Rizsázzunk!

Karamellizált szőlőleves

Ez gyorsan ment, 15 perc alatt megvolt a leves. És most azt is viszonylag hamar kitaláltam, mit kezdjek a kissé már öregedő, löttyedő szőlővel, ami ugyan még egészen jól nézett ki, de már látszott rajta, hogy pár nap és a kukában landolna.

Az elmúlt hetekben 2 gyerekem volt, kicsit besegítettem épp hányatottabb sorsú barátnőmnek, bevállaltam a 2 és fél évesét napközbenre. A csajok egészen jól megvoltak együtt, alig akadt egy kis cicaharc. Igaz, akkor jobb volt kicsit a háttérbe húzódni és ott is maradni, és csak akkor beavatkozni, ha esélyes volt, hogy vér folyhat. A barátnőm meg annyira hálás volt, hogy ha ennél is jobban hálálkodott volna, már én hálálkodtam volna. Csak hordta a friss zöldséget, gyümölcsöt, még főtt ételt is hozott. Meg szőlőlevest sűrűn, amire Rozi erősen rátekeredett. Megjegyzem, amikor az enyémet ette tegnap, közölte, hogy anya, ez nem olyan finom, mint az Agáé, amitől én csendben, befelé összeomlottam, remélve, hogy a gyereklány ebből nem vesz észre semmit… Majd hozzátettem, hogy azért ez is finom. A non plus ultra ezek után az volt, amikor Rozi keresztapja ezt bírta mondani: “hmmm, ez nagyon jó. mi ez? almaleves?”

Persze tegnap, amikor a leves készült, tuti fények voltak, sütött a nap, meg minden, de nem sikerült összeszednem magam annyira, hogy ne felejtsem el lefotózni. Ma pedig épp annyira használható a híres neves természetes fény, mint én a fent említett néhány hetes családi napközizés után. Eh, így jár, aki halogat…

Egyébként tényleg olyan gyorsan összerakható ez a leves, hogy reggelire is simán mehet, mondjuk kicsivel több pirított zabpehellyel és magokkal.

Előkészítés: 2 – 3 perc
Elkészítés: kb. 8 perc sütés + max. 5 perc az összeállítás

karamellizalt_szololeves (8)

 

Hozzávalók (1 adaghoz):

25 dkg fehérszőlő
1 ek. nádcukor
fél zöld citrom vagy sima citrom leve
néhány csipet őrölt gyömbér
5 – 8 ml kókusztej (vagy tejszín)
0,5 – 1 dl víz (attól függően, mennyire akarjuk sűrűre vagy hígabbra)
néhány nagy csipet nádcukor
csipet só
a tetejére (opcionális):
pirított dió
pirított zabpehely

A sütőt előmelegítettem grill fokozaton 250 fokra, egy tepsit kibéleltem sütőpapíral.

A szőlőt megmostam, leszemeztem és egy mélyebb tálba tettem. Megszórtam 1 ek. nádcukorral, alaposan összeforgattam, majd a szemeket elterítettem a sütőpapírral bélelt tepsin. Kb. 8 perc alatt kissé meggrilleztem. Levet is engedett, így a szőlőszemeket a kisült lével együtt átöntöttem a botmixer edényébe. Alaposan leturmixoltam, majd átszűrtem egy kis lábasba. Hozzákevertem a gyömbért, a cukrot, a citromlevet és a csipet sót, végül kókusztejjel sűrítettem. Ha valaki nem szereti a kókusztejet, vagy nincs otthon, a 30%-os habtejszín is tökéletes. Bő fél deci vízzel kissé hígítottam, és hűtőbe tettem lehűlni.

Egy száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra, világos aranybarnára pirítottam a diót, majd a zabpelyhet is. Tálaláskor ezekkel szórtam meg a levest. Ha valaki gluténérzékeny, hagyja el a zabpelyhet.

A facebookon itt találtok meg.

karamellizalt_szololeves (4) - Copy

karamellizalt_szololeves (6)

 

Chilis bab

Az úgy kezdődött, hogy a férj apósa kitalálta (a.k.a. az én drága jó apám), hogy megint főzzünk szilvalekvárt, de idén 10 kilóval több szilvát vett, mert jajj, a tavalyi befőzés már elfogyott. Eh, a fene egye meg, hogy éppen a friss befőzés előtt már nem volt az “ólekvárból”…

A kamasz meg 1 hónapja nyúz, hogy főzzek neki chilis babot, ezért a férj kitalálta, hogy ezt a befőzéskor (tegnap, azaz szombaton) épp meg is csinálhatnám. Megfőztem. Az üst mellett már úgyis elég meleg volt, egy kis extra már nem számított. A fiúk ma chilis babot reggeliztek… Fogalmam sincs, mennyire autentikus ez a verzió, de nekünk bejött. Biztosan létezik egy ős recept, ami mindnek az alapja, de azt én nem ismerem.

A 40 kiló szilvát pedig megmostuk, kimagoztuk, a piszkos munkát elvégeztük, de a több órányi kevergetést megnyerte magának a főszervező. Kellett neki zizegni. 😉

Előkészítés: kb. 20 perc
Főzési idő: 1 – 1,5 óra

chilis_bab (23)

 

Hozzávalók (6 főre):

75 dkg marhahús (pl. fehérpecsenye)
50 dkg szárazbab (vesebab)
4 db közepes vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
1 sárga paprika
1 piros paprika
5 db hámozott paradicsom (konzerv is tökéletesen megfelel)
1,5 l víz (vagy húsleves/húsalaplé)
4 ek. paradicsompüré
1 sárga és 1 piros chili kimagozva
2 mk. chilipor
3 ek. őrölt pirospaprika
só, citrombors
1 ek. nádcukor
2 tk. őrölt koriander
2 tk. kakukkfű
2 tk. oregano
2 – 3 tk. majoránna
1 ág friss rozmaring
2 tk. őrölt fahéj

a tálaláshoz:

vörös és fehér cheddar sajt
tejföl

A babot előző este beáztattam hideg vízben.

Másnap a marhahúst kis kockákra vágtam, a rostjaira merőlegesen, hogy tutira megpuhuljon. Megpucoltam a vörös -és fokhagymákat. A vöröshagymát felaprítottam, a fokhagymát egy nagy kés lapjával összenyomtam, majd felaprítottam. A megmosott paprikákat kicsumáztam, kimagoztam, félbevágtam, majd megint félbe és felszeleteltem.

Egy magas falú, vastag aljú serpenyőt felhevítettem, néhány ek. olívaolajat öntöttem bele, majd pirítani kezdtem benne a felkockázott marhahúst. Amikor a hús kissé megpirult, kiszedtem egy tányérra és lefedve félretettem.

2 ek. olívaolajat öntöttem a serpenyőbe, hozzáadtam a hagymát, a fokhagymát és a paprikát, majd 5 – 6 percig pároltam. Időnként átkevertem. Ezután hozzáadtam a feldarabolt hámozott paradicsomot, a leszűrt babot, a paradicsompürét és a húst is. Felöntöttem a vízzel és alaposan összekevertem. Félbevágtam és kimagoztam a chilipaprikákat, majd felaprítottam. A babos húshoz adtam a chiliporral és a pirospaprikával együtt. Bőven sóztam, kissé borsoztam, megszórtam korianderrel, majoránnával, oreganoval, kakukkfűvel és beledobtam egy ág friss rozmaringot is. 1 ek. nádcukrot adtam hozzá, ami a paradicsom savasságát lágyította. Felforraltam, 10 percig nagy lángon bugyogva hagytam főni, végül lefedtem és bő 1 órán át takarék lángon hagytam főni. A végén kicsit még fűszereztem, mindenből egy csipetnyit adtam hozzá. Ha szükséges, még lehet sózni.

Tálaláskor reszelt vörös és fehér cheddar sajttal szórtam meg, 1 ek. tejfölt adtam hozzá.

Ha a végén nem lenne elég sűrű, 2 ek. kukoricaliszttel gazdagítható. Ha valaki nem találja elég csípősnek, megszórhatja szárított chilipehellyel vagy friss chilipaprikával, esetleg kevés Cayenne -borssal.

chilis_bab (13)

chilis_bab (31)

Fokhagymás garnéla citromos kakukkfüves rizottóval

Döbbenetes. Eljutottam odáig, hogy megírjak egy bejegyzést. Két oldali akkut gépkerülésen estem át (magyarul lustaság), de kezd visszatérni a grafomániám.

Tengerhez mentünk és megint rájöttem, hogy a hal és egyéb tengeri cucc ott is drága, ahol eredendően egy kicsivel több van belőle, mint itthon. Igaz, ami igaz, az Adria kissé szegényebb ebben, mint a többi jó nagy sós víz. Ez van. De az meg már milyen, hogy ha tintahalat toltunk, akkor rákfélét nem. Viszont az éttermekben, még a tengerparti “kifőzdékben” is, heroin árban mérik. Inkább vettünk, előkészítettet, pucoltat. Így kicsivel olcsóbb volt.

A hab a tortán, hogy vérbeli sunshine barbie lévén, az első nap úgy megsült a hátam (50 faktor ellenére), hogy 2-3 napig csak hason tudtam háton aludni. Utálok strandra járni, erős vagyok a kifogások keresésében, de most nem sikerült elbliccelnem, így a nyár végére rám került a bikinim. És ha már erősen a komfortzónámból kilépve éltem 1 hétig, legalább menőztem egyet az új teszkós strandrucimban. Mást nem is igen tudtam volna tenni rommá égett habtesttel. De Rozi nagyon rákattant a sós vízre, nagy flash volt nézni, ahogy a mentőmellény jellegű úszómellényében kutyaúszik “Nézd anya, már tudok úszni” üvöltésekkel. 😉

Szűkös fűszerkészletből gazdálkodva csináltam egy Adria rizottót. Oké, a garnéla része kicsit megdobta a per fő árat, de a többi kompenzálta. A kellék ezúttal az egyik báty volt, ha már annyira berregett, hogy rákot szeretne enni. 😉

Elkészítési idő: 35 – 40 perc

fokhagymas_garnela_citromos_kakukkfuves_rizottoval (683x1024)

 

Hozzávalók (4 főre):

a rizottóhoz:

kb. 20 dkg rizottó rizs (arborio)
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehér bor
3 ek. olívaolaj
1 ek. vaj
só, bors
1 tk. szárított kakukkfű
6 dl alaplé vagy víz
1 citrom reszelt héja és fél citrom leve (lehet több is)
3 ek. reszelt parmezán jellegű kemény sajt

a fokhagymás garnélához:

50 dkg garnéla (fagyasztott is tökéletesen megfelel)
4 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
friss citromlé
só, bors
1 ek. vaj

Elkészítettem a rizottót. Megpucoltam a vöröshagymát és a fokhagymát, apróra vágtam őket. Egy magasabb falú serpenyőt felhevítettem, beleöntöttem az olajat, és a közepesnél kicsivel erősebb lángon 5 – 6 perc alatt megpároltam rajta a hagymát. Kissé sóztam. Időnként megkevertem.

Ezután a vöröshagymához adtam az aprított fokhagymát és még 1 percig pároltam. A serpenyőbe öntöttem a rizst, 3 – 4 percig kevergetve “elősütöttem”, amíg minden szemet alaposan bevont az olaj és üveges lett. Felöntöttem a fehérborral és hagytam elsisteregni, amíg azt is beszívták a rizsszemek. Hozzáadtam a reszelt citromhéjat (kezeletlen citromét!). Ezután fokozatosan adagolni kezdtem a folyadékot, közepes erősségű tűzön. Mindig csak 1 merőkanállal. Hagytam, hogy a rizs tisztességesen magába szívja a folyadékot. Közben kevergettem. Csak akkor adtam hozzá a következő adagot, amikor a rizs felszívta az előzőt. Az utolsó adag folyadékkal együtt a citromlevet is beleöntöttem, kakukkfűvel fűszereztem. Mire a rizs beszívta ezt is, selymes, krémes lett az állaga. Ekkor belekevertem a sajtot és a vajat, alaposan összeforgattam. Kóstoltam, sóztam és borsoztam, még egy kevés citromlevet facsartam bele, elkevertem és lefedve félretettem.

Egy serpenyőt hevíteni kezdtem, olívaolajat öntöttem bele, beletettem a 2 felaprított fokhagymát és 1 percig pároltam. Beledobtam a garnélákat, kissé sóztam, borsoztam, meglocsoltam fél citrom levével. Pár perc alatt készre főztem. Akkor jó, ha szép, élénk rózsaszínt kap. Jelentős folyadék fő ki belőlük, amiből mártást csináltam. A garnélákat tálra szedtem, a serpenyőbe dobtam a másik 2 felaprított fokhagymát és pár percig forraltam. 1 ek. vajjal besűrítettem a mártást. Kóstolás után még egy kicsit sóztam, adtam hozzám egy kevés citromlevet és borsot is.

Tálaláskor a rizottóra halmoztam a fokhagymás garnélát, majd az egészet meglocsoltam a mártással.

A facebook-on itt találtok meg.

Ételfotó workshop

Párszor említettem, hogy szerencsére sokkal jobban főzök, mint fotózok. Jártam már korábban is ételfotós workshopokon, de őszintén szólva tisztességesen nagy csalódás volt. Sötét volt, semmi természetes fény, csak némi mesterséges megvilágítás. Az egész nem volt több, mint 3 óra és valahogy az volt az érzésem, hogy sokkal inkább szólt a fotós munkásságának dicsőítéséről, mint a tanításról. Kicsit el is ment a kedvem az egésztől. Na bumm, így jártam, jól választani tudni kell.

Aztán 2 hete elmentem egy másikra workshopra. Fényes nappal, 10-től 4-ig. Már jobban kezdődött. Amikor pedig megláttam a kellékeket, tányérokat, felületeket, evőeszközöket, majdnem sírva rogytam össze. Párás lett a szemem, annyi csini kis cucc volt ott. Mindet hazahoztam volna, igaz, akkor ki kellett volna túrnom a gyereket a szobájából, hogy tárolni tudjam valahol a csetreszeket. A férj meg valószínűleg szemrángatózást kapott volna a sok kacattól. 😉 Az viszont biztos, hogy jó kellékek hiányában kicsit macarásabb igazán ütős képet készíteni. Mondjuk némi fotózással kapcsolatos tudás sem árt…

Na, kérem szépen, ezen az ételfotózáson természetes fény az volt dögivel. Cserébe olyan meleg volt a műteremben, hogy az valami embertelen. Pont a tripláját izzadtam ki a megivott víznek. Viszont egészen csecse képeket készítettem.

Köszönet a Fotósworkshop csapatának a szervezésért, Basa Vera fotósnak (a Narancslekvár blog szerzőjének, a Blikk Nők Konyha stylistjának) a tuti szakmai tippekért, és azért, hogy főzött ránk. Mert ugyanis, amit fotóztunk, azt meg is ettük. Rengeteget tanultam, már csak kincsvadászatra kell elmennem, hogy némi kellékem is legyen. Ne fogjátok vissza magatokat, ha remek lelőhelyeket ismertek, szívesen leveszem a terhet a vállatokról és elmegyek én kutakodni. 😉

És köszi a workshop tippet Coffeinmentes Anikónak, akivel így legalább személyesen is találkoztam végre. 😉

eletfoto_workshop_08_02 (6)

eletfoto_workshop_08_02 (8)

eletfoto_workshop_08_02 (1)

 

eletfoto_workshop_08_02 (10)

eletfoto_workshop_08_02 (12)

eletfoto_workshop_08_02 (13)

eletfoto_workshop_08_02 (14)

eletfoto_workshop_08_02 (15)

eletfoto_workshop_08_02 (17)

eletfoto_workshop_08_02 (18)

eletfoto_workshop_08_02 (19)

eletfoto_workshop_08_02 (20)

Sültkarfiol-főzelék zöld citrommal és petrezselyemzölddel

Ha már úgyis kelet felé nyit az ország, hát nosza, legyen keleties, kissé ázsiai az időjárás is. Napok óta tapad a bőröm egy áthatolhatatlan párarétegtől. Olyan érzésem van, mintha bedunsztoltak volna valamilyen fitness-wellness szalon narancsbőr elleni kezelésén. Tuti, hogy az lehet ilyen. Igaz, amikor én lezuhanyzom ezt a párás trutyis poros filmréteget magamról, a narancsbőr nem tűnik el. Főztem én egyébként az utóbbi napokban is, nem csak siránkozok a monszun miatt, de semmi említésre méltót. A tészta pirított tökmaggal, meg tökmagolajjal, vagy olívaolajjal kevésbé az.

Most is készül valami kint, dörög, meg borul, menetrend szerint… Rozit harmadik éjjel kergette ki a szobájából a vihar és az ömlő eső hangja. Én meg a kanapén végeztem (megint), mert sarokkal a vesémbe mászott a kis bitang. A tetőtéri ablak csuda egy dolog, árad a fény, a feng shui, meg az energia, de nem felhőszakadáskor. Komolyan, olyan fülvédő kellene, mint az útmunkásoknak.

Ez meg itt egy jó kis karfiolfőzelék, savanyú, friss, finom. Friss korianderrel még jobb lett volna, de így is vállalom. Oké, inkább pirított karfiol, mint sült.

Előkészítés: kb. 5 perc
Főzési idő: kb. 20 perc

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel

 

Hozzávalók (2 főre):

1 kisebb fej karfiol
2 hosszabb szál zöldhagyma
2 kisebb gerezd fokhagyma
0,5 dl tejszín
4 – 5 dl víz (vagy zöldségalaplé)
só, bors
2 ek. zöld citromlé (lehet több is, ha savanyúbban szeretitek)
3 ek. olívaolaj
1 tk. vaj
1 nagy csokor friss petrezselyemzöld vagy friss koriander

opcionális: csilipehely és reszelt parmezán a tetejére

A karfiolt apró rózsákra szedtem, alaposan megmostam és egy szűrőben hagytam lecsepegni. Megpucoltam a kétféle hagymát. A zöldhagymát vékonyan felkarikáztam, a fokhagymát a kés lapjával megroppantottam és finomra aprítottam. Megmostam és félretettem száradni a petrezselyemzöldet.

Egy lábast közepes lángon hevíteni kezdtem, majd beleöntöttem az olívaolajat és hozzáadtam a vajat. Amikor a vaj elolvadt, rádobtam a zöldhagymát. Kissé sóztam, majd közepes lángon kb. 5 perc alatt világos aranybarnára dinszteltem. Ezután hozzáadtam a fokhagymát, 1 percig pároltam, majd ráöntöttem a megmosott karfiolrózsákat. Erősebbre vettem a lángot a lábas alatt és kb. 5 percig, sűrűn kevergetve kicsit megpirítottam a karfiolt. Sóztam, borsoztam, felöntöttem 5 dl vízzel és fedő alatt közepes lángon kb. 10 perc alatt megfőztem. A karfiol még enyhén ress maradt, nem esett szét. Néhány kanálnyit (kb. az 1/3-át) kivettem belőle és botmixerrel pürésítettem. Visszaöntöttem a lábasba és elkevertem. Sóztam, borsoztam, majd vékony sugárban belecsurgattam a tejszínt is. 2 ek. zöld citromlével savanyítottam. Felaprítottam a friss petrezselymet és a sültkarfiol-főzelékhez kevertem.

Tálaláskor kevés csilipehellyel és kevés reszelt parmezánnal szórtam meg.

Itt találjátok a Facebook oldalamat.

 

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel (3)

sult_karfiolfőzelek_zold_citrommal_petrezselyemzolddel (5)

3 év és még egy torta

Amikor kiderült, hogy szülők leszünk, vagyis terhes lettem, két dolog villant át az agyamon. Nem, nem az, ami a nyomorult, szélvédőre csapódó bogaraknak szokott… Az egyik az volt, hogy aztadedurvajesszusomdebevagyoktojva, a másik meg az, hogy eh, most egy jó darabig nem lesz fröccsözés. Na jó, baromi boldog voltam, mindketten azok voltunk. Aztán azt vettem észre, hogy már egy gagyi reklámon is taknyom-nyálam egyben volt, annyira bőgök. A nyavalyás hormonok tuti forgatókönyvvel dolgoztak. Aztán megszületett Rozi, a taknyom-nyálam bőgések megmaradtak, igaz, számszerűen ritkultak. Most meg már a 3. szülinapi tortáját készítem. Hetek óta azzal nyaggat, hogy mikor lesz a szülinapja és tortát is szeretne, vagyis inkább akar, mert ő még akarva szeretne bármit is. Mondjuk ezt a felnőttek is pontosan így csinálják.

Aztán ma reggel (vagyis tegnap, tehát vasárnap) boldog szülinapot kívántunk neki, majd közölte, hogy köszi anya, neked is boldog szülinapot. Az időérzék még kialakulóban van. De ettől még 3 éves lett és kapott tortát. És persze összeomlottunk, annyira jó fej volt. Ja, és köszi Apu, hogy a nyári tortával ellentétben ezt most nem akartad ISO audit alá vetni. Hálás vagyok érte, de tényleg. 😉

És komolyan mondom, szülőnek lenni az egyik legtutibb dolog a világon. Főleg, ha már fröccsözhetünk is mellette. 😉

A cuki kis favillák, meg a kis táblácska az Ezt ettem boltból van.

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (5)

 

Hozzávalók (kb. 22 centis tortaformához):

az alaphoz:

20 dkg apró szemű zabpehely kicsit átdarálva
5 dkg sótlan, pörkölt mogyoró
10 dkg vaj olvasztva
1 – 2 ek. porcukor nádcukorból (attól függően, mennyire akarjuk édesre az alapot)
csipet só

a krémhez:

40 dkg natúr krémsajt (én lecsepegtetett natúr joghurtból csináltam, de mascarpone is lehet)
3 ek. tejföl
2 dl 35%-os nagyon hideg tejszín
10 g vaníliás cukor (házi vagy 1 cs. bolti)
8 – 20 dkg porcukor (finomítatlan nádcukrot ledaráltam)
1 zöld citrom leve
csipet só
5 dkg vaj megolvasztva, lehűtve

az áfonyapüréhez:

20 dkg áfonya
1 ek. nádcukor (ha túl savanyú, adhattok hozzá még cukrot)
1 ek. víz

a díszítéshez áfonyaszemek

Elkészítettem a zabpelyhes alapot. Megolvasztottam a vajat és hagytam kihűlni. Addig a zabpelyhet aprítóban kissé megőröltem. A mogyorót is összeaprítottam, nem túl finomra, csak annyira, hogy még morzsa állagú maradjon.  Összekevertem a zabpelyhet, a mogyorót, a cukrot és a csipet sót, hozzáöntöttem az olvasztott vajat és jól összekevertem. A tortaforma aljába szórtam és alaposan lenyomkodtam egy pohár aljával. Hűtőbe tettem szilárdulni.

Amíg a zabpelyhes alap hűlt, elkészítettem a krémet és az áfonyaszószt. A megmosott áfonyákat 1 ek. nádcukorral és 1 ek. vízzel elkevertem és botmixerrel pürésítettem. Félretettem.

Megolvasztottam 5 dkg vajat és hagytam kihűlni. A krémsajtot kikevertem a porcukorral és a vaníliás cukorral, a csipet sóval. Belekevertem a tejfölt és hozzáöntöttem a zöld citrom levét is. Elkevertem. A hideg tejszínt elektromos kézi habverővel kemény habbá vertem. A krémsajtos masszához kevertem az áfonyaszószt, a már kihűlt vajat, majd óvatosan, nagy mozdulatokkal beleforgattam a kemény habbá vert tejszínt is.

Az áfonyás krémet a zabpelyhes tortaalapra simítottam és az egészet hűtőbe tettem szilárdulni. A legjobb, ha egy egész napot vagy éjszakát pihen a hűtőben, mert akkor áll össze az áfonyás krémsajt és a zabpelyhes alap is.

Tálaláskor áfonyaszemekkel díszítettem. Ez pedig itt a facebook oldalam.

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (14)

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (15)

sutes_nelkuli_szedres_kremsajttorta (9)

Paradicsomos kovászos uborka saláta

Paradicsomsalátát bármikor ennék. Ezt meg sikerült egy kicsit feldobni, mert annyira ügyesek voltunk, megérzésből, hogy csak na. Nekem egy volt most a lényeg, hogy hideg és savanyú legyen. Nem volt koncepció sem (még az sem volt a fejemben, hogy bejegyzés lesz belőle), csak eszembe jutott, hogy  a paradicsom mellé mehetne egy kis kovászos uborka, a férj meg főzött egy krumplit, amíg én daraboltam.

Lehet kísérletezni másmilyen fűszerezéssel is, friss kakukkfűvel vagy majoránnával is isteni, de az a gyanúm, hogy akár a tárkonyt vagy a friss koriandert is elbírná.

Előkészítés: 10 – 15 perc
Hűtési idő: min. 1 óra

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata_merge6

 

Hozzávalók (2 – 3 főre):

2 – 3 nagyobb paradicsom
1 kis fej vöröshagyma (lilával még jobb, de az épp elfogyott)
1 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy szem krumpli vékonyra szeletelve
3 – 4 db kovászos uborka
3 dl víz (attól függően, mennyi levet szeretnénk)
néhány ek. nádcukor
néhány ek. fehérborecet (vagy alamaecet, vagy sima étkezési ecet)
só
1 ek. olívaolaj
frissen tekert fekete bors

A krumplit megpucoltam, vékonyan felszeleteltem és enyhén sós vízben megfőztem. Amikor már puha volt, leszűrtem és hagytam kihűlni. Megmostam a petrezselymet, félretettem száradni.

Amíg a krumpli főtt, előkészítettem a salátát. Az öntethez a vízbe tettem a cukrot, a sót, a borsot, az olajat és az ecetet. Alaposan elkevertem és hagytam állni, hogy a cukor felolvadjon, az ízek összekeveredjenek.

Megpucoltam a hagymát és a fokhagymát. A vöröshagymát félfőre vágtam és vékonyan felkarikáztam. A fokhagymákat a kés lapjával megroppantottam, és finomra aprítottam. A megmosott paradicsomokat félbevágtam, kivágtam a szemüket és vékonyan felszeleteltem. Felkockáztam a kovászos uborkát is. Mindent egy nagyobb tálba tettem, ráöntöttem az ecetes öntetet, alaposan összekevertem és a hűtőbe tettem lehűlni.

Tálaláskor megszórtam friss petrezselyemzölddel. Isteni lett.

Facebook-on is fent vagyok.

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata (2)

paradicsomos_kovaszos_uborka_salata (1)

Nyári pohár

Könyörgöm, legyen desszert! Így a férj, amikor indultam a szomszéd faluba a piacra. Nem terveztem semmit, úgyhogy volt 4 perc 39 másodpercem kitalálni, amíg átértem, hogy mi legyen. Eszem ágában nem volt még csak a sütő közelébe sem menni. Meleg van, olyan meleg, amit én már nehezen tolerálok. Persze, nyár van, meg ilyenek, de ettől még arcátlanság, hogy 30 fok felé ment a higanyszál.

A gyerek meg azzal fogadott, amikor visszaértem, hogy anya hoztál nekem görögdinnyét? Se szia, se puszi, csak a dinnye érdekelte. Tudom én a helyemet, na. Visszavágásiból jól lenyúltam a hintáját a fényképezéshez. 😉

Előkészítés: 4 – 5 óra, amíg a joghurt lecsepeg + pár perc a gyümölcsszósz elkészítéséhez
Összeállítás: 5 perc (se)

nyari_pohar

 

Hozzávalók (3 kisebb pohárnyi):

a krémhez:

630 gr natúr joghurt
10 gr vaníliás cukor (vagy 1 csomag bolti)
3 – 4 ek. 20%-os tejföl
2 – 3 ek. méz (ízléstől függően lehet több, kevesebb)
csipet só

a gyümölcsszószhoz:

5 – 6 db sárgabarack
1 kis doboz málna
3 – 4 ek. méz (ízléstől függően lehet több, kevesebb)
1 csapott mk. őrölt gyömbér
+ 6 db zabkeksz nagyobb darabokra törve
néhány szem szeder a díszítéshez

Egy magasabb falú edényt használtam a joghurt lecsepegtetéséhez. A joghurtot egy textilpelenkába tettem, egy fakanál nyelére kötöztem és az edénybe lógatva legalább 4 órán át hagytam lecsepegni. Hűtőbe tettem.

A gyümölcsöket megmostam, a sárgabarackot kettévágtam, kimagoztam. A málnával együtt botmixerrel pépesítettem, majd átszűrtem, hogy a málna magjai ne legyenek zavaróak. A mézzel és az őrölt gyömbérrel ízesítettem. Hűtőbe tettem pihenni.

A lecsepegtetett joghurtból sűrű krémes masszát kaptam, mintha krémsajt lenne. Egy tálba tettem, és kikevertem a tejföllel, a mézzel, a vaníliás cukorral.

Pohárba rétegeztem: összetörtem egy zabkekszet, a pohár aljába tettem, amire 2 kanál krémsajtos réteg jött, majd a gyömbéres gyümölcsszósz. Egy újabb réteg vaníliás, tejfölös krémsajtot tettem a pohárba, majd meglocsoltam a gyümölcsszósszal. A tetejére rámorzsoltam még egy kekszet és szederrel díszítettem. Egy órára visszatettem a hűtőbe.

Savanykás, hideg, krémes, könnyű. Ha már meleg van, legalább a sütőt ne kelljen bekapcsolni. A gyümölcsszósz persze túl sok lett, de az a jó, hogy jó pár napig eláll a hűtőben. Reggelihez natúr joghurtba, vagy sütikhez, újabb adag poharas desszertekhez simán felhasználható.

Facebook-on itt találtok meg.

nyari_pohar (2)

nyari_pohar (13)

Borjú kávéval és kakaóval

Valahogy a hús – kakaó kombó eddig elkerült, pedig sokszor hallottam már, hogy milyen jót tesz a húsnak a jó minőségű cukrozatlan kakaópor. Borjúra már régóta fájt a fogam, a meleg ellenére. Gyönyörű borjúlapockát vettem a Lehel piacon, de tényleg. A cuki, 32-es kolgét vigyorú hentessrác már csak hab volt a tortán. Még akkor is, ha úgy nézett rám a borjú – kávé – kakaó hallatán, mint aki minimum muszájkabátot érdemelne. 😉

És ha már a Nespresso volt olyan jó fej, hogy kicsit hosszabb időre kölcsönözte a kávégépet kellő mennyiségű patron kíséretében, naná, hogy a borjút is kávéval készítettem el. Na és kakaóval, mert a receptversenyes csodadobozban az is volt. Most az Arpeggio kávét választottam, mert ebben felfedezhető a kakaós íz is, ami szerény véleményem szerint eléggé jól passzol a borjúhoz. Főleg, hogy egy kis kakaót is kevertem hozzá.

Nem mellesleg, ha július 31-ig szavaztok a Nespresso Coffee Challenge albumában a 10 blogger által elkészített finomság valamelyikére, jó eséllyel nyerhettek Nespresso U kévégépet. Én egy Rosabaya de Colombia kávéval készült kacsát villantottam.

Előkészítés: kb. 15 perc
Sütési idő: 2 – 2,5 óra

koffeines_borju_kakaoval (2)

 

Hozzávalók (étvágytól függően 2 vagy 3 főre):

a kávés borjúhoz:

70 dkg borjúlapocka
3 + 2 ek. olívaolaj
3 közepes fej lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
4 babérlevél
1 mk. egész római kömény
néhány nagy csipet durva őrlésű citrombors (kb. 1 csapott tk.)
1,5 dl száraz vörösbor
2 – 2,5 dl víz (vagy marha/borjúalaplé)
2 ek. balzsamecet
2 adag Nespresso Arpeggio rövid kávé
1 ek. cukrozatlan kakaópor
1 kisebb ág friss kakukkfű
1 késhegyni cayenne bors

a körethez:

2 – 3 cső zsenge csemege kukorica
1 ek. olívaolaj

A sütőt előmelegítettem 140 fokra, alsó felső üzemmódban.
A megmosott borjúlapockát kb. 3 centis kockákra vágtam, sóztam, finoman borsoztam citromborssal. Megpucoltam a hagymákat. A lilahagymákat kisebb cikkekre vágtam, a fokhagymákat vékonyra szeleteltem. Egy nagyobb, vastagabb aljú serpenyőt erős lángon hevíteni kezdtem, majd beleöntöttem a 3 ek. olívaolajat, ami pillanatok alatt forró lett. Rádobtam a felkockázott borjút és erős lángon, a serpenyőt rendszeresen rázogatva 4 – 5 perc alatt átpirítottam. Vigyázat, fröcsköl(het)! A már megpirult húst slow cooker edénybe öntöttem, és a fedelével lefedtem, amíg megpirítottam a hús másik felét is. 2 ek. olívaolajat öntöttem a serpenyőbe, beletettem a maradék húst és újabb 4 – 5 perc alatt azt is átpirítottam. A slow cooker-be szedtem a szafttal együtt és lefedtem. Lefőztem 2 adag Nespresso Arpeggio kávét, amibe 1 ek. cukrozatlan kakaóport szitáltam. Csomómentesre kevertem, hagytam kihűlni,

Közepesre mérsékeltem a lángot a serpenyő alatt, beleszórtam 1 mk. egész római köményt és kb. fél perc alatt illatosra pirítottam. Felöntöttem 1 dl vörösborral, ami feloldotta a hús sütésekor keletkezett értékes pörcöket. Beledobtam a lilahagymát, a fokhagymát, enyhén sóztam, és 4 – 5 percig sütöttem, amíg a hagymák kissé megbarnultak.

Amikor a hagymák világosbarnára sültek, az egészet a már lepirított húsra öntöttem. Hozzáadtam a babérlevelet, 2,5 dl vizet, a maradék fél dl vörösbort, a kakaóval elkevert kávét, a balzsamecetet és még egy nagy csipet citromborsot. Kóstoltam, és még egy kicsit sóztam, csak egy csipetnyivel. Lefedtem és bő 2 órára a sütőbe tettem. Félidőben ellenőriztem, hogy kellő mennyiségű folyadék van-e alatta. Ezen a ponton még pótolható, ha nem tűnik elég szaftosnak.

2 órányi főzés után ellenőriztem a borjút. Miután készre puhult, a szaftja isteni sűrű és lágy lett, beleszórtam a friss kakukkfűleveleket, és hozzáadtam egy késhegynyi cayenne borsot. Alaposan összekevertem és a már kikapcsolt sütőben fedő alatt melegen tartottam.

Nagyjából 20 perc alatt megfőztem a zsenge kukoricákat. Lecsöpögtettem, papírtörlővel szárazra töröltem. Egy akkora serpenyőt, amiben a kukoricacsövek elférnek, hevíteni kezdtem a közepesnél kicsivel erősebb lángon. Olívaolajat öntöttem bele, majd pár perc alatt világos aranybarnára sütöttem/grilleztem a kukoricákat.

Tálaláskor a borjú tetejére morzsoltam egy kevés kukoricát, még egy csipet friss kakukkfűvel díszítettem. Ha valaki jobban szereti, szeleteket vághat a kukoricacsőről, vagy eheti egyenesen a csőről is. 🙂

koffeines_borju_kakaoval (11)

Nespresso. Kacsa. Légzéskimaradás.

Kicsit profibban és hivatalosabban: Rosabaya de Colombia espresso-s kacsa. Hosszú lesz, vigyázat. Még most is szapora lesz a légzésem, ahogy írom a bejegyzést.

Őrület! Éppen csak feleszméltem abból, hogy a Nespresso meghívott és VIP belépőt adott nekem a Gourmet fesztivál szakmai napjára (erről bejegyzés itt), ahol szuper Nespresso kávékat (is) kortyolgathattam, újabb meglepetés ért. Szóval, a történet ott kezdődött, hogy a kissé elgyötört anyuka (én) hazaesett a játszótérről egy erősen lefárasztott (értsd: meglehetősen nyűgös) gyerekkel (Rozi). Aztán amikor a gyereklány elaludt, lerogytam a kanapéra, hogy aznap először megnézzem a leveleimet. Tudjátok, gyes-en lévő anyukának rengeteg fontos emailje érkezik, mint a “Gyerekruha akciósan elvihető” vagy a “Fitness bérlet 20% kedvezménnyel megvásárolható most narancsbőr elleni ajándék kezeléssel” típusúak. Néha a férj szánalomból ír egy emailt. Aznap még ilyen sem érkezett… Nem úgy a Rizsa facebook oldalára. Megnyitottam, hogy kicsit nyüzsögjek rajta, mert akkor már talán 2 napja nem jelentkeztem be. Le is fagytam hosszú percekre. Ott volt egy üzenet Fűszeres Esztertől, hogy a Nespressoval karöltve szeretne meghívni egy receptversenyre 9 másik bloggerrel együtt. Miután sikerült stabilizálni a légzésemet, a pulzusomat és a keringésemet, azonnal igent mondtam. Azután felhívtam a férjemet, aki kinyomott, felhívtam a húgomat, aki szintén lerázott, felhívtam az anyukámat, aki visszahívást ígért, majd felhívtam az apukámat, akinek már könyörögtem, hogy LEGALÁBB TE NE RÁZZÁ’ LE! Elmeséltem, milyen kaland vár rám, nagyon örült, meg ilyenek, aztán letettük a telefont. 1 perc múlva visszahívott, hogy mi az, hogy LEGALÁBB TE NE RÁZZÁ’ LE?

Szóval, önként, nótázva igent mondtam a felkérésre. Nagy dolog, nagyon nagy. Aztán kaptam egy szép fekete dobozt egy Nespresso géppel, 3 fajta Grand Cru kávéőrleményt (Rosabaya de Colombia, Vivalto Lungo, Arpeggio), meg egy rahedli fűszert. Abban a pillanatban megvolt, hogy valamilyen húsételt készítek. Valamiért úgy gondoltam, zömében úgyis desszertek készülnek majd. A megkötés az volt, hogy legalább 1 fajta kávéőrleményt fel kell használni, illetve minimum 4 fűszert. Kicsit vakartam a fejemet, karakteres fűszereket kaptunk (pl. szerecsendió-virág, szegfűszeg, fekete kardamom, narancsvirágvíz, citrombors, cukrozatlan kakaópor, Cayenne bors, stb.), a szervezők nem kíméltek minket. De innen szép felállni. A férjjel túlestünk a 3 kávétípus szürcsölgetésén. A vérnyomásunkat sem dobta meg különösebben, a férj enyhén kávéfüggő, az én vérnyomásom meg annyira alacsony, mint Danny DeVito. Csoda, hogy mozgok. Aztán összeállt a kép, elmentünk a leánnyal a piacra és megvettem a kacsacombokat, a szedret, meg a ribizlit. Az alapanyagok fényében már nem volt nehéz a döntés: Rosabaya de Colombia őrleményt használtam, a gyümölcsössége, boros beütése miatt, hiszen a kacsa a bogyósokat és a bort is szereti. A pályamű elkészült, a férj megkóstolta és csak hadonászott a kezével, hümmögött és olyan elégedett arcot vágott, mint egy óvodás, aki megtalálta az elveszettnek hitt hengeres uzsis tasiját. A fotózás után én is kóstoltam és én is csak hümmögtem. Aztán amikor néhány falatot a gyerek is megkóstolt és csak hümmögött, megveregettem a vállaimat. Persze lehet, hogy csak minket utánzott… 😉

A verseny ideje alatt a Nespresso facebook oldalán tudtok szavazni a Nespresso Coffee Challenge albumnál. Én vagyok a Rosabaya De Colombia espresso-s kacsa gazdája. Szavazzatok, nyomjatok egy lájkot, osszátok, vigyétek hírét a kacsának és a versenynek is, kérlek. Sőt! Ha regisztráltok a Nespresso facebook oldalán, akár egy hófeér Nespresso U kávégép is a Tiétek lehet, mert a verseny végén nem csak a mi receptjeink és fotóink közül választanak győzteseket, de a szavazók között is sorsolnak. Azért ez így elég jó, ugye? Azért nézzetek szét a blogger és egyben versenytársaim képei között is. Szenzációs ételek készültek.

A részletekről egyébként a Nespresso facebook oldalán olvashattok bővebben. Ha kíváncsiak vagytok rá, kattintsatok ide. Érdemes. És még egyszer, ha a lényeg elveszett volna a sok rizsázás között, szavazni az alábbi linken lehet, mondjuk rám. 😉

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10153019844883345.1073741887.28939438344&type=3

presszos_kacsa (1)

 

Hozzávalók (2 főre):

2 egész kacsacomb bőrrel együtt
1 közepes fej lilahagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
5 szem szegfűszeg
1 csapott tk. citrombors
2 ek. olívaolaj
só bőven
2 kupak narancsvirágvíz
1 dl víz
1 adag Nespresso Rosabaya de Colombia rövid kávé
2 – 3 ek. balzsamecet
3 – 4 ek. sötétbarna lágy nádcukor (attól függően mennyire szeretjük édesebben)
1 késhegynyi Cayenne bors
10 dkg szeder + néhány szem a tálaláshoz
8 dkg ribizli + néhány szem a tálaláshoz

köretnek: zsenge bébispenót

A sütőt előmelegítettem 160 fokra, alsó felső üzemmódban.

A kacsacombokat megmostam, konyhai papírtörlővel szárazra töröltem. A bőrös felüket bőven sóztam. Megpucoltam a lilahagymát és a fokhagymát. A fokhagymát egészben hagytam, a lilahagymát kisebb cikkekre vágtam. Főztem egy adag gyümölcsös, kissé citrusos Nespresso Rosabaya de Colombia rövid kávét.

Elősütöttem a kacsacombokat. A slow cooker edényt a tűzhelyen felhevítettem, beleöntöttem az olívaolajat, és bőrös felükkel ráraktam a kacsacombokat. Oldalanként 5 – 5 percig sütöttem. Az elősütött combokat tányérra tettem, lefedtem. A kisült zsír nagyját leöntöttem, csak a barna, pörcös részt hagytam az edényben. Mérsékeltem a lángot, beletettem a cikkekre vágott lilahagymát és 5 percig sütöttem, amíg világosbarna lett. Hozzáadtam az 1 gerezd fokhagymát, felöntöttem 1 dl vízzel, alaposan felkapargattam a lesült pörcöket is. Minden cseppje kincs. Az edénybe tettem a szedret és a ribizlit, a szegfűszeget, fűszereztem a citromborssal. Meglocsoltam 2 ek. balzsamecettel és 2 kupak rózsavízzel, végül hozzáadtam 2 ek. sötétbarna lágy nádcukrot. Elkevertem. A kacsacombokat is az edénybe tettem, az egészet meglocsoltam a Nespresso Rosabaya kávéval, kicsit megráztam az edényt, hogy elkeveredjen a kávé is. Lefedve bő 2 órára a 160 fokos sütőbe tettem.

2 óra elteltével ellenőriztem a húst. Még negyed órára visszatettem, majd fedő nélkül még 10 percig a sütőben hagytam, hogy a bőre kissé ropogósra süljön. A slow cookert kivettem a sütőből, a kacsacombokat tányérra tettem, amíg a gyümölcsös kávés keveréket szűrőn átpasszíroztam, hogy a magokat eltávolítsam. Kiigazítottam az ízeket egy csipet sóval, egy csipet citromborssal, 1 ek. balzsamecettel és még egy kis nádcukorral. Egy késhegynyi Cayenne borssal csavartam még egyet az ízeken. Ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy csak egy lehelletnyit csípjen, ne legyen tolakodó.

Friss, nyers bébispenótot tettem a tányérra a kacsacombok mellé, megszórtam néhány szem szederrel és ribizlivel, és meglocsoltam kevés szósszal. Házi bodzaszörpöt adtam hozzá. De egy pohár száraz vörösbor is jól passzol hozzá.

Facebook-on pedig továbbra is itt találtok meg.

presszos_kacsa (5)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!