Rizsázzunk!

Julia Child nyomában - fűszeres paradicsom és pirítós

Tegnap a kezembe nyomott egy dvd-t a keresztlányunk anyja, hogy nézzem meg. A Julie & Julia volt az. Mert hogy én ezt még nem láttam, mindig csak terveztem, hogy leülök és megnézem. No, ez aztán jó kis film. És Julia? Az a hang, az a mozgás, és a kaják… Tegnap, miközben moziztunk, végigszkenneltem a hűtőt és a kamrát. A reggelink ma tőle jött, olajban sült kenyér fűszeres paradicsommal. Nem pontosan úgy és ugyanúgy készült, de valami bitang jó lett.

1IMG_6581 (853x1280)

 

Hozzávalók (2 főre):

2-4 szelet rozskenyér
1 kis doboz koktélparadicsom
fél csokor friss petrezselyemzöld
1 gerezd fokhagyma
só, bors
olívaolaj (1 ek. a paradicsomhoz, 1 ujjnyi a sütéshez)
2-3 csipet cukor
1 löttyintésnyi (1tk.) balzsamecet
1 löttyintésnyi (1 tk.) bazsalikomos borecet
(Fekete-erdő sonka, de ez elhagyható, nekünk volt még itthon néhány szelet, azért tettem rá, nélküle is tökéletes)
rukkola

Tele vagyunk tokaji bor -és balzsamecetekkel, még az Apukámtól kaptunk vagy 10 félét, 4 cl-es kiszerelésben. Ez most jól jött ehhez a reggelihez.

A petrezselymet megmostam, felaprítottam. A paradicsomokat is megmostam, majd mindegyiket 4 részre vágtam. Egy tálba tettem, majd fűszereztem: sóztam, borsoztam, ráreszeltem a fokhagymát. Ezután meglocsoltam 1 ek. extra szűz olívaolajjal, a balzsam -és borecettel, végül  hozzáadtam a cukrot. Megszórtam a felaprított petrezselyemmel is, és jól összekevertem.

Egy serpenyőt felhevítettem, majd a közepesnél kicsivel erősebb lángon felforrósítottam benne az olívaolajat. Beletettem a kenyérszeleteket és oldalanként 2-3 perc alatt megsütöttem.

A pirítósra kevés rukkolát raktam, erre halmoztam 2 evőkanálnyit a paradicsomból, majd Jamie-s hanyagsággal ráművészkedtem a fekete-erdő sonkát, majd még egy kevés paradicsomot tettem rá. A paradicsom levéből keveset csurgattam rá, épp csak annyit, hogy szaftos legyen, de a pirítóst ne áztassa el teljesen.

Reggeli közben csak hümmögés volt, szó nem hagyta el a szánkat. És mindössze negyed óra kellett hozzá.

2IMG_6586 (853x1280)

 

A gyógytorna a kacsával meg eléggé vicces. 🙂

juliachild kacsa

 

Breaking news: az oreo az új kokain

És az a gyanúm, hogy a mi pilóta kekszünk is az. Saját kutatásaim bizonyítják, és még az állatokkal sem babráltam ki, én magam vagyok a tesztalany (már vagy 30 éve :-P)

Most az amcsik is színt vallottak, az oreo is függőséget okoz. 🙂 Ha pedig valaki tesztelné önmagán is, itt egy demópéldány (az eredeti recept Dokinak köszönhető).

pilota keksz

Kitchen Confidential

3 résszel ezelőtt ki akartam kapcsolni a tv-t. Rozi elaludt, a férj hivatalos ügyben (kollektív céges elhajlás) távol, vidéken. Én meg leragadtam a tv előtt, ahelyett, hogy a szem alatti karikáimat, meg az (anya)ráncaimat pihentetném… Nesze nekem. Kitchen Confidential. Én akartam, nem a szüleim erőltették. 😛

Egy régi kattanás megint. De mekkora. Nem is értem, miért kaszálták el ezt a sorozatot. Annyira a helyén van. Minden klappol. A sztori, a karakterek, az őket eljátszó színészek.

https://www.youtube.com/watch?v=dX0vdoN8AvY

 

Köszi Dokinak, hogy írt erről a múltkor. 😛

Autó a szerpentinen

Ha libabőrt akartok, ettől biztosan meglesz. A Budapest Voices Quimby-t énekel. 12 hang, 12 szólam, és még a kabócák is ciripelnek, még ha nem is G-dúrban, hanem állítólag H-mollban. Fantasztikus. Lájk.

 

Day off!

Nick Cave. Madárijesztő. Árvaszúnyogok. Tömören. Fesztivál. Ó, je. Kiszabadultunk otthonról, Rozival meg a nagyanyja bulizott otthon, Kalákára. 🙂

Voltunk Nick Cave-en. Más nagy nevet Damon Albarn Blur-jén kívül nem is igen tudnék hirtelen felidézni. Na jó, Mika még jöhet. Akkor az igazat: mielőtt megismertem az uramat, bár tudtam, ki az a Nick Cave, hogy hiper tehetséges meg szuggesztív, és énekelt egy duettet Kylie Minouge-gal is, nagyjából ennyi volt. Azóta sem lettem megszállottja, de ezt a koncertet én sem akartam kihagyni. A férj az összes eddigi magyarországi koncertjén ott volt. Szereti-e?:-)

Kíváncsi voltam én is, elmentünk. Kicsit azért szívtuk a fogunkat a 14 ezres napijegy miatt, ami ugye *2-vel már rögtön a duplája. Az első hetijegyemet még ezeröccá pénzért vettem a zsebpénzemből. (eh, de rég volt). De nem bántuk meg. Nekem, mint “Nick Cave laikusnak” is bejött a koncert, utána pedig rátaláltunk a nyújtódeszkányi blues színpadra, ahol egy francia banda nyomott hip-hop és blues keveréket. De milyen jól. Scarecrow. Ők azok. Itt azért kiszaladt a boogie a lábaimból, mezítláb, a fűben.

Árvaszúnyogból meg jutott nekünk is, szembe, szájba, orrba. Megvolt a gasztrokaland is. (Oké, ettünk azért fehér embernek való kaját is, bár főleg inkább dehidratáltunk.) 

Bár, bár, Budapest bár. Meg a Kobuci szendvics.

Nem mondhatnám, hogy pezseg a kulturális -és éjszakai életünk. 🙂 Persze, azért fennakad a hálónkon egy-egy jó film. Könyvet is olvasunk, zenét is hallgatunk. Jártunk erre is, meg arra is, akad program bőven, de például színházba nem sikerül eljutnunk. Továbbra sem. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy kezünket és lábunkat törtük a jegyekért, mert ez nem igaz. 🙂
Voltunk viszont koncerten. A húgom szólt múlt héten, hogy Budapest bár koncert lesz Óbudán a Kobuci kertben, és mi lenne, ha átmennénk. Tetszett az ötlet, de nem tudtuk még, hogyan alakul az a hetünk. Aztán mégis úgy lett, hogy átmentünk. Igaz, blikkre, mert jegyet nem vettünk előre. No, meg 2 órával a koncert előtt leszakadt az ég, jó nagy zápor volt. Végül kisütött a nap, úgyhogy Rozistól átautóztunk Óbudára. 
Jegy is volt, koncert is volt. Mi pedig tátott szájjal lestük Rozit, ahogy élete első koncertjét abszolválja: az első hangtól az utolsóig táncolt (hol lábon, hol valamelyikőnk nyakában ülve), énekelt (az ő esetében ez lálázás), tapsolt, sikongatott. Annyira belefeledkeztünk az élménybe, hogy még fényképezni is elfelejtettünk.

Ettünk is, mert éhesek voltunk. Vacsoraidőre értünk oda, leültünk egy csendesebb asztalhoz (pont az egyik  kocsma elé…), és ettünk. Az úgy volt, hogy én kinéztem magamnak és a gyereklánynak a levest. A gyereklány édesapja viszont székelykáposztát kért. Így került az asztalra tárkonyos raguleves és székelykáposzta friss kenyérrel, sör a férfiembernek, málnafröccs a csajoknak. Oké, a Húg is sört ivott.

Én még sorban állás közben kértem egy adag sült krumplit is. Nagyon régen ettem, megkívántam. Arra várni kellett, úgyhogy elvittem a kajákat az asztalunkhoz és megvacsoráztunk. Épp befejeztük a kajálást, amikor készen lett a krumpli. Nagyon finom, fűszeres krumpli volt. Aztán férjuram meglátott egy nagy szendvicset valakinek a kezében és rámutatott: olyat is kérek. Ez volt a Kobuci szendvics: darált sült kolbász, tejföl, uborka, paradicsom, grillezett ciabatta. Jó nagy volt. Meg finom is.

A húgom hozott pilóta kekszet, mert nála mindig van pilóta keksz. 🙂

Dead can dance

Dead can dance koncerten voltunk.
Tuti, hogy Lisa Gerrard nem e világi. De legalábbis minimum boszorkány. A Sportaréna hatalmas, Ő viszont egyedül is betöltötte a teret, a belőle áradó békével, de mégis valamilyen megfoghatatlan erővel. Borzongás szaladt végig rajtunk, valahányszor kieresztette a hangját. De akkor is, amikor közelről mutatták az arcát. 
Harmónia. Ezzel a szóval írta le a zenéjüket az én uram. Életem egyik legmeghatározóbb és egyben legmegdöbbentőbb koncertélménye volt ez. 

Rozi pedig vigyázott addig a nagymamájára és a nagypapájára.

Betonlecsó

Egy lecsós kert a város szívében.

Hugh Fearnley-Whittingstall lelkes híve a közösségi kertészkedésnek, a River Cottage -ban rendszeresen téma, hol, kik, milyen új kis gazdaságot hoztak létre, hol vannak Anglia szerte még kihasználatlan földterületek. Amikor azt látom, hogy az angolok parlagon heverő földterületeket közösségi földművelésre használnak, felmerül a kérdés, hogy itthon miért nincs ilyen kezdeményezés. Vagy ha lenne is, ugyan mennyire érdekelné az embereket?

Aztán netezés közben megakadt a szemem a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) nevén. Utat törnek: a community gardening (közösségi kertészkedés) és az egyre népszerűbb urban gardening (városi kertészkedés) kezdeményezésnek. A KÉK 2010 óta foglalkozik ezzel és hála a magasságosnak, úgy tűnik, hogy egyre nagyobb sikerrel.

Sokszor, sokfelé próbálkoztak már, de mindenhonnan lepattantak. Hol a kerületek vezetése nem volt érdekelt, hol a lakók tiltakoztak, azonnal randalírozó fiatalokat látva az egész mögé. 
Végül a Millenárison gyökeret ereszthettek. Mintakerteket alakítanak ki, ahol a kertészkedés tudását átadják az önszerveződő csoportoknak, a közösségi kertészeknek, így ők is kialakíthatják a saját kis gazdaságukat, megtermelhetik a zöldségeket, gyümölcsöket, fűszernövényeket. 
Így készült. (klikk ide)
Közösségteremtő, nevelő kezdeményezés. Környezettudatos, egymást és egymás munkáját, a természetet, a földet megbecsülő városlakókat nevel. Öngondosodásra sarkal, rendszerességre nevel, felelősséget igényel. Kicsit visszavezeti az túlzottan elvárosiasodott, eltunyult embert a természethez. Megtanítja a gyerekeknek, hogy a lecsó nem a bolt polcain, üvegben terem. Napestig sorolhatnám még az előnyöket…
Remek alternatívája ez a rendelkezésre álló kevéske szabadidő felhasználásnak. Tévézés, számítógépezés, csipsz zabálás és tespedés helyett. Mondjuk.
Facebook-on is ott vannak. Lájkoltam. 🙂

Mary és Max

Ezt a filmet már nagyon sokszor megnéztük, de időről időre visszatérünk hozzá. Állítom, hogy ez életem talán legjobb filmje.
Különös, szívbe markoló történet egy magányos kislányról és egy mentálisan beteg felnőttről, különös vagy inkább különleges barátságukról, az igazi értékekről, a feltétel nélküli elfogadásról, egymás tiszteletéről.
Teljesen mindegy hányszor láttuk már, minden egyes alkalommal tágra nyílt szemekkel nézek egy irányba napokig.
Aki teheti, nézze meg és bámuljon velünk napokig egy irányba.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!