Szerdán megkérdezte tőlem egy anyuka a játszótéren, hogy minden rendben van-e. Hehe, nem csoda. Percek óta ültem az egyik hintában és mantráztam, hogy karalábé, karalábé, karalábé. Nem tudhatta, amit a “BFF” anyukák igen, már rám se hederítettek. De az értem “aggódó” anyukának fingja lövése nem volt róla, hogy csak fejben főztem. Lehet, hogy azon agyalt, ki tudja-e valahogyan menekíteni a kiskorút egy családi pokolból. És még nem találkozott a férjjel. 😉
Másnap elmentünk Rozival a piacra, egészségesen bereggeliztünk lángosból, és jól bevásároltunk. Ma pedig real time-ban elkészült a karalábéfőzelék joghurttal és citrommal. Mert t-a-v-a-s-z-o-d-i-k!
Gluténmentes.
Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: az alaplének kb. 30 perc; a főzeléknek kb. 15 perc.
Hozzávalók (2 – 3 főre)
az alapléhez:
a 3 db megmosott karalábé héja + a nagyobb levelei (én a végeit sem dobtam ki, azokat is az alapléhez adtam)
1 kisebb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk. koriandermag
1 tk. egész fekete bors
1 sárgarépa héja (tízóraira nyers zöldségeket ettünk, meghagytam a héját)
1 tk. só (elhagyható)
3 babérlevél
1 ek. petrezselyemzöld
kb. 2 liter víz
a főzelékhez:
3 db nagyobb, de zsenge karalábé
1 kis fej vöröshagyma
3 – 4 dl alaplé
4 – 5 kisebb levél medvehagyma felaprítva (elhagyható, vagy helyettesíthető snidlinggel)
3 – 4 kisebb karalábélevél felaprítva
1 – 1,5 dl joghurt (kaukázusi kefirrel is tuti)
0,5 dl tejszín
1 ek. citromlé
1 csapott ek. kukoricaliszt
só, frissen tekert bors
2 ek. olívaolaj
Először elkészítettem az alaplevet. A karalábé leveleit és héját, a sárgarépa héját, a megpucolt, kettévágott vöröshagymát, a kicsit összeroppantott fokhagymagerezdeket egy fazékba tettem, megszórtam a fűszerekkel és a sóval, majd felöntöttem kb. 2 – 2,5 liter vízzel. Az egészet fedő alatt felforraltam, majd nagyon halkan addig főztem, amíg megpuhult minden. Leszűrtem, félretettem. Szándékosan többet főztem, hogy maradjon máskorra is. A fagyasztóban vígan elvan jó ideig.
A karalábét kb. 1,5 x 1,5 centisre felkockáztam. Felaprítottam a vöröshagymát is. Egy magasabb falú serpenyőt hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, majd a közepesnél kicsivel erősebbre mérsékeltem a lángot és rádobtam a vöröshagymát is. Egy nagyobb csipet sóval megszórtam és pár perc alatt üvegesre pároltam. Ekkor rátettem a felkockázott karalábét és néhány percig kicsit pirítottam. Felöntöttem az alaplével és lefedve megfőztem, de nem teljesen, csak annyira, hogy kicsit még azért roppanjon, amikor ráharapok.
A joghurtot és a tejszínt a botmixer edényébe öntöttem, hozzáadtam bő 1 evőkanálnyit a karalábéból és simára turmixoltam. Belekevertem 1 csapott ek. kukoricalisztet is, ezzel is elkevertem, majd hozzáöntöttem a többi karalábéhoz. Ezen a ponton beletettem a felaprított karalábéleveleket is. Hagytam egyet rottyanni, majd egy kóstolás után még egy csipet sóval ízesítettem, végül belekevertem a citromlevet is. A végén az apróra vágott medvehagymát is hozzáforgattam, ami a forró főzelékben pillanatok alatt puha lett. Kellemes fokhagymás ízt adott az egésznek, de nem csapta agyon a zsenge karalábét. Alaposan elkevertem, majd tálaltam. Zsenge karalábé, savanykás, krémes állag, enyhe fokhagymás beütéssel. Isteni lett.
A facebook-on is megtalálsz, ha ide kattintasz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: