Rizsázzunk!

Juhtúrós krémsajtos krumplis nudli

Szóval, ez a nudli nem jött volna létre, ha nem csinálok embertelenül sok krumplis tésztát a sárgabarackos gombóchoz. Kicsit töketlenkedtem vakartam a fejemet, hogy most mi a francot csinálok a maradékkal, ami akkora darab volt, mint a fejem. Hát ez lett.

juhturos_kremsajtos_krumplinudli (5)

 

Hozzávalók (4 főre):

a tésztához:

0,5 kg ó krumpli (ha nincs, akkor több liszt kell az újkrumplihoz)
15 – 20 dkg liszt (a krumpli lisztességétől függően)
1 csapott ek. búzadara
1 ek. zsír (olaj is jó)
1 tojás
nagy csipet só
1 tk. őrölt fahéj

a mártáshoz:

2 ek. juhtúró
3 ek. krémsajt (mascarpone volt)
1,5 dl tejszín
1 gerezd fokhagyma
1 tk. stárított kakukkfű
feketebors
frissen reszelt szerecsendió

só, ha szükséges

Egy nagy fazékban vizet kezdtem forralni.

A barackos gombóchoz nem használt tésztával dolgoztam (elkészítési mód itt). Maréknyi darabokat lecsíptem a tésztából, lisztezett deszkán hosszú hengert sodortam, majd késsel a kívánt méretre vágtam a tésztát. Lisztezett kézzel a tenyereim között kicsit megformáztam, nudli alakúra.

Amíg a víz felforrt elkészítettem a mártást. A juhtúrót simára kevertem a mascarponéval, beletettem egy gerezd zúzott fokhagymát, majd hozzáadtam a tejszínt is. Egy magasabb falú serpenyőbe öntöttem, összeforraltam, és a végén fűszereztem borssal, kakukkfűvel, szerecsendióval. Csipet sót is adtam hozzá.

A nudlikat a lobogó vízbe tettem főni. Megvártam, amíg feljöttek a víz tetejére, majd még 2 – 3 percig hagytam főni. Szűrőlapáttal a forró juhtúrós mártásba szedtem, és alaposan összeforgattam. A tetejére forró olajban pár perc alatt megsütött koktélparadicsomot tettem.

A facebookon pedig itt találtok.

juhturos_kremsajtos_krumplinudli (2)

juhturos_kremsajtos_krumplinudli_merge1

Erdei gombás paprikás krumpli

Cserekereskedelem, a falusi élet gyönyöre. Némi házi bodzaszörpért cserébe friss erdei gombát kaptunk. Őszi vargányát májusban. Kicsit megkavarodott az erdő is a nem létező tél és a korábban érkező tavasz miatt. Az eső meg csak szakadt, hogy véletlenül se tudjunk bográcsban főzni…

Erdei gombás paprikás krumpli csináltam, jó sűrű szafttal, kakukkfűvel, és még házi savanyúságot is ettünk hozzá (bébi cukkini, bébi patisszon, almapaprika, halálgolyó). Vidéken jó. A tenyerem meg vízhólyagos a fapakolástól… Hiába, ilyen az, ha nem szokja a paraszt kissé eltunyult ex-vidéki, már fővárosi asszony a szántást.

Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: kb. 30 perc

erdei_gombas_paprikas_krumpli_merge2

 

Hozzávalók (4 – 5 főre):

kb. 1 kg újkrumpli
1 nagy fej vöröshagyma
1 kis szelet füstölt szalonna felkockázva
2 kisujjnyi vastag szelet füstölt szalonna felkockázva
1 paradicsom
1 kisebb fehér paprika
3 gerezd fokhagyma
3 db vargánya, 2 db kékhátú galambgomba, némi rókagomba
1 szál házi füstölt kolbász
só, bors
1 tk. szárított majoránna
1 tk. szárított borsikafű
2 tk. szárított kakukkfű
4 – 5 mk. édes piros paprika

A hagymát, fokhagymát és az újkrumplit megpucoltam. A krumplit cikkekre vágtam, a hagymát és a szalonnát felkockáztam. Felkarikáztam a kolbászt. A fokhagymagerezdeket egészben hagytam.

Egy fazekat hevíteni kezdtem, beletettem a szalonnát és a vöröshagymát, kissé sóztam és közepes lángon párolni kezdtem. A gombát gyorsan megmostam, hogy ne szívja meg magát nagyon vízzel. A vargányát és a galambgombát nagyobb darabokra vágtam, a rókagombát egészben hagytam, aprók voltak.

Amikor a hagyma megpuhult és a szalonna kieresztette a zsírját, hozzáadtam a gombákat, a felkarikázott kolbászt, és kicsit erősebb lángon pár percig pirítottam. Kevergettem, nehogy leégjen. Ezután a fazekat lehúztam a tűzről és a hagymás szalonnás gombás keveréket megszórtam a piros paprikával. Alaposan összekevertem, kicsit megint sóztam. Hozzáadtam egy megmosott, felkockázott paradicsomot és a fehér paprikát egészben, beletettem a krumplit és a fokhagymagerezdeket. Megszórtam majoránnával, borsikafűvel és a kakukkfűvel is. Borsoztam. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi éppen ellepte. Fedő alatt puhára főztem 15 – 20 perc alatt puhára főztem. A végén még egy kis kakukkfűvel fűszereztem. Jó sűrű szaftja lett a sok hagymától.

Friss kenyérrel, tejföllel és házi savanyúsággal ettük.

A facebook-on is ott vagyok.

erdei_gombas_paprikas_krumpli (1)

erdei_gombas_paprikas_krumpli (2)

 

Citromos petrezselymes csirke

Van egy kis elmaradásom, mert bár magammal vittem a gépemet a Mátrába, de úgy tűnt, a töltője Budapesten maradt. Persze tegnap este, kipakolás közben, megtaláltam a tápot, a gép táskájában. Végig nálunk volt…

Egész csirkét akartam sütni, de csak darabolva volt a hentesnél. Valamiért ott, falun, ahol voltunk, nem igen adják egyben a csirkéket. Mondjuk, ha hentes lennék, én sem erőltetném ott, ahol tartanak a házaknál csirkét, tyúkot, meg ilyesmiket. Így kicsit át kellett gondolnom az eredeti tervemet, Kulka János citromos petrezselymes csirkéjét. Sebaj, a combok bőre alá tuszkoltam a petrezselymet a vajjal, a többit meg rögtönöztem.

Előkészítés: 15 perc
Sütési idő: 1,5 – 2 óra

citromos_petrezselymes_csirke (1)

 

Hozzávalók (4 főre):

4 egész csirkecomb
1 kg újkrumpli
2 csomag petrezselyemzöld
1 ek. majoránna
1 nagyobb citrom
1 ek. méz
4 vékony szelet vaj
só, bors
olívaolaj

A csirkecombokat megmostam, kozmetikáztam, majd szárazra töröltem és félretettem őket. Megmostam és felaprítottam a petrezselyemzöldet. A citrom egyik felét felszeleteltem, a másik felét kicsavartam.

Az újkrumplit egy dörzsi szivaccsal megmostam, annyira vékony volt a héja, hogy elég volt egy alapos mosás. Nagyjából 1 centis szeletekre vágtam, majd egy akkora tepsibe terítettem a szeleteket, amiben a combok is kényelmesen elfértek. Sóztam, borsoztam, megszórtam a petrezselyem egyik felével. Meglocsoltam olívaolajjal, 1 ek. citromlével és kézzel alaposan összeforgattam. Ráfektettem a citromkarikákat.

A száraz csirkecombokat sóztam, borsoztam, majd mindegyik bőre alá tettem a petrezselyemzöldből, a vajból. Nagy csipet majoránna mindegyikbe került. A csirkecombok külsejét is megszórtam majoránnával. A krumplira tettem őket. A mézet elkevertem a citromlével, majd meglocsoltam vele a combokat, egyenletesen, nagyjából mindre egyformán jutott belőle.

Alufóliával letakartam a tepsit, betettem a sütőbe és 180 fokon készre sütöttem. 1 óra elteltével megnéztem, mennyire puhult meg a hús és a krumpli. Még visszatoltam a sütőbe, fóliával együtt. Újabb fél óra után már puha volt a hús és a krumpli is. Levettem a fóliát és aranybarnára pirítottam a combokat.

Szépen, lassan sült, jól összeértek az ízek. A citromlétől kellemesen savanykás lett a krumpli, a csirkehús pedig puha, szaftos, omlós a vajtól, a mézes citromos locsolástól meg isteni ropogósra sült a bőre.

A facebook-on is ott vagyok, klikk ide, ha kíváncsiak vagytok. 🙂

citromos_petrezselymes_csirke (7)

citromos_petrezselymes_csirke (2)

A világ legjobb húsa

Köszönet az elnevezésért Ákosnak, a receptért pedig az Anyósomnak. A legjobb az benne, hogy jól oda kell pirítani, a szaftját meg fel lehet, sőt fel kell szívni a makarónival. Kezdő szülők rémálma lehet, amikor a gyereket arra tanítják, hogy az étel nem játék. 🙂

Ez olyan chokito-s kaja: ronda és finom. 🙂

1avilaglegjobbhusa

 

Hozzávalók (4 főre):

6-8 szelet hús (marhahátszín vagy sertéskaraj – én most karajból csináltam)
1 nagy fej vöröshagyma
1 ek. zsír
só, bors
1 ek. liszt
3-4 ek. tejföl
makaróni

A vöröshagymát megpucoltam, apróra vágtam. Egy nagy serpenyőt felhevítettem, a zsírt felforrósítottam, majd a közepesre mérsékelt lángon üvegesre dinszteltem rajta a hagymát.

A húsokat ezalatt megmostam, hagytam megszáradni. Amikor a hagyma üveges lett a zsíron, rátettem a húsokat, a közepesnél kicsit erősebb lángon sütni kezdtem szigorúan fedő alatt. Amikor az összes szelet kifehéredett, sóztam, borsoztam, majd újabb pár percig hagytam pirulni a húst. Ezután kicsit felkapargattam a lesült pörcöket, majd felöntöttem 2 dl vízzel és hagytam, hogy szépen elfőjön a hús alatt. Amikor ez megtörtént, megint felkapargattam a lesült pörcöket és újabb 2 dl vízzel öntöttem fel. Megint sóztam, és fedő alatt pároltam, sütöttem tovább. Még egyszer hagytam lepirulni, megint a felkapargatás jött, aztán újabb 2 dl víz és kóstolás után még egy csipet só. Nem kell megijedni, ha szinte már fekete a szaft színe, éppen ilyennek kell lennie. Ettől még nem lesz se égett, se rossz ízű, csak a hagyma karamellizálódása és a húspörcök teszik a dolgukat.

Egy fazékban vizet forraltam a makaróninak. A vizet sóztam. Amikor felforrt, beletettem a tésztát főni. Addig simára kavartam a tejfölt.

A serpenyőről levettem a fedőt, kóstoltam, kicsit sóztam, borsoztam. 1 ek. lisztet simára kevertem kevés vízzel és 2 ek. szafttal. A húsokat egy pillanatra kiszedtem a serpenyőből, a lisztes keverékkel besűrítettem a szaftot, majd visszatettem a húsokat. Ezen a ponton még 2 dl vizet adtam hozzá és most már fedő nélkül pár percig rotyogtattam, amíg besűrűsödött. Ezután betejfölöztem.

Tálalás után pedig jött a szipákolás. 🙂

Spenótos túrógaluska

Nyersen megeszi Rozi a spenótot, de ha főzelékként kapja, nem kell neki. Ki érti? A gombócban viszont imádta. Segített a kavarásában is. Mellém húzta a kis létráját és közölte, hogy anya, én is főzök beled (az ő fonetikájában a vé még bé :)). Szépen bővül a gyerekkel a konyhában lista. Nettó 35-40 perc alatt elkészült, egy kergetőzéssel és egy bújócskával  együtt bruttó 45 perc…

1spenotos turos grizgaluska (853x1280)

 

Hozzávalók (3.4 személyre):

a gombóchoz:

25dkg túró
25-30 dkg friss spenót (még szezonja van)
12-15 dkg búzadara (attól függően, mennyire veszi fel a massza)
2 egész tojás
2,5 dkg vaj
2 ek. sós krémsajt (pl. fevita)
1 duci gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt fekete bors
csipet só

5 ek. olívaolaj

a sajtmártáshoz:

5 dkg vaj
1 ek. liszt
15 dkg sajt (ki milyet szeret, most edamit használtam, de valamilyen intenzívebb, érett, penészes sajt is kiváló)
2,5 dl tej (szobahőmérsékletű)
frissen reszelt szerecsendió
maréknyi aprított petrezselyem
csipet só, frissen őrölt fekete bors

A spenótot megmostam, lecsöpögtettem. Egy nagy serpenyőt felhevítettem, belecsorgattam az olívaolajat, majd rádobtam a spenótot és 5-6 perc alatt megfonnyasztottam. Ezután leszűrtem és egy nagy keverőtálba tettem, majd botmixerrel kissé összemixeltem. Hozzáadtam a vajat, belereszeltem a fokhagymát. Ezalatt kihűlt annyira, hogy hozzákeverhessem krémsajtot, a tojásokat, majd a búzadarát és a túrót. Alaposan összekevertem. Sóztam, borsoztam, belereszeltem 1/4 szerecsendiót. Vizet forraltam egy fazékban, két evőkanál (ha kisebb galuskákat akarunk, akkor teáskanállal szaggassuk) segítségével galuskákat formáztam, majd a vízbe tettem. Addig főztem, amíg feljöttek a víz tetejére. Ezután 10-15 percig állni hagytam a forró vízben.

Ezalatt elkészítettem a sajtmártást. Lereszeltem a sajtot. Egy kisebb lábasban felolvasztottam a vajat, belekevertem a lisztet és a reszelt sajtot, alaposan elkevertem. A sajtot hagytam megolvadni. Ekkor apránként felengedtem a szobahőmérsékletű tejjel, csomómentesre kevertem és hagytam összefőni. Sóztam, borsoztam, frissen őrölt szerecsendióval fűszereztem. Jól elkevertem. Egyszer felforraltam, végül hozzáadtam a friss, aprított petrezselyemzöldet. Meglocsoltam vele a galuskákat és megszórtam kevés petrezselyemmel.

1spenotos turos grizgaluska1 (1280x853)

Fűszeres patiszonos röszti (kiskorúval a konyhában)

A kiskorú imádott ezzel a kajával bíbelődni. Naná, lehetett gyurmázni, nyomkorászni. De még Rozival együtt is villámgyorsan elkészült. 🙂

(Húsmentes, na meg laktózmentes is, ha kihagyjátok a joghurtot, vagy laktózmenteset használtok. A sajtot pedig helyettesítheti a laktózmentes túró vagy 1 egész tojás, ami összetartja.)

1IMG_6362 (1024x683)

 

Hozzávalók (2-3 főre):

20 dkg megpucolt krumpli
1 kis fej bébi patiszon
1 fehérrépa
1 csokor kapor
só, bors
1 gerezd fokhagyma
1 csapott tk. édes őrölt paprika
5 dkg sajt (pl. gouda, maasdamer, reszelhető juhsajt)

az öntethez:

1 púpos ek. sós krémsajt (én most Fevitát használtam)
1 pohár natúr joghurt
1 gerezd fokhagyma
kevés friss kapor a díszítéshez
olaj a sütéshez (kb. 8-10 ek.)

A zöldségeket megmostam és megpucoltam, majd a sajtreszelő kis lyukú oldalán mindet lereszeltem. Egy nagyobb szűrőbe tettem, amit egy nagyobb keverőtálba állítottam, hogy lecsöpögjön kissé a zöldségek leve. Letakartam és elmentünk a játszótérre szellőzni.

A zöldségeket kinyomkodtam, majd sóztam, borsoztam, belereszeltem a fokhagymát és a sajtot is. Hozzáadtam a felaprított kaprot és a pirospaprikát is.  Teflon palacsintasütőben felhevítettem az olajat, majd mérsékeltem közepesre a lángot. Hehe, ez egy villanytűzhely esetében érdekes szóhasználat. 🙂

Amíg az olaj felmelegedett, lapos kis pogácsákat formáztam a zöldségből. Ízlés szerint lehetnek kisebb vagy nagyobb pogácsák. Az olajba sorakoztattam a pogácsákat és oldalanként 7-8 perc alatt ropogósra sütöttem.

Ezalatt kikevertem a joghurtot a krémsajttal, a fokhagymával és a kaporral. 1 tk. extra szűz olívaolajat is tettem hozzá. Ezzel együtt tálaltam a fűszeres rösztit. A fotózással meg rohannom kellett, mert a kukta már elkezdte megbontani a kompozíciót (lásd lejjebb. de most komolyan, tisztára olyan, mint az Addams Family-ben Izé, a kéz :P).

fuszeres roszti osszesitett

Kapros túrós cukkinilepény

Amerikai palacsinta juharszirup nélkül, ami leginkább kanadai? Tudathasadásos lehet, mint a Kisvakond nadrág nélkül (lehet, hogy beszűkült a tudatom…). Pedig jó is az. Cukkinivel, túróval, kaporral. Nehezen lassult le az agyam a tegnap éjszakai Kitchen Confidential maraton után, elalvás előtt még azon kattogott, mit csináljak a maradék cukkiniből. Ezt találtam ki. Amerikai palacsinta az alapja, semleges tészta, bátran lehet vele kísérletezni. Ez sült ki belőle.

Bruttó 30 perc. Ebéd. Kész. 😛

1cukkinilepeny2 (683x1024)

 

Hozzávalók (3-5 főre):

3 tojás
11,5 dkg liszt (most fele teljes kiőrlésű, fele finom búzaliszt)
1 púpozott tk. sütőpor
1 nagy csipet só
1 csipet cukor
1,4 dl tej
10 dkg túró
1 cukkini
1 csokor kapor
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej lilahagyma
bors
1 kis pohár natúr joghurt (15 dkg)
1-2 ek. olaj a sütéshez

Előkészítettem az edényeket. A lila -és fokhagymát megpucoltam, a kaprot megmostam, felaprítottam. A lilahagymát vékonyan felszeleteltem.

Kettéválasztottam a tojásokat. A sárgájához hozzáadtam a lisztet, a sütőport, a tejet, a túrót, a sót és a csipet cukrot. Sűrű, de sima tésztát kaptam. Megmostam és a sajtreszelő nagy lyukú oldalán lereszeltem a cukkinit. Nem hámoztam meg, zsenge volt. A zúzott fokhagymával és a kapor felével együtt a cukkinit is a tésztához kevertem. Frissen őrölt borssal megszórtam.

Egy másik keverőtálban pár perc alatt kemény habbá vertem a tojásfehérjét. Először csak a felét adtam hozzá, majd a másik felét is, de itt már óvatosabb, nagyobb mozdulatokkal, alulról felfelé kevertem össze.

Kikevertem a joghurtot: csipet sóval, a kapor felével és kevés borssal.

Egy teflon palacsintasütőt közepes lángon felhevítettem, beleöntöttem 1 ek. olajat, majd kis korongokat halmoztam bele a tésztából, púpozott evőkanálnyi adagokat. Melléjük tettem a lilahagyma karikákat is. 3-4 percig sütöttem a palacsinták egyik oldalát, majd amikor aranybarnák lettek, megfordítottam és még 1-2 percig sütöttem a másik oldalukat is.

A kapros joghurttal, kevés nyers, reszelt cukkinivel, lilahagymával és friss kaporral tálaltam.

A receptet a Rizsázzunk FB oldalán és a Gasztro blogok (Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye) oldal FB falán is megtaláljátok.

Cukkinis tészta pirított dióval. Borinak szeretettel. :-)

Villámgyors ebéd vagy vacsora, ha borul a rendszer. Ma kicsit dolgozni kellett Rozin, hogy elengedje a játszóteret. Reggeli után meg magamon, hogy egyáltalán el is induljunk. A nettó főzési idő kb. annyi volt, ameddig a tészta is megfőtt. A bruttó kb. 20 perc. Imádom az ilyet. 🙂

1cukkinis teszta (1024x683)

 

Hozzávalók (2-4 főre):

1 nagy (férfi) maréknyi spagetti félbetörve (durumlisztből)
1 közepes cukkini
fél fej vöröshagyma
1 duci gerezd fokhagyma
1 ek. olívaolaj
só, bors
frissen reszelt szerecsendió
1-2 dl tejszín (habtejszín, vagy kókusztejszín)
2 tk. citromlé
1 csapott tk. cukor (kókuszcukrot használtam most, de a mezei kristálycukor is ugyanúgy OK)
2 marék dió

Egy fazékban vizet forraltam a tésztának. Durvára vágtam a diót és száraz serpenyőben megpirítottam.

Amíg a víz felforrt, egy serpenyőben felhevítettem az olajat, megpucoltam és apróra vágtam a vöröshagymát és a fokhagymát. A vöröshagymát a tepsibe dobtam, kicsit sóztam. Közepes lángon 5-6 perc alatt megdinszteltem. Közben kb. 1×1 centis kockákra vágtam a cukkinit. Nem pucoltam meg, annyira zsenge volt. Amikor a vöröshagyma kész volt, rádobtam a fokhagymát, 1 perc alatt megfuttattam az olajon, majd hozzáadtam a felkockázott cukkinit is. Kicsit sóztam, borsoztam és 4 – 5 percig hagytam párolódni, de nem főztem puhára. Ekkor ráreszeltem a szerecsendiót, meglocsoltam a citromlével és hozzáadtam a cukrot is. Jól összeforgattam, majd felöntöttem a tejszínnel és egyet hagytam finoman rottyanni. Megkóstoltam és finomhangoltam 1 csipet sóval és szerecsendióval.

A tésztát a cukkinis serpenyőbe szedtem, egy “csapott” merőkanálnyit hozzáadtam a tészta főzővizéből is. Tálaláskor megszórtam a pirított dióval.

Joghurtos zöldborsófőzelék

Mire leültem a gép elé, hogy megírjam ezt a posztot, elszállt az ihletem. Most nem lesz (mellé)rizsázás, csak a kép és a recept pőrén. A mai ebédünk ez volt. Finom. Gyors. Egyszerű. És ami a legfontosabb: szezonális.

joghurtos zoldborsofozelek (683x1024)

 

Hozzávalók (2 főre):

25 dkg zsenge zöldborsó (fagyasztott is jó, ha a nap végére bezár a piac)
2 dl tej
2 dl víz
1 gerezd fokhagyma
fél csokor petrezselyemzöld
2-3 ek. natúr joghurt
1 púpozott ek. barna rizsliszt
só, bors
1 ek. olívaolaj

Egy kis lábasba tettem a zsenge zöldborsót, hozzáreszeltem a megpucolt fokhagymát, 1 nagyobb csipet sót és frissen őrölt borsot adtam hozzá. Meglocsoltam 1 ek. olívaolajjal és közepes lángon, fedő alatt kb. 5 percig pároltam. Közben megmostam és felaprítottam a petrezselyemzöldet.

Ezután felöntöttem a tejjel és a vízzel, beleszórtam a friss petrezselyemzöld 1/4-ét és fedő alatt készre főztem. Egyet kóstoltam és még egy csipet sóval fűszereztem. A végén joghurtos habarással gazdagítottam: 2 ek. joghurthoz adtam a lisztet és a főzelék forró levéből 2-3 kanálnyit, hogy kiegyenlítsem a hőt. Csomómentesen elkevertem a habarást, a borsóra csurgattam és 1 perc forralással besűrítettem.

Friss petrezselyemzölddel szórtam meg tálaláskor.

Home made pestós tészta pirított dióval

Nemrég házi pestot készítettem. Most pedig itt van hozzá egy tészta recept. Végtelenül egyszerű, gyors, finom. Ha valaki mégsem tud élni a bolti életérzés nélkül, tegye a pestót biztonsági kupakos üvegbe, ami kinyitáskor kattan. 🙂

pestos teszta (1024x683)

Hozzávalók:

fél csomag spagetti (durum, mert azt jobban szeretem)
1-2 ek. házi pesto
bazsalikom (1 mk. szárított vagy ha van, 2-3 friss levél)
1 kk. extra szűz olívaolajsajt (parmezán(típusú),
1 marék dió
frissen őrölt fekete bors

A spagettinek vizet forraltam egy magas falú fazékban, majd amikor a víz felforrt, sóztam és beleraktam a tésztát. Közben a diót durvára, nagyobb darabokra törtem és forró, száraz serpenyőben pár perc alatt megpirítottam. Oda kell figyelni, mert hirtelen megéghet, amitől bűn keserű lesz. Elzártam alatt a tüzet.

A tésztát fog keményre (al dente) főztem, a dióra halmoztam, majd rátettem a pestót is. A tészta főzővizéből tettem rá 2-3 evőkanálnyit és összeforgattam. Tányérra halmoztam a pestós, diós tésztát, megszórtam a bazsalikommal, a frissen őrölt fekete borssal, majd megJamie-ztem: meglocsoltam olívaolajjal és citromlevet csorgattam rá.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!