Rizsázzunk!

Fügés gyömbéres brownie

Nemrég felhívott Edina, hogy látott egy bloggereknek szóló versenyt, nem neveztem-e. Mivel nemleges választ adtam, hamar letettük a telefont. 😉 De még azelőtt, hogy felhívott volna, az ismert közösségi oldalon küldött egy emlékeztetőt a Csokoládé -és Édesség Fesztiválról. Szombaton mentünk volna, arra a napra ígértek értelmezhetőbb időjárást. Nem mentünk, mert az időjárás mégsem volt értelmezhető(bb).  De lebeszéltünk egy gyors hétközbeni ebédet az OSHO-ba. A sütit (ezt itt) én vittem. Persze nem fértünk be, fél 1-kor mentünk, fél Budapest ott kajált. A Babuskában kötöttünk ki, igaz ott sem voltunk egyedül. De ettem egy levest. Végül. Legközelebb fél 12-kor találkozunk és az OSHO-ban eszünk. Akkor is! A sütit én viszem.

…a tanulság pedig az, hogy soha nem menj levesezni menő levesező helyre csúcsidőben, amikor mindenki levesezik, mert a levesezésből nem lesz semmi. Ott. Vagy főzz magadnak levest otthon.

A brownie receptet Katucikonyha oldalán találtam.

Háttér: fotohatterek.hu

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: kb. 20 perc

fuges_gyomberes_brownie_merge2

 

Hozzávalók (18-20 centis formához):

10  dkg étcsokoládé (70%-os)

10 dkg vaj

2 tojás

1 vanília rúd magjai

10 dkg finomítatlan nádcukor (a fele lehet lágy sötétbarna)

10 dkg liszt (most 8 dkg sima fehér liszt + 2 dkg köles liszt)

1 ek. cukrozatlan kakaópor

csipet só

1 tk. őrölt gyömbér

2 kupak barna rum

2 friss lila füge

kevés hecsedli lekvár (elhagyható)

1 kis maréknyi dió durvára vágva

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, alsó-felső üzemmódban. Egy kivehető aljú tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, az oldalát kivajaztam. Mindent kimértem.

A liszteket és a kakaót egy tálba szitáltam. Hozzáadtam a sót és az őrölt gyömbért. A darabokra tört étcsokoládét és a vajat vízgőz felett felolvasztottam. Amikor felolvadt, hozzáadtam a rumot.

A tojásokat egyesével felütöttem és tálba tettem. A cukorral és a vanília rúd magjaival együtt fehéredésig szép habosra kevertem. Belecsurgattam a vajas rumos csokit, amivel óvatosan, de alaposan összekevertem. Két részletben hozzáadtam az átszitált kakaós lisztet és ugyancsak óvatosan homogénre kevertem.

A tésztát a formába öntöttem, egyenletesen elterítettem. A fügéket negyedeltem, a tészta tetejét kiraktam velük, végül az egészet megszórtam a dióval. A fügék alá egy-egy kis kanálnyi hecsedli lekvárt tettem. A 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütöttem. Akkor van készen, amikor a tészta teteje már száraz, de a tészta maga még lágy.

Facebook: Rizsázzunk!

fuges_gyomberes_brownie8

fuges_gyomberes_brownie1

A sült camembert, ami nem látszik...

…mert csak szerintem látszik, a férjem szerint nem. Ami szerinte kár, mert a camembert jó. Szóval, lelkesen mutogattam neki a képeket tegnap este, mert egészen szépeket sikerült lőnöm a < sült camembert balzsamos sült fügével, dióval és pisztáciával > című bejegyzéshez. Ami történetesen éppen ez a bejegyzés, amit most olvastok. Na, tehát, repesve mutatom Zolinak a fényképeket, hogy ugye milyen szépek lettek? Mire ő: kár, hogy nem látszik, hogy ez egy camembert. Én ekkor becsuktam a gépemet, és levittem a kutyát sétálni. Az egyensúly pedig beállt, mert az univerzum mindig egyensúlyra törekszik. Legalább négyen állítottak meg kutyasétáltalás közben, hogy milyen aranyos és jófej kis kutyának látszik Prézli. A látszat. Mindig csak a látszat. Mondjuk a camembert és Prézli esetében a látszat egyezik a valósággal, mert a camembert látszik, a kép róla szép, Prézli meg tényleg aranyos és jófej (értsd: igazi kis gengszter).

Előkészítés: 5 perc

Sütési idő: 12-15 perc

sult_camembert_balzsamos_fugevel5

 

Hozzávalók (1 főre):

1 érett, lágy camembert

1 kisebb lila füge

2 kisebb zöld füge

1 ek. durvára vágott dió

1 ek. durvára vágott pisztácia

2 ek. sűrű balzsamecet

2 ek. extra szűz olívaolaj

1-2 tk. méz

1 nagy csipet só

1 nagy csipet fehér bors

A sütőt előmelegítettem 195 fokra. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral. A lila fügét és az egyik zöldet négy darabra vágtam, a másik zöld fügét csak bevagdostam keresztbe (a képen a bal felső sarokban van).

A balzsamecetet, az olívaolajat, a mézet, a sót és borsot összekevertem. Beleforgattam a fügét, a diót és a pisztáciát.

A camembert tetejét fél centi vastagon kivágtam, ami lejött, azt félretettem. A camembert a tepsibe tettem, a fügés, magos balzsamos öntetet a tetejére halmoztam. A bevagdosott zöld fügét megtöltöttem a camembert tetejéről levágott darabbal, meglocsoltam egy kevés balzsamos öntettel. A tepsibe tettem ezt is. Ha marad ki negyedelt füge, azt is a tepsibe tehetjük és megsüthetjük.

10-15 perc alatt készre sütöttem. Elég csak addig sütni, amíg a camembert kissé bugyogni kezd, nem kell, hogy megbarnuljon.

Friss rukkolával és egy szelet pirított rozskenyérrel tálalhatjuk.

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: fotohatterek.hu

sult_camembert_balzsamos_fugevel3

sult_camembert_balzsamos_fugevel4

sult_camembert_balzsamos_fugevel_merge1

Uborkás tészta

Nyári tészta szeptember derekán. Szeretem. Augusztus végén még nagyon sajnáltam magam, amiért vége a nyárnak, most viszont kaptam egy kis hosszabbítást. A 31 fokot ugyan költői túlzásnak érzem, de nem bánom, hogy nincs még eső és szél, mert kilyukadt a gumicsizmám, esőkabátom meg igazából nincs. De mivel a gyereklánynak is kell egy új kabát, magamnak is veszek majd egyet, főleg, hogy a kutyát akkor is le kell vinni sétálni, ha esik és fúj. Aki mellesleg úgy lépked a vizes járdán, mint egy úri ficsúr, akinek épp szabadnapos a komornyikja, aki szárítaná előtte a járdát..
Ez a tészta nekem a napfény. Az aranyló olívaolaj mélységet, a zöld citrom leve üdeséget ad neki.
Előkészítés: 5 perc
Elkészítés: 10-12 perc
lime_uborka_teszta_merge1
Hozzávalók (nekem):
1 marék spagetti vagy linguine
1 kisebb uborka (kovászolni való, kb. 8-10 centis)
1 marék durvára aprított dió
1 tk. fehér szezámmag
1 zöld citrom héja (csak, ha kezeletlen)
1/2 zöld citrom leve
1 kis csokor friss kapor
3 ek. extra szűz olívaolaj
frissen tekert bor
A tésztát logobó forró, jó sós vízben fogkeményre főztem, a csomagoláson szereplő idő alatt.
A diót és a szezámmagot száraz serpenyőben világos aranybarnára pirítottam. A kaprot megmostam és felaprítottam.
A zöld citromot megmostam a héját lereszeltem. kettévágtam.
A fogkeményre főtt tésztát (első hozzávaló) leszűrtem, tányérba tettem. Az uborkát megmostam, zöldséghámozóval vékony csíkokat vágtam belőle és a többi hozzávalóval együtt a tésztára tettem. AAlaposan összekevertem.
Facebook: Rizsázzunk!
lime_uborka_teszta1
lime_uborka_teszta2

Kecskesajtos puliszka sült paradicsommal és rukkolával

Fenséges íze van a paradicsomnak. Most a legfinomabb. Főleg a kicsiknek, a sárgáknak. És a zöldeknek, meg a pirosaknak is. De főleg a sárgáknak. Mézédes, szaftos, roppanós. Szeretem én azért az őszt is. Nagyon.

Előkészítés: 10 perc

Elkészítés: 25-30 perc

sult_paradicsomos_kecskesajtos_puliszka_merge3

 

Hozzávalók (4 főre):

a sült paradicsomhoz:

3 bögre (2,5 dl-es) színes koktélparadicsom

2 nagy gerezd fokhagyma

1 fej lilahagyma

kevés olívaolaj

só, bors

a rukkolához:

1 tk. vaj

2 ek. olívaolaj

5 nagy maréknyi rukkola

2-3 nagy csipet őrölt szerecsendió

1 tk. friss citromlé

a puliszkához:

3-4 bögre (2,5 dl-es) víz vagy zöldségalaplé

1 bögre kukoricadara

1 nagy csipet őrölt fehérbors

2-3 nagy csipet őrölt szerecsendió

1 tk. friss citromlé

15 dkg érett kecskesajt

1 marék pisztácia (elhagyható)

A sütőt előmelegítettem légkeverésen 210 fokra. A sütő tepsijét kibéleltem sütőpapírral. A paradicsomokat megmostam, szárazra töröltem és kevés olívaolajjal meglocsoltam, kissé sóztam. A sütőpapírra tettem őket. Megpucoltam és felnegyedeltem egy lilahagymát, a paradicsomok mellé tettem. Héjastól a tepsire raktam 2 duci gerezd fokhagymát is. A forró sütőben, kb. 20-22 perc alatt az egészet aranybarnára sütöttem. Félidőben óvatosan megfordítottam a paradicsomokat.

Megpucoltam és finomra aprítottam a 2 nagy gerezd fokhagymát. Egy magasabb falú serpenyőt hevíteni kezdtem, beletettem az olívaolajat és a vajat, majd közepes tűzön, 1-2 perc alatt megpároltam a fokhagymát. Nem szabad, hogy megbarnuljon, attól keserű lesz. Amikor a fokhagyma illatosra párolódott, lehúztam a serpenyőt a tűzről, beletettem a rukkolát, sóztam, borsoztam, őrölt szerecsendióval és kevés citromlével fűszereztem. Kevergettem, amíg kissé megpárolódott. Adtam hozzá 2 ek. reszelt kecskesajtot is. Egy tálban félretettem.

A serpenyőbe öntöttem a zöldségalaplevet/vizet, felforraltam és hozzákevertem a kukoricadarát. Alaposan elkevertem, amíg teljesen csomómentes lett. Sóztam, borsoztam és kb. 10 perc alatt megfőztem. Rendszeresen átkevertem. 1 nagy csipet őrölt szerecsenedióval és még egy kevés sóval ízesítettem. Belekevertem a kecskesajtot.

Tálaláskor a puliszkát tálkába tettem, a tetejére raktam a sült paradicsomokat és a szerecsendiós, fokhagymás rukkolát. Megszórtam még egy kevés kecskesajttal és kevés durvára vágott pisztáciával. Extra szűz olívaolajat csurgattam rá.

Facebook: Rizsázzunk!

Ötlet: innen

sult_paradicsomos_kecskesajtos_puliszka_3A

sult_paradicsomos_kecskesajtos_puliszka_6A

Nyár végi süti

Ülök a teraszon és nézem, ahogyan a szél fújja a leveleket. És ahogyan szépen sorban hullanak lefelé a fákról, egymás után. Vagy együtt. A gesztenyefa kezdi a sort, mindig ő kezdi. Egy-egy gumó is leesik már. Elmúlt a nyár. Rajtam meg reggel óta ül valami nehéz melankólia. Prézli vadászik a levelekre, a koppanó gesztenyegumókat pedig megugatja. Miután ásott egy akkora gödröt, amibe másfélszer belefér, leült mellém. Most meg befészkelte magát az ölembe. Ilyenkor rápihen a következő gaztettére. Pontosan tudom, mikor készül valamire. Előtte mindig szétnéz, hogy valaki figyeli-e.

Elképesztően szépek ma a színek. Még mindig nyár illata van az erdőnek, de már érezni lehet benne a közeledő őszt is. Azt is nagyon szeretem, valahogy most mégis szomorú, ahogyan elmúlik a nyár.

A sütit még akkor sütöttem, amikor pár napja elvittük a görög barátainkat Zoli szüleihez egy ebédre.

Előkészítés: kb. 15 perc

Sütési idő: 15 + 20-25 perc

szilvas_szedre_citromos_pite_merge5

 

Hozzávalók (kb. 25 centis piteformához):

a tésztához:

12 ek. puha vaj

1/3 csésze finomítatlan nádcukor

1,5 csésze fehér tönkölybúza liszt

1 csipet só

1 kezeletlen citrom héja

a krémhez:

3 egész tojás

3/4 csésze cukor

1 csomag vaníliás cukor

3 ek. liszt

3 ek. + 3 ek. citromlé

5 szem szilva

1 maréknyi szeder

1 maréknyi ribizli

1 tk. fahéj

3 ek. jó minőségű rum

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Kivajaztam, kiliszteztem egy kb. 25 centis piteformát.

Robotgéppel összeállítottam a tésztát. Alacsony fokozaton krémesre kevertem a vajat és a cukrot, majd hozzáadtam a többi a többi hozzávalót is. A tésztát egyenletesen elterítettem a formában és 15 percre a sütőbe tettem.

Közben összeállítottam a krémet. A gyümölcsöket megmostam. A szilvákat feleztem, kimagoztam, majd a feleket is feleztem. A szederrel és a ribizlivel együtt keverőtálba tettem, megszórtam a cukorral, a fahéjjal, meglocsoltam a citromlével és a rummal. Alaposan összekevertem. Ezután simára kevertem a tojást a cukorral,  hozzáadtam a lisztet is. Végül a tojásos masszába forgattam a fűszeres gyümölcsöket és jól elkevertem az egészet.

15 perc után kivettem a tésztát a sütőből, ráöntöttem a gyümölcsös tojásos masszát és ezzel együtt még kb. 20 percig sütöttem. Hagytam teljesen kihűlni. Az a lényeg, hogy a krém már ne lötyögjön, de ne is legyen kőkemény.

Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral, adhatunk mellé lágyan felvert tejszínhabot vagy vanília sodót.

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: fotohatterek.hu

Ötlet: innen

szilvas_szedre_citromos_pite2

szilvas_szedres_lemon_bar1

Fapados karalábéfőzelék

Van az úgy, hogy olyan dolgot látunk, ami nem egyezik az ízlésünkkel, az értékrendünkkel, az elképzeléseinkkel. De vajon tökös-e az, aki lefikázza minősíti azt, ami neki nem tetszik, minősítve ezzel valamit, vagy valakit? Tökös-e az, aki azt gondolja, csak az ő igazsága létezik, az az egyetlen, a megdönthetetlen és egyetemes? Más valaki minősítése tulajdonképpen önmagunk minősítése, önmagunkról mondott ítélet, még akkor is, ha erről fingja sincs ezt nem tudatosan teszi. Az ítélkezés nagyon nem menő. Sokszor az az érzésem, mintha már csak olyan seprőket lehetne kapni, amik csak a másik portáján sepernek, a sajáton meg egyáltalán nem működnek…

A vélemények fontosak, kellenek is, mondjuk el bátran, de tartsuk tiszteletben a másikat és ne minősítgessünk. Attól, hogy valami nekem nem tetszik, valamivel nem értek egyet, az még nem biztos, hogy rossz.

Nem váltottam profilt, nem megyek át életmódtanácsolós, spirizős blogba, de a minap kaptam egy olyan hozzászólást, amitől egy pillanatra elszállt belőlem az úrinő és még cifrákat is mondtam. Hiszen ami az egyiknek normális vagy természetes, az lehet, hogy a másiknak nem az. És fordítva is így van. Különben is, mi az, hogy normális? Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy letiltom a kommentálás lehetőségét a blogon, azért, mert nem vagyok kíváncsi a beszólós, minősítősítő stílusra. Továbbra is örülök minden visszajelzésnek, de a stílust és a hangnemet szűrni fogom. A világ így is eléggé agresszív és önző, nem az én blogom lesz az, ahol edzeni lehet. Itt nincs helye az alpári stílusnak.

Valahol olvastam, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálhatok, amit csak akarok, hanem azt, amikor nem azt csinálom, amit mások elvárnak tőlem. Évek óta írom a blogomat, a szívem csücske, kéretik ezt tiszteletben tartani és nem itt kiereszteni a gőzt. Arra ott van a futópálya, vagy (ha valaki nagyon nem bír magával) a férjek/feleségek… Nem célom másoknak megfelelni, és sem bárkinek is megmondani a tutit. Ez nem egy szakácskönyv, ez az én blogom, ami engem tükröz, azt, ahogyan én érzem a főzést, a konyhán keresztül pedig a világot. Illatosnak, színesnek, ízesnek. Van, hogy egyszerűnek, van, hogy bonyolultnak. És a hangulatomnak megfelelően főzök, vagy sütök.

Előkészítés: kb. 5 perc

Főzési idő: kb. 15 perc

gorog_joghurtos_karalabefozelek1

 

Hozzávalók (1 főre, azaz nekem):

1 közepes fej zsenge karalábé a leveleivel együtt

2 szál újhagyma

1 tk. vaj vagy 1 ek. olívaolaj

víz (amennyi 1 ujjnyira ellepi a karalábét a lábasban)

1 nagy csipet só

1 csipet őrölt fehér bors

1 nagy csipet őrölt kurkuma

1 tk. citromlé

2 púpozott ek. görög joghurt

1 púpozott ek. kölesliszt

Meghámoztam és felkockáztam (kb. 1,5 centi) a karalábét. A kisebb leveleket megmostam és vékonyan felcsíkoztam. Apróra vágtam az újhagymát, az zöldjéből félretettem egy keveset.

Egy közepes lábast hevíteni kezdtem, beletettem a vajat, és rádobtam a hagymát. Pár perc alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam a karalábét és pár percig erősebb lángon pirítottam. Jó nagy csipet sót adtam hozzá, borsoztam, hozzáadtam a felaprított karalábélevél felét, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte és fedő alat bő 10 perc alatt ressre főztem.

Az 1/3-át a botmixer edényébe tettem, leturmixoltam a kölesliszttel, a joghurttal, a citromlével és a kurkumával együtt. Visszaöntöttem a lábasba, egyet forraltam rajta, elzártam alatta a tüzet, belekevertem a maradék felvágott karalábélevelet és az újhagyma zöldjét is.

Facebook: Rizsázzunk!

gorog_joghurtos_karalabefozelek2B

gorog_joghurtos_karalabefozelek3

Kovászosuborka-rizottó

Nincs történet. Csak egy recept és a képek egy hirtelen felindulásból elkészített kajáról.

Előkészítés: 5 perc

Főzési idő: kb. 30 perc (a barnarizsnek hosszabb a főzési ideje)

kovaszos_rizotto_merge4

 

Hozzávalók (nekem, azaz 1 főre):

8-10 dkg rizs (arborio, de én most barnából csináltam, ez volt itthon)

fél fej lilahagyma

1 + 1 tk. vaj

1 vékony szál sárgarépa

0,5 – 1 dl kovászos uborka lé

1 kis db kovászos uborka

1 kis db kovászos cukkini

1 csipet só

1 nagy csipet fehérbors

1 ek. friss csombor

1 jó nagy csipet szárított majorána

3-4 dl zöldségalaplé vagy víz

1 tk. citromlé

1 ek. reszelt parmezán

a tetejére:

kevés vékonyan felcsíkozott nyers sárgarépa

2-3 db zöld olívabogyó

1 tk. érettebb juhtúró

A rizst kimértem, átmostam és hagytam száradni. Felaprítottam a lilahagymát, felkockáztam a kovászos uborkát és a kovászos cukkinit. Vékonyan felcsíkoztam a sárgarépát.

Egy közepes lábast hevíteni kezdtem, beletettem a vajat és amikor felforrósodott, rátettem a lilahagymát. Üvegesre pároltam. Ezután ment rá a rizs. Pár perc alatt ezt is üvegesre pirítottam, majd hozzáadtam fél dl kovászos uborka levet. Hagytam, hogy a rizs felszívja a levet, ekkor csipet sót és fehérborsot adtam hozzá. Adagolni kezdtem az alaplét. Mindig csak egy merőkanállal, a következőt csak akkor adtam hozzá, amikor az előzőt már felszívta a rizs. A sárgarépát is beletettem, amikor a rizs már felszívta a második merőkanál alaplét. Fűszereztem a csomborral és a majoránnával.

Amikor a rizs fogkeményre főtt, belekevertem citromlevet, a felkockázott kovi ubit és cukkinit és ha nem elég kovászos az íze, a maradék kovászos uborka lét. 1 tk. vajjal és 1 ek. reszelt parmezánnal ízesítettem.

A tetejére kevés nyers sárgarépát, zöld olívabogyót és 1 tk-nyi juhtúrót tettem.

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: fotohatterek.hu

kovaszos_rizotto_jav4

kovaszos_rizotto_jav1

Írós cukkinifőzelék kígyóbabbal és petrezselyemmel

A Mátra szélén, a parádi kópban találtam írót a tejtermékes pultban. Fura. Azonnal a kosárba tettem. Fogalmam sem volt, mibe teszem, csak megvettem. Egy része ebbe a főzelékbe került, a többihez keresek a hétvégén valami süti receptet. Rachel Allen-nél biztosan lesz… 😉

A főzelékemet most is Viki 5elemes konyhája inspirálta. Épp befejeztük a nyári tanfolyamot, tananyag volt a cukkini is.

Előkészítés: 10 perc

Főzési idő: kb. 15 perc

iros_kigyobabos_cukkinifozelek_jav_2

 

Hozzávalók (2 főre):

5 db salátacukkini

1 szűk maréknyi kígyóbab

2 kisebb krumpli

3 szál újhagyma

annyi víz, amennyi fél ujjnyira ellepi

6 ek. író

1 nagy csipet fehérbors

1 késhegynyi őrölt kurkuma

1 jó nagy csipet finomítatlan nádcukor

fél citrom leve (kicsi citromé)

1 kis csokor petrezselyemzöld

A cukkiniket megmostam, egy kivételével mindet megpucoltam. A babot megmostam, és kb. 1 centis darabokra vágtam. A krumplikat meghámoztam és apró kockákra vágtam. Megmostam a petrezselymet, félretettem.

Egy magasabb falú lábast hevíteni kezdtem, olívaolajat öntöttem bele és amikor forró lett, beletettem az újhagymát és közepes tűzőn üvegesre pároltam. A hagymához adtam a krumplit, a babot és a cukkinit is. Sóztam, borsoztam, cukroztam és felöntöttem annyi vízzel, amennyi fél ujjnyira ellepi. Fedő alatt, kis lángon megpároltam. Ezután az 1/3-át a botmixer edényébe tettem, hozzáadtam az írót és az egészet krémesre turmixoltam. Visszaöntöttem a lábasba. Még egy kicsit sóztam, megszórtam a kurkumával, a citromlevet is belecsurgattam. Végül belekevertem a friss aprított petrezselymet is.

Tálaláskor még egy kevés friss petrezselymet szórtam a tetejére.

Facebook: Rizsázzunk!

merge_2

iros_kigyobabos_cukkinifozelek_jav_3

 

Nyári megaHERZ

Azt mondják, egy új minőség akkor tud belépni az életünkbe, ha egy régi, már minket nem szolgálót elengedünk. Az ember azonban, valamilyen okból kifolyólag (az elme játéka…) sokszor körme szakadtáig ragaszkodik a régi, már megszokott szarhoz dolgokhoz. Még akkor is, ha az már nem jó, rosszul érezzük magunkat tőle és csak viszi az energiát, de nem tölt vissza.

Az van, hogy ez tényleg így van. És minél magasabb az elengedésre váró kupac, az élet annál erőteljesebben teszi le elénk a jelzéseket és ezekkel együtt a lehetőségeket is. Amit vagy meglátunk, vagy nem, attól függően, mennyire süppedtünk mélyre a régi, ismert dagonyában, a vélt vagy valós mások általi elvárásokban és a saját megfelelési kényszerünkben.

Valamit megint elengedtem, időm, energiám szabadult fel általa. És szinte azonnal be is jött valami új, ami megint szenvedéllyel töltött fel. Elhanyagoltam azt, amit hosszú évek óta imádattal csináltam, és feláldoztam valami olyanért, ami nem is az enyém. A főzés, a konyha, az ízek, állagok (fellengzősen szólva, a textúrák), az érzés, hogy valami olyat teszek az asztalra, amivel más(ok)nak örömet okozohatok. Ezt tettem parkolópályára.

Feladni magamból valamit, ami mozgat, valami olyanért, ami másé, más dolgát magamra húzni, ami nem is az én feladatom lenne, na az romboló és finoman szólva kitolás magammal. De az élet mindig segít.

Egy ilyen elengedés után talált meg a Herz azzal a felkéréssel, hogy alkossam meg a saját Herz szendvicsemet. Imádtam. Minden percét. Rengeteg alapanyagot kaptam, vágódeszkát és még kést is. A feladatom csak annyi volt, hogy a Herz termékei közül valamelyiket felhasználva elkészítsem a saját “portfóliómat”.

Kedveljétek a Herz facebook oldalát és figyeljétek a Herz Food Truck menetrendjét. Akár az én Nyári MegaHERZ szendvicsemmel is találkozhattok valamelyik fesztiválon. 😉

Köszönöm!

Szóval egy kis herzegés következik. 😉

Előkészítés: 15 perc

Összeállítás: 5 perc

nyari_megaherz_javitott1

 

Hozzávalók (1 főre):

HERZ páros kolbász fele, vagyis fél pár

a kisült kolbászkarikák zsírja

1 rozsos fekete olívabogyós csavart bagette (kb. 20 cm hosszú)

1-2 tk. magos mustár

1 tk. balzsamecet

1-2 nagy csipet finomítatlan nádcukor

2 kicsi paradicsom

2 kicsi kovászos uborka + 1-2 ek. az uborka levéből

1 kis fej lilahagyma

1 kis csokor friss petrezselyem

1-2 csipet só, frissen tekert bors

12 hónapos érlelt cheddar

1 tk. sült hagyma

A paradicsomot, a lilahagymát és a kovászos uborkát apróra kockáztam, keverőtálba tettem. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a nádcukort és alaposan elkevertem. Meglocsoltam a balzsamecettel. Belekevertem a finomra aprított friss petrezselymet is. Újra alaposan elkevertem. Félretettem, hogy az ízek kicsit összeérjenek.

A Herz páros kolbászt felkarikáztam és serpenyőben kissé ropogósra sütöttem. Aprítóba tettem és durvább morzsás állagúra aprítottam.

A bagette-et hosszában félbevágtam. Meglocsoltam a kolbász zsírjával, megkentem a magos mustárral. A kovászos uborkás, paradicsomos keverékből ráhalmoztam egy jó nagy adagot. Ezt megszórtam a kolbászmorzsával, aminek a tetejére újabb adagot tettem a paradicsomos kovászos uborkából. Erre ment egy újabb jó nagy adag kolbászmorzsa. Meglocsoltam az uborkás keverék levével. Az egészet meghintettem kevés sült hagymával és végül néhány szelet érett chedarral zártam le a szendvicset.

Facebook: Rizsázzunk!

nyari_megaherz_javitott

nyari_megaherz_merge1

Kakaós csiga ricottás olajos tésztából

Akármennyire, bármennyire is klasszisokkal jobb a mostani telefonom kamerája, a rendes fényképezőgépet nem pótolhatja. De a semminél több, amikor a teljes fotós pakkot otthon felejtem, és úgy utazom el hétvégére a hegyekbe.

Pénteken még selymes, lágy idő volt, aztán szombatra ránk szakadt az univerzum összes vize. Hajnalban elkezdte, és egészen este 7-ig szakadt az eső. Két öntudatos kis perszónával bezárva a házba (3 és 5 évesek és nagyon tudják, kinek mi a dolga 😉 ) egészen izgalmasnak ígérkezett a nap, de aztán végül simán ment minden. Néhány klasszikus cicaharcot leszámítva, angyaliak voltak. Ebben a néhány esetben pedig betömtem a szájukat kakaós csigával. 😉

Előkészítés: 10-15 perc

Sütési idő: amíg aranybarnára sül

IMG_20160716_141250

 

Hozzávalók (kb. 16 db):

25 dkg fehér tönkölybúza liszt

1/2 csomag (6 gr) sütőpor

csipet só

25 dkg ricotta

10 dkg cukor

1/2 dl tej

5 ek. olaj (semleges ízű, pl. napraforgó, repce)

a töltelékhez:

kevés olaj a tészta lekenéséhez

2 púpozott ek. kakaópor (nem Nesquick)

6 ek. cukor (lehet porcukor vagy nádcukor is)

1 tk. fahéj

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tepsibe sütőpapírt tettem. A kakaót összekevertem a cukorral és a fahéjjal.

A lisztet átszitáltam, hozzáadtam a sütőport és a sót. A ricottát alaposan eldolgoztam a cukorral, majd fokozatosan hozzáöntöttem a tejet és az olajat. Több részletben hozzáadtam a lisztet és összegyúrtam. Ha túl lágy a tészta (a ricottától lehet), adjunk még hozzá egy kevés lisztet.

A tésztát lisztezett gyúródeszkán kb. fél centi vékonyra kinyújtottam, vékonyan megkentem az olajjal, egyenletesen megszórtam a cukros, fahéjas kakaóval, végül szorosan feltekertem. Kb. 2 centi vastag szeleteket vágtam a tésztából, amiket a sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam. Világos aranybarnára sütöttem őket. Ne süssük túl, meg akkor kiszárad a tészta.

Aki szereti, szórja meg porcukorral a csigákat, amikor már kihűltek.

Facebook: Rizsázzunk!

Ötlet: Házi Sajtkészítés c. könyv

kakaos_csiga1

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!