Rizsázzunk!

Májusi zöldségtál

Évente nagyjából 3,7x használom az Ügyfélkapumat, így évente pontosan 3,7x vakarom a fejemet, amikor a bejelentkezési oldalon vagyok. Vagy a jelszó nem jut eszembe, ami a kisebbik dilemma, mert kérhetek újat emailben. Kicsit már el is kopott az Elfelejtett jelszó “gomb”. Vagy ami inkább jellemző, hogy a bejelentkezési nevemet sem tudom. És ez fájdalmas, mert ezt csak személyesen lehet elintézni.

Kaptam egy értesítőt, hogy  az apeh elkészítette az adóbevallásom tervezetét, és kíváncsi emberként érdekelt, milyen az, amikor az adóhatóság segít nekem, állampolgárnak. Igen ám, de jelszó és bejelentkezési név hiányában ezt soha nem tudom meg. Szóval a rendszer kivágott az ajtón, én meg mászhattam be a kormányablakon, hogy kikérjem a felhasználó nevet. Amikor megérkeztem, az első gondolatom az volt, hogy már megyek is. Csurig tele volt a váró. Aztán vettem egy levegőt és odamentem a sorszámos automatához. Ott állt Károly, a sorszámok őrzője, aki 8 óra 45 perc 21 mp-kor megnyomta nekem a megfelelő gombot, és kíméletlenül tájékoztatott, hogy minimum másfél órás várakozási idővel számoljak. Itt újra megfordult a fejemben az, hogy akkor én mégis csak megyek. Inkább. Adóbevallás ide vagy oda, én ezt nem várom meg. A reggeli kávémat sem ittam meg, tikkelés lesz a vége.

Végül 22,8 perc alatt végeztem, amit szerintem csak annak köszönhetek, hogy nagyon gyorsan végezni akartam, na meg az egyetemes jóakarat  iránti mély elköteleződésemnek és a szorgos mormolásnak. Azért ennyi idő alatt is láthattam a mártix működését, és csodáit… Jobb rajta kívül lenni, mint benne.

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: kb. 15 perc

 

Hozzávalók (nekem):

2 vékony szál újhagyma

1 nagy marék nagyon apró parázskrumpli (mogyorónyik)

6-8 szál vékony zöld spárga

3-4 db bébi cukkini (5-6 centisek)

1 (esetleg 2) púpozott ek. mascarpone

1 ek. magos mustár

3-4 db kisebb ecetes uborka + 1 kis löttyintésnyi a levéből

só, bors

1 tk. citromlé

1 nagy csokor friss kapor

olívaolaj

A parázskrumplikat, a zöld sprágákat és a bébi cukkiniket megmostam, hagytam száradni őket. Megmostam, megszárítottam és finomra aprítottam a kaprot.

A mascarponét kikevertem a mustárral, sóval borssal, 1 tk. kaporral és az apróra kockázott ecetes uborkával.

Egy serpenyőt hevíteni kezdtem. Felkarikáztam az újhagymát, nagyobb darabokra vágtam a cukkinit, a spárga végeket lepattintottam, majd kb. 1 – 1,5 centis darabokra törtem. A fejüket félretettem. Olívaolajat öntöttem a serpenyőbe. Az újhagymát a forró serpenyőbe tettem, sóztam és 1 percig közepes lángon pároltam. Hozzáadtam a megmosott és megszárított nagyon apró parázskrumplikat, sóztam és fedő alatt főzni/sütni kezdtem. Időnként megrázogattam a serpenyőt. Nagyjából 8-10 perc után ez az apró krumpli fogkeményre puhult, így hozzáadtam a cukkinit és a spárgát is. Megszórtam egy jó nagy csipet aprított kaporral. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam a citromlével. További 4-5 percig sütöttem az egészet, fedő alatt. Amikor elzártam a tüzet, megszórtam a maradék kaporral. A mustáros mascarponéval tálaltam és ettem.

Nekem most nem hiányzott hozzá semmi, de főzhetünk hozzá mondjuk kölest. Vagy rizst. Vagy ehetjük buggyantott tojással is.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

Kapros-tormás sonkakrém

A maradékmentes – fenntartható háztartás címre megyek.

Elkészítés: 15 perc + hűtés felhasználásig

 

Hozzávalók:

15 dkg natúr krémsajt
1 ek. tejföl
1 nagy csokor friss kapor
1 kis csokor friss petrezselyem
1 nagy vastag szelet füstölt, főtt sonka
1-2 szál újhagyma a zöldjével együtt
néhány darab firss retek vékonyan felszeletelve
csipet só, frissen őrölt fekete bors
1 főtt kemény tojás
1 ek. tejföl
1 csapott ek. mustár
kb. 5 centis darab friss torma
1 ek. ecetes torma

A krémsajtot keverőtálba tettem. A megmosott kaprot és petrezselyemzöldet finomra aprítottam. Az újhagymát vékonyan felkarikáztam.

A sonkát vékony szálakra tépkedtem, de akár apró kockákra is vághatjuk. A tojásfehérjét apró kockákra vágtam, a sárgáját villával a krémsajthoz kevertem. Minden hozzávalót a krémsajthoz adtam, alaposan elkevertem. Kóstolás után ízesíthetjük még tormával, sóval, borssal, mustárral, ízlés szerint.

Hűtőbe tettem.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

Tormakrémleves

Gyalázatosan szeszélyesnek éreztem a húsvéti időjárást. Minden évben így vagyok vele, mert szeszélyes, de ezt most visszavonom. Dupla zoknit vettem fel, sapkát, és téli kabátot. Rozira meg ráadtam a sígatyáját és a csizmáját is.

Húsvétkor végül nem csináltam meg ezt a levest, mert a.) harmatos halovány zsenge volt a torma, semennyire nem csípett; b.) Anyukám főzött csirkehúslevest, amit semmi sem köröz le; c.) volt mit tenni, nem hiányzott a tormakrémleves…

Előkészítés: 15 perc
Főzési idő: 15-20 perc

 

Hozzávalók (kb. 4 kis csészényi):

1,5 liter zöldségleves (vagy 1,3 liter leves + 2 dl sonkalé)
1 nagy krumpli
2 kisebb fehérrépa
3 szál újhagyma
6-7 centis friss torma lereszelve
2-3 ek. ecetes torma + kevés citromlé
1 dl tejszín vagy ugyanennyi sűrű kókusztej
só, fehér bors
1 jó nagy csokor kapor (tényleg nagy legyen, keveset félretettem a tálaláshoz)

A meghámozott krumplit és fehérrépát kisebb darabokra vágtam, az újhagymát felkarikáztam.

Egy kisebb fazekat felforrósítottam, olívaolajat öntöttem bele, majd 5 perc alatt kissé átpirítottam rajta a zöldségeket és a hagymát. Felöntöttem a zöldséglevessel. A finomra vágott kapor felét hozzáadtam. Puhára főztem a zöldségeket. Belereszeltem a friss tormát és botmixerrel összeturmixoltam. Hozzáadtam az ecetes tormát és egy kevés citromlevet.

Kótolás után még sóztam, borsoztam. Hozzáöntöttem a sűrű, kérmes kókusztejet és beleszórtam a maradék kaprot is.

Tálalhatjuk krutonnal, pirított sonkakockákkal, vagy füstölt sajttallérokkal.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

Fahéjas diós-kakaós keksz aszalt meggyel

Amikor az ember öntelten magabiztos, az élet mindig gondoskodik róla, hogy az ego kapjon egyet péklapáttal, amitől az ember a taknyán csúszik tudja, hol a helye. A hála és az alázat eléggé fontos… A március karcos volt, rendesen meggyötört, meggyűrt, megrágott és kiköpött. Nagy meló volt önerőből állva maradnom, a saját talpamon. De az április már jóval simább és lágyabb.

Ez a keksz volt a Nyuszi ül a fűben… receptfüzetem záróakkordja. A Húsvét előtti egy hónapban 4x sütöttem meg, mindig máshogyan. Szaftos, ragacsos, belül puha kakaós keksz. Nagyon finom.

Előkészítés: kb. 5-10 perc

Sütési idő: 12-25 perc

 

Hozzávalók (25-30 darabhoz):

30 dkg darált dió

3 dkg holland kakaópor

2 jó nagy marék aszalt meggy kicsit felaprítva

2 tojás

1 kisebb kezeletlen citrom reszelt héja (elhagyható, de jót tesz)

5 dkg finomítatlan nádcukor

1 csomag vaníliás cukor

1 tk. őrölt fahéj

csipet só

A sütőt előmelegítettem 160 fokra (légkeverésen).

Minden hozzávalót egy keverőtálba tettem és egy fakanállal jól összekevertem. Ragacsos tésztát kell kapnunk. Nedves kézzel kisebb diónyi golyókat formáztam, amiket a sütőpapírral bélelt tepsire tettem. Nedves kézzel kissé ellapítottam őket, kb. fél centi vastagra. 12-15 perc alatt készre sütöttem.

Hagytam kihűlni, mielőtt dobozba tettem.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

Nyuszi ül a fűben...

Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!

Összeraktam egy Rizsázzunk! receptfüzetet, az elsőt, stílusosan húsvétit. 😉 Ha IDE kattintotok, elérhetitek, megnézhetitek és letölthetitek.

 

 

Fahéjas müzlikeverék

Készítsetek házi müzlikeveréket. Mondjuk így. A következő napokban (talán) írok még ide valami sztorit is, de most inkább Agymenőket nézek. Ezt a napot elvitte magával a széllel ide pöffeszkedő fejfájás, úgyhogy megyek bambulni.

Előkészítés: 5 perc

Sütési idő: kb. 25 perc

 

 

Hozzávalók (kb. 50 dkg-hoz):

20 dkg nagyszemű zabpehely

6-8 dkg mandula

6-8 dkg dió durvára aprítva

1 ek. tökmag (vagy napraforgómag)

1 marék darált dió (ez elhagyható, de jót tesz neki)

5-6 ek. méz

4 ek. olaj (pl. repceolaj, de olívaolajjal is nagyon finom)

néhány nagy csipet őrölt fahéj

csipet só

1 késhegynyi holland kakaópor

1 csipet őrölt kurkuma

aszalványok (most aranymazsola, ribizli, kandírozott narancshéj, kandírozott mangó)

1 kezeletlen kicsi citrom reszelt héja

70%-os étcsokoládé

A sütőt előmelegítettem 160 fokra légkeverésen. A mandulát és a diót durvára vágtam és a zabpehellyel, a csipet sóval, a fahéjjal, a holland kakaóval és a kurkumával egy nagyobb tepsibe tettem. Ráöntöttem a darált diót is. Hozzáadtam a reszelt citromhéjat.

A mézet és az olajat lassú tűzön összemelegítettem. Nem forraltam, csak melegítettem! A fűszeres zabpelyhes keverékhez öntöttem. Az egészet elkevertem. A sütőbe tettem a tepsit és kb. 25 perc alatt ropogósra sütöttem. 4-5 alkalommal átkevertem.

Amikor elkészült, kivettem a sütőből, kicsit hagytam hűlni, végül belekevertem az aszalt gyümölcsöket is és a felaprított étcsokit.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

Narancsos étcsokis cookie

Tavasszal végre délután is kiszabadulnak a kölkök az óvoda udvarára. Ettől akkora a mámor, hogy az óvónőkkel simán átbeszéljük az éves terveinket, mire a gyerek elengedi a játékot, meg a kis barátnőket. Az egyik legaljasabb, legszánalmasabb, de annál eredményesebb módja elcsalni a gyereket az oviból az, ha sütök neki és el is viszem magammal. Motiváló az is, amikor belengetem, hogy otthon valami finomság várja, de a legjobb, amikor az orra előtt húzom a nasi-dobozát. És bár pontosan tudja, mire megy ki a játék, imádom, hogy játszik velem. Vagy inkább nekem. De az is lehet, hogy értem…

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: 10-12 perc

 

Hozzávalók (25-30 db):

2 csésze tönkölybúza liszt (1/4 teljeskiőrlésű)

3/4 csésze finomítatlan nádcukor

fél csomag sütőpor

csipet só

1 tk. őrölt fahéj

fél csésze olaj (most finomítatlan repceolaj, de olívaolajjal is finom)

fél csésze víz

fél tábla étcsokolédé (tejmentes)

2 ek. kandírozott narancshéj felaprítva

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, légkeverésen. A gáztepsit kibéleltem sütőpapírral.

Az első öt hozzávalót (a száraz alapanyagokat) egy nagy keverőtálba tettem.

Az olajat egy kicsi keverőtálba öntöttem, hozzáadtam a vizet is. Elkevertem, majd a lisztes keverékhez adagoltam, amíg egy sűrű, homogén masszát kaptam. Hozzákevertem a felaprított étcsokoládét és a kandírozott narancshéjat.

Vizes kézzel nagyobb diónyi golyókat formáztam. A sütőpapírral bélelt tepsire tettem őket, 3-4 centire egymástól, és nedves kézzel kicsit lelapítottam a tetejüket. 10-11 percig sütöttem őket. Ekkor még lágy a tészta, de mire kihűl, kívül ropogós, belül mégis szaftos, puha marad.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

Ötlet: Kristóf konyhája

 

 

Úsztatott joghurtos amerikai (stílusú) palacsinta

Tele van a fejem gondolatokkal. Amikor ezt a palacsintát sütöttük Rozival, akkor is tele volt. Amíg a tésztát sütöttem, szuper felvezetőt írtam fejben, valami nagyon magvasat. Aztán persze nem írtam le azonnal, most meg már azt sem tudom, honnan jött az ötlet, hogy palacsintát süssünk. Amire viszont kristálytisztán emlékszem: március 15-én csináltuk őket, a díszítést – a tálaláskor – pedig Rozira bíztam, így tudományosan igazolhatott egy feltételezést, miszerint a mini palacsinták jól úsztathatók a csokiöntetben.

Előkészítés: kb. 12 perc

Sütés kb. 8 perc

 

Hozzávalók (10 – 12 db):

a tésztához:

7,6 dkg liszt (negyede kölesliszt volt)

fél tk. sütőpor

3 ek. görög joghurt

2 közepes tojás

fél vanília rúd magjai

csipet só

a tetejére:

4 ek. görög joghurt 1 tk. mézzel elkeverve

házi meggylekvár

szezámmag

kandírozott narancshéj

mák

és/vagy csokiöntet*

Kettéválasztottam a tojásokat.

A sárgáját a joghurttal, a sütőporral, a vaníliás cukorral keverőtálba tettem, beleszitáltam a sütőporral elkevert lisztet. Sűrű, csomómentes tésztát kevertem belőle.

A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem. Két részletben nagy, óvatos mozdulatokkal a lisztes keverékhez kevertem.

Egy tapadásmentes serpenyőt közepes lángon forrósítani kezdtem. A tésztát kis adagokban (1-2 evőkanálnyi) kisütöttem.  Mielőtt megfordítjuk a palacsintákat, szórjuk meg a még nyers oldalt például szezámmaggal, vagy kandírozott narancshéjjal, vagy mákkal, vagy amivel szeretnénk. Szezonba például friss málnával, vagy áfonyával.

Tálaláskor tegyünk a tetejére kevés mézzel elkevert görög joghurtot, házi lekvárt, csokiöntetet*.

*a csokiöntet:

1 dl zsíros tejszín, 2-3 ek. kakaópor, 1 púpozott tk. keményítő, fél vanília rúd magjai, cukor ízlés szerint, 2-3 nagy csipet őrölt zöld kardamom, csipet só

A tejszínt egy forralóban az üres vanília rúddal, a cukorral és a csipet sóval felmelegítettem. Egy keveset kivettem belőle, amivel csomómentesre kevertem az átszitált kakaóport és a keményítőt. Ezt a tejszínhez öntöttem, hozzáadtam a kardamomot. Elzártam a tüzet, alaposan elkevertem és hagytam besűrűsödni.

Facebook: Rizsázzunk!

Instagram: rizsazzunk_blog

 

 

Spenótos rizottó 6 perces tojással

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogyan érdemes el- és előkészíteni a rizst. A leghardkórabb verzió szerint egész éjszakára be kell áztatni. Ázsiában úgy főzik meg a rizst, hogy előtte sokszor + még 1x átmossák és sokáig áztatják, ami a nagy részét kioldja a rizsből azoknak az ásványianyagoknak, amik bár a természet részei, de az én kis testemnek már nem annyira jók. Az éjszakán át tartó áztatással viszont éppen annyi marad a rizsben ezekből az anyagokból, amennyi már kezelhető mennyiség az én – már említett – kis testemnek. A cikk olvasása óta valahányszor rizst ettem, eszembe jutott, hogy megint nem szakszerűen jártam el, mert nem áztattam be. Sőt, néha még át sem mostam, mert nagyon siettem. De most tudományosan készítettem a rizottót, mert hajlok rá, hogy higgyek a cikkben leírtaknak, hiszen csak nem téved egy ázsiányi ennyi ember, aki ennyi rizst eszik/év.

Tehát, a rizst átmostam, precízen, stréberként egészen addig, amíg a víz már nem volt opálos, hanem tiszta, átlátszó. Aztán be is áztattam, igaz, csak 30 percre. A végeredmény klasszisokkal jobb lett pontosan olyan lett, mint eddig bármikor, amikor a fenti szertartás nélkül főztem rizottót. De a tudattól, hogy most úgy csináltam, ahogyan a tudomány megkívánja, nyugodtabban ettem meg az ebédemet, mint eddig bármikor. Khm…

Már nagyon remegek a tavaszi ZÖLDségekért, ezért előszedtem az utolsó adag spenótot a fagyasztóból.

Előkészítés: 30 perc a rizs áztatásához + kb. 5 perc

Főzési idő: 15-20 perc

 

 

Hozzávalók (2 főre):

10 dkg kerekszemű rizs

kis darab bébi póréhagyma (kb. 5 cm)

2 ek. olívaolaj + 1 tk. vaj

1 dl száraz fehérbor

kb. 5 dl zöldségalaplé vagy víz

só, frissen tekert fekete bors

frissen reszelt szerecsendió

1 tk. citromlé

10 dkg fagyasztott spenót kiolvasztva, lecsepegtetve

1 ek. reszelt érlelt juhsajt (vagy parmezán)

1 db 6 perces lágy tojás

kevés friss petrezselyemzöld

A fagyasztott spenótot egy szűrőbe állítva hagytam felolvadni, így a felesleges folyadék kicsöpögött belőle. A rizst alaposan átmostam (8-9 öblítés), amíg a víz rajta áttetszővé nem vált. 30 percre vízbe áztattam, majd leöntöttem róla a vizet és hagytam lecsöpögni.

A megmosott bébi póréhagymát vékonyan felkarikáztam. Egy magasabb falú, vastag aljú közepes lábast hevíteni kezdtem a közepesnél lángon. Beleöntöttem az olívaolajat és rádobtam a vajat. Amikor a vaj felolvadt és kellően forró volt, 4-5 perc alatt megpároltam rajta a zsenge póréhagymát. Kicsit sóztam is.  A lábasba öntöttem a rizst. Borsoztam. 3 – 4 percig kevergettem, amíg az olajos vajas keverék minden rizsszemet alaposan bevont. Ezután felöntöttem a fehérborral és hagytam elsisteregni, amíg a rizs beszívta a bort. Adagolni kezdtem a zöldségalaplevet, mindig csak egy merőkanállal. Újabb adag alaplevelet csak akkor mertem rá, amikor az előzőt már beszívta a rizs. Folyamatosan kevergettem. Kicsit sóztam is. Amikor az utolsó merőkanálnyi alaplevet is beitta a rizs, és fogkeményre főtt, hozzáadtam a citromlevet. Ízesítettem szerecsendióval, sóval, borssal (ha szükséges) és belekevertem a lecsepegtetett spenótot. Hozzáadtam és jól elkevertem benne a vajat és a reszelt juhsajtot is. A juhsajt kellően sós volt, ehhez mérten visszafogottabban sóztam a rizst főzés közben.

A tojást alaposan megmostam, vizet forraltam, majd 6 perc alatt megfőztem, hogy a sárgája még folyós maradt. 1 percre hideg vízbe tettem. Megpucoltam.

A spenótos rizottót a félbevágott, sóval meghintett tojással és kevés friss petrezselyemzölddel tálaltam. Adhatunk hozzá még egy kevés reszelt juhsajtot.

Facebook: Rizsázzunk!

Pho bo funky style

Nagyon hosszú leves. Lassan, sokáig fő. Egyszerű, de lassú.

Rozi nővérének névnapja volt. Imádja a sushit. Logikus volt, hogy sushi tekerő készletet kapjon tőlünk, mert az annyira adja magát. Mi mást is kaphatna? De ezt nem tudta, csak azt, hogy várjuk egy sushizós vacsorára. Aztán a kezébe nyomtam a szettet, hogy már tekerhet is. És ha már Japán, akkor hozzunk be egy kis szárazföldi ázsiai vonalat is. Kitaláltam, hogy pho-t főzök. Meg vietnámi fánkot sütök. Ami tulajdonképpen ugyanúgy élesztős, kelt tésztás, mint a mi fánkunk, csak egy kicsit másképp sütik és ízesítik: szezámmaggal.

Na szóval, amikor a chilipasztát csináltam és megvakartam a szemem, kicsit megbántam, hogy agymenésem volt és ezt a menüt bírtam elképesztő magabiztossággal kiagyalni… Közben sütöttem 1,3 kiló grissinit is, megrendelésre, és mert hiányzott valami, csináltam hozzá házi paradicsomszószt, hogy legyen mibe tunkolni.. Nyitok egy sütifutárdát, komolyan. De az a röpke 6 órányi PHOzési idő minden percét megérte. Fantasztikus lett a leves.

A recept a  funky pho-é, egyenesen a FÁNKY FŐÖ könyvből.

Előkészítés: összesen kb. fél óra

Főzési idő: kb. 6 óra + 3-6 perc a rizstésztának

 

 

Hozzávalók (6-8 főre):

az alapléhez:

1 kg marhacsont (pl. borda)

1 kg marha húsos csont

50-60 dkg marhalábszár

1 nagy vöröshagyma

10 dkg friss gyömbér

2 db csillagánizs

1 rúd fahéj

4 szem szegfűszeg

5 szem egész fekete bors

6 ek. halszósz

1 ek. cukor

1 csapott ek. só

víz

a tálaláshoz:

1 csomag széles szárított rizstészta (szélesmetélt)

1 zöld citrom

1 nagy csokor durvára vágott friss koriander

3 szál zsenge újhagyma

savanyított sárgarépa*

friss piros chili vagy chilipaszta*

mungóbabcsíra

1. nap: az alaplé

Egy nagy fazékban vizet forraltam. A csontokat a hússal együtt a forrásban lévő vízbe tettem. 5 percig forraltam. Ezután mindet kiszedtem és langyos folyó víz alatt lemostam a húst és a csontokat. Közben szárazon felforrósítottam egy serpenyőt. Megpucoltam és félbevágtam  a vöröshagymát, megmostam és hosszában félbevágtam a gyömbért is. A vágott felületükkel a forró serpenyőbe tettem őket, feketésre pirítottam.

A fazekat elmosogattam. Beletettem a csontokat és a húst, felöntöttem annyi vízzel, amennyi 2-3 ujjnyira ellepte (kb. 5 liter). Felforraltam, majd a legkisebb fokozatra állítottam a tűzhelyet. Hozzáadtam a vöröshagymát és a gyömbér egyik felét. 6 órán át főztem, félig lefedve. Kevés A habját folyamatosan leszedtem. Közben néha megkóstoltam, nem tudtam megállni…

Száraz serpenyőben megpirítottam a fűszereket, amiket a gyömbér másik felével félretettem. Ezeket csak a főzési idő utolsó, hatodik órájában adtam a leveshez.

3,5 óra után az alapléhez adtam a sót, a cukrot és a halszószt. Pár percig még hagytam főni, majd kivettem a húst és hideg vízben félretettem a tálalásig. Az utolsó órában beletettem a megpirított fűszereket és a maradék gyömbért is.

6 óra elteltével az elkészült alapléből kivettem a csontokat és az egészet leszűrtem.

*A savanyított sárgarépa: 0,5 kg sárgarépa, 180 ml halszósz, 100 ml elecet (Tokaji aszúecetet használtam, de a 10%-os ételecet is tökéletes), 175 g cukor, 200 ml víz, 5 gerezd fokhagyma, néhány szelet friss gyömbér –> a megpucolt sárgarépát vékony csíkokra vágtam, alaposan megsóztam és egy szűrőbe tettem. 1 órára állni hagytam. Közeben a léhez a cukrot feloldottam a halszószban, ecetben, majd hozzáöntöttem a vizet. 1 óra elteltével a sárgarépát folyó víz alatt alaposan leöblítettem. Csatos üvegbe tettem, hozzáadtam a finomra aprított fokhagymát és a gyömbérszeleteket. Ráöntöttem az ecetes alapot. Másnapig a konyhapulton hagytam, szobahőmérsékleten.

**A chilipaszta: 50 g chilipehely, 1-2 kisebb gerezd fokhagyma, 1 nagyon kicsi vöröshagyma (kb. diónyi nagyságú), 1 thai citromfű, 100 g olaj, 1 ek. 10%-os ecet, 1 csapott ek. cukor –> minden hozzávalót a turmixba tettem és a legerősebb fokozaton krémesre turmixoltam. A hűtőben kb. 2 hétig eláll.

2. nap: a tálalás

Vizet forraltam a rizstésztának. Közben melegíteni kezdtem az alaplevet.

A forrásban lévő vízbe tettem a tésztát és 3-5 percig főztem. Leszűrtem. Egy nagyobb tálba (pl. müzlis tál) tettem a tésztából, erre ment a hús és a mungóbabcsíra. A kellően forró alapléből a tésztára és a húsra öntöttem, a tetejére szórtam a julienre vágott újhagymát és a durvára vágott friss koriandert. Facsartam rá zöld citrom levet és adtam hozzá chilipasztát.

Facebook: Rizsázzunk!

 

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!