Körtés – diós kefires kevert süti

Ezt ettem Éci facebook oldalán láttam egy süti fotóját, aminek a receptje Nyamm oldaláról ered, ami pedig Őrülten jótól. Én meg csavartam rajta még egyet, csak, hogy legyen mit kibogozni. 😉

Körtével, dióval és frissen reszelt szerecsendióval sütöttem meg, egy kis citromhéjjal és citromlével. Tuti recept! Habkönnyű tészta, nem fullad meg tőle az ember, még akkor sem, ha tömi magába.

Előkészítés: kb. 15 perc (ha nem lusta az ember mindent szépen kikészíteni)

Sütési idő: kb. 45 perc (vagy tűpróbáig)

 

Hozzávalók (30×25 centis tepsihez):

450 g kefir

4 tojás

35 dkg vilmoskörte (hámozott, kimagozott mennyiség)

9 dkg liszt

1 tk. sütőpor

9 dkg búzadara (aka gríz)

9 dkg cukor

2 csomag vaníliás cukor

1 púpozott mk. szerecsendió

0,5 dl étolaj

csipet só

1 citrom reszelt héja és leve

2 – 3 marék dió durvára aprítva

A tepsit kibéleltem sütőpapírral. A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A körtéket meghámoztam, majd kb. fél centis kockákra vágtam, meglocsoltam a citromlé felével és alaposan összeforgattam. A diót késsel durvára vágtam.

A 4 tojást egyenként egy nagy keverőtálba ütöttem, majd a cukorral, a vaníliás cukorral és a citromhéjjal habosra kevertem. Ezután hozzáadtam a kefirt, az olajat, a lisztet, a csipet sót, a sütőport,  a szerecsendiót és a búzadarát, és egyneműre, csomómentesre kevertem egy kézi habverővel. Én a citromlé másik felét is hozzákevertem, így a massza is kissé savanykás lett. Híg, folyós állagú tésztát kaptam.

Az egészet a sütőpapíros tepsibe öntöttem, a tetejére tettem egyenletesen a körtét, majd megszórtam a dióval. Egy kanál nyelével bele is kevertem a tésztába. A tepsit az előmelegített sütőbe tettem és 40 – 45 percig sütöttem. 35 perc után tűpróbával ellenőriztem, még ráragadt a tészta, ezért hagytam még bő 5 percig sülni.

Komolyan, nagyon finom lett és még másnap is tökéletes volt az állaga. A körtét le is reszelhetitek, ha valaki jobban szereti a kevésbé darabos állagot.

A facebook-on is ott vagyok, méghozzá itt. 🙂

Címkék: , , , , , , ,
Tovább a blogra »