Gyerekkoromban a nyarakat a nagyszüleimnél töltöttem, Békés megyében, Szeghalmon. A nagypapám földet művelt és piacozott. Mentem én is vele, a földekre kevesebbet, a piacra annál inkább. Sokszor keltem vele hajnalban, csak hogy ott legyek én is a piacon, amikor még csak az árusok pakolnak és nincs sor a lángososnál. Később, amikor már kissé felelősségteljesebb lettem (azaz már nem csak az orrom lógott bele a forró zsírral teli óriási serpenyőbe, hanem a kezem is), én is beállhattam sütni, a segédmunkáért cserébe pedig mindig kaptam lángost. Persze aztán a kamaszévekkel a hév kissé megrogyott, kevesebbet mentem már a nagyszüleimhez, de a piac szeretete a mai napig megmaradt. A Felelős Gasztrohős csapat Fogj kezet a termelővel! kampányához én is csatlakoztam, az Újpesti Piac egyik, számomra igen kedves termelőjével beszélgettem.
Évek óta vásárolok Editéknél, mindig van egymáshoz pár jó szavunk, de a nevét egészen eddig nem is tudtam. Még azt sem, hogy Editnek hívják. Szeretem a terményeit, nála is igazi zöldség és gyümölcs van, nem a tökéletesen egyforma, tucatáru, ami szabványméretű és szabványszínű. Petrák Józsefné, Edit Heves megyéből, Gyöngyöshalászról jár fel az Újpesti Piacra, hosszú hosszú ideje már. Szinte mindig Ő jön fel eladni, a férje az otthoni munkákat végzi, így osztották meg egymás között a feladatokat. Persze, amikor épp nem árul, Edit is teszi a dolgát a több hektáros termőterületükön. Állatokat is tartanak, de azt már csak saját fogyasztásra. Korábban nagyban foglalkoztak állattartással is, több, mint 10 éven át anyadisznóik voltak, fialtattak. Ma már csak zöldségeket termelnek a piacra. Mindig is körülvette őt a gazdálkodás, a növények, az állatok, Ő már ebbe született bele. Pedig az Édesapja eredetileg hentes-mészáros volt, de kitanulta a pékszakmát is, és 1936-ig kocsmát vezetett Budapesten a Frangepán utcában. Edit már Gyöngyöshalászon született, a család negyedik lányaként.
Egészen kicsi gyerekként benne volt ebben a körforgásban. Az édesapja a háború után vásárolt termőterületet, nagydarab, magas ember volt, aki imádta a földet. Aztán persze később a téeszesítés bedarálta az ő életüket is: a szülei tavasszal elveteményeztek a családnak, és nyáron már a téesznek arattak. Edit mesélt egy családi fényképről, amin az Édesapja, az Édesanyja és a legfiatalabb nővére szedik a termést a téesznek. A képen a valaha nagydarab Édesapja csontsovány volt, felemésztette az államosítás. Később azért, hogy Edit Édesanyját – aki egy apró, törékeny, szelíd asszony volt – kímélje és a földhöz is közel maradhasson, Édesapja belépett a téeszbe. Így maradhatott meg a kapcsolata a termőfölddel, a gazdálkodással. Ahogy Edit mesél erről, mosolyog és árad belőle a termőföld iránti alázat, a felelősség és az elhivatottság, amik nélkül ezt nem lehet csinálni. Editék pontosan tudják, mennyire fontos az ember, az arc. Mert bizony, lehet bármilyen szép az a zöldség, vagy gyümölcs, ha a vevőknek nem tetszik a kofa, nem vásárolnak tőle. Évekig emlegették Editet a kalapos nőként, mert miután az egyik vevőjétől kapott néhányat, abban árult. Előfordult, hogy kalap nélkül nem ismerték meg és elmentek volna a standja előtt a régi vevői, ha nem köszön rájuk. Megesik, hogy a férje áll be a pult mögé, amikor Editnek más dolga akad, de valamiért tőle nem vesznek úgy a vevők, pedig kedves, mosolygós ember ő is. Editet szokták meg, hozzá kötik az emberek a pultot, az árut.
Egyetlen kivétel van Editéknél: a gyümölcsök. Van, ami nem náluk terem, hanem valamelyik környékbeli családi gazdálkodástól hozzák fel a piacra, amit vállalnak is. Olyanoktól, akik nem tudnak felutazni a fővárosban. Alaposan körbejárták, feltérképezték a szomszédos falvakban működő gazdálkodásokat, és csak a megbízható, tényleg ott, helyben megtermelt gyümölcsöt árulják. Csak azokkal a családokkal dolgoznak együtt, akik tényleg maguk termelnek. Ebből nem engednek. Futottak már bele olyanba, hogy az az alma bizony nem ott termett, ahol mondták. Nem könnyű a helyzet. Sok mindennek meg kell felelni, bonyolult a szabályozás, rengeteg szabály van, sok közülük csak feleslegesen nehezíti az életet. És ott van a legfontosabb szempont: megfelelni a vásárlói elvárásoknak, minőségben és árban is, ami ma gyakorlatilag a legfontosabb szempont.
Amikor beszélgetni kezdtünk Edittel, halkan megemlítettem, hogy egyszer én is gazdálkodni szeretnék: veteményeskert, fűszernövények, Matilda és Klotilda, a tyúkok, és persze Vendel a kecske, aki mindent le -és megrág. Ez nagyon jó, mondta Edit, de ha az ember erre adja a fejét, el lehet felejteni az elugrom Maiamiba 2 hétre dolgokat. Itt 7×24 órás szolgálat van, mert bizony azt a kecskét meg kell fejni, és jól kell megfejni. A zöldségeket, gyümölcsöket gondozni kell, öntözni, kapálni, stb. De ha az ember tényleg ezt szeretné csinálni, bármilyen nehéz is, csodálatosnak fogja találni. Kacsalábon forgó palotát viszont ne reméljen senki. 🙂
Edit most egy kis kényszerpihenőt tart, néhány hétre a háttérbe vonul gerincműtétje miatt. Mert bizony a hosszú évek termelősködése, a hajolgatás, emelgetés, cipekedés keményen igénybe veszi a testet. De a munka nem áll meg, a standja ugyanúgy tele lesz a friss, szezonális zöldségekkel, gyümölcsökkel, mert a család kisegíti őt. És ha nem a kalapos nőt, hanem egy kedves idősebb férfit vagy egy fiatal, mosolygós srácot láttok a pult mögött, álljatok meg nyugodtan és vegyetek tőlük valami finomat, hazait.
Mielőbbi gyógyulást és talpra állást kívánok, kedves Edit! Jövő héten folyt.köv. egy újabb termelővel.
Petrák Józsefné Edit
Újpesti Piac és vásárcsarnok
Budapest, Szent István tér 12.
Oldal ajánlása emailben
X
Szerintetek