Rizsázzunk!

Kapros citromos spárgaleves

Vannak visszatérő időszakok, amikor hamisítatlan burleszk folyik a konyhánkban. És nem Dita Von Teese járja egészen elképesztően buja burleszk táncát, hanem én nyomom folytatásos konyhai bénázásaimat. Az egyik klasszik a saját szülinapi tortám készítése volt tavaly.

Ez a spárgakrémleves meg itten, kérem szépen, a legfrissebb epizód. Nem is nevezném krémlevesnek, annál (sokkal) hígabb lett. A csomagból kiválasztott és minőségi ellenőrzésnek alávetett spárga csak a csali volt. Friss, ropogós, “szálkamentes”. Persze… Én meg passzírozhattam az egészet, mert a botmixer majdnem elfüstölt. Egy kicsit morcos voltam, mert a) egyébként eredetileg főzeléket akartam enni, de a turmixolásnál már láttam, hogy sok vizet öntöttem a spárgára, b) cserébe eléggé szálkás volt, annak dacára, hogy most nyitotta a szezont, c) a botmixer kifordult a lábasból, jelentősebb mennyiségű spárgamasszával beterítve a pultot, a mosogató szélét és a pólóm egy részét is. És akkor még nem is említettem, hogy hétvégén leforráztam a hasamat. Igen, a hasamat. Pszt! Nem röhög! 😉 A főtt krumpli leszűrése veszélyes üzem. A forró víz leöntésekor annak egy része a mosogató mellé folyt, aminek történetesen éppen én támaszkodtam neki. A hasammal, igen. Ennyire már rég fájt bármi is… Azt hittem, a szemem körül a legvékonyabb a bőr, de nem.

Szóval, a főzeléknek indított fehér spárgából végül kapros citromos spárgaleves lett, ami persze nem baj, hiszen a leves jó. Ez meg különösen az lett a citrommal és a kaporral. Kicsit savanykás, kicsit kesernyés, krémes.

Előkészítés: 10 perc

Elkészítés: kb. 20 perc

kapros_citromos_spargaleves_merge1jpg

 

Hozzávalók:

1 csomag ZSENGE! fehér spárga

1 ek. repceolaj (olívaolaj is jó)

1 tk. vaj

1 kis fej vöröshagyma

1 nagyobb gerezd fokhagyma

3 babérlevél

só, frissen őrölt bors

1 ujjnyi vastag citromszelet meghámozva

fél citrom reszelt héja vagy ennek megfelelő (őrölt) szárított citromhéj

kb. 0,5 l víz vagy zöldségalaplé

1 kis csokor friss kapor

0,5 – 1 dl tejszín

A spárgákat alaposan megmostam. A végüket és a fejüket letördeltem, a fejüket félretettem. A vöröshagymát megpucoltam és 4 felé vágtam, a fokhagymát pucolás után finomra aprítottam. Egy nagyobb lábast hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olajat, a vöröshagymákat pedig 4 – 5 perc alatt megdinszteltem. Egy nagy csipet sót adtam hozzá. Rádobtam a fokhagymát, 1 percig pároltam, majd a spárgákat is a lábasba tettem. Kb. 5 perc alatt kicsit megpároltam és megpirítottam, borssal, babérlevéllel és egy ujjnyi vastag citromkarikával fűszereztem, aminek a héját levágtam. Szórtam bele egy nagy késhegynyi őrölt szárított citromhéjat is. Felöntötte a vízzel és puhára főztem. A babérleveleket kivettem. A levest leturmixoltam, egy szitán teljesen átpasszíroztam, hogy csak a szálak maradjanak egy nagyon sűrű masszaként. Sóztam és borsoztam és felöntöttem a tejszínnel. A végén belekevertem a finomra vágott kaprot. Megettem. Ha valaki még annál is citromosabban enné, mint amennyit a citromszelet hozzáad, bátran öntsön még bele citromlevet.

A félretett spárgafejeket egyébként kevés forró olajon pár perc alatt lepirítottam, hogy majd a levesbe teszem. Nem tettem. De szerencsére kapor és citrom, na meg spárga került bele, ha már az a neve a levesnek, hogy kapros citromos spárgaleves.

Facebook: Rizsázzunk!

kapros_citromos_spargaleves (4)

IMG_6309 (683x1024)

Spenótos nudli

Tavaly januárban vasárnapra esett a házassági évfordulónk (idén is). Én reggel elrohantam egy Cafeblog találkozóra (nagyon menő anyuka, hehehe), Zoli meg itthon maradt Rozival. Puszi, puszi, délután jövök. Egész délelőtt hiányérzetem volt… Aztán beugrott: a házassági évfordulónk. Aznap volt ugyanis. Az első. A LEGELSŐ! Lesült a bőr a képemről, telefon, ne haragudj édesem, sajnálom – így én. Erre: Én akkora gondban vagyok. Nálad van a kocsi, nem tudok elmenni sehova, vennél magadnak egy csokor virágot? – így Ő. Bang, nesze neked romantika. 😉

Sosem voltam az évfordulók bajnoka, valahogy nem tulajdonítok nekik túlzott jelentőséget, de azért az első házassági évfordulónak mégis kijárt volna egy lepke fingnyivel leheletnyivel több. 🙂 Idén nagy tervvel állt elő a férj, utazzunk el ketten, Rozit lepasszoljuk a nagyszülőknek, mi meg korrigáljuk a tavalyi bakit. Egészen Hollókőig jutottunk, évekkel ezelőtt hosszú hétvégéztünk ott, csíptük a helyet. Igen ám, de akkor épp szezon volt, most viszont nem. Annyira nem, hogy délután 4-kor bezárt az egyetlen egyébként nyitva lévő kisvendéglő is (a másik januárban szabadság miatt zárva volt). Sebaj, menjünk át Szécsénybe, ott biztosan találunk egy éttermet, fürdő úgyis van a városban, üzemelő vendéglő miért ne lenne. Na, fürdő nem volt. Később összeraktuk, honnan jött mindkettőnknek a fürdő gondolata: a Széchenyi fürdőre állt be az agyunk, ezért egyértelműnek gondoltuk, hogy Szécsényben is van fürdő… Nem volt. Étterem viszont igen, egészen tűrhető konyhával. Az egységgel szemben még egy szécsényi szobor is állt. Érted, szécsényi szobor, muhaha… Volt ott egy SZUPER kóp üzlet is, ott vettünk némi rosét estére, mert Hollókőn semmi sem volt nyitva péntek este 7-kor. Akkor vásároltuk meg ezt a remek, kis piros Berghoff tálat is, amiben ma spenótos kék sajtos nudlit sütöttem. Most már nekem is van menő Berghoff edényem. Nem, ez nem egy fizetett hirdetés, csak egy (egyelőre még 😉 ) nem jövedelmező élménybeszámoló.

A nokedlihez soha nem mérem ki a lisztet és a folyadékot sem, a mennyiségek gondolomformán lesznek megadva. Ha van jól bevált nokedli receptetek (nagymamától, szomszédasszonytól, Horváth Ilonától), használjátok nyugodtan azt.

Előkészítés: 15 – 20 perc

Sütési idő: 10 – 15 perc

spenotos_nudli (3)

 

Hozzávalók (3 – 4 főre):

30 dkg tönkölybúza fehérliszt

1 nagy tojás

kb. 1 dl víz

0,5 dl extra szűz olívaolaj (isteni lágy lesz tőle a tészta)

1 – 2 nagy csipet só

frissen tekert tarka bors

45 dkg fagyasztott, natúr spenót

kb. 5 dkg kéksajt

2 dl tejszín

só, bors

2 gerezd fokhagyma

diónyi vaj

frissen reszelt szerecsendió

4 – 5 marék reszelt sajt a tetejére (félkemény, reszelhető)

A spenótot egy közepes lábasban olvasztani kezdtem. Ezalatt kikevertem a nudli tésztáját. A liszthez adtam a tojást, a sót és a borsot. Beleöntöttem az olívaolajat és adagolni kezdtem hozzá a vizet. Annyi vizet adtam hozzá, amitől egy lágy, de nem folyós tésztát kaptam. Nem dolgoztam ki teljesen a tésztát, a nokedlinél az a jó, ha nem teljesen sima a tészta, a kis csomók kifejezetten jó tesznek neki. Ezután egy fazékban vizet forraltam a nudlinak.

A sütőt előmelegítettem 220 fokra, légkeverésen, felső grill fokozattal.

Amíg a víz felforrt, befejeztem a spenótos szószt. A már felolvadt spenóthoz adtam a finomra aprított fokhagymát. Beletördeltem a kéksajtot, alaposan elkevertem és hagytam elolvadni. Kóstolás után sóztam, borsoztam, és felöntöttem a tejszínnel, beletettem a vajat is. Egyszer összeforraltam, majd szerecsendiót reszeltem bele. Még egyszer megkóstoltam és még egy csipet sóval és borssal fűszereztem. Adtam hozzá egy löttyintésnyi citromlevet.

A forrásban lévő vízbe szaggattam a nokedlit és pár perc alatt (amíg feljöttek a víz tetejére) megfőztem őket. A főzőléből félretettem bő fel decinyit. A leszűrt nudlikat a spenótos keverékhez adtam, alaposan összeforgattam, majd a kivajazott jénaiba tettem. A tetejét megszórtam a reszelt sajttal (most Garabonciás natúr tehénsajttal) és bő 10 perc alatt aranybarnára sütöttem a forró sütőben.

spenotos_nudli (2)

spenotos_nudli (1)

Csokoládés kalácspuding

Két napnyi, szinte konstans eső után most itt van a hó, amiben az a szép, hogy pontosan ugyanaz a vége, mint az esőnek: locspocs… Ja, hogy nekem semmi sem jó. Hát nem, most ilyen napjaim vannak. Különben is, a Mátrában kellene lennünk, ott legalább 10 centi összefüggő hó van és nem 10 centi víz. Grrrr!

Ez a kalácspuding viszont legalább bitang jó. Édes, krémes, csokis, amitől az éppen erősen karcos modorom is meglágyul kicsit. Ritkán csinálok kész cuccokkal desszertet, de most nagyon finom kalácsot kaptam és ha hihetek a címkének, egészen elhanyagolható mennyiségben tartalmaz műanyagot. Eredetileg egyébként croissant szerepel a receptben, de használhatót felénk jó ideje nem lehet már kapni, sk.-ra pedig most nem volt időm. Legközelebb pirított, durvára vágott török mogyorót is teszek bele.

Előkészítés: 15 perc

Sütési idő: kb. 45 perc

csokolades_kalacspuding

 

Hozzávalók (kb. 15 x 25 centis formához):

15 dkg étcsokoládé (min. 50%)

1 kalács (most kakaós, mogyorós volt)

4 tojás

4,5 dl tejszín (min. 30%)

2,5 dl tej

15 dkg nádcukor + 1 ek. a szóráshoz

1 vanília rúd kikapart magjai vagy 1 csomag vaníliás cukor

1 csipet só

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A kalácsot ujjnyi vastag szeletekre vágtam, tepsire raktam és a sütőben pár perc alatt kicsit megszárítottam, megpirítottam.

A csokoládét összetörtem és a felét a sütőforma aljába szórtam. A kalácsszeleteket a formába fektettem úgy, hogy a szeletek kicsit fedjék egymást. Megszórtam kevés csokoládéval.

Egy nagy tálban összekevertem a tejszínt, a tejet, a cukrot, a vanília magjait és a csipet sót. Egyesével beleütöttem a tojásokat (először egy pohárba, majd onnan a tejes keverékbe), és egy kézi habverővel alaposan elkevertem. Az egészet ráöntöttem a kalácsra, megszórtam 1 ek. nádcukorral és hagytam kb. 5 percig állni. Betoltam a sütőbe és 40 – 45 percig, vagy amíg a közepe is megszilárdul.

Vanília fagyit vagy lágyan felvert tejszínhabot adhatunk hozzá, de az óvatosan édesített tejföl+meggylekvár páros is nagyon jó.

Facebook: Rizsázzunk!

Ötlet: Rachel Allen

csokolades_kalacspuding (1)

Sültkarfiol-főzelék zöld citrommal és petrezselyemzölddel

Ha már úgyis kelet felé nyit az ország, hát nosza, legyen keleties, kissé ázsiai az időjárás is. Napok óta tapad a bőröm egy áthatolhatatlan párarétegtől. Olyan érzésem van, mintha bedunsztoltak volna valamilyen fitness-wellness szalon narancsbőr elleni kezelésén. Tuti, hogy az lehet ilyen. Igaz, amikor én lezuhanyzom ezt a párás trutyis poros filmréteget magamról, a narancsbőr nem tűnik el. Főztem én egyébként az utóbbi napokban is, nem csak siránkozok a monszun miatt, de semmi említésre méltót. A tészta pirított tökmaggal, meg tökmagolajjal, vagy olívaolajjal kevésbé az.

Most is készül valami kint, dörög, meg borul, menetrend szerint… Rozit harmadik éjjel kergette ki a szobájából a vihar és az ömlő eső hangja. Én meg a kanapén végeztem (megint), mert sarokkal a vesémbe mászott a kis bitang. A tetőtéri ablak csuda egy dolog, árad a fény, a feng shui, meg az energia, de nem felhőszakadáskor. Komolyan, olyan fülvédő kellene, mint az útmunkásoknak.

Ez meg itt egy jó kis karfiolfőzelék, savanyú, friss, finom. Friss korianderrel még jobb lett volna, de így is vállalom. Oké, inkább pirított karfiol, mint sült.

Előkészítés: kb. 5 perc
Főzési idő: kb. 20 perc

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel

 

Hozzávalók (2 főre):

1 kisebb fej karfiol
2 hosszabb szál zöldhagyma
2 kisebb gerezd fokhagyma
0,5 dl tejszín
4 – 5 dl víz (vagy zöldségalaplé)
só, bors
2 ek. zöld citromlé (lehet több is, ha savanyúbban szeretitek)
3 ek. olívaolaj
1 tk. vaj
1 nagy csokor friss petrezselyemzöld vagy friss koriander

opcionális: csilipehely és reszelt parmezán a tetejére

A karfiolt apró rózsákra szedtem, alaposan megmostam és egy szűrőben hagytam lecsepegni. Megpucoltam a kétféle hagymát. A zöldhagymát vékonyan felkarikáztam, a fokhagymát a kés lapjával megroppantottam és finomra aprítottam. Megmostam és félretettem száradni a petrezselyemzöldet.

Egy lábast közepes lángon hevíteni kezdtem, majd beleöntöttem az olívaolajat és hozzáadtam a vajat. Amikor a vaj elolvadt, rádobtam a zöldhagymát. Kissé sóztam, majd közepes lángon kb. 5 perc alatt világos aranybarnára dinszteltem. Ezután hozzáadtam a fokhagymát, 1 percig pároltam, majd ráöntöttem a megmosott karfiolrózsákat. Erősebbre vettem a lángot a lábas alatt és kb. 5 percig, sűrűn kevergetve kicsit megpirítottam a karfiolt. Sóztam, borsoztam, felöntöttem 5 dl vízzel és fedő alatt közepes lángon kb. 10 perc alatt megfőztem. A karfiol még enyhén ress maradt, nem esett szét. Néhány kanálnyit (kb. az 1/3-át) kivettem belőle és botmixerrel pürésítettem. Visszaöntöttem a lábasba és elkevertem. Sóztam, borsoztam, majd vékony sugárban belecsurgattam a tejszínt is. 2 ek. zöld citromlével savanyítottam. Felaprítottam a friss petrezselymet és a sültkarfiol-főzelékhez kevertem.

Tálaláskor kevés csilipehellyel és kevés reszelt parmezánnal szórtam meg.

Itt találjátok a Facebook oldalamat.

 

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel (3)

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel (5)

3 év és még egy torta

Amikor kiderült, hogy szülők leszünk, vagyis terhes lettem, két dolog villant át az agyamon. Nem, nem az, ami a nyomorult, szélvédőre csapódó bogaraknak szokott… Az egyik az volt, hogy aztadedurvajesszusomdebevagyoktojva, a másik meg az, hogy eh, most egy jó darabig nem lesz fröccsözés. Na jó, baromi boldog voltam, mindketten azok voltunk. Aztán azt vettem észre, hogy már egy gagyi reklámon is taknyom-nyálam egyben volt, annyira bőgök. A nyavalyás hormonok tuti forgatókönyvvel dolgoztak. Aztán megszületett Rozi, a taknyom-nyálam bőgések megmaradtak, igaz, számszerűen ritkultak. Most meg már a 3. szülinapi tortáját készítem. Hetek óta azzal nyaggat, hogy mikor lesz a szülinapja és tortát is szeretne, vagyis inkább akar, mert ő még akarva szeretne bármit is. Mondjuk ezt a felnőttek is pontosan így csinálják.

Aztán ma reggel (vagyis tegnap, tehát vasárnap) boldog szülinapot kívántunk neki, majd közölte, hogy köszi anya, neked is boldog szülinapot. Az időérzék még kialakulóban van. De ettől még 3 éves lett és kapott tortát. És persze összeomlottunk, annyira jó fej volt. Ja, és köszi Apu, hogy a nyári tortával ellentétben ezt most nem akartad ISO audit alá vetni. Hálás vagyok érte, de tényleg. 😉

És komolyan mondom, szülőnek lenni az egyik legtutibb dolog a világon. Főleg, ha már fröccsözhetünk is mellette. 😉

A cuki kis favillák, meg a kis táblácska az Ezt ettem boltból van.

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (5)

 

Hozzávalók (kb. 22 centis tortaformához):

az alaphoz:

20 dkg apró szemű zabpehely kicsit átdarálva
5 dkg sótlan, pörkölt mogyoró
10 dkg vaj olvasztva
1 – 2 ek. porcukor nádcukorból (attól függően, mennyire akarjuk édesre az alapot)
csipet só

a krémhez:

40 dkg natúr krémsajt (én lecsepegtetett natúr joghurtból csináltam, de mascarpone is lehet)
3 ek. tejföl
2 dl 35%-os nagyon hideg tejszín
10 g vaníliás cukor (házi vagy 1 cs. bolti)
8 – 20 dkg porcukor (finomítatlan nádcukrot ledaráltam)
1 zöld citrom leve
csipet só
5 dkg vaj megolvasztva, lehűtve

az áfonyapüréhez:

20 dkg áfonya
1 ek. nádcukor (ha túl savanyú, adhattok hozzá még cukrot)
1 ek. víz

a díszítéshez áfonyaszemek

Elkészítettem a zabpelyhes alapot. Megolvasztottam a vajat és hagytam kihűlni. Addig a zabpelyhet aprítóban kissé megőröltem. A mogyorót is összeaprítottam, nem túl finomra, csak annyira, hogy még morzsa állagú maradjon.  Összekevertem a zabpelyhet, a mogyorót, a cukrot és a csipet sót, hozzáöntöttem az olvasztott vajat és jól összekevertem. A tortaforma aljába szórtam és alaposan lenyomkodtam egy pohár aljával. Hűtőbe tettem szilárdulni.

Amíg a zabpelyhes alap hűlt, elkészítettem a krémet és az áfonyaszószt. A megmosott áfonyákat 1 ek. nádcukorral és 1 ek. vízzel elkevertem és botmixerrel pürésítettem. Félretettem.

Megolvasztottam 5 dkg vajat és hagytam kihűlni. A krémsajtot kikevertem a porcukorral és a vaníliás cukorral, a csipet sóval. Belekevertem a tejfölt és hozzáöntöttem a zöld citrom levét is. Elkevertem. A hideg tejszínt elektromos kézi habverővel kemény habbá vertem. A krémsajtos masszához kevertem az áfonyaszószt, a már kihűlt vajat, majd óvatosan, nagy mozdulatokkal beleforgattam a kemény habbá vert tejszínt is.

Az áfonyás krémet a zabpelyhes tortaalapra simítottam és az egészet hűtőbe tettem szilárdulni. A legjobb, ha egy egész napot vagy éjszakát pihen a hűtőben, mert akkor áll össze az áfonyás krémsajt és a zabpelyhes alap is.

Tálaláskor áfonyaszemekkel díszítettem. Ez pedig itt a facebook oldalam.

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (14)

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (15)

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (9)

Málnás fehér csokoládés pohárkrém

Nem volt semmi koncepció, csak egy tálca málna, ami inkább szebb volt, mint ízes. Van egy bejáratott zöldségesünk Recsken, jó a felhozatala, szép árúja van. Mondjuk az árak is szépek, kb. pesti szinten nyomják, ezen mindig hőbörgök egy sort ledöbbenek. Ebbe a málna ügybe most egy kicsit belenyúltam, nem kóstoltam, csak megvettem. Azért nem hagytam veszni.

Mascarpone helyett sűrű görög joghurttal is csinálhatjuk. Ha nincs görög joghurt, pár órán át hagyjuk a natúr joghurtot a hűtőben, vékony szövésű konyharuhába vagy gézbe csavarva lecsepegni.

Elkészítés: 10 perc + kb. 2 óra hűtési idő

malnas_fehercsokolades_poharkrem (11)

 

Hozzávalók:

25 dkg mascarpone
1,5 dl hideg (!) tejszín
1 ek. porcukor (ledarált nádcukrot használtam)
1 vanília rúd kikapart magjai vagy 1 cs. vaníliás cukor
fél citrom leve
5 kocka fehér csokoládécsipet só
8 – 10 dkg málna

A málnákat megmostam, hagytam lecsepegni.

A mascarponét kikevertem a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citromlével és a csipet sóval. Késsel felaprítottam a fehér csokoládét, azt is a mascarponéhoz adtam. Le is lehet reszelni a csokit.

Kemény habbá vertem a hideg tejszínt, majd óvatosan, hogy ne törjön, a mascarponéhoz kevertem. Hűtőbe tettem hűlni a krémet. Tálaláskor a málnaszemeket a pohár aljába tettem, rákanalaztam a tejszínes mascarponéból, majd a tetejére is raktam néhány szem málnát. Megszórtam kevés aprított fehér csokival.

Facebookon is megtaláltok, itt ni.

malnas_fehercsokolades_poharkrem (6)

malnas_fehercsokolades_poharkrem (9)

Tejszínes joghurtkrém meggyzselével

Az a jó az elfelejtett és közzé nem tett bejegyzésekben, hogy amikor épp nem jön az ihlet, csalhatok vele. Valamikor 2 hete csináltam vacsi utánra desszertet, nulla koncepcióval. A végén egészen jó kis pohárkrém lett belőle. Gyorsan le is írtam másnap a receptet, aztán bedarált a napirend, este meg úgy ott felejtettem, mint eb a… egyszer az egyik hiperben a pénztárnál a teljes, teli, már kifizetett tartalmú bevásárlószatyrot. Azután csak álltam bambán és zavartan, amikor be akartam pakolni az autóba a cuccokat, de a gyereken kívül más nem volt a bevásárlókocsiban. Nálam jobban csak a pénztáros volt megrémülve, amikor visszamentünk. Ráfért volna egy kupica pálinka. 😉

Nem vagyok jó a zselatin használatában, általában rossz a viszonyunk, de ezt most pont eltaláltam. Ismételni nem biztos, hogy tudnám. 😉

tejszines_joghurtos_hab_meggyzselevel

 

Hozzávalók (3 – 4 kis pohárhoz):

a krémhez:

4 púpozott ek. natúr joghurt lecsöpögtetve
1 dl hideg tejszín
1 vanília rúd kikapart magjai
cukor (kinek milyen hite szerint) vagy méz ízlés szerint (én 3 ek. mézet használtam)
fél citrom leve (kicsi citrom volt)
csipet só

a meggyzseléhez:

1 nagy marék kimagozott meggy
a kikapart vanília rúd
5 citromfűlevél
fél dl bodzaszörp (elhagyható)
1 dl víz
3 – 4 ek. cukor (kinek milyen hite szerint, de a napraforgóméz is jó, ami jól bírja a melegítést)
2 csapott tk. porzselatin

a tetejére:

pirított mandulaszeletek

A natúr joghurtot gézbe tettem és egy kisebb lábas felé kötve (fakanál nyelére) hagytam lecsöpögni. Néhány óra alatt sűrűbb lesz, de a legjobb, ha egy éjszakán át hagyjuk csepegni.

Kikapartam a vaníliarúd magjait. A szeletelt mandulát száraz serpenyőben világos aranybarnára pirítottam.

A meggyet megmostam, kimagoztam, majd egy lábasba tettem a citromfűvel, a vanília rúddal, a bodzaszörppel, a vízzel és a nyírfacukorral. Felforraltam, majd takarékon hagytam rotyogni, amíg kicsit besűrűsödött. Nagyjából 5 perc után sziruposodni kezdett. Ha kell, adhatunk még hozzá cukrot vagy mézet. Hagytam, hogy langyosra hűljön, majd botmixerrel simára turmixoltam. Ekkor hozzákevertem a porzselatint, majd folyamatos kevergetés mellett újra felforraltam. Elzártam a lábas alatt a tüzet, hagytam kissé kihűlni a meggyes zselét, majd kis poharak aljába adagoltam. Félretettem.

Közben elkészítettem a tejszínes joghurtkrémet. A lecsepegtetett joghurtot egy keverőtálba tettem, belekapartam a vaníliamagokat, hozzáöntöttem a mézet és a citromlevet, és egy kézi habverővel simára kevertem. A hideg tejszínt elektromos kézi habverővel kemény habbá vertem, majd 2 részletben óvatosan, lassú, nagy mozdulatokkal a joghurthoz kevertem. Eddigre a meggyes zselé is kihűlt annyira, hogy rákanalaztam a krémet. A tetejét megszórtam a pirított mandulával.

Variálhatunk is, ha a meggyzselét a tejszínes joghurthoz keverjük, vagy csak egy sima, sűrű meggyszószt készítünk, amit belekeverhetünk a habba, de rétegezhetjük is, vagy a hab tetejére csurgathatjuk. Ebben az esetben kimarad a zselatin para, de a végeredmény így is tuti.

A facebook-on itt találhattok meg.

tejszines_joghurtos_hab_meggyzselevel (4)

tejszines_joghurtos_hab_meggyzselevel (3)

 

Cideres póréhagymás tejszínes csirke

Megkérdeztem a gyerekem apját, mit enne vacsorára. Spenótot. Jó. Nem az lett. Nem azért, mert nem szeretem a spenótot, meg a férjet, hanem azért, mert aljasul szakadt az eső, nem tudtam friss spenótot venni, mirelitet meg nem akartam, ha egyszer friss póréhagymát is kaptam. A lakásban meg csak keringtem, kezemben a tányérral, kétségbeesve keresve egy aprócska felületet, ahol használható fény van. Nem volt, én meg  jól berágtam, és lámpafénynél, a tűzhelyen fényképeztem le a kaját. Sekélyes, de édes a bosszú…

Alma cider, tejszín, póréhagyma, ebben párolt csirkecomb meg kakukkfű. Eh, az elégedett hümmögés minimum járt érte vacsora közben. De most komolyan, imádom a spenótot, de ebben a takony csudálatos novemberi májusi időben jobban esett a szaftos, krémes, kicsit savanykás kaja. Meg a tudat, hogy cider is van benne.

Nincs vele sok munka, a lényeget elvégzi a serpenyő és a fedő, meg a gőz.

Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: 30 – 35 perc

cideres_porehagymas_tejszines_csirke

 

Hozzávalók (3 – 4 főre):

5 felső csirkecomb
2 ek. olívaolaj
1 púpos tk. vaj
1 szál póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor petrezselyemzöld
3 kisebb ágnyi friss kakukkfű
20 dkg kis gomba (most barna csiperke)
1 üveg alma cider (0,33 dl)
1 dl víz
jó nagy csipet só (ez nagyjából 1 csapott tk.)
frissen tekert bors (3 – 4 csipetnyi)
1 ek. kukoricaliszt (ha nem elég sűrű a szaft)
fél citrom leve (kisebb citrom kell)
2,5 – 3 dl tejszín (habtejszín, nem főzőtejszín!)
1 – 2 ek. méz
köretnek: fél csomag penne (durum) vagy valamilyen hosszú szemű rizs (25 dkg)

A gombát megpucoltam, félbevágtam, majd kicsit vastagabban (3 – 4 mm) felszeleteltem. A petrezselyemzöldet megmostam, hagytam száradni. A póréhagyma mindkét végét levágtam, a külső, vastagabb réteget lehúztam. Először hosszában kettévágtam, majd a feleket is feleztem és az így kapott negyedeket vékonyan felszeleteltem. Alaposan megmostam. A fokhagymát is megpucoltam és késsel finomra aprítottam.

A csirkét megmostam, kozmetikáztam, konyhai papírtörlővel szárazra töröltem. Nagyon picit sóztam mindkét oldalukat. Egy magasabb falú, nagyobb serpenyőt felhevítettem a közepesnél kicsit erősebb lángon, beletettem a vajat és az olívaolajat. Amikor a vaj kissé buborékozni kezdett, a bőrös felükkel lefelé beletettem a csirkecombokat és oldalanként 3 – 4 perc alatt kissé megpirítottam őket. Egy tányérra szedtem, letakartam alufóliával és hagytam pihenni.

A serpenyőbe tettem a póréhagymát, a fokhagymát, ráöntöttem az alma cidert, sóztam, borsoztam és hagytam, hogy buborékozva elfőjön belőle az alkohol. Letakartam és kb. 5 percre magára hagytam. Ezalatt felaprítottam a petrezselyemzöldet, lehúztam a kakukkfű leveleit az ágakról és azt is felaprítottam. 5 perc után levettem a fedőt a serpenyőről, beletettem az előzőleg elősütött csirkecombokat, a petrezselyemzöld és a kakukkfű felét és a tejszínt. Elkevertem és hagytam újra felforrni. Közepesre mérsékeltem a lángot és lefedve hagytam párolódni. 15 perc után hozzáadtam a kicsit vastagabb szeletekre vágott gombát is, majd fedő alatt még 10 percig pároltam. Közben egy fazékban vizet forraltam a tésztának, amibe 1 csapott ek. sót is tettem. Nagyjából 10 – 12 perc kell neki, hogy fog keményre főjön.

Amikor a csirke mellett a gomba is megpuhult, de még nem főtt szét, hozzáöntöttem a citromlevet, belecsurgattam a mézet, még egy kicsit borsoztam (ha kell, sózhatjátok is), megszórtam a maradék petrezselyemmel és kakukkfűvel. Leszűrtem a tésztát, aminek a főzőlevéből fél merőkanálnyit félretettem. Ezzel és egy kevés forró szafttal kikevertem a kukoricalisztet, majd besűrítettem vele a tejszínes, cideres mártást.

Pennével ettük, de az az érzésem, hogy sült/grillezett zöldségekkel még jobb lesz legközelebb. Ha csirkemellel készítitek, kb. 20 perc alatt elkészül. A csirkemellet csíkozzátok fel és úgy tegyétek a mártásba párolódni.

A facebook-on is megtaláltok, már ha keresnétek. Itt vagyok.

cideres_porehagymas_tejszines_csirke (2)

forrás (némi módosítással): Jamie’s Ministry of Food

Kéksajtos spenótkrémleves

Ebből a levesből csak ebédelni terveztem, bejegyzést írni róla nem, de annyira finom lett, hogy mégis megírtam. Bele lehet fulladni a friss spenótba a piacon, túl is vásároltam magam legutóbb. Ennek egyenesági következményeként volt a fagyasztóban kb. 40 deka megfonnyasztott spenót, kvázi püré. Egy kis kéksajt, némi tejszín és szerecsendió, egy löttyintésnyi citromlé, az én adagomra kevés csilipehely. Ennyi. Friss rozsos stanglival a legjobb.

Kis befőttes üvegben meg jó elvihetjük magunkkal oda, ahova épp megyünk. 😉

Elkészítési idő: kb. 10 perc

keksajtos_spenotkremleves

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

kb. 40 dkg spenót püré (friss spenótból legalább 1 kg, de inkább a duplája)
2 – 3 ek. olívaolaj
3 közepes gerezd fokhagyma
só, frissen tekert bors
néhány nagyobb csipet frissen reszelt szerecsendió
4 – 5 dl zöldségalaplé (víz is jó)
1 ek. kukoricaliszt
5 – 6 dkg kéksajt
kb. 1 dl tejszín
1 – 2 ek. citromlé

A spenótpürét 1 órával a főzés előtt kivettem a fagyasztóból.

Megpucoltam és késsel felaprítottam a fokhagymákat. Egy nagyobb csipetnyit félretettem belőle. Egy szélesebb, közebes lábast hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, közepesre mérsékeltem alatta a hőt. Beledobtam a fokhagymát és 1 perc alatt, kevergetve megpároltam. Éppen csak annyira, hogy elinduljon az illata. Figyelni kell, mert nagyon könnyen megéghet, amitől keserű lesz. Ezután rátettem a spenótot, felöntöttem az alaplével, majd sóztam és borsoztam, egy nagy csipetnyi szerecsendiót is adtam hozzá. Pár perc alatt összeforraltam. Ekkor beletördeltem a sajtot, megszórtam a félretett csipetnyi zúzott fokhagymával, majd botmixerrel az egészet krémesre kevertem. Hozzáadtam a kukoricalisztet is, a botmixerrel csomómentesre kevertem. Szépen besűrítette. Végül lassan, vékony sugárban belecsurgattam a tejszínt, majd az 1 ek. citromlevet. Alaposan elkevertem, egy kóstolás után még sóztam, és a maradék friss szerecsendiót is beleszórtam.  Ha valaki savanykásabban szereti, tehet bele még egy ek. citromlevet.

Ha friss spenótból készítjük, ugyanez a menete, csak a spenót mosásával, előkészítésével (ha nem bébi) és megfonnyasztásával tovább tart a folyamat. Haha, ezért érdemes a mélyhűtőben tartani fagyasztott spenótot is. 🙂

A facebookon itt találtok meg.

keksajtos_spenotkremleves (9)

keksajtos_spenotkremleves (16)

Sonkás cukkinis quiche aszalt paradicsommal

Maradéktalanítottam. 15 dkg sonkát felhasználtam ehhez a sonkás quiche-hez, már csak fél kiló maradt, amivel kezdenem kell(ene) valamit. Azt hiszem, fagyasztás lesz a vége, mert én már torkig vagyok a húsvéti sonkával.

Tészta előkészítése: 5 perc + 20 perc hűtés
Töltelék elkészítése: 5 perc
Sütési idő: 10 perc vakon sütés + 7 perc elősütés + kb. 30 perc sütés

sonkas_cukkinis_quiche_merge

 

Hozzávalók:

a tésztához:

15 dkg liszt
12 dkg hideg vaj
2 ek. jéghideg víz
1 csapott kk. só
2 kis szál friss kakukkfű, finomra aprítva

a töltelékhez:

15 dkg maradék főtt füstölt sonka
3 + 1 szál újhagyma
2 + 1 gerezd fokhagyma
3 – 4 szál friss kakukkfű finomra aprítva
3 egész tojás
2,5 dl tejszín
2 ek. tejföl
csak 1 csipet só, mert a sonka elég sós
frissen tekert bors
4 – 5 db aszalt paradicsom (a fűszeres olajat is felhasználtam)
10 dkg cukkini

Először összeállítottam a tésztát. A lisztet egy nagy keverőtálba mértem, majd hozzáadtam a felkockázott vajat és a sót. Az ujjbegyeimmel elmorzsoltam a vajat a sós liszttel, beleszórtam a finomra aprított kakukkfüvet. Hozzáadtam 2 ek. jéghideg vizet és gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Korongot formáztam belőle, majd folpackba csomagolva 20 – 25 percre betettem a hűtőbe.

5 perccel azelőtt, ahogy kivettem a tésztát a hűtőből, bekapcsoltam a sütőt 200 fokra (alsó – felső üzemmód), hogy előmelegedjen. Egy kb. 13 x 20 centis tűzálló tálat vékonyan kivajaztam. 3 újhagymát megpucoltam, vékonyan felkarikáztam, a megpucolt fokhagymából 2 gerezdet finomra zúztam. Felaprítottam a sonkát és az aszalt paradicsomokat. 20 perc után kivettem a tésztát a hűtőből, lisztezett felületen kb. 3 mm vékonyan kinyújtottam, akkorára, hogy a tűzálló tálba téve legyen kb. 3 centi magas pereme. Szépen elegyengettem, sütőpapírt tettem rá, arra pedig 4 – 5 maréknyi száraz babot nehezéknek. 10 – 12 percig sütöttem így vakon, majd már a sütőpapíros nehezék nélkül újabb 6 – 7 percig.

Amíg a tészta sült, elkészítettem a tölteléket. Egy serpenyőt közepes lángon hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, majd rádobtam a 3 szálnyi felkarikázott újhagymát és pár perc alatt megdinszteltem. Ekkor hozzáadtam 2 gerezd zúzott fokhagymát és még 1 percig pároltam. Beletettem a sonkát, kicsit feljebb vettem a lángon a serpenyő alatt és pár perc alatt átpirítottam. Ráöntöttem az aszalt paradicsomok fűszeres olaját is. A tojásokat felvertem egy keverőtálban, hozzáadtam a tejfölt és a maradék 1 szál vékonyan felkarikázott újhagymát, az 1 gerezd fokhagymát, és egy kézi habverővel elkevertem. Megszórtam frissen őrölt fekete borssal, csipet sót adtam hozzá, és beleszórtam a finomra aprított kakukkfüvet is. Felöntöttem a tejszínnel. Vékony szeletekre vágtam a cukkinit.

Amikor a tészta megsült, egyenletesen elterítettem rajta a sonkát, erre fektettem a felszeletelt cukkinit, majd óvatosan ráöntöttem a tojásos, tejszínes levet. A tetejére szórtam az aszalt paradicsomot. A sütő hőfokát 190 fokra mérsékeltem és kb. 35 perc alatt készre sütöttem a lepényt. Ezalatt a töltelék megszilárdult, a tojás is átsült, de még kicsit remegős maradt az egész. A cukkini is megpárolódott.

Egy ötlet a maradék sonka hasznosítására. Ez pedig a facebook oldalam.

sonkas_cukkinis_quiche_aszalt_paradicsommal

sonkas_cukkinis_quiche_aszalt_paradicsommal (25)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!