Van az úgy, hogy olyan dolgot látunk, ami nem egyezik az ízlésünkkel, az értékrendünkkel, az elképzeléseinkkel. De vajon tökös-e az, aki lefikázza minősíti azt, ami neki nem tetszik, minősítve ezzel valamit, vagy valakit? Tökös-e az, aki azt gondolja, csak az ő igazsága létezik, az az egyetlen, a megdönthetetlen és egyetemes? Más valaki minősítése tulajdonképpen önmagunk minősítése, önmagunkról mondott ítélet, még akkor is, ha erről fingja sincs ezt nem tudatosan teszi. Az ítélkezés nagyon nem menő. Sokszor az az érzésem, mintha már csak olyan seprőket lehetne kapni, amik csak a másik portáján sepernek, a sajáton meg egyáltalán nem működnek…
A vélemények fontosak, kellenek is, mondjuk el bátran, de tartsuk tiszteletben a másikat és ne minősítgessünk. Attól, hogy valami nekem nem tetszik, valamivel nem értek egyet, az még nem biztos, hogy rossz.
Nem váltottam profilt, nem megyek át életmódtanácsolós, spirizős blogba, de a minap kaptam egy olyan hozzászólást, amitől egy pillanatra elszállt belőlem az úrinő és még cifrákat is mondtam. Hiszen ami az egyiknek normális vagy természetes, az lehet, hogy a másiknak nem az. És fordítva is így van. Különben is, mi az, hogy normális? Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy letiltom a kommentálás lehetőségét a blogon, azért, mert nem vagyok kíváncsi a beszólós, minősítősítő stílusra. Továbbra is örülök minden visszajelzésnek, de a stílust és a hangnemet szűrni fogom. A világ így is eléggé agresszív és önző, nem az én blogom lesz az, ahol edzeni lehet. Itt nincs helye az alpári stílusnak.
Valahol olvastam, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálhatok, amit csak akarok, hanem azt, amikor nem azt csinálom, amit mások elvárnak tőlem. Évek óta írom a blogomat, a szívem csücske, kéretik ezt tiszteletben tartani és nem itt kiereszteni a gőzt. Arra ott van a futópálya, vagy (ha valaki nagyon nem bír magával) a férjek/feleségek… Nem célom másoknak megfelelni, és sem bárkinek is megmondani a tutit. Ez nem egy szakácskönyv, ez az én blogom, ami engem tükröz, azt, ahogyan én érzem a főzést, a konyhán keresztül pedig a világot. Illatosnak, színesnek, ízesnek. Van, hogy egyszerűnek, van, hogy bonyolultnak. És a hangulatomnak megfelelően főzök, vagy sütök.
Előkészítés: kb. 5 perc
Főzési idő: kb. 15 perc
Hozzávalók (1 főre, azaz nekem):
1 közepes fej zsenge karalábé a leveleivel együtt
2 szál újhagyma
1 tk. vaj vagy 1 ek. olívaolaj
víz (amennyi 1 ujjnyira ellepi a karalábét a lábasban)
1 nagy csipet só
1 csipet őrölt fehér bors
1 nagy csipet őrölt kurkuma
1 tk. citromlé
2 púpozott ek. görög joghurt
1 púpozott ek. kölesliszt
Meghámoztam és felkockáztam (kb. 1,5 centi) a karalábét. A kisebb leveleket megmostam és vékonyan felcsíkoztam. Apróra vágtam az újhagymát, az zöldjéből félretettem egy keveset.
Egy közepes lábast hevíteni kezdtem, beletettem a vajat, és rádobtam a hagymát. Pár perc alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam a karalábét és pár percig erősebb lángon pirítottam. Jó nagy csipet sót adtam hozzá, borsoztam, hozzáadtam a felaprított karalábélevél felét, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte és fedő alat bő 10 perc alatt ressre főztem.
Az 1/3-át a botmixer edényébe tettem, leturmixoltam a kölesliszttel, a joghurttal, a citromlével és a kurkumával együtt. Visszaöntöttem a lábasba, egyet forraltam rajta, elzártam alatta a tüzet, belekevertem a maradék felvágott karalábélevelet és az újhagyma zöldjét is.
Facebook: Rizsázzunk!
Oldal ajánlása emailben
X
Szerintetek