Rizsázzunk!

Olasz kenyérsaláta - avagy az én panzanellám

Papíron rengeteg ötletem van. Rengeteg. Tele epres, spárgás, spenótos meg mindenféle májusi csemegére alapozó tutiságokkal. Erre jövök itt egy paradicsomos, kígyóuborkás, kenyeres cuccal. Hát, ez van. És igen, tudom, háttal nem kezdünk mondatot, mert nem illik a másiknak hátat fordítani.

Annyira lusta vagyok, hogy az már példaértékű. Volt néhány keményebb hetünk. Rozi mélyet merített az életből – két oldali fülgyulladás 40 fokos lázzal napokig, Zoli nappal és még éjjel is dolgozott. Kábé csak zuhanyozni meg átöltözni járt haza napokig. Én vizsgára (is) készültem éjjel, amikor Rozi lázát levitte a kúp és tudott egy kicsit aludni. Nappal össze voltunk gyógyulva, akkor csak azt csináltuk, amit ő akart. Aztán végül Rozi meggyógyult, épp pár napos utókezelésen van a nagyanyjáéknál, mert a vidéki levegő és a nagyanyja kosztja mindent a helyére tesz. 😉 Zoli megint csak fényes nappal építi a munkaalapú társadalmat, és én is levizsgáztam. Ma (igazából tegnap, mert amikor ez a bejegyzés ma megjelenik, épp úton leszek Roziért) olyan szerencsés vagyok, hogy lógathatom a lábamat. Jól esik.

Soha a büdös életben eddig még nem csináltam olasz kenyérsalátát. Az utóbbi napokban viszont annyiszor jött velem szembe itt – ott, ilyen – olyan változata, amit már jelnek vettem. A hetedik érzékem, vagy harmadik szemem, meg a női megérzésem is azt mondta, ezt kell ma ennem.

Így csináltam én. Magamnak. Amit aztán lenyúlt a férj…

Előkészítés + elkészítés: kb. 20 perc

panzanella_olasz_kenyersalata (6)

 

Hozzávalók (1, max. 2 főre):

3 vastagabb szelet magos, rozsos bagett (kicsit megpirítva)

1 nagyobb paradicsom

kb. 5 centinyi kígyóuborka (pucolatlanul)

1 kis fej lilahagyma

1 nagy gerezd fokhagyma

50 ml extra szűz olívaolaj + 1 ek. chiliolaj (saját)

10 + 5 nagyobb bazsalikomlevél

frissen tekert bors

1 ek. tokaji muskotályos fehérborecet (másmilyen is jó)

A lilahagymát megpucoltam és vékony karikákra vágtam. Kis tálba tettem, NAGY csipet sóval összeforgattam és félretettem.

A bagett szeleteket enyhén megpirítottam és kisebb (falatnyi) darabokra tépkedtem. Finomra aprítottam 10 bazsalikomlevelet és az olívaolajjal együtt a kenyérkockákhoz adtam. Jól összeforgattam. Pihentettem.

1 – másfél centis kockákra vágtam a paradicsomot és az uborkát. Nagyon finomra aprítottam a fokhagymát, a késsel pépesre zúztam. Mindent a kenyérhez adtam, borsoztam, meglocsoltam még egy kanál chiliolajjal* és egy ek. borecettel. Frissen őrölt borssal fűszereztem.

Tálaláskor finomra reszelt parmezánnal és a maradék, durvára aprított bazsalikomlevéllel szórtam meg.

* chiliolaj: olívaolajba kicsi, szárított, kicsit megroppantott madárszem chiliket és szárított lime leveleket tettem)

Facebook: Rizsázzunk!

panzanella_olasz_kenyersalata (8)

panzanella_olasz_kenyersalata

panzanella_olasz_kenyersalata_merge_4

Sütőben sült marharagu

Fogalmam sincs, mikor aludtam utoljára 4 óránál többet egyben, ha egyáltalán valaha volt ilyen. És ennek semmi köze ahhoz, hogy megszületett Rozi. Oké, azóta azt a keveset is éberebben alszom végig, de ennyi. Anyukám szerint apró gyerekként sem voltam jó alvó, ebből következően Ő sem pihente laposra magát… Viszont valamilyen kegyesség folytán tegnapról mára bruttó 10 órát aludtam. Úgy saccolom, hogy ez kb. nettó min. 6 órányi színtiszta alvás volt. Köszönöm! Állítólag, egyébként, meg lehet tanítani az agyunkat a jó, pihentető alvásra. Ha ez valakinek sikerült már, keressen meg engem, és beszélgessünk. 😉

Ez meg itt az Apa főz rovat legújabb kincse. Egy lusta ebéd egy lusta vasárnapra, egy lusta desszert elé. Bár még mindig erősen húsmentesen eszek bizonyos okok miatt, ez most nagyon jól esett.

Előkészítés: 15 – 20 perc

Sütés: 2 – 2,5 óra

sutoben_sult_provance_marharagu

 

Hozzávalók:

80 dkg marhahús (lábszár vagy comb)

5 ek. olívaolaj

2 fej vöröshagyma

1 nagy doboz paradicsomkonzerv (kb. 35 – 40 dkg)

2 ek. cukor

4 – 5 gerezd fokhagyma

4 – 5 babérlevél

1 csapott  ek. kakukkfű

1 csapott ek. rozmaring

frissen őrölt bors

60 dkg kicsi krumpli

2 – 3 ek. fekete olívabogyó kimagozva, felezve

1 ek. kapribogyó (elhagyható, de nagyon finom lesz tőle)

1 csokor friss petrezselyem

Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. Mosd meg és vágd kb. 3 centis kockákra a húst. Pucold meg és aprítsd fel a vöröshagymát és a fokhagymát.

Öntsd közepesen forró vaslábasba az olívaolajat, majd amikor az olaj felforrósodott, dobd rá a hagymát és a fokhagymát, majd sózd és borsozd. Sűrű kevergetés mellett párold kb. 8 percig, amíg a hagymák megpuhulnak és kissé aranybarnák lesznek.

Add hozzá a felkockázott marhahús és 3 – 4 percig, kevergetve, süsd, amíg a húskockák kissé megbarnulnak. Ekkor add hozzá a paradicsomot, a cukrot és a babérlevelet. Forrald fel, fedd le és tedd a sütőbe kb. 1 órára. Pucold meg a krumplit és tartsd vízben felhasználásig, hogy ne barnuljon meg.

Bő 1 óra elteltével vedd ki a ragut a sütőből, fűszerezd még egy kis sóval, borssal, a rozmaringgal és a kakukkfűvel. Add a raguhoz az egész krumplikat, tedd vissza a vaslábasra a fedőt és tedd a sütőbe újabb 1 órára vagy amíg a hús és a krumpli is puha lesz. Ekkor add hozzá az olívabogyót és a kapribogyót is, majd tálaláskor szórd meg friss petrezselyemzölddel.

Facebook: Rizsázzunk!

Forrás: Rachel Allen

sutoben_sult_provance_marharagu (1)

Chilis bab

Az úgy kezdődött, hogy a férj apósa kitalálta (a.k.a. az én drága jó apám), hogy megint főzzünk szilvalekvárt, de idén 10 kilóval több szilvát vett, mert jajj, a tavalyi befőzés már elfogyott. Eh, a fene egye meg, hogy éppen a friss befőzés előtt már nem volt az “ólekvárból”…

A kamasz meg 1 hónapja nyúz, hogy főzzek neki chilis babot, ezért a férj kitalálta, hogy ezt a befőzéskor (tegnap, azaz szombaton) épp meg is csinálhatnám. Megfőztem. Az üst mellett már úgyis elég meleg volt, egy kis extra már nem számított. A fiúk ma chilis babot reggeliztek… Fogalmam sincs, mennyire autentikus ez a verzió, de nekünk bejött. Biztosan létezik egy ős recept, ami mindnek az alapja, de azt én nem ismerem.

A 40 kiló szilvát pedig megmostuk, kimagoztuk, a piszkos munkát elvégeztük, de a több órányi kevergetést megnyerte magának a főszervező. Kellett neki zizegni. 😉

Előkészítés: kb. 20 perc
Főzési idő: 1 – 1,5 óra

chilis_bab (23)

 

Hozzávalók (6 főre):

75 dkg marhahús (pl. fehérpecsenye)
50 dkg szárazbab (vesebab)
4 db közepes vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
1 sárga paprika
1 piros paprika
5 db hámozott paradicsom (konzerv is tökéletesen megfelel)
1,5 l víz (vagy húsleves/húsalaplé)
4 ek. paradicsompüré
1 sárga és 1 piros chili kimagozva
2 mk. chilipor
3 ek. őrölt pirospaprika
só, citrombors
1 ek. nádcukor
2 tk. őrölt koriander
2 tk. kakukkfű
2 tk. oregano
2 – 3 tk. majoránna
1 ág friss rozmaring
2 tk. őrölt fahéj

a tálaláshoz:

vörös és fehér cheddar sajt
tejföl

A babot előző este beáztattam hideg vízben.

Másnap a marhahúst kis kockákra vágtam, a rostjaira merőlegesen, hogy tutira megpuhuljon. Megpucoltam a vörös -és fokhagymákat. A vöröshagymát felaprítottam, a fokhagymát egy nagy kés lapjával összenyomtam, majd felaprítottam. A megmosott paprikákat kicsumáztam, kimagoztam, félbevágtam, majd megint félbe és felszeleteltem.

Egy magas falú, vastag aljú serpenyőt felhevítettem, néhány ek. olívaolajat öntöttem bele, majd pirítani kezdtem benne a felkockázott marhahúst. Amikor a hús kissé megpirult, kiszedtem egy tányérra és lefedve félretettem.

2 ek. olívaolajat öntöttem a serpenyőbe, hozzáadtam a hagymát, a fokhagymát és a paprikát, majd 5 – 6 percig pároltam. Időnként átkevertem. Ezután hozzáadtam a feldarabolt hámozott paradicsomot, a leszűrt babot, a paradicsompürét és a húst is. Felöntöttem a vízzel és alaposan összekevertem. Félbevágtam és kimagoztam a chilipaprikákat, majd felaprítottam. A babos húshoz adtam a chiliporral és a pirospaprikával együtt. Bőven sóztam, kissé borsoztam, megszórtam korianderrel, majoránnával, oreganoval, kakukkfűvel és beledobtam egy ág friss rozmaringot is. 1 ek. nádcukrot adtam hozzá, ami a paradicsom savasságát lágyította. Felforraltam, 10 percig nagy lángon bugyogva hagytam főni, végül lefedtem és bő 1 órán át takarék lángon hagytam főni. A végén kicsit még fűszereztem, mindenből egy csipetnyit adtam hozzá. Ha szükséges, még lehet sózni.

Tálaláskor reszelt vörös és fehér cheddar sajttal szórtam meg, 1 ek. tejfölt adtam hozzá.

Ha a végén nem lenne elég sűrű, 2 ek. kukoricaliszttel gazdagítható. Ha valaki nem találja elég csípősnek, megszórhatja szárított chilipehellyel vagy friss chilipaprikával, esetleg kevés Cayenne -borssal.

chilis_bab (13)

chilis_bab (31)

Paradicsomos kovászos uborka saláta

Paradicsomsalátát bármikor ennék. Ezt meg sikerült egy kicsit feldobni, mert annyira ügyesek voltunk, megérzésből, hogy csak na. Nekem egy volt most a lényeg, hogy hideg és savanyú legyen. Nem volt koncepció sem (még az sem volt a fejemben, hogy bejegyzés lesz belőle), csak eszembe jutott, hogy  a paradicsom mellé mehetne egy kis kovászos uborka, a férj meg főzött egy krumplit, amíg én daraboltam.

Lehet kísérletezni másmilyen fűszerezéssel is, friss kakukkfűvel vagy majoránnával is isteni, de az a gyanúm, hogy akár a tárkonyt vagy a friss koriandert is elbírná.

Előkészítés: 10 – 15 perc
Hűtési idő: min. 1 óra

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata_merge6

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

2 – 3 nagyobb paradicsom
1 kis fej vöröshagyma (lilával még jobb, de az épp elfogyott)
1 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy szem krumpli vékonyra szeletelve
3 – 4 db kovászos uborka
3 dl víz (attól függően, mennyi levet szeretnénk)
néhány ek. nádcukor
néhány ek. fehérborecet (vagy alamaecet, vagy sima étkezési ecet)

1 ek. olívaolaj
frissen tekert fekete bors

A krumplit megpucoltam, vékonyan felszeleteltem és enyhén sós vízben megfőztem. Amikor már puha volt, leszűrtem és hagytam kihűlni. Megmostam a petrezselymet, félretettem száradni.

Amíg a krumpli főtt, előkészítettem a salátát. Az öntethez a vízbe tettem a cukrot, a sót, a borsot, az olajat és az ecetet. Alaposan elkevertem és hagytam állni, hogy a cukor felolvadjon, az ízek összekeveredjenek.

Megpucoltam a hagymát és a fokhagymát. A vöröshagymát félfőre vágtam és vékonyan felkarikáztam. A fokhagymákat a kés lapjával megroppantottam, és finomra aprítottam. A megmosott paradicsomokat félbevágtam, kivágtam a szemüket és vékonyan felszeleteltem. Felkockáztam a kovászos uborkát is. Mindent egy nagyobb tálba tettem, ráöntöttem az ecetes öntetet, alaposan összekevertem és a hűtőbe tettem lehűlni.

Tálaláskor megszórtam friss petrezselyemzölddel. Isteni lett.

Facebook-on is fent vagyok.

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata (2)

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata (1)

Tejszínes fűszeres paradicsomleves

Megpróbáltam reprodukálni a paradicsomlevest, amit Maki főzött nekünk a késelés óra végén. Ahhoz bamba voltam, hogy megkérdezzem tőle, pontosan hogyan készítette, na meg ugye az ujjaimra figyeltem. Utána meg el voltam foglalva azzal, hogy vedeljem a levest, mert az bizony eléggé jó volt. Szóval, rögtönzés volt, megérzésből főztem. Ez a paradicsomleves úgy jó, ahogy van. Tejszín, oregánó, bazsalikom. Isteni!

Maki rábólintott, hogy azt, amit Tőle tanultam, a saját verziómban közreadjam. Íme. 🙂

Előkészítés: 5 perc
Főzési idő: 10 – 15 perc

tejszines_fuszeres_paradicsomkremleves (2)

 

Hozzávalók (4 főre):

10 közepes szem paradicsom
2 gerezd fokhagyma
1 ek. oregánó (friss vagy szárított)
1 ek. bazsalikom (friss vagy szárított)
só, frissen tekert bors
5 dl zöldségalaplé (vagy víz)
1 – 1,5 dl tejszín (nem főző!)
1 – 2 ek. cukor (nyírfát használtam)
3 ek. olívaolaj

csipet őrölt piros paprika

friss rozskenyér enyhén pirítva

A paradicsomokat meghámoztam, most késsel, gyakorolni akartam a tanultakat. 🙂 Egyébként a leforrázás is tökéletes, amikor lobogó, forró vízbe tesszük a paradicsomot egy pillanatra, majd hideg vízbe tesszük, és hámozzuk. A meghámozott paradicsomokat félbevágtam, kivágtam a szemüket, majd felkockáztam őket. A fokhagymákat megpucoltam, megroppantottam, a paradicsommal együtt félretettem.

Egy közepes, de magasabb falú lábast felhevítettem, beleöntöttem az olívaolajat, a lángot pedig közepesre mérsékeltem alatta. Beleszórtam az oregánót, amit előtte a tenyereim között kissé megmorzsolgattam. Kb. 1 percig kevergetve kicsit átpirítottam. Vigyázni kell, nagyon könnyen megéghet. Ekkor rádobtam a fokhagymákat, és 1 percig, kevergetve kicsit pároltam, csak amíg elindult az illata. Ezután a lábasba öntöttem a felkockázott paradicsomot, sóztam, borsoztam, majd főzni kezdtem. Amikor már bő levet eresztett, megszórtam cukorral és felöntöttem a lével. Felforraltam, azután takarékra vettem a lángot és pár percig hagytam csendesen gyöngyözni.

Botmixerrel krémesre turmixoltam. Megkóstoltam és kevés sóval, borssal, még egy kicsi cukorral kiegyenlítettem az ízeket. Vékony sugárban belecsurgattam a tejszínt, majd megszórtam a bazsalikommal. Alaposan elkevertem.

Pirított rozskenyérrel ettük.

A facebook-on itt találtok meg.

tejszines_fuszeres_paradicsomkremleves (7)

tejszines_fuszeres_paradicsomkremleves (20)

Sültparadicsom-leves

Kicsit idétlenül hangzik magyarul, pedig az angol neve olyan menő: roasted tomato soup. De ez a leves tényleg menő, magyarul is, angolul is. Hegyomlásnyi Waitrose-os receptgyűjteményem van, amit még drága barátnémtól kaptam, szorgosan szemezgetett nekem az ingyenes receptkártyákból. Szerintem már csak miattam járt egy időben a Waitrose-ba. Vagy ennyire ne legyek azért öntelt? 🙂

A 2 éves lekotorta őket a polcról, mert elfelejtettem, hogy azt a bizonyos polcot már réges régen eléri. Hozta és közölte, hogy “ez a tiéd”. Én meg jól megfőztem, mert 1. imádjuk a paradicsomlevest, 2. fél óra alatt megvan, 3. nem drága, de cserébe olcsó. Kicsit magyarítottam a hozzávalókon, mert pl. Waitrose English Classic Vine paradicsomot nem kaptam a piacon. 🙂

Előkészítés: kb. 10 perc
Főzési idő: kb. 20 perc

1sult paradicsomleves (1280x853)

 

Hozzávalók (4 főre):

95 dkg paradicsom (apró, lédús paradicsomokat vettem most)
2 kisebb fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj
6 szelet bacon (elhagyható)
1,5 liter zöldség alaplé vagy ugyanennyi víz
4 ek. balzsamecet
só, bors, 1 ek. nádcukor
1 ek. szárított majoránna
1 ek. oregánó
1 ek. bazsalikom
2 nagyobb babérlevél

A sütőt légkeverésen előmelegítette, 220 fokra (gázsütőnél 7-es fokozat). Egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A paradicsomokat megmostam, negyedeltem. A vöröshagymát, fokhagymát megpucoltam, a vöröshagymát vékonyan szeleteltem, a fokhagymákat késsel nagyobb darabokra vágtam. Mindent a tepsire halmoztam, megszórtam nagy csipet sóval, a zöld fűszerekkel, meglocsoltam 3 ek. olívaolajjal és 3 ek. balzsamecettel. Kézzel óvatosan, de alaposan összeforgattam, majd betoltam a sütőbe és addig sütöttem, amíg a paradicsomos keverék megpuhult és kissé karamellizálódott. Ez bő 15 perc volt.

Ezalatt egy fazékban felforraltam az alaplevet. Amíg ez felforrt, egy serpenyőben kevés olívaolajon ropogósra sütöttem a bacont, tányérra szedtem és hagytam kihűlni. A hagymás, fűszeres sült paradicsomokat az alapléhez adtam, beletettem a cukrot és botmixerrel simára turmixoltam. Még egyszer megkóstoltam, kevés sóval, frissen őrölt borssal és még egy kevés bazsalikommal kiigazítottam az ízeket. Tálalásig beletettem a 2 babérlevelet, ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy az íze diszkréten ott legyen a levesben.

A sült bacon-el és friss olívás ciabatta-val tálaltam. A tetejét meglocsoltam még egy kis balzsamecettel.

Analfabéta paradicsomleves

Én imádom a betűtésztát és az édesebb (nem túl gejl) paradicsomlevest, de kifejezetten jó hatással volt rám, hogy rátaláltam Doki bazsalikomos verziójára. Főleg, hogy tele voltunk paradicsommal, mert annyira szépet találtunk a piacon, hogy képtelen voltam mértékkel venni belőle. Azért kicsit sikerült csavarnom az eredeti recepten, mert a bazsalikom helyett az oregánó akadt a kezembe…. Zöld zacskó, egyforma zacskó. 🙂 Egy kis módosítással nálam így alakult a leves.
oreganos paradicsomkremleves (1024x683)
Hozzávalók (3 főre):
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3-4 evőkanál olívaolaj
2 db közepes méretű krumpli
5 db közepes paradicsom
2 tk. szárított oregánó
2 tk szárított bazsalikom
só, frissen őrölt bors
6 db kenyérkarika (csak kenyér volt itthon, pogácsaszaggatóval készült :-P)
reszelt sajt (kinek mi van otthon, pl. gouda, trappista)
Olívaolajat forrósítottam egy nagyobb lábasban. A hagymát megpucoltam, apróra vágtam, és üvegesre pirítottam az olajon. Ezalatt egy másik lábasban vizet forraltam, majd amikor felforrt, beletettem a paradicsomokat pár percre (2-3), kivettem és lehúztam a héjukat.
Meghámoztam és kockákra vágtam a krumplikat, majd a hagymán megpirítottam.
A paradicsomokat felkockáztam, lábasba öntöttem a hagymás krumplival együtt, felöntöttem 6 dl vízzel és felforraltam. 2 tk. oregánóval, sóval és borssal fűszereztem és közepes lángon hagytam főni, míg a krumpli teljesen megpuhult, a paradicsomok pedig szétfőttek.
Közben megcsináltam a sajtos krutonokat. Előmelegítettem a sütőt 200 fokra. Pogácsaszaggatóval 8 egyforma karikát szaggattam a kenyérszeletekből*. Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem őket és reszelt sajtot szórtam a rájuk. 5-8 perc alatt megpirultak. Kivettem a sütőből, és hagytam kicsit hűlni.
Amikor a paradicsom és a krumpli is teljesen megfőtt, botmixerrel pürésítettem a levest. Ezen a ponton érdemes még egyet kóstolni, és ha szükséges, kicsit még fűszerezni. Én vacsorára is ezt ettem, mert maradt 1 bő csészényi.

* a maradék kenyérből zsemlemorzsa lesz. Tálcára tettem és hagyom szikkadni. Aztán ledarálom és tökéletes lesz a rántott hús – krumpli püré – ubisali vasárnapi ebédhez. 😛

 

Tükörtojás másképpen :-)

Legalább is itt, ma reggel nálunk így nézett ki. Van olyan, amikor kell egy kis firnyák, hogy beinduljanak a dolgok. A ma reggel ez a pont volt. A gyereklány orra meglevesedett, amivel egyenesen arányosan és drámaian elfogyott az éjszakai alvás mennyisége. Rozi étvágya is, érthetően… Két sovány éjszaka után (na jó, volt nettó 3.5 óra alvás/éj…) viszont inkább jó pofát vágtunk az egészhez. Az ocsmány idő sem érdekelt. 
A reggeli
Hozzávalók:
2 egész tojás
3 ek. olívaolaj
4 vékony szelet póréhagyma (tegnap este krémleves volt vacsorára, maradt fél szál)
1 kis szem piros paradicsom
4 db kicsi sárga paradicsom (villanykörte alakú :-P)
rozskenyér
1 kápia paprika
A paprikát és a paradicsomokat megmostam. A póréhagyma zöld végéből vágtam 4 vékony szeletet. Két sárga paradicsom alját levágtam, ez lett később a tükörtojás pofázmány orra. Felszeleteltem a kápiát, 2 szájat vágtam. Cikkekre vágtam a piros paradicsomot és a paprikákkal együtt egy kis tányérra tettem. 
Egy serpenyőben olívaolajat forrósítottam. Beleütöttem a két tojást, majd amikor már kapott az aljuk egy kis színt, egy pillanatra átfordítottam a másik oldalukra mindkettőt, hogy a sárgáján legyen egy védőburok. Tányérra tettem a tükörtojásokat és jött a sminkelés. A póréhagyma lett a szem, a sárga paradicsom az orr, a kápia a száj. Friss rozskenyérrel és kaukázusi kefirrel ettük.
Rozi az utolsó morzsát is kicsipegette a tányérjából. Well done Mammy! 😛

Junior vacsora

Ezer éve megírt, mentett bejegyzés, ami a piszkozatok között ragadt… Annyira, hogy a bizonyító erejű képet, miszerint tényleg megcsináltam, nem is találom…

Rozi jó ideje junior üzemmódba kapcsolt, sokszor ugyanazt eszi, amit mi is. Kenyeret, sajtot, túrót, paradicsomot, körözöttet és a többi. Általában könnyen jönnek az ötletek, hogy mit kajáljunk, azért néha törnöm kell a fejemet. Próbálok minél több ízt és állagot megismertetni vele, hogy aztán majd maga alakíthassa ki az ízlését. Nagyon nyitott az ízekre, újdonságokra, így nincs nehéz dolgom. 

Tegnap délután csináltam egy zöldségkrémet, mindenféle zöld fűszerrel, amit a “kertben” találtam. Egy kevés túróval és tojássárgájával tettem tartalmasabbá. Rozskenyérre kentem neki és paradicsomot kockáztam hozzá. De ebédre is kitűnő, tésztával is nagyon finom. Ma hasonlót készítettem, csak abban nem volt tojássárgája, cserébe zsenge zöldbab igen. 
Hozzávalók:
fél cukkini
fél fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
olívaolaj
csipet só
3 nagyobb bazsalikom levél
1 szál friss oregánó
1 szál friss kakukkfű
1 ek. túró
1 főtt tojás sárgája
A zöldségeket megmostam. A hagymát apró kockákra vágtam, a fokhagymát lereszeltem, a cukkinit és a paradicsomot szintén felkockáztam. 
Serpenyőben felhevítettem az olívaolajat. Rádobtam a vöröshagymát és közepes lángon üvegesre pároltam.  Kicsit sóztam. Ezután hozzáadtam a fokhagymát és 1-2 percig a vöröshagymával együtt pároltam. Ekkor rátettem a cukkinit és a paradicsomot, lefedtem és nagyjából 10 perc alatt puhára pároltam. 
Amíg a zöldségek puhultak, megmostam és felaprítottam a zöld fűszereket. A párolás végén a serpenyőbe tettem ezeket is és pár percig még hagytam, hogy összeérjenek az ízek. Ezután a túróval és a főtt tojássárgájával az egészet krémessé turmixoltam a botmixerrel. Megkóstoltam és még egy csipet sóval összerántottam az ízeket. 
Friss zsemlére kentem és egy fél paradicsomot is felkockáztam hozzá. Persze az elengedhetetlen kefir is az asztalra került. No meg a házi, natúr paradicsomlé is, amiért a kisasszony él-hal.

Lecsós máj

Volt itthon máj és egy bontott üveg lecsó a tavalyi befőzésből. Ezért lett lecsós máj a vacsora. Logikus. Előkészítettem, megfőztem, dekoráltam. Mire kattant volna a gomb a fényképezőgépen, Rozi leette a felét. Bocs Skacok. 🙂

Hozzávalók:
50 dkg sertés máj (vagy ki melyiket szereti inkább)
1 kisebb fej vöröshagyma
borsikafű
kész házi lecsó (még jobb esetben friss lecsó)
bors
1 fehér paprika
1 paradicsom
krumpli
olívaolaj
Olajat hevítettem a serpenyőben. A megpucolt hagymát vékonyra karikáztam és lesütöttem az olajon. Közben a májat megmostam, megtisztítottam, kb. 2*2-es kockákra vágtam. A hagymára öntöttem a kész házi lecsó levéből, rátettem a májat is és közepes lángon, fedő alatt hagytam megpuhulni.
Megpucoltam és felkockáztam a krumplit. Sós vízben megfőztem. Megmostam és felkockáztam a paprikát és a paradicsomot is.
Amikor a máj megpuhult, hozzáadtam a paprikát és a paradicsomot. Nagyjából 5 perc után ráöntöttem a tavaly eltett lecsót és még 5 percig hagytam az egészet összebarátkozni.
A főtt krumplira borsikafüvet szórtam és olívaolajat csorgattam rá.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!