Rizsázzunk!

Diós céklasaláta

Gyors és laktató vacsora, vagy akár marhasült mellé kísérő is lehet ez a céklasaláta. Évekkel ezelőtt csinálta az egyik barátnőm, csak ő dió és balzsamecet nélkül. Én meg tovább finomítottam: dióval és balzsamecettel. 🙂 Akkor igazán finom, ha zsengébb, kisebb céklából készítjük, így kevésbé lesz földes íze. Az sem árt neki, ha állhat legalább fél napot. Ezalatt összeérnek az ízek.

1dios ceklasalata (1024x683)

 

Hozzávalók (4 kisebb céklából):

4 kisebb cékla
3-4 ek. mustár (ki mennyire szereti savanykásan)
3-4 ek. olívaolaj
1 duci gerezd fokhagyma
2-3 ek. méz (ki mennyire szereti édesen)
fél citrom leve
só, frissen őrölt bors
1 (max. 2) ek. balzsamecet
1 nagy marék dió

A céklákat megmostam és feltettem főni. Még finomabb, ha sütőben sütjük meg.

Amíg a céklák főttek, elkészítettem a mustáros öntetet. Megpucoltam a fokhagymát. A mustárt kevés sóval és borssal elkevertem, majd apránként hozzácsurgattam az olívaolajat és elkevertem. Egy homogén állagú mustáros alapot kaptam. Belereszeltem a fokhagymát, édesítettem a mézzel, majd a citromlével savanyítottam. Érdemes folyamatosan kóstolgatni, így tudjuk, miből kellhet még a tökéletes ízhez. Beleöntöttem a balzsamecetet, elkevertem, félretettem. A diót késsel durvára aprítottam, száraz serpenyőben megpirítottam, hagytam kihűlni.

A megfőtt cékláról leöntöttem a főzővizet, megvártam, amíg kihűlt. Megpucoltam és nagyjából fél centis csíkokra szeleteltem, majd jól összeforgattam a mustáros balzsamecetes öntettel és a dióval.

Egy szelet rozskenyérrel jó kis vacsora lett belőle. A látszat ellenére eléggé laktató. 🙂

Szabadon variálható kapros túróhab

Bizarr? Kapor és édes túróhab? Pedig nagyon is jó kombó. És ha valami bizarr, akkor ez a dal az, a kapros túróhab meg finom. 🙂

A kapornak még szezonja van, málna helyett meg lehet hozzá körte is. Vagy semmi gyümölcs, semmi bonyolítás. (Ej, jó régi ez a kép, olyan is. Nagy fotográfus voltam ám. 😛 Digitális gép, ott felejtett dátum, rossz szögből rossz fényviszonyokkal fotózott kaja. Megvolt az összes gyerekbetegség :-P).

kapros krém

 

Hozzávalók (4 pohárkányi):

1 dl 30%-os tejszín
1 ek. porcukor
25 dkg szobahőmérsékletű, krémes túró (vagy mezei tehén túró jól áttörve)
2 ek. méz
1 zöldcitrom reszelt héja (ha nem kapunk lime-ot, a sima citrom is jó)
fél zöldcitrom leve
csipet só, épp csak annyi, amennyi a hüvelyk -és a mutatóujj begyei között elfér
1 csokor kapor
(25 dkg málna, ha szezonban készítjük el ezt a desszertet)

A hideg tejszínt elektromos kézi habverővel kemény habbá vertem egy evőkanál porcukorral. Fontos, hogy hideg legyen, mert akkor lesz igazán tartása a tejszínhabnak. A legjobb, ha a habverőket is betesszük 1 órára a hűtőbe. A felvert habot a felhasználásig visszatettem a hűtőbe.

Megmostam és hagytam lecsepegni a kaprot. Ezután a túrót jól kikevertem a mézzel, a csipet sóval, a zöldcitrom héjával és fél zöldcitrom levével. Ha hagyományos túróval dolgozunk, alaposan passzírozzuk, törjük át.

Finomra aprítottam a kaprot (a szárát nem, csak a leveleket), és a túrós masszába kevertem. Ezt követően beleforgattam a hideg tejszínhabot is. Én több, mint 2 órára a hűtőbe tettem, de minimum 1 óra kell neki, hogy igazán összeérjenek az ízek. Kis poharakban tálaltam, a tetejét kaporral (és málnával) díszítettem.

Eperrel és bazsalikommal is kiválóan működik ez a desszert, ha megint szezonja lesz az epernek, érdemes kipróbálni.

Forrás: Chili&Vanilia/Magyar Narancs (már nem emlékszem, melyik szám volt)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!