Rizsázzunk!

Meggyes csokis jégkrém

Szakmányban csinálom a a joghurtos jégkrémet a kölköknek. Rákaptak, és nem átallanak követelni, ha elfogy. De megint én voltam a hülye, amikor megvettem a Vasedényben a formát. A jégkrémjét már nagyon enni akaró gyereket pedig rávenni arra, hogy még egy kép erejéig álljon egy kicsit előttem, az kínzás. Igen, megint én voltam a hülye, amikor a kezében az órák óta várt jégkrémmel, azt kértem Rozitól, hogy álldogáljon modellt nekem. “Hadd egyem mááááááááááár, így elfárad a kezem!” Szerencsés vagyok, hogy egyáltalán rajta van a képen a jégkrém. 😉

Ez egy alap recept, amit bármilyen éppen érő gyümölccsel elkészíthetünk. Remekül lehet variálni tejszínnel, fahéjjal, citromhéjjal vagy vaníliával. És egyébként nagyon jó buli házi lollipop-ot gyártani. Az egész gyakorlatilag gyümölcsből áll, az a kevés natúr joghurt, ami belekerül, épp csak a kötőanyag.

Előkészítés: 10 perc

Fagyasztás: minimum 3 óra

meggyes_csokis_joghurt_lollipop

 

Hozzávalók (6 kicsi jégrémhez)

15 dkg magozott meggy

10 dkg sárgabarack

1 dl sűrű joghurt (lehet görög is)

1 bő ek. méz

néhány szem extra meggy

néhány kocka jó minőségű 60 %-os étcsokoládé

A megmosott és kimagozott gyümölcsöket a joghurttal és a mézzel együtt a bormixer poharába tettem és az egészet összeturmixoltam. Felaprítottam a csokit.

A jégkrémformák aljába tettem 1-1 szem meggyet félbevágva. Feltöltöttem a formákat, mindegyikbe szórtam a felaprított csokiból, egy pálcikával átkevertem kissé, hogy a csoki egyenletesen eloszoljon bennük. Mindegyikbe beleállítottam a pálcikát és fagyasztóba tettem minimum 3, de inkább 4 órára.

A megmaradt néhány korty meggyes joghurtot megittam én.

Facebook: Rizsázzunk!

Forrás: itt

IMG_7480

Meggyes kakaós olívaolajos süti

Eredetileg magozott meggyet ír a recept, de az van, hogy lusta dög voltam meggyet magozni. Ami egyébként hegyekben áll itthon. Viszont volt egy üveg jófajta házi meggylekvár, mert Apukámat idén is elkapta a gépszíj, befőzött. Na ez került a tésztába. Ettől kicsit testesebb lett, de igen csak kedvemre való így is.  Meg az is, hogy a szomszédasszonynak is ízlett. 😉

Kavarós süti, semmi fakszni, az ilyet szeretem. Köszi a receptet Hébe-hóban barátomnak és a nagymamájának (az eredeti itt). 🙂

Előkészítés: 10 perc
Sütési idő: kb. 20 perc/tűpróba!

meggyes_kakaós_süti

 

Hozzávalók (kb. 15 cm x 22 cm-es tespihez):

2 bögre liszt (kb. 25 dkg)
fél bögre cukor (kb. 12 dkg)
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
3 – 4 ek. cukrozatlan kakaópor
1 csapott tk. őrölt szerecsendió
1 tojás
1 bögre tej (2 dl)
fél bögre extra szűz olívaolaj (1 dl)
csipet só
2 tk. reszelt citromhéj (zacskós szárított volt)2 – 3 ek. házi meggylekvár
fehércsokoládé

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A száraz hozzávalókat egy nagy keverőtálba tettem és elkevertem. Ezután hozzáadtam a nedves alapanyagokat is. Simára kevertem. A masszát a tepsibe simítottam, egyenletesen. A tetejére néhány pötty meggylekvárt tettem, amire fehércsokoládé kockákat raktam. A tepsit betettem a sütőbe és megsütöttem. Tűpróbával ellenőriztem, kb. 20 perc alatt készre sült.

A nagy, felnőtt homokozóban is megtaláltok, itt.

meggyes_kakaós_süti (5)

meggyes_kakaós_süti_merge2

 

Tejszínes joghurtkrém meggyzselével

Az a jó az elfelejtett és közzé nem tett bejegyzésekben, hogy amikor épp nem jön az ihlet, csalhatok vele. Valamikor 2 hete csináltam vacsi utánra desszertet, nulla koncepcióval. A végén egészen jó kis pohárkrém lett belőle. Gyorsan le is írtam másnap a receptet, aztán bedarált a napirend, este meg úgy ott felejtettem, mint eb a… egyszer az egyik hiperben a pénztárnál a teljes, teli, már kifizetett tartalmú bevásárlószatyrot. Azután csak álltam bambán és zavartan, amikor be akartam pakolni az autóba a cuccokat, de a gyereken kívül más nem volt a bevásárlókocsiban. Nálam jobban csak a pénztáros volt megrémülve, amikor visszamentünk. Ráfért volna egy kupica pálinka. 😉

Nem vagyok jó a zselatin használatában, általában rossz a viszonyunk, de ezt most pont eltaláltam. Ismételni nem biztos, hogy tudnám. 😉

tejszines_joghurtos_hab_meggyzselevel

 

Hozzávalók (3 – 4 kis pohárhoz):

a krémhez:

4 púpozott ek. natúr joghurt lecsöpögtetve
1 dl hideg tejszín
1 vanília rúd kikapart magjai
cukor (kinek milyen hite szerint) vagy méz ízlés szerint (én 3 ek. mézet használtam)
fél citrom leve (kicsi citrom volt)
csipet só

a meggyzseléhez:

1 nagy marék kimagozott meggy
a kikapart vanília rúd
5 citromfűlevél
fél dl bodzaszörp (elhagyható)
1 dl víz
3 – 4 ek. cukor (kinek milyen hite szerint, de a napraforgóméz is jó, ami jól bírja a melegítést)
2 csapott tk. porzselatin

a tetejére:

pirított mandulaszeletek

A natúr joghurtot gézbe tettem és egy kisebb lábas felé kötve (fakanál nyelére) hagytam lecsöpögni. Néhány óra alatt sűrűbb lesz, de a legjobb, ha egy éjszakán át hagyjuk csepegni.

Kikapartam a vaníliarúd magjait. A szeletelt mandulát száraz serpenyőben világos aranybarnára pirítottam.

A meggyet megmostam, kimagoztam, majd egy lábasba tettem a citromfűvel, a vanília rúddal, a bodzaszörppel, a vízzel és a nyírfacukorral. Felforraltam, majd takarékon hagytam rotyogni, amíg kicsit besűrűsödött. Nagyjából 5 perc után sziruposodni kezdett. Ha kell, adhatunk még hozzá cukrot vagy mézet. Hagytam, hogy langyosra hűljön, majd botmixerrel simára turmixoltam. Ekkor hozzákevertem a porzselatint, majd folyamatos kevergetés mellett újra felforraltam. Elzártam a lábas alatt a tüzet, hagytam kissé kihűlni a meggyes zselét, majd kis poharak aljába adagoltam. Félretettem.

Közben elkészítettem a tejszínes joghurtkrémet. A lecsepegtetett joghurtot egy keverőtálba tettem, belekapartam a vaníliamagokat, hozzáöntöttem a mézet és a citromlevet, és egy kézi habverővel simára kevertem. A hideg tejszínt elektromos kézi habverővel kemény habbá vertem, majd 2 részletben óvatosan, lassú, nagy mozdulatokkal a joghurthoz kevertem. Eddigre a meggyes zselé is kihűlt annyira, hogy rákanalaztam a krémet. A tetejét megszórtam a pirított mandulával.

Variálhatunk is, ha a meggyzselét a tejszínes joghurthoz keverjük, vagy csak egy sima, sűrű meggyszószt készítünk, amit belekeverhetünk a habba, de rétegezhetjük is, vagy a hab tetejére csurgathatjuk. Ebben az esetben kimarad a zselatin para, de a végeredmény így is tuti.

A facebook-on itt találhattok meg.

tejszines_joghurtos_hab_meggyzselevel (4)

tejszines_joghurtos_hab_meggyzselevel (3)

 

Vegyigyümi leves (főzés nélkül)

Az van, hogy leginkább egyszerűen szeretem a gyümölcslevest. Lehet, sőt érdemes kísérletezni, szoktam is. De nekem úgy ízlik a legjobban, amikor csak a gyümölcsök íze érezhető. Persze, persze, a gyümölcslevesekhez egyenesen csatolódik a fahéj, meg a szegfűszeg, de akkor is, nekem így a legkedvesebb. És mivel megérkezett az otromba hőn áhított nyári meleg is, gondolom, ömleni fognak a bármilyen hideg leves receptek. Na, nehogy már éppen én maradjak ki a buliból. 😉

Nem elég, hogy vissza kellett cuccolni a Mátrából, még meleg is lett. Nem is volt kedvem a tűzhely mellett állni, inkább hideg, nyers (főzés nélküli) gyümölcslevest csináltam. Egy kis turmixolás kellett csak, 10 perc alatt sűrű, krémes levesünk lett. Találtam a kamrapolcon egy zacskó nagyon egészséges fahéjas kukoricagolyót. Gluténmentes, nyírfacukros, azért ez már valami, nem? Ez lett a feltét. Elég jól ment a hideg, savanykás leveshez. Ropogott is és csak odakerült kicsit a régimódi fahéj is.

Tettem azért a levesbe keveset a szamóca – rebarbara szirupból, amit nemrég főztem. Ez elhagyható, vagy helyettesíthető bodzaszörppel. Ha nincs se szirup, se szörp, helyettesítő vízzel is ez a mennyiség.

Előkészítés: 5 perc
Összeállítás: nincs 5 perc

fozes_nelkuli_vegyi_gyumi_leves_merge

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

2 nagy marék cseresznye
1 nagy marék meggy
2 db sárgabarack
1 marék szamóca
1 kis doboz natúr joghurt
1 dl tejszín
fél dl szamóca – reberbara szirup (elhagyható)
1 kis citrom felének a leve
néhány evőkanál méz (ízlés szerint)
csipet só

fahéjas kukoricagolyó

Megmostam a gyümölcsöket. Kimagoztam a meggyet, a cseresznyét és a sárgabarackot. A szamócákkal együtt minden hozzávalót beletettem egy magas falú lábasba. Botmixerrel turmixolni kezdtem. Mivel már nagyon éhesek voltunk, most tettem bele néhány jégkockát, hogy gyorsabban lehűljön. Ha van idő, hűtőben pihenhet a leves. Ha pedig túl sűrű lenne a turmixolás után, kevés vízzel hígítható.

A fahájas kukoricagolyókat a tetejére szórtam és megettük. Ennyi. 😉

A facebook-on is megtaláltok, itt.

fozes_nelkuli_vegyi_gyumi_leves (4)

fozes_nelkuli_vegyi_gyumi_leves (8)

Bodzavirág szirupos meggyes sütemény

A játszótéri BFF-em hamarosan falura költözik családostul. Húzom is a számat, mert irigy vagyok, mint a dög, akkora kertjük van. ( 😉 ) Kint jártunk a házuknál, bitang nagy meggyfájuk (is) van, roskadásig tele meggyel, jófajtával. Szedd magad akcióztam, de annyit sikerült összeharácsolnom, hogy nem győztük enni. Sütit viszont régen nem sütöttem, kezdtem is szarul kellemetlenül érezni magam. A Mátrában töltjük a hosszú hétvégét, a kertben még virágzik a bodzabokor. És akkor jött a fény: meggyes süti lesz bodzavirág sziruppal. Pontosan annyi kinyílt virág volt még a bokron, amennyi nekem kellett.

És mivel Bénáék Horváthék fényképezőgép nélkül (!!!) hagyták el a fővárost 4 napra, mobillal fotóztam… A kutya meg csak sündörgött a süti körül, olyan kunyeráló arccal, amit még életemben nem láttam. Egon nagy kéregető. 😉

Előkészítés: 10 perc magozás + 10 perc a tészta összeállításához
Sütési idő: 25 – 30 perc

bodzavirag_szirupos_meggyes_sutemeny_merge - Copy

 

Hozzávalók:

a tésztához:

13 dkg liszt
10 dkg porcukor (nádcukrot daráltam le)
1 csomag vaníliás cukor
1 mk. sütőpor
5 tojás szétválasztva
10 dkg olvasztott vaj
1 citrom leve
csipet só
35 dkg meggy (magozott súly)

a bodzavirág sziruphoz:

4 – 5 nagyobb bodzavirág
7 dkg nádcukor
1 dl bodzaszörp
2 ek. víz

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, alsó – felső üzemben. Egy tepsit kivajaztam és kiliszteztem. Megmostam és kimagoztam a meggyet.

A tésztához kimértem a hozzávalókat. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét betettem a hűtőbe. Megolvasztottam a vajat. A tojások sárgáját habosra kevertem a cukorral, hozzáadtam a vaníliás cukrot, a citromlevet, beleszórtam a lisztet, a sütőport és egy csipet sót. Végül beletettem a nem forró olvasztott vajat. Alaposan elkevertem egy kézi habverővel.

Kivettem a hűtőből a tojásfehérjét és elektromos kézi habverővel pár perc alatt kemény habbá vertem. Először csak az 1/3-át kevertem a masszához, még nem óvatoskodtam, majd a maradék habot is beleforgattam, de már óvatosan, lassú, alulról felfelé történő mozdulatokkal, hogy ne törjem össze a habot.

A kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöttem a nyers tésztát, a tetejére sorakoztattam a kimagozott, félbevágott meggyszemeket és 25 – 30 perc alatt megsütöttem a süteményt. 20 – 22 perc után tűpróbával ellenőriztem. Nagyjából 30 perc alatt megsült.

Amíg a sütemény sült, elkészítettem a bodzaszirupot. A cukrot, a vizet és a bodzaszörpöt egy kis lábasba tettem, majd addig melegítettem, amíg a cukor teljesen felolvadt. Folyamatosan kevergettem. Ekkor beletettem a bodzavirágokat és addig főztem a szirupot, amíg szépen besűrűsödött. Még forró leszűrtem és félretettem hűlni.

Amikor a sütemény megsült, sűrűn megszurkáltam a tetejét és egyenletesen meglocsoltam a bodzavirág sziruppal. A meggyszemek szépen lesüllyedtek a tészta aljára. Puha és szaftos volt, a bodzavirág sziruptól pedig illatos.

A facebook-on is megtaláltok, itt.

bodzavirag_szirupos_meggyes_sutemeny - Copy

bodzavirag_szirupos_meggyes_sutemeny (3) - Copy

bodzavirag_szirupos_meggyes_sutemeny (3)

Poharas lúdláb torta

A csokis desszertek szinte minden esetben jolly joker-nek bizonyulnak, Karácsonykor is újíthatunk ezzel a poharasított “tortával”.  De vigyázat! Nagyon csokis, nagyon tömény. A kalóriákra ne gondoljunk, csak hunyjuk be a szemünket és úgy falatozzuk. Amiről nem tudunk, az nem hizlal. 😉

Nagymamám húga rendszeresen készített lúdláb tortát. Imádtam. Az utóbbi időben messzemenő következtetésre jutottam: egy egész torta, még fele mennyiséggel is, sok nekünk, ezért mi lenne, ha poharasítanám az egészet. Rápróbáltam és bejött. 😉 Az elkészítése csak kicsivel tart tovább, mint amíg a tészta megsül. A kölkök miatt nem hardcore étcsokit használtam, de akár 70%-os kakaótartalmút is tehetünk bele.

Előkészítés: kb. 10 – 15 perc
Sütési idő: 25 perc

Összeállítás: 5 perc

poharas ludlabtorta

 

Hozzávalók:

a tésztához:

65 g 50 vagy 60%-os étcsokoládé
65 g vaj
50 g cukor (sötét barna, lágy nádcukrot használtam)
1 tojás
35 g liszt

2 tk. rum (esetleg rumaroma)

a krémhez:

10 dkg étcsoki (50  – 60 %-os)
1 ek. szobahőmérsékletű vaj
2 közepes tojás, szétválasztva

a meggyszószhoz:

házi meggylekvár (szezonban friss meggy kevés nádcukorral)
1 dl víz
fél citrom reszelt héja

a tetejére:

kevés olvasztott étcsokoládé (50 vagy 60%-os)

Megcsináltam a tésztát. Ehhez előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Egy kis lábasba 2 ujjnyi vizet melegítettem és éppen csak gyöngyöző vízgőz felett megolvasztottam a csokit. Közben a puha, szobahőmérsékletű vajat habosra kevertem a cukorral, hozzáadtam az egész tojást, a rumot, a lisztet és simára kevertem. Ezalatt megolvadt a csoki, sőt kicsit hűlt is, a masszához kevertem. Egy kicsi tűzálló tálba simítottam a csokis tésztát és 25 perc alatt ropogósra sütöttem.

Addig elkészítettem a krémet is. Egy alacsonyabb falú fazékba kb. 3 ujjnyi vizet tettem. Ráültettem egy keverőtálat, amibe beletördeltem az étcsokit. Arra figyeltem, hogy a keverőtál alja ne érjen bele a vízbe. A vajat is hozzáadtam. Takarék lángon, hogy a víz éppen csak gyöngyözzön, összeolvasztottam a csokit és a vajat. Közben kettéválasztottam a tojásokat. A fehérjét visszatettem a hűtőbe.

Amikor a vajas csoki teljesen felolvadt, lehúztam a tűzről és hagytam kéz melegre hűlni. Ekkor belekevertem a tojássárgáját. A fehérjét pár perc alatt kemény habbá vertem elektromos kézi habverővel, majd egy nagyobb kanállal két részletben a csokis masszához forgattam. Az első felével nem kell annyira óvatosan bánni, bátrabban lehet keverni, a második felét viszont nagy, alulról felfelé történő mozdulatokkal kevertem bele, addig, amíg sima, egynemű masszát kaptam.

Közben megsült a tészta is, amit hagytam kihűlni. Ezalatt csináltam a rapid meggyszószt, jó sűrűt. A meggyet a vízzel és a reszelt citromhéjjal feltettem főni. Szépen beforraltam, amíg felére sűrűsödött a leve. Lehúztam a tűzről és hagytam kicsit hűlni. Nem turmixoltam össze, azt szerettem volna, ha vannak benne kisebb meggydarabok.

Ezután vízgőz felett egy kisebb keverőtálban megolvasztottam az étcsokit a tetejéhez, majd lehúztam a tűzről. Összeállítottam a poharakat: az aljukba morzsoltam a tésztát, majd rákanalaztam keveset a meggyszószból, erre halmoztam a csokikrémet, majd megint tészta és csokikrém, kevés morzsolt tészta,  majd a meggyszósz, végül meglocsoltam az olvasztott étcsokival.

poharas ludlabtorta (5)

Meggyszósz helyett felezett meggyet is használhatunk, így még gyorsabban elkészülhetünk vele. A citromhéjat is elhagyhatjuk, de kár lenne, mert ad neki egy kis csavart. Érdemes lehűteni kicsit, fejvesztés terhe mellett. 😉

A csokihab a gyömbéres csokimousse krémje (gyömbér és narancshéj nélkül), a tésztás alap pedig a  túró rudi pohár receptből van, ami még Dokitól származik.

poharas ludlabtorta (1)

Meggyes-mákos sodort rétes

A túrós sodort rétesről már írtam, de volt meggyes-mákos is. Megtaláltam a képeket, még az őskorból, amikor még azt gondoltam, menőn fényképezek kajákat. Mit is mondhatnék? Inkább semmit. De a rétes annál jobb volt. Vékony tészta, sok töltelék. Ilyet akkor sütöttem utoljára, a férj azóta szakított a mákkal, végérvényesen és visszavonhatatlanul vége köztük mindennek.

6sodort retes6

 

Hozzávalók:
a tésztához:
50 dkg liszt
1 teáskanál só
1 evőkanál cukor
2 tojás
2 dl tejföl
kb. 2 dl tej (általában mésfél deci elég szokott lenni)
zsír a kenéshez
a meggyes-mákos töltelékhez:
15 – 20 dkg darált mák (attól függően, ki mennyire szereti kevesebb vagy több mákkal)
magozott meggy félbevágva
8-10 dkg nádcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dl tej (ha túl sűrű lenne a töltelék, adhatunk hozzá még kevés tejet)
1 dl száraz fehérbor
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
kevés őrölt szegfűszeg
opcionális: 1 tojásfehérje kemény habbá verve – ha túl tömörnek találjuk a tölteléket, ezzel lazíthajuk
a rántáshoz: 
2 evőkanál zsír
3 evőkanál liszt
Rugalmas tésztát gyúrtam a hozzávalókból. Nem kell megijedni, ragacsos, nokedli tésztára emlékeztető lehet az állaga. Ilyenkor néhány plusz szórásnyi liszttel megoldódik a kérdés. Letakarva pihentettem addig, amíg elkészítettem és kihűtöttem a rántást. A zsírt felhevítettem, majd halvány zsemleszínűre pirítottam benne a lisztet. Miután kihűlt, kinyújtottam a tésztát 2-3 mm vékony téglalapra, megkentem a rántással, majd feltekertem, mint a bejglit. Hűvös helyen (most a hűtőben) 1 órán át pihentettem.

A mákos töltelékhez a darált mákot elkevertem a tejjel, a cukorral, a vaníliás cukorral, a szegfűszeggel és a száraz fehérborral. Hozzáadtam a citromhéjat és a citromlevet is. Közepes tűzös 5-6 perc alatt, folyton keverve összefőztem, majd hagytam kihűlni.

1 evőkanálnyi zsírt kiolvasztottam egy kis serpenyőben. Kibéleltem egy tepsit sütőpapírral. A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Ez gázsütőn a 4-es fokozat.
A tésztát négy részre vágtam, mindegyiket vékonyra, már-már átlátszóra nyújtottam. Először sodrófával, majd alányúltam és a tenyereimmel óvatosan húzni kezdtem. A tésztalap közepére zsemlemorzsát szórtam, ami megfogta kicsit a töltelék nedvességtartalmát. Ezután elosztottam rajta a máktölteléket és ráraktam a meggyet is. Az olvasztott zsírral megkentem a töltelék mellett a tészta egyik oldalát. A tészta száraz felét a töltelékre hajtottam, majd erre rá a zsírral megkent oldalt is.
A sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, megkentem olvasztott zsírral és pirosra sütöttem. A mi sütőnkben ehhez nagyjából 3/4 óra kellett.
1meggyes makos sodort retes

Meggyes lepény

Az van, hogy egy általam ismeretlen billentyű kombinációval (nem nehéz, több van ilyen, mint ismert :-P) az eredeti, még tavalyi meggyes lepényes bejegyzést megsemmisítettem. És bár a fénykép megvan a sütiről, ma megsütöttem, hogy hiteles legyek. 🙂
Az apukámat elkapta a gépszíj, több kilónyi meggyet vett, kimagozta és kisebb adagokban lefagyasztotta. Ez mondjuk nekem szerencse, tele van a fagyasztónk meggyel.
A tészta az almás lepény tésztája, csak ma feleztem a mennyiségeket.
meggyes szilvas lepeny
Hozzávalók:
a tésztához:
20 dkg fehér liszt
12,5 dkg zsír
6 dkg kristálycukor
1 tojás sárgája
fél csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor (vagy ennek megfelelő mennyiségű házi vaníliás cukor; 1 csomag 10 gr)
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
1 evőkanál tejföl
csipet só
a töltelékhez:
30 dkg magozott meggy (fagyasztottat használtam)
6 db kisebb szilva
2 tk. fahéj
2 ek. nádcukor
1 tk. vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
1 mk. őrölt szegfűszeg10 dkg darált dió
kevés zsemlemorzsa
1 tojássárgája a kenéshez
liszt + mogyorónyi zsír a tepsi kikenéséhez

A meggyet reggel kivettem a fagyasztóból kiolvadni. A szilvákat megmostam, kimagoztam, félbe vágtam, majd a feleket is feleztem. A meggy levét lecsepegtettem (jó kis meggylé lett belőle a gyereklánynak), hozzáraktam a szilvákat, az egészet megszórtam a 2 ek. cukorral, az 1 tk. vaníliás cukorral, az őrölt szegfűszeggel. Ráreszeltem a citrom héját és meglocsoltam fél citrom levével. Az egészet jól összekevertem. Hagytam állni.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. Ez gázsütőn általában a 4-es vagy 5-ös fokozat. Kizsíroztam és kiliszteztem egy nagyobb tepsit (most egy 20×30-as volt).
A lisztet a margarinnal (vagy zsírral) elmorzsoltam, majd a többi hozzávalóval együtt lágyabb tésztává gyúrtam. Érdemes először csak 1 evőkanál tejföllel lazítani, és ha még igényli a tészta, hozzá lehet adni a második kanállal is. Ha a nyújtáskor túl puhának, ragadósnak találjuk, gyors mozdulatokkal át kell gyúrni 1-2 szórásnyi liszttel.
A tésztát a hűtőbe tettem pihenni úgy negyed órára. Ezután a tésztát két részre osztottam. A nagyobb gombócot nyújtottam alulra, a kisebbet pedig a tetejére. Szerintem úgy finom, ha a felső tészta vékonyabb. Lisztezett felületen kb. 4-5 mm vékonyra nyújtottam a nagyobbik gombócot. A kilisztezett tepsibe fektettem, megszórtam kevés zsemlemorzsával, hogy gyümölcs leve ne áztassa el a tésztát. Ezután egyenletesen ráterítettem a darált diót, aztán a gyümölcsöket. A másik tésztagombócot is kinyújtottam, 3-4 mm vékonyra. A gyümölcsre fektettem és megszurkáltam, hogy a sütés közben ne púposodjon fel a tészta. A tetejét megkentem felvert tojássárgával és betettem a sütőbe 35 – 40 percre. Halvány aranybarnára sütöttem.

Remoskában sült káposztás kacsa után ettük.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!