Rizsázzunk!

Meleg feketelencse-saláta pirított kakukkfüves gombával

Néhány nappal Karácsony előtt, egyik nap ovi után, bevásárolni mentünk Rozival. Semmi extra, kb. a tej-kenyér-herz szalámi kör, csak a sarki közértig jutottunk. Viszonylag gyorsan végeztünk, alig 10 – 12 dologról kellett csak lebeszélnem a csajszit. Már a pénztárnál álltunk, Rozi a szalagra pakolta a cuccokat a kosárból, közben be nem állt a szája, mindent el kellett mesélnie a pénztárosnak. Ő meg csak húzogatta lefele a tételeket, mint egy gép. Nekem meg egyszer csak valami gyanús lett, nem volt meg a mozdulat, hogy a kosárba teszek egy kicsi kerek üveget. Mert nem is én tettem oda, hanem Rozi. Egy kis üveg fekete kaviárt. “- Ez hogy került ide? – Én tettem oda anya, vegyük meg. – És tudod, mi ez leányom? – Nem, de szépek a kis fekete golyók. – Ez kaviár. – Az jó, én nagyon szeretem a kaviárt.” És nézett rám. Így…

kandúr

Ez pedig itt egy meleg feketelencse-saláta, mert nem kell mindig kaviár.

Elkészítés az előkészítéssel együtt: kb. 35 perc

meleg_lencsesalata_kakukkfuves_piritott_gombaval (3)

 

Hozzávalók (1 – 2 főre):

a lencséhez:

kb. 10 dkg fekete lencse (francia típusú)

3 db babérlevél

1 nagy ág friss kakukkfű

1 gerezd fokhagyma

negyed szál póréhagyma

só, frissen őrölt bors

kb. 5 dl víz vagy zöldségalaplé

a kakukkfüves gombához:

5 nagyobb fej barna csiperke

fél szál póréhagyma

3 ek. olívaolaj

só, frissen őrölt fekete bors

1 nagy ág friss kakukkfű vagy 1 csapott tk. szárított

a vinaigrette-hez:

3 ek. olívaolaj

2 csapott ek. dijon-i mustár

1 ek. borecet

csipet só, frissen őrölt fekete bors

1 nagyobb csipet cukor (elhagyható)

A lencsét leöblítettem, majd a fűszerekkel együtt kb. fél liter vízben feltettem főni. Alacsony lángon, gyöngyöző vízben főztem, kb. 25 percig, vagy addig, amíg már puha, mégis kissé roppanós és nem esik szét.

Közben elkészítettem a pirított gombát. Egy nagyobb serpenyőt felhevítettem, az olajat felforrósítottam. A felszeletelt póréhagymát kevés sóval 4 – 5 perc alatt megdinszteltem. Ezután rádobtam a gombát és sütni kezdtem. Enyhén sSóztam, borsoztam. Amikor bő levet eresztett, megszórtam a kakukkfűvel. Addig sütöttem, amíg a leve elfőtt és a gomba aranybarnára sült. Sűrűn megkevertem.

Összeállíttam a vinaigrette-t. Egy kisebb üvegbe tettem a hozzávalókat, rázártam a fedelét és alaposan összeráztam.

A megfőtt, meleg lencsét leszűrtem a kakukkfüves gombára öntöttem és alaposan összekevertem. Még melegen meglocsoltam az öntettel, hogy a lencse magába szívja az ízt. A vinaigrette-el is jól összeforgattam, hogy minden lencseszemet bevonjon.

Főtt tojással tálaltam. Mellesleg egy kis pirított kókusz csipsszel is isteni, csak az lemaradt a képről.

Facebook: Rizsázzunk!

meleg_lencsesalata_kakukkfuves_piritott_gombaval (2)

meleg_lencsesalata_kakukkfuves_piritott_gombaval (1)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!