még viszonylag kevesen voltak, bár a banyatankos gurulós bevásárólótáskás nénik már így is több irányból legyalulták a cipőmet. Jó sokszor. Mintha minimum az életük múlna azon, hogy egy emberrel előbb, nevezetesen mondjuk előttem kerüljenek sorra. A legszebb az volt az egészben, hogy amikor észrevettek maguk mögött, még ők voltak felháborodva, amiért TOLAKSZOM, mert ők nem érnek rá. Lehet, hogy veszek én is egy ilyen járgányt, így nem leszek olyan feltűnő, hogy én vagyok a fiatalabb, ami ebben a közegben akár erős hátrány is lehet…

Az epret meg ott felejtettem Editnél. Edit ugyan kiabált utánam, de hiába… Már majdnem a buszmegállónál voltam, amikor eszembe jutott, hogy vajon a borsóval, vagy a csicsókával töröm épp össze. Persze egyik alatt sem találtam, amikor beugrott, hogy ott hagytam az uborkák tetején. Editnél. Visszamentem érte, az életemet kockáztatva a már egyre szaporodó és gyorsuló banyatankok között, de szerencsére az eper ott volt.

Na de, az eper meglett, és még egy csomó más is. A cukkinihez pedig adtam egy kis zöld spárgát. Nagyon kellemes főzelék lett belőle.

Előkészítés: 10 perc

Elkészítés: kb. 15 perc

kapros_cukkinifozelek_zold spargaval

 

Hozzávalók (1 főre):

1 közepes cukkini

8 szál zsenge zöld spárga

1 kis fej salotta vagy sonkahagyma

1 ducibb gerezd fokhagyma

1 ek. olívaolaj

1 tk. vaj

2 – 3 dl zöldségalaplé vagy víz

1 jókora csokor kapor finomra aprítva

1 szűk ek. citromlé (vagy több, ha savanyúbbat akarunk)

kb. 0,5 dl tejszín

só, bors

chili pehely

kevés friss kapor a tálaláshoz

feltét:

tükörtojás és pirított spárgafejek

A cukkinit és a spárgát megmostam. A cukkinit nem pucoltam meg, 1,5 – 2 centis kockákra vágtam. A spárgák végét és fejét letörtem, a fejeket félretettem. 1,5 – 2 centis darabokra törtem a spárgaszálakat.  Megpucoltam és finomra aprítottam a hagymát és a fokhagymát.

Egy közepes lábast forrósítani kezdtem. Olívaolajat öntöttem bele, hozzáadtam a vajat is. A lángot közepesre mérsékeltem. Amikor a vaj felolvadt, a lábasba tettem a hagymát, sóztam és 4 – 5 perc alatt megdinszteltem. Rádobtam a feldarabolt zöldségeket, megszórtam a finomra aprított fokhagymával és pár percig kicsit erősebb lángon pirítottam. Ezután felöntöttem bő 2 dl alaplével, sóztam még egy csipet sóval, borsoztam és fedő alatt kb. 5 percig főztem. Csak annyira, hogy még kicsit roppanjanak a zöldségek.

A zöldségek 1/3-át kevés lével együtt kivettem, botmixerrel pépesítettem és adtam hozzá 1 púpozott tk. zabpehelylisztet, mert túl hígnak találtam. Az egészet visszaöntöttem a lábasba, felöntöttem a tejszínnel, a citromlével és jól elkevertem. Hagytam egyet összemelegedni.

Forró serpenyőben kevés olívaolajon 2 – 3 perc alatt megpirítottam a spárgafejeket, amik még roppanósak maradtak. Kisütöttem egy tükörtojást is. Tálaláskor a főzeléket megszórtam még egy kevés friss kaporral és chili pehellyel.

Facebook: Rizsázzunk!

kapros_cukkinifozelek_zold spargaval2

Pirított parázskrumpli sült fokhagymás joghurttal

Két dologból szoktam tudni, hogy tényleg tavasz van. Az egyik, hogy üzembiztosan tüsszögni kezdek. A másik meg az új krumpli. A tüsszögéstől most morcos lettem, azt gondoltam, a mindenféle téli belső munkák hatására eltűnik az allergia is. Hogy milyen ügyes vagyok, meg hatékony. Hát egy frászt, nem ment sehova. Vagy csak én vagyok türelmetlen, szokás szerint, és nem bírom méltósággal kivárni, hogy az egész megérkezzen és beépüljön. Mondjuk ettől még ügyes vagyok, és hatékony is. Viszont marad a további szorgos munka…

Ami pedig a parázskrumplit illeti. Szóval, nem vagyok nagy krumpli barát. Nem azért, mert közerkölcsbe ütköző sült krumplit enni, mert egészségtelennek kiáltották ki, vagy mert a keményítőtartalma így, meg úgy. Néha eszem olyat is. És jó krumplipürét is, sok vajjal. De igazából nem szeretem annyira a krumplit. Az ilyenkor tavasszal megjelenő újkrumpli viszont valami egészen más. Zsíron sütve, kicsit lepirítva, sok, vagy még egy kicsit annál is több petrezselyemzölddel maga a tökély.

(A család kevésbé megengedő, “hús nélkül nincs élet” vonalának csirkecombokat is sütöttem, tepsiben. Tettem melléjük egy egész fej fokhagymát félbevágva, a krémesre sült fokhagymagerezdeket pedig a görög joghurtba kevertem.)

Előkészítés: nincs 10 perc

Sütési idő: kb. 15 perc

citromos_petrezselymes_parazskrumpli (10)

 

Hozzávalók:

1 – 1,5 kg apró parázskrumpli
2 púpozott ek. kacsazsír
frissen tekert bors
jó nagy csipet só (ha kell, több is lehet)
1 NAGY csokor friss petrezselyemzöld
egy kisebb citrom felének a leve

1 fej héjában sült fokhagyma

2 – 3 dl görög joghurt (vagy lecsöpögtetett natúr joghurt)

1 ek. citromlé + a citrom reszelt héja (ha kezeletlen)

só, bors

repceolaj (a semleges íze miatt)

A parázskrumplikat bő vízben alaposan megmostam és átdörzsöltem egy tiszta konyhai szivacs dörzsis felével. Konyharuhára borítottam és szárazra töröltem a krumplikat.

Egy nagy, magas falú serpenyőt (aminek fedője is van) jól felhevítettem. Amikor kellően forró volt, beletettem a 2 ek. kacsazsírt és hagytam elolvadni, felhevülni. Nagyjából 1 perc alatt a zsír is forró lett, rádobtam a krumplikat, gyorsan sóztam, borsoztam és azonnal lefedtem. 2 – 3 percig ezen a magas hőmérsékleten pirítottam, időnként megráztam a serpenyőt. Kissé mérsékeltem a lángot és 10 – 15 perc alatt megsütöttem. Időnként alaposan átrázogattam a serpenyőt, de a fedőt nem vettem le.

Közben megmostam és felaprítottam a petrezselyemzöldet. Kikevertem a joghurtot az olajjal, a sóval, borssal, a citromlével és az összepasszírozott sült fokhagymával.

10 perc elteltével ellenőriztem a krumplit, egy nagyobb darabot kivettem és megkóstoltam. Kellett még pár perc, hogy puha legyen mind. Meglocsoltam a citromlével és még egy csipet sót tettem rá. A végén, az utolsó 1 percben erősítettem a lángon a serpenyő alatt és rápirítottam még egyet a krumplikra. Elzártam a lángot a serpenyő alatt és a krumplira szórtam a friss, illatos petrezselyemzöldet.

Extra citromgerezddel és petrezselyemzölddel tálaltam. Mellé/rá/hozzá sült fokhagymás joghurtot adtam.

Facebook: Rizsázzunk!

citromos_petrezselymes_parazskrumpli (9)

citromos_petrezselymes_parazskrumpli

Tavaszi tészta

Ma nevelés nélküli munkanap van az oviban. Egy évben 5 ilyen lehet. Ez valami olyasmit jelent, hogy az óvónők ilyenkor továbbképzéseken ülnek, a gyerekek meg otthon. A fene tudja, mi a célja ennek, gondolom, mindenféle okosságokkal turbózzák az óvónőket, akik egyébként ezek nélkül is tök jó arcok és kreatívabbak, mint a legtöbb ember úgy általában. Legalább is Rozi óvónői mindenképpen. Engem különösebben nem zaklat fel a dolog, még szeptemberben, az ovi kezdésekor tudomásul vettem, hogy van ilyen. Ma kíváncsiságból meggugliztam, mi is ez pontosan. Kiderült, hogy gyermekellenes intézkedés, amit el kell törölni a föld felszínéről is. “Álláspontunk szerint a „nevelés nélküli munkanapok” óvodai előírása szülő- és gyermekellenes intézkedés, amely munkajogilag sem értelmezhető, ezért el kell törölni!” (Magyarországi Szülők Országos Egyesülete). Idézet vége. De ennél harcosabbat is találtam: “Az óvodák többhetes nyári zárva tartása – az óvodai közszolgáltatás elvonása a szülőktől – effektíve normatíva csalásnak minősíthető.” Nem értem maradéktalanul a tiltakozás, én úgy tudom, valamilyen óvodai felügyelet mindig van, ha más nem összevont csoport egy másik közeli és KERÜLETI oviban. Vagy lehet, hogy csak én vagyok ennyire megengedő és elnéző… Hogy ne csak folyton a tiltakozás meg a panaszkodás legyen…

Morgás helyett mi inkább elmentünk ma Rozival a piacra, pukkadásig ettük magunkat fokhagymás lángossal, idén először! És úgy mászkáltunk a piaccsarnokban, mint akiket megdelejeztek. Nagyon tavasz illat volt. Felrobbantak a standok. Megtömtük a csini kis fonott kosarainkat, Rozi megint tele ette magát az innen-onnan kapott friss zöldségekkel, esett egy hatalmasat a csarnok előtti téren, de olyat, hogy ettől most egy pillanatra én is megijedtem, nem csak a mellette álló nyugdíjas néni. Olyan jófajtát, nagyot, csattanósat. A gyerek egyben van persze, de a bal könyökén nincsen bőr, csak egy fél tenyérnyi plezúr. Tiszta anyja volt ma, esett kelt. A nagyanyja, vagyis az én anyukám, tikkelő tekintettel emlegeti, hogy nem volt teljesen felhőtlen a nyugalma, amikor gyerek voltam. Nem volt maradéktalanul meggyőződve arról, hogy épkézláb felnövök, visszavonhatatlan és megmásíthatatlan sérülés nélkül. A húgom születése után tudott valamennyire kipihenni engem, amíg az oviban borzoltam a kedélyeket.

Igen, megint tészta, de ha egyszer a tészta jó, és gyors, és különben is, ma nevelés nélküli munkanap van, hadd egye azt a gyerek, amit kér. Ennek a tésztának az alapja ez a recept, pluszban friss zsenge spenóttal, meg hónapos retekkel és egy kis pirított pekándióval.

És ha jól megnézitek a képeket, tészta is van ott, csak kicsit keresni kell. 😉

Előkészítés: 15 perc

Összeállítás: 5 perc

tavaszi_teszta

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

kb. 25 dkg durum spagetti (kb. fél zacskónyi)

bő fél csészényi olívaolaj

8 nagyobb gerezd fokhagyma

1 tk. aprított friss piros chili (vagy szárított)

3 marék zsenge bébi spenót

frissen őrölt bors

1 marék pekándió megpirítva

2 – 3 szem zsenge hónapos retek

fél citrom leve és reszelt héja (ha a citrom kezeletlen)

Egy nagy fazékban sós vizet forraltam a tésztának. Amikor a víz felforrt, beletettem a tésztát és 8 – 10 perc alatt fog keményre főztem és leszűrtem.

Amíg a víz felforrt, megpucoltam és felszeleteltem a fokhagymát. Felaprítottam a chilit, a bébi spenótot megmostam és salátacentrifugában megszárítottam. Száraz forró serpenyőben pár perc alatt illatosra pirítottam a pekándiót.

Egy serpenyőt közepes lángon felhevítettem, beleöntöttem az olívaolajat, hagytam felforrósodni. Beletettem a fokhagymát, és pár perc alatt világos aranybarnára pároltam, sütöttem. Hozzáadtam a chilit, sóztam és borsoztam. Az olívaolajos, fokhagymás alaphoz adtam a leszűrt spagettit, meglocsoltam a citromlével, rászórtam a reszelt citromhéjat és alaposan összekevertem. Egy kóstolás után még kicsit sóztam és borsoztam. Elzártam a tüzet a serpenyő alatt. Hozzáadtam a friss bébi spenótot, é skb. 1 perc alatt hagyta, kicsit megrogyni a spenótot. Elzártam a serpenyő alatt a tüzet. Az egészet jól összeforgattam.

Tálaláskor a tésztához adtam a cikkekre vágott retket és a nagy darabokra tört pekándiót. Összeforgattam. Érett, kemény cheddart is adhatunk hozzá, de tökéletesen működik nélküle is.

Facebook: Rizsázzunk!

tavaszi_teszta (3)

tavaszi_teszta (2)

Nagyon zöld tavaszi saláta

A 63. VKF! zajlik éppen, aminek ezúttal Zöld Múzsa a háziasszonya. A téma pedig nem is lehetne más, mint egy nagy tál friss, színes saláta. Szabályok nélkül, szabadon.

Engem pedig elkapott a pánik, mert annyi zöldség szakadt ránk így május elejére, hogy képtelen voltam eldönteni, milyen salátával vegyek részt a játékban. A piacok felrobbannak a zöldektől. Na persze, a határozottságom messze földön híres. Vagy hírhedt. De ez már egy másik történet. 🙂

Szóval, hosszas agonizálás után egy nagyon zöld salátát csináltam, zöld spárgával, zöldborsóval, bébi spenóttal, friss kaporral és zöldcitrommal.

nagyon_zold_tavaszi_salata

Hozzávalók (2 főre):

1 nagy marék bébi spenót
6 – 8 vékony szál zöld spárga
2 marék zsenge friss zöldborsó (kb. fél csésze)
2 – 3 db kisebb hónapos retek
1 marék pörkölt pisztácia, durvára vágva
4 – 5 db fűszeres olajban eltett aszalt paradicsom

az öntethez:

1 kis gerezd fokhagyma
1 ek. bodzás fehérborecet
1 ek. zöldcitromlé3 – 4 ek. olívaolaj
1 tk. méz (vagy több, ízlés szerint)
1 kis csokor friss kapor, finomra aprítva
1 nagy csipet só
1 csipet frissen tekert bors

fejenként 1 buggyantott tojás

Először elkészítettem az öntetet. A hozzávalókat egy kis befőttes üvegbe tettem, rácsavartam a kupakot és alaposan összeráztam. Félretettem.

A spárgát megmostam, majd kb. 1,5 centis darabokra vágtam. Három szál spárgát félretettem, amit később kevés olívaolajon egyben meggrilleztem. A forró olívaolajon oldalanként 3 percig pirítottam a közepesnél kicsit erősebb lángon. Kifejtettem a zöldborsót, azt is leöblítettem. Egy kisebb fazékban vizet forraltam, sóztam 1 ek. sóval, majd a lobogó vízben kb. 1 perc alatt blansíroztam a spárgát és a borsót. Jéghideg vízbe tettem és hagytam kihűlni. Kiszedtem a vízből és hagytam megszáradni.

Amíg a spárga és a borsó kicsit megszáradtak, megfőztem a buggyantott tojást. Egy kis lábasban vizet forraltam. Amikor a víz felforrt, alacsonyra vettem alatta a lángot. A víz éppen csak gyöngyözött. A tojást felütöttem egy kis pohárba, majd nagyon óvatosan a gyöngyöző vízbe csúsztattam. Pontosan 3 percig főztem, majd egy kiszedő lapáttal tányérra tettem.

Vékonyan felszeleteltem a retket, csíkokra vágtam az aszalt paradicsomot. A pisztáciát durvára aprítottam.

Összeállítottam a salátát. A bébi spenótot, a spárgát, a zöldborsót, a retket, a pisztáciát és az aszalt paradicsomot egy nagy tálba tettem. A tetejére tettem a buggyantott tojást és a grillezett spárga végeit is. Meglocsoltam az öntettel és megettem. 🙂

A facebook-on is ott vagyok, itt ni. 🙂

nagyon_zold_tavaszi_salata (2)

Ötlet: innen

Nagyon tavaszi saláta

Megérkeztek Zöld Múzsától az ehető tányérok. Én meg azonnal tekerni kezdtem, hogy miket tehetnék beléjük, mert annyira vonzóak és őszinték, hogy csak járt és járt az agyam.

Egy tányér a gyereklány kíváncsiságának áldozata lett, megtalálta, megkóstolta, megette (“Anya, ez nagyon jó!”).  🙂 De mivel ebből a verzióból (spenótos, szezámos, fehér tönkölylisztes) 2 db érkezett, a túlélőt használtam ma. Azt pakoltam bele, amit tegnap ösztönösen vettem meg a piacon. 🙂

Elkészítés: szűk 10 perc

nagyon_tavaszi_salata

 

Hozzávalók (1 főre):

1 marék friss spenót
2 -4  db hónapos retek
1 világos zöld héjú, kicsi cukkini
1 szál újhagyma
negyed szál rebarbara (kb. 8 – 10 centinyi)
csipet só és frissen tekert bors
1 mk. citromlé
2 tk. olívaolaj1 kicsi ág friss kakukkfű
csipet só, frissen tekert tarka bors

A spenótot, a retket és cukkinit megmostam. A spenótot saláta centrifugában megszárítottam, majd felcsíkoztam. A rebarbarát csak mosni kellett, annyira zsenge volt. A retket, a cukkinit, a rebarbarát és az újhagymát vékonyan felkarikáztam, keverőtálba tettem, majd hozzáadtam a spenótot is. Enyhén sóztam, borsoztam, majd meglocsoltam az olívaolajjal és a citromlével is. Rászórtam a friss kakukkfüvet. Kézzel alaposan összeforgattam, az ehető tányérba halmoztam, lefotóztam, majd Rozival jól megettük.

Ennyi. Harsány, tavaszi, friss S.A.L.Á.T.A.! 🙂

Ez meg itten a facebook életem. 🙂

nagyon_tavaszi_salata (1)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!