Párszor említettem, hogy szerencsére sokkal jobban főzök, mint fotózok. Jártam már korábban is ételfotós workshopokon, de őszintén szólva tisztességesen nagy csalódás volt. Sötét volt, semmi természetes fény, csak némi mesterséges megvilágítás. Az egész nem volt több, mint 3 óra és valahogy az volt az érzésem, hogy sokkal inkább szólt a fotós munkásságának dicsőítéséről, mint a tanításról. Kicsit el is ment a kedvem az egésztől. Na bumm, így jártam, jól választani tudni kell.
Aztán 2 hete elmentem egy másikra workshopra. Fényes nappal, 10-től 4-ig. Már jobban kezdődött. Amikor pedig megláttam a kellékeket, tányérokat, felületeket, evőeszközöket, majdnem sírva rogytam össze. Párás lett a szemem, annyi csini kis cucc volt ott. Mindet hazahoztam volna, igaz, akkor ki kellett volna túrnom a gyereket a szobájából, hogy tárolni tudjam valahol a csetreszeket. A férj meg valószínűleg szemrángatózást kapott volna a sok kacattól. 😉 Az viszont biztos, hogy jó kellékek hiányában kicsit macarásabb igazán ütős képet készíteni. Mondjuk némi fotózással kapcsolatos tudás sem árt…
Na, kérem szépen, ezen az ételfotózáson természetes fény az volt dögivel. Cserébe olyan meleg volt a műteremben, hogy az valami embertelen. Pont a tripláját izzadtam ki a megivott víznek. Viszont egészen csecse képeket készítettem.
Köszönet a Fotósworkshop csapatának a szervezésért, Basa Vera fotósnak (a Narancslekvár blog szerzőjének, a Blikk Nők Konyha stylistjának) a tuti szakmai tippekért, és azért, hogy főzött ránk. Mert ugyanis, amit fotóztunk, azt meg is ettük. Rengeteget tanultam, már csak kincsvadászatra kell elmennem, hogy némi kellékem is legyen. Ne fogjátok vissza magatokat, ha remek lelőhelyeket ismertek, szívesen leveszem a terhet a vállatokról és elmegyek én kutakodni. 😉
És köszi a workshop tippet Coffeinmentes Anikónak, akivel így legalább személyesen is találkoztam végre. 😉
Szerintetek