Rizsázzunk!

Ropogós lilakáposzta saláta

Gyanús, hogy ma húsmentes hétfőnk lesz. A lilakáposzta ennek köszönhetően nem lesz az enyészeté. Na jó, egy kis bacon azért került bele. Friss, ropogós, gyors. Meg jó harsány is. 🙂 Magában vagy köretként, hússal vagy hús nélkül. Ráadásul a lilakáposztának szezonja van. Akkor meg miért is ne? 🙂

Előkészítés: 5 perc
Összeállítás: 10 perc

lilakaposzta sali magokkal3 (1280x853)

 

Hozzávalók (2-3 főre):

30 – 35 dkg lilakáposzta
fél fej lilahagyma
1 marék felkockázott bacon + 1 ek. olívaolaj
1 marék magkeverék (tökmag, napraforgómag, szezámmag, vagy ami tetszik)
só, frissen őrölt bors
1 csipet egész római kömény (tényleg csak 1 csipet, mert nagyon intenzív)
3 -4 kupaknyi balzsamecet
1 ek. tökmagolaj (elhagyható)
1 nagy csipet nádcukor

A káposztát legyalultam, a lilahagymát apró kockákra vágtam. Egy nagyobb keverőtálba tettem őket, majd sóztam, borsoztam, csipetnyi római köménnyel fűszereztem. Ezután 1 ek. olívaolajon megpirítottam a bacont, egy száraz serpenyőben pedig a magokat. Vigyáztam, mert könnyen megéghetnek, ezért, amikor elindult az illatuk, le is kapcsoltam a serpenyő alatt a lángot.

A kisütött bacont a hagymás káposztához kevertem, hozzáadtam a csipetnyi nádcukrot, beleszórtam a magokat, meglocsoltam a balzsamecettel és a tökmagolajjal. Alaposan összeforgattam, majd kóstolás után még kicsit sóztam.

Tipp: ha valaki nem szereti a római kömény intenzív ízét, nyugodtan helyettesítheti sima köménnyel. Egyébként köménymag nélkül is nagyon finom.

Tipp: a bacon elhagyható, én csak maradéktalanítottam a hűtőt, ezért került bele

Sültparadicsom-leves

Kicsit idétlenül hangzik magyarul, pedig az angol neve olyan menő: roasted tomato soup. De ez a leves tényleg menő, magyarul is, angolul is. Hegyomlásnyi Waitrose-os receptgyűjteményem van, amit még drága barátnémtól kaptam, szorgosan szemezgetett nekem az ingyenes receptkártyákból. Szerintem már csak miattam járt egy időben a Waitrose-ba. Vagy ennyire ne legyek azért öntelt? 🙂

A 2 éves lekotorta őket a polcról, mert elfelejtettem, hogy azt a bizonyos polcot már réges régen eléri. Hozta és közölte, hogy “ez a tiéd”. Én meg jól megfőztem, mert 1. imádjuk a paradicsomlevest, 2. fél óra alatt megvan, 3. nem drága, de cserébe olcsó. Kicsit magyarítottam a hozzávalókon, mert pl. Waitrose English Classic Vine paradicsomot nem kaptam a piacon. 🙂

Előkészítés: kb. 10 perc
Főzési idő: kb. 20 perc

1sult paradicsomleves (1280x853)

 

Hozzávalók (4 főre):

95 dkg paradicsom (apró, lédús paradicsomokat vettem most)
2 kisebb fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj
6 szelet bacon (elhagyható)
1,5 liter zöldség alaplé vagy ugyanennyi víz
4 ek. balzsamecet
só, bors, 1 ek. nádcukor
1 ek. szárított majoránna
1 ek. oregánó
1 ek. bazsalikom
2 nagyobb babérlevél

A sütőt légkeverésen előmelegítette, 220 fokra (gázsütőnél 7-es fokozat). Egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A paradicsomokat megmostam, negyedeltem. A vöröshagymát, fokhagymát megpucoltam, a vöröshagymát vékonyan szeleteltem, a fokhagymákat késsel nagyobb darabokra vágtam. Mindent a tepsire halmoztam, megszórtam nagy csipet sóval, a zöld fűszerekkel, meglocsoltam 3 ek. olívaolajjal és 3 ek. balzsamecettel. Kézzel óvatosan, de alaposan összeforgattam, majd betoltam a sütőbe és addig sütöttem, amíg a paradicsomos keverék megpuhult és kissé karamellizálódott. Ez bő 15 perc volt.

Ezalatt egy fazékban felforraltam az alaplevet. Amíg ez felforrt, egy serpenyőben kevés olívaolajon ropogósra sütöttem a bacont, tányérra szedtem és hagytam kihűlni. A hagymás, fűszeres sült paradicsomokat az alapléhez adtam, beletettem a cukrot és botmixerrel simára turmixoltam. Még egyszer megkóstoltam, kevés sóval, frissen őrölt borssal és még egy kevés bazsalikommal kiigazítottam az ízeket. Tálalásig beletettem a 2 babérlevelet, ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy az íze diszkréten ott legyen a levesben.

A sült bacon-el és friss olívás ciabatta-val tálaltam. A tetejét meglocsoltam még egy kis balzsamecettel.

Kakaós sütőtökös süti

Anyukám receptjei között találtam egy kakaós gyümölcsös süti receptet. A szomszédasszonyától kapta, aki eléggé penge a sütikben. Ráadásul laktózmentesen süt, mert az unokája laktózérzékeny. Az egyeztető tárgyalások után megkaptam a kilövési engedélyt, és most megsütöttem. Eredetileg reszelt alma van a tésztájában, és sárgabaracklekvárral keni meg. Az almát sült sütőtökre cseréltem, és mivel mézédes volt a tök, kevesebb cukrot kellett beletenni. A baracklekvár helyett pedig házi szilvalekvárt használtam. Egy pohár tej hozzá, és jöhet a mozizós uzsonna.

És ezúton is köszönöm egy kedves olvasómnak, Lilinek, hogy szólt, ne zavarjalak össze Titeket, és ha már egyszer liszttel sütök, ugyan toldjam már meg vele a hozzávalók listáját. Szóval, javítva. Bocs Skacok. Szarvas hiba. 🙂

1kakaos sutotokos suti1 (1280x853)

 

Hozzávalók:

a tésztához:

20 dkg liszt
20 dkg margarin (szobahőmérsékletű)
15 dkg porcukor
3 tojássárgája
1 egész tojás
10 dkg porcukor (nádcukorból)
20 dkg sült sütőtök
1 cs. sütőpor
5 dkg cukrozatlan kakaópor
1 nagy marék dió durvára törve, pirítva
2 tk. őrölt fahéj
csipet só

a tetejére:

3 tojásfehérje
szilvalekvár
1 tk. őrölt fahéj
2 csapott ek. nádcukor
fél citrom leve
kevés durvára tört dió

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. Egy tepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. A diót késsel durvára vágtam, majd száraz serpenyőben pár perc alatt enyhén megpirítottam. Hagytam kihűlni. A sült sütőtököt botmixerrel pépesítettem.

Ezalatt a lisztet elkevertem a sütőporral és egy csipet sóval, beleszórtam a kakaóport, és 2 tk. fahéjat. Beleraktam a kihűlt diót is. A margarint habosra kevertem a porcukorral. Egyenként hozzáadtam a 3 tojássárgáját, majd az egész tojást, a sütőtököt és homogénre kevertem. Ezután apránként összeforgattam a sütőporos, kakaós lisztes keverékkel és jól összedolgoztam.

A masszát a tepsibe öntöttem, elsimítottam a tetejét és bőkezűen megkentem a házi szilvalekvárral. Megszórtam 1 tk. fahéjjal. A tepsit betoltam a sütőbe és nagyjából 20 percig sütöttem. 15 perc után érdemes tűpróbával ellenőrizni, mivel ebben a verzióban nincs reszelt gyümölcs a tésztában, amitől nedvesebb lesz. Ha még nagyon ragacsos marad a tű, további 5 percig lehet sütni. A tészta egyébként sül még keveset (kb. 5 percet) a fehérjehabbal együtt is. Attól pedig nem kell tartani, hogy a szilvalekvár megég a tetején, cserébe a leve kicsit beszivárog a tésztába.

A sütési idő vége előtt pár perccel elkészítettem habot. A tojásfehérjéket kemény habbá vertem a cukorral, közben hozzácsorgattam fél citrom levét is. A sütit kivettem a sütőből és a tészta tetejére simítottam a habot. Megszórtam a dióval, visszatoltam a sütőbe és addig sütöttem, amíg a hab kapott egy kis halvány barna színt.

A szilvalekvárt a tésztába is keverhetjük. Reszelt almával, körtével, birsalmával is isteni.

22kakaos sutotokos suti3 (853x1280)

Julia Child nyomában - fűszeres paradicsom és pirítós

Tegnap a kezembe nyomott egy dvd-t a keresztlányunk anyja, hogy nézzem meg. A Julie & Julia volt az. Mert hogy én ezt még nem láttam, mindig csak terveztem, hogy leülök és megnézem. No, ez aztán jó kis film. És Julia? Az a hang, az a mozgás, és a kaják… Tegnap, miközben moziztunk, végigszkenneltem a hűtőt és a kamrát. A reggelink ma tőle jött, olajban sült kenyér fűszeres paradicsommal. Nem pontosan úgy és ugyanúgy készült, de valami bitang jó lett.

1IMG_6581 (853x1280)

 

Hozzávalók (2 főre):

2-4 szelet rozskenyér
1 kis doboz koktélparadicsom
fél csokor friss petrezselyemzöld
1 gerezd fokhagyma
só, bors
olívaolaj (1 ek. a paradicsomhoz, 1 ujjnyi a sütéshez)
2-3 csipet cukor
1 löttyintésnyi (1tk.) balzsamecet
1 löttyintésnyi (1 tk.) bazsalikomos borecet
(Fekete-erdő sonka, de ez elhagyható, nekünk volt még itthon néhány szelet, azért tettem rá, nélküle is tökéletes)
rukkola

Tele vagyunk tokaji bor -és balzsamecetekkel, még az Apukámtól kaptunk vagy 10 félét, 4 cl-es kiszerelésben. Ez most jól jött ehhez a reggelihez.

A petrezselymet megmostam, felaprítottam. A paradicsomokat is megmostam, majd mindegyiket 4 részre vágtam. Egy tálba tettem, majd fűszereztem: sóztam, borsoztam, ráreszeltem a fokhagymát. Ezután meglocsoltam 1 ek. extra szűz olívaolajjal, a balzsam -és borecettel, végül  hozzáadtam a cukrot. Megszórtam a felaprított petrezselyemmel is, és jól összekevertem.

Egy serpenyőt felhevítettem, majd a közepesnél kicsivel erősebb lángon felforrósítottam benne az olívaolajat. Beletettem a kenyérszeleteket és oldalanként 2-3 perc alatt megsütöttem.

A pirítósra kevés rukkolát raktam, erre halmoztam 2 evőkanálnyit a paradicsomból, majd Jamie-s hanyagsággal ráművészkedtem a fekete-erdő sonkát, majd még egy kevés paradicsomot tettem rá. A paradicsom levéből keveset csurgattam rá, épp csak annyit, hogy szaftos legyen, de a pirítóst ne áztassa el teljesen.

Reggeli közben csak hümmögés volt, szó nem hagyta el a szánkat. És mindössze negyed óra kellett hozzá.

2IMG_6586 (853x1280)

 

A gyógytorna a kacsával meg eléggé vicces. 🙂

juliachild kacsa

 

Szezonzáró zöldborsófőzelék borsikafűvel (önmagával sűrítve)

Főzelék. Ráadásul megint zöldborsó. Tudom, már volt. De ha egyszer a főzelék jó. Abban a pillanatban, hogy a férj elindult munkába, esni kezdett. Azóta is esik. Én viszont sem a hűtőben, sem a kamrában nem találtam kedvemre valót. Nem úgy a fagyasztóban: volt még nyárról friss, zsenge borsó, mert persze sokat vettem belőle. Azt meg Rozi imádja, így minden eldőlt.

Ezt a főzeléket most önmagával (és egy szem krumplival) sűrítettem, hozzáadott lisztet, cukrot tejterméket nem tartalmaz. Nagyon az utolsókat rúgja idén a borsó, szezonzáróként álljon itt most ez a verzió.

borsikafuves bfozelek (1024x683)

 

Hozzávalók (2 főre):

50 dkg zöldborsó (friss vagy fagyasztott)
1 nagy szem krumpli
só, frissen őrölt bors
1 tk. morzsolt borsikafű (frissel a legjobb)
1 ek. olívaolajvíz
víz a főzéshez

A krumplit megpucoltam, kb. 1×1 centis kockákra daraboltam. Egy kisebb lábasban olajat hevítettem, majd rádobtam a krumplit és a közepesnél kicsit erősebb lángon kb. 5 percig pirítottam. Kicsit sóztam. Ezután rádobtam a még fagyott zöldborsót és már közepes lángon, újabb 5 percig együtt pároltam őket, ekkor még fedő nélkül. Megszórtam frissen őrölt borssal, csipet sóval és felöntöttem annyi vízzel, hogy szűk 1 ujjnyira ellepje. 1 tk. szárított borsikafűvel fűszereztem, és fedő alatt kb. 10-12 perc alatt készre főztem. Érdemes ellenőrizni a krumplit, és ha még nem puha, pár perccel tovább kell főzni.

A krumplit és 2-3 evőkanálnyi borsót a botmixer keverőjébe tettem, majd homogénre pürésítettem. Ezzel a péppel sűrítettem be  a főzeléket. Még egyszer megkóstoltam és csipetnyi sóval, még egy kis borssal finomítottam a fűszerezésen. Tálaláskor megszórtam egy csipet borsikafűvel.

Most feltétlenül ettük, de fasírttal, tükörtojással is menő.

 

 

Brokkoli fűszeres morzsával

Egy ideje már várt a sorsára néhány szelet szikkadt rozskenyér, de csak nem lett belőle zsemlemorzsa. No, most mégis. Megdaráltam, fűszereztem, a brokkolival összesütöttem. Ropogós, gyors és finom vacsora. És hús? Az nincs benne? Ha valakinek hiányérzete támad, remek köret halhoz, csirkéhez. Naan kenyeret sütöttem hozzá.

A látszat ellenére könnyen és gyorsan elkészíthető vacsora. Higgyetek nekem. Vagy ne, csak próbáljátok ki. 🙂

(Húsmentes, laktózmentes)

1fűszeres (1024x683)

 

Hozzávalók (2-3 főre):

1 fej brokkoli
10 ek. zsemlemorzs
3 ek. darált dió
4-5 ek. kókuszolaj (olívaolaj is tökéletesen megfelel)
fél tk. egész koriander
3-4 szem feketebors
1 mk. frissen őrölt szerecsendió
1 gerezd fokhagyma
2-3 tk. citromlé
1 nagyobb csipet cukor
1 marék dió durvára vágva
1 mk. só + 1 tk. só a brokkoli főzéséhez
natúr joghurt (elhagyható, vagy laktózmentes helyette)

a naan kenyérhez:

12,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt (sima finomliszttel is dolgozhatunk)
fél tk. só
fél tk. olívaolaj
0.75 ml langyos víz

A brokkolit rózsáira szedtem és megmostam. Egy fazékban vizet forraltam és a lobogó vízben 4-5 percig főztem a brokkolit. Amíg főttek, fűszereztem a morzsát. Száraz serpenyőben megpirítottam a fűszereket, mozsárban megőröltem. A fokhagymát megpucoltam, felaprítottam, a fűszerekkel, a citromlével,az olajjal sóval, cukorral ízesítettem a morzsát. A durvára vágott diót is illatosra pirítottam, félretettem.

A sütőt előmelegítettem 220 fokra, légkeverésen. Leszűrtem a brokkolit, majd a felét tűzálló tálba raktam, erre a morzsa felét, 1-2 ek. olívaolaj. Majd újabb brokkoli réteg, és a morzsa másik fele. Nagyjából 15-20 perc alatt ropogósra pirítottam.

Amíg a morzsás brokkoli sült, elkészítettem a naan kenyeret. A lisztet tálba szitáltam, hozzáadtam a sót. A langyos vízhez kevertem az olajat, és ezt is a liszthez öntöttem.  Jól összekevertem úgy, hogy kissé ragacsos tésztát kaptam. Enyhén lisztezett felületre borítottam és kb. 5 percig gyúrtam, amíg sima nem lett. Adhatunk még hozzá lisztet, hogy ne ragadjon annyira. Amikor összeállt a sima tészta, letakarva 15 percig pihentettem. Ezután 4 részre vágtam, majd mindegyiket lisztezett felületen 2-3 mm vékonyra nyújtottam. Ha finomlisztből csináljuk, nyújtás közben is érdemes kicsit lisztezni, mert ragadósabb a tészta. Előkészítettem egy nagy tányért és egy konyharuhát – később a konyharuhával letakarva tartottam melegen a már megsütött naan kenyereket.

Magas lángon felforrósítottam egy vastag aljú teflonserpenyőt. Amikor már jó forró volt (egy ujjbegyem bánta), kicsit mérsékeltem a lángot. A felesleges lisztet leráztam a tésztakorongokról, és óvatosan a forró serpenyőbe tettem. 1-2 percig hagytam sülni, ezalatt elkezdett megkeményedni és emelkedni. Amikor az alján barna foltok jelentek meg (spatula segítségével alánéztem), akkor megfordítottam és a másik oldalát is sütöttem úgy még 1 percig.
A brokkolit tálaláskor meglocsoltam kevés natúr joghurttal és megszórtam a pirított dióval.
osszesitett 3
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!