Praktikusan és csinosan: zöld citromos – kókuszos keksz

Nagy pofával bevállaltam, hogy én állom a tortát és 2 féle kekszeket is a barátaink 3 éves kislányának a szülinapi zsúrjára, hiszen ebben penge vagyok, mit nekem 3 fajta süti/keksz. Aznap ennek megfelelően alakult a délelőtt, meg a konyha állapota is. És én is… Mire minden megsült, a pizsama is lekerült rólam, valamikor délután 1 óra körül… De így is csinos és vonzó voltam, hiszen a romantikus virágos kötényemet kötöttem a pizsire. A hajmosást (ennyi sütés után muszáj volt) elintéztem, amíg az embertelenül finom csokitorta sült. Csak mert praktikus nő vagyok. És mert más választásom nem volt. 😉

Mivel az időt még (!!!) nem tudom meghajlítani, indulás előtt csak egy hányaveti fényképezésre jutott idő, automata fókusszal, kapkodós “dizájnnal”. Rozi viszont készségesen pakolt a cuccait az asztalára, hogy még ezt is, meg ezt is. A piros kockás kupak meg adott volt, mivel egyébként is Rozi kis asztalán kallódott.

Az egyik keksz tehát ez a kókuszos-zöld citromos keksz volt. Jó savanyú. A másik a jól bevált tönkölykeksz, most aszalt meggyel és fahéjjal, belekevert szezámmaggal.

A cuki pöttyös papírzsacsi az eztettem: a bolt-ból van.

 

Hozzávalók (kb. 20 db):

3,5 dl tönkölybúza fehér liszt (20 dkg)

1 csapott teáskanál szódabikarbóna

½ teáskanál sütőpor

½ teáskanál só

1 bögre olvasztott kókuszolaj

1 bögre finomítatlan nádcukor (kicsit megőröltem a fűszerőrlőben)

1 vanília rúd kikapart magjai

1 zöld citrom lereszelt héja, de csak ha kaptok KEZELETLEN héjút!

fél zöld citrom leve

½ bögre kókuszreszelék

½ bögre nádcukor porítva a kekszek forgatásához – finomítatlan nádcukrot kicsit átdaráltam a fűszerőrlőben

A sütőt alsó – felső üzemmódban előmelegítettem 180 fokra. A sütő 2 tepsijét kibéleltem sütőpapírral. A kókuszreszeléket forró száraz serpenyőben pár perc alatt világos aranybarnára pirítottam. Félretettem.

Egy közepes keverőtálba szitáltam a tönkölylisztet, hozzáadtam a sót, a sütőport és a szódabikarbónát. Elkevertem a már megpirított kókuszreszelékkel és félretettem.

Megolvasztottam a kókuszolajat. Ne legyen forró. A cukorral együtt kikevertem, amíg fehér és habos lett. Hozzáadtam zöld citrom héját és levét, valamint a vanília magokat. Elkevertem. Ezt a zöld citromos, kókuszolajos keveréket több részletben a lisztes keverékhez adtam és homogén masszát kevertem belőle. Kisebb diónyi golyókat formáztam, beleforgattam a kissé porított nádcukorba és a sütőpapírral tettem őket, egymástól 4 – 5 centire.

10 perc alatt megsütöttem őket, amíg világos aranybarna lett a szélük. A sütőből kivéve hagytam kihűlni a kekszeket.

Facebook: Rizsázzunk!

Eredeti recept: KókuszVilág

Címkék: , , , , , , , , , ,
Tovább a blogra »