Nyaraltunk.
Rozi megismerkedett a tengerrel. Meg a sós kavicsokkal is, mert mindegyiket, ami a keze ügyébe került, meg kellett nyalnia. Liter számra vedelte volna a tenger vizét. Imádta. Még az sem rázta meg különösebben, hogy egyszer beleesett és teljesen elmerült. Prüszkölt párat, aztán igyekezett minden cseppnyi lecsorgó vizet benyelni.
Kapott ördöghalat. Boldog volt tőle. Ennyire. 🙂
Ez volt egyébként az első igazi fehér abroszos, éttermi kalandja. Mindenki neki mosolygott, mert természetesen formában volt és csak mondta a magáét. Miközben a szülei és a tesói teljes strand menetfelszerelésben ültek az asztalnál, még nedves úszógatyában. A pincérek egy szót nem szóltak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy elegáns étterembe becsörtet egy halom ember, akik még meg sem száradtak a strandolásból. 🙂
Visszamegyünk. A tengerhez is, és abba az étterembe is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: