Bő lére eresztetés érkezik, hogy a SEO-nak is megfeleljek néha. 😉
Valamelyik nap belefutottam egy cikkbe, és a hozzátartozó kommentáradatba, amiben a szerző hosszasan és fenyegetően ecsetelte a bármilyen cukor gonoszságát és mélységesen mélyről ítélkezett a cukrot használók felett. Nem maradt ki semmi, a fehér kristálycukortól egészen a mostanában olyan nagyon felkapott kókuszvirágcukorig, mind megkapta a magáét. A cukor BÁRMILYEN FORMÁBAN (!) az ellenségünk és ha fogyasztjuk, mi magunk válunk a saját testünk ellenségévé. Bezzeg a nyírfacukor, meg az eritrit, nem beszélve az agave – és rizsszirupról, azok mennyivel jobbak és egészségesebbek. Itt már kissé összezavarodtam és némi ellentmondást véltem felfedezni. És hol marad a következetesség? Ha mindenféle és fajta cukor méreg, akkor hogy a pitlibe lehet egészséges(ebb) mondjuk a nyírfacukor? Csak azért, mert kevesebb kalória van benne és állítólag segíti az emésztést? Ja, igen, ezt tapasztaltuk, amikor néhány éve nyírfacukorral főztem be a bodzaszörpöt és szaladt tőle az egész család, az ország különböző pontjain… 😉 A nyírfacukor is valamilyen feldolgozás után kerül az asztalunkra, leginkább a kukorica(csutka) feldolgozásából, bár állítólag nagyon kíméletes (?) eljárással válik belőle “cukor”. Persze, tudom, a cukorbetegeknek alternatíva (a családban van cukorbeteg) hiszen a lebontásához nem kell inzulin, meg a fogzománcot sem károsítja, de ettől még valamilyen eljárással lesz cukor a kukoricacsutkából.
Nem vagyok cukorpárti, sőt. Odafigyelek arra, hogy ne használjunk túl sokat belőle, főleg Rozinál. De nem gondolom, hogy bárkit ítélőszék elé kell citálni, ha ő nem annyira. Mindenki csak önmagért felel, senkinek nem mondhatjuk meg, hogyan éljen, mit egyen. Én évek óta finomítatlan nádcukrot használok a fehér kristálycukor helyett, ami pontosan 1 fokkal jobb csak és nem többel, de kevés fogy belőle és legalább 1 fokkal jobb. Szóval van a kamrapolcunkon cukor. Sokféle. Ahogyan kókuszcukor, agave -és rizsszirup is volt már, mert szeretek új, másfajta alapanyagokat is kipróbálni. A kókuszcukor ízét kifejezetten szeretem, erőteljesen karamell ízű. Még Thaiföldön kóstoltam sok évvel ezelőtt, hoztam is belőle, annyira ízlett. De itthon csak nagyon ritkán veszek, mert heroin árban van.
Nem vagyok szakértő, sem dietetikus, sem kutatóorvos. A saját megérzéseim után megyek. A finomított, félkész -és kész ételeket én is kerülöm. És persze odafigyelek az alapanyagok minőségére, összetételére is, amennyire a lehetőségeim csak engedik. Időnként még jobban is. Általában piacon, zöldségesnél vásárolunk, de néha előfordul, hogy valamelyik hiperben. Szerintem együnk, igyunk ésszel és figyeljünk a szervezetünkre, hogy mit kíván. Meg lehet és meg is kell támogatni, a lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobb alapanyagokkal, de a világméretű őrülettel, ami a különböző ilyen, meg olyan – általában – szélsőséges diétákkal felrobbant, nem tudok mit kezdeni. Az egyik a húst és a magokat isteníti, a másik egyenesen tiltja azokat. Egy harmadik csak a nyers ételekre esküszik, a 67. típusú diéta meg kizár mindent. Valamit mindig ki kell kiáltani aktuális ellenségnek. Évekkel ezelőtt a tojássárgája – koleszterin hisztéria tombolt, aztán volt a só, ami mára odáig fajult, hogy a só igenis egészséges, de csak a Himalájából, meg a mélytengeri, meg a Holt-tengeri. Na meg a parajdi fekete só, ami ha nincs otthon a konyhaasztalon, akkor gasztro bunkó vagyok. Az ember teste egy rendkívül összetett szerkezet, éppen ezért érdemes megsegíteni komplex étrenddel. Ez nyilván mindenkinek mást jelent, de az biztos, hogy nincs univerzális, egy, ami mindenek felett áll, ami mindenható. Mindenki egyen úgy, ahogyan a legjobbnak gondolja, egymást pedig hagyjuk szépen békén és ne ítélkezzünk. A húsevő ne fikázza a nem húsevőt. A vega ne ősbunkózza le azt, aki szereti a húst. A paleos meg ne akarja megtéríteni azt, aki imádja a kenyér minden változatát, a paleolit kori ember táplálkozására hivatkozva. Szerencsére – vagy épp pechünkre – rengeteg irányzat létezik ma már, így még aki valamilyen alapanyagra érzékeny, az is összeállíthatnak magának egy étrendet, amitől jobban érzi magát. Igaz, nem egyszerű és sokszor költségesebb is, amennyire a környezetemben élő allergiásoknál látom, tapasztalom. A pollenallergiámmal egészen egyszerű az élet…
No de, hogy a lényeg is előkerüljön végre: én főzök továbbra is a saját fejem után, amibe bizony néha – néha belefér egy kristálycukros, fehér búzalisztes lekváros bukta is.
Most nem ez következik, de ebben is van cukor, finomítatlan és nádcukor, de van. Almás-szilvás töltelékkel is isteni.
update: gondolkozzunk el majd egyszer az ún. rejtett cukrokról is. Nagyon érdemes. Home Bisztro Edina tökéletesen megfogta a lényeget, amikor erről írt a facebook oldalamon. Sokkal inkább kellene azokkal foglalkozni, tele van velük a nagyon egészségesnek nevezett bolti müzli, müzliszelet, a gyümölcs joghurt, a rizstej, a mandulatej, meg még egy jó csomó minden.
Előkészítés: 10 – 15 perc
Sütési idő: kb. 30 perc
Hozzávalók (közepes méretű formához):
3 ek. nádcukor
1 tk. sütőpor
A sütőt előmelegítettem 170 fokra légkeverésen. Előkészítettem egy kerámia edényt.
A málnát és a barackokat megmostam. A barackokat kimagoztam és félbe vágtam. A kerámia edény aljába tettem a gyümölcsöket, meglocsoltam a citromlével, megszórtam a nádcukorral és a fahéjjal.
A lisztet tálba szitáltam, beleszórtam a sütőport, a cukrot, a fahéjat, a csipet sót, majd a feldarabolt hideg kókuszolajjal gyorsan összemorzsoltam.
Egy másik tálba öntöttem a hideg tejszínt és 1 egész tojást, majd elkevertem. Ezt hozzáöntöttem a lisztes keverékhez a fél citrom levével és alaposan összekevertem. Ragacsos masszát kell kapni. Egy evőkanál segítségével gombócokat raktam a gyümölcs tetejére úgy, hogy nagyjából befedte azt. Maradjon kissé szellős, sütés közben úgyis összenőnek. A tetejét megszórtam egy marék nádcukorral és megszórtam egy nagy marék szeletelt mandulával. Bő 30 perc alatt szép aranybarnára sütöttem.
Szerintetek