Rizsázzunk!

Kakaós csiga ricottás olajos tésztából

Akármennyire, bármennyire is klasszisokkal jobb a mostani telefonom kamerája, a rendes fényképezőgépet nem pótolhatja. De a semminél több, amikor a teljes fotós pakkot otthon felejtem, és úgy utazom el hétvégére a hegyekbe.

Pénteken még selymes, lágy idő volt, aztán szombatra ránk szakadt az univerzum összes vize. Hajnalban elkezdte, és egészen este 7-ig szakadt az eső. Két öntudatos kis perszónával bezárva a házba (3 és 5 évesek és nagyon tudják, kinek mi a dolga 😉 ) egészen izgalmasnak ígérkezett a nap, de aztán végül simán ment minden. Néhány klasszikus cicaharcot leszámítva, angyaliak voltak. Ebben a néhány esetben pedig betömtem a szájukat kakaós csigával. 😉

Előkészítés: 10-15 perc

Sütési idő: amíg aranybarnára sül

IMG_20160716_141250

 

Hozzávalók (kb. 16 db):

25 dkg fehér tönkölybúza liszt

1/2 csomag (6 gr) sütőpor

csipet só

25 dkg ricotta

10 dkg cukor

1/2 dl tej

5 ek. olaj (semleges ízű, pl. napraforgó, repce)

a töltelékhez:

kevés olaj a tészta lekenéséhez

2 púpozott ek. kakaópor (nem Nesquick)

6 ek. cukor (lehet porcukor vagy nádcukor is)

1 tk. fahéj

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tepsibe sütőpapírt tettem. A kakaót összekevertem a cukorral és a fahéjjal.

A lisztet átszitáltam, hozzáadtam a sütőport és a sót. A ricottát alaposan eldolgoztam a cukorral, majd fokozatosan hozzáöntöttem a tejet és az olajat. Több részletben hozzáadtam a lisztet és összegyúrtam. Ha túl lágy a tészta (a ricottától lehet), adjunk még hozzá egy kevés lisztet.

A tésztát lisztezett gyúródeszkán kb. fél centi vékonyra kinyújtottam, vékonyan megkentem az olajjal, egyenletesen megszórtam a cukros, fahéjas kakaóval, végül szorosan feltekertem. Kb. 2 centi vastag szeleteket vágtam a tésztából, amiket a sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam. Világos aranybarnára sütöttem őket. Ne süssük túl, meg akkor kiszárad a tészta.

Aki szereti, szórja meg porcukorral a csigákat, amikor már kihűltek.

Facebook: Rizsázzunk!

Ötlet: Házi Sajtkészítés c. könyv

kakaos_csiga1

Cukkini: főzelék

Régen nagyon be voltam sz.rva tartottam a változásoktól. Ez most is így van, de már MEREK beleállni a helyzetekbe. A szintidőn azért van még mit javítani, sok mindent még most is odáig tudok tili-tolizni, hogy az már fáj. Nekem a gyomrom az Achilles-em, ha valami nem a számomra éppen lehető legjobban megy, azonnal jelzi. Én meg lassan végre megtanulom már akkor felismerni a jeleket, amikor még nem kékülök bele a fájdalomba és nem telik hetekbe kisimítani a gyomromat. Lassú, de egyre kézzelfoghatóbb a fejlődés. 🙂

Nagyon szeretem a cukkinit, mert íztelen. Éppen ezért. 398.765,3 variációt lehet ráhúzni. Hétvégén meggrilleztük, és cukkinis csicseriborsósalátát is csináltam. Most meg itt van ez a jó kis kókusztejes, petrezselymes főzelék, kölesliszttel sűrítve. A gyerek is falta, pedig a ciklusában épp megint az “ezt nem szeretem, ezt sem szeretem, ezt nem eszem meg, nem kérek ilyet, anya ehetek fagyit?”-ban tart. 😉

Laktóz -és gluténmentes!

Előkészítés: 5 perc

Főzési idő: 10-15 perc

petrezselymes_kokusztejes_cukkinifozelek_01A

 

 

Hozzávalók (2 főre):

4 zsenge cukkini

3 szál újhagyma vagy 1 kicsi vöröshagyma fele

3 ek. olívaolaj vagy olvasztott kókuszolaj

só, fehérbors

3-4 ek. jó minőségű almaecet

3-4 nagy csipet szárított borsikafű

késhegynyi őrölt kurkuma

1,5 – 2 dl víz

kb. 2 dl sűrű kókusztej

1 ek. kölesliszt

1 nagy csokor petrezselyemzöld finomra vágva

A cukkinikat és a petrezselyemzöldet megmostam, az újhagymát vékonyan felkarikáztam.

Egy nagyobb, alacsonyabb falú lábast hevíteni kezdtem, majd amikor kellően forró volt, beletettem a kókuszolajat. Rádobtam az újhagymát, kissé sóztam és néhány perc alatt megdinszteltem. Közben kisebb darabokra vágtam a cukkinikat. Először hosszában félbe, majd a feleket is félbe, végül a negyedeket felszeleteltem. A megpárolt újhagymához adtam, kissé sóztam, megszórtam a borsikafűvel, meglocsoltam 2 ek. almaecettel, amit pár perc alatt elpárologtattam. Amikor az ecet savas, csípős illata eltűnt, felöntöttem kevés vízzel és a kókusztejjel. Fedő alatt ressre pároltam. Amikor a cukkini elkészült, fűszereztem még egy csipet borsikafűvel és kevés fehérborssal. Az 1/3-át kivettem, a maradékot botmixerrel összeturmixoltam. 1 ek. kölesliszttel sűrítettem. Ha szükséges, mehet még hozzá egy kevés almaecet, só és bors. Végül hozzákevertem a friss, felaprított petrezselymet. Aki lédúsabban szereti, önthet még hozzá vizet és/vagy kókusztejet.

Tálaláskor megszórtam kevés pirított lenmaggal és árpapehellyel, amiket el is hagyhatunk, de minek!

Facebook: Rizsázzunk!

Háttér: Fotóhátterek

petrezselymes_kokusztejes_cukkinifozelek_02

Héjában sült újkrumpli szezámmagrémmel és zsályával

Elsuhan mellettem a nyár. Tegnap ez az érzés hasított belém. Mikor érett be a cseresznye és a meggy? Hová tűnt a szamóca? Már van friss zöldborsó és csöves kukorica? Rohanok, szaladok, gyártok, eladok, aztán csak azt veszem észre, hogy már megint este van és már megint eltelt egy újabb hónap. Hiányzik a rendszeres főzés és a matatás a fényképekkel. Nagyon hiányzik. Lopott pillanatok vannak, egy-egy üres félóra/óra. Olyankor születnek az ilyen egyszerű ebédek, de az az igazság, hogy mostanában Zoli nagyobb teret kap a konyhában… <3

Nagyon hiányzik a jó sok főzés.

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: kb. 20 perc

 

hejaban_sult_krumpli_szezamkremmel

 

 

Hozzávalók (2 főre):

fejenként 3-4 db közepes újkrumpli

só, bors

olívaolaj

1 citrom reszelt héja

fél citrom leve

a szezámmagkrémes tejfölhöz:

5 ek. fehér szezámmag

3 ek. tejföl

só, bors

1-2 tk. citromlé

zsálya

A sütőt előmelegítettem 210 fokra légkeverésen. A krumplikat megmostam, szárazra töröltem, kettévágtam. Sütőpapírral kibéleltem a sütő tepsijét, a krumplikat vágott felükkel felfelé rátettem. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam olívaolajjal és a citromlével. Betoltam a sütőbe és kb. 20 perc alatt megsütöttem.

A szezámmagkrémhez száraz, forró serpenyőben enyhén megpirítottam a szezámmagot. Hagytam kicsit kihűlni, és kevés olívaolajjal egy nagy mozsárban krémesre kevertem. Sóztam, borsoztam, és elkevertem kevés citromlével, végül hozzáadtam kevés tejfölt is.

A zsálya leveleket 1 perc alatt megfuttattam kevés forró olívaolajon. A zsályalevél nagyon könnyen megég, tényleg elég nekik 1 perc a forró olajban.

Az aranybarnára pirult újkrumplikat tálaláskor meglocsoltam a szezámmagkrémes tejföllel és a pirított zsályalevelekkel díszítettem. Megszórtam még egy csipet sóval és borssal is.

Facebook: Rizsázzunk!

Alapötlet: Kicsi Vú/5elem konyha

Mustáros töltött karalábé

Az én nagymamám főzte a világ legfinomabb töltött karalábéját. Meg persze a legjobb vasárnapi húslevest, és ő készítette a legtutibb csirkepaprikást is. És a karfiolos fasírtot is. Közben pedig mesterien morgott, zsémbelt, és folyton panaszkodott, mennyire fáj a lába és neki mennyi baja van. De mindig megfőzte azt, amit kértünk, akár 3 félét is. Mert ő ilyen volt, így szeretett. A főztjével. Hiányzik. Na, tessék, most meg párás lett a szemem.

Előkészítés: 20 perc

Főzési idő: a karalábétól függően kb. 30 perc

toltott_karalabe_merge

 

Hozzávalók (4 főre):

4 db zsenge karalábé (a zöldjével együtt)

a töltelékhez:

1 kg darált hús

4 bőséges ek. orda

5 szál újhagyma

1 duci gerezd fokhagyma

só, bors

2-3 ek. dijoni mustár

a karalábé levelek közül a zsengék finomra vágva

a főzéshez:

a nagy karalábélevelek

víz, amennyi 2-3 ujjnyira ellepi

citromlé, ízlés szerint

1-2 ek. nádcukor

2 dl tejszín

1 ek. étkezési keményítő (elhagyható)

Összeállítottam a húsgombócokat, a hozzávalókat alaposan összegyúrtam és félretettem pihenni, amíg előkészítettem a karalábékat.

A karalábékat meghámoztam és kivájtam. A fazék aljába tettem a megmosott nagy karalábéleveleket, megtöltöttem a karalábékat a fűszeres hússal és a kivájt karalábé darabkákkal együtt a fazékba tettem mindent. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi bőségesen ellepte. Sóztam, borsoztam. Jó közepes tűzön kb. 30 perc alatt készre főztem. A töltött karalábékat kiszedtem, a tejszínt kikevertem a keményítővel és kevés forró főzőlével a hőkiegyenlítés miatt. A tejszínes keveréket hozzáöntöttem a főzőléhez, kevés citromlével és a nádcukorral ízesítettem még. A tüzet elzártam a fazék alatt. Végül visszatettem a karalábékat a szaftba.

Tálaláskor a kis karalábé darabokból és a szaftból is mertem a tányérra. Bőségesen.

Facebook: Rizsázzunk!

toltott_karalabe (0)

Mogyoróvajas keksz

Peanut butter cookie. Ezt sokkal, sokkal hamarabb meg kellett volna már sütnöm, csak valahogy a kekszek sütése nem vált szerves részemmé. Ha bolti a mogyoróvaj, pontosan 5 perc összeállítani a masszát, ha kézműves* (a.k.a. házi), akkor 20-25 perc, de megéri.

És nincs benne liszt. Meg tejtermék sem. Mondjuk cserébe jó édes. <3 És Rozi mégsem cuppant rá, amitől gyanakodni kezdtem, hogy vajon megvan-e még a sütis gyomra. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem jött be neki. Mert nem csokis…

Előkészítés: 5 perc

Sütési idő: 8-10 perc

mogyorovajas_keksz_2

 

Hozzávalók (18-20 db):

1 csésze darabos mogyoróvaj

1/2 csésze világos cukor (lehet kevesebb is, ha bolti, eleve édes mogyoróvajat használunk vagy kevésbé édesen szeretjük)

1/2 csésze barna cukor (lehet kevesebb is, ha bolti, eleve édes mogyoróvajat használunk vagy kevésbé édesen szeretjük)

1 citrom reszelt héja

1 tk. őrölt gyömbér (lehet több is, kevesebb is, ki hogyan szereti)

1 tojás

1 csipet só

1 tk. szódabikarbóna

A sütőt előmelegítettem 175 fokra, sütőpapírral kibéleltem egy nagy tepsit.

A hozzávalókat egy nagyobb keverőtálba mértem és simára kevertem. Kb. 2,5 centis golyókat formáztam a masszából, a sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, egymástól bő 4 centire. Sülés közben kissé szétterülnek, kell neki a hely. Egy villa segítségével kissé lelapítottam mindet.

8-10 perc alatt megsütöttem őket, majd a tepsin hagytam kihűlni a kekszeket.

*házi mogyoróvaj készítése: kell hozzá egy erős, nagy teljesítményű késes aprító és 1 csomag (25 dkg) pörkölt, sótlan földimogyoró, 2 ek. olaj (napraforgó vagy repceolaj, a lényeg, hogy semleges ízű legyen), és egy nagy csipet só. A mogyorót az aprítóba teszem és pulzálva darálni kezdem. Amikor krémesedni kezd, hozzáadom az olajat, amitől lágyabb lesz, nem lesz száraz, tapadós. A végén sózom egy jó nagy csipet sóval. Én darabosan (crunchy) szeretem, de teljesen simára is készíthetjük.

Facebook: Rizsázzunk!

Forrás: I am baker

mogyorovajas_keksz_3

Feketeerdő spárga tojásos pirított rizzsel

Tegnap este 10-kor lefeküdtem aludni és ma reggel 8-ig fel sem ébredtem. Az utóbbi hetek fajsúlyosabban teltek a szokásosnál is. Még lucernát is pakoltam, a vasvilla nyelétől vízhólyagos lett a kezem. Kesztyűn keresztül is. Ilyen az, amikor a parasztlány elszokik a szántástól.

Tegnapra sikerült annyira lemerülnöm, hogy este csak eldőltem és már a jó éjszakát mondat elhangzására sem emlékszem, valahol a jé és az ó között elaludtam…

feketeerdo_zold_sparga_1

 

Hozzávalók (1-2 főre):

12 vékony szál zöld spárga

8 szelet feketeerdő sonka

4 vékony szelet lágyabb gouda sajt

3 ek. olívaolaj

fél zöld citrom leve (ha kell, lehet több is)

só, bors

2-3 ág friss kakukkfű (vagy 1 tk. szárított)

adagonként 1-2 koktélparadicsom felezve

a rizshez:

1 zacskó előgőzölt barnarizs

3 ek. olívaolaj

só, bors

1 nagy csipet szárított kakukkfű

2 nagy tojás

A barnarizst sós vízben feltettem főni. 45-50 perc kellett hozzá, a barnarizs lassabban fő meg.

Amikor a rizs megfőtt, leöntöttem róla a főzővizet, amiből megtartottam 1 dl-t. Elkészítettem a sonkába tekert spárgát. A spárgát megmostam, papírtörlővel szárazra töröltem. Két szelet sonkát egymás mellé tettem úgy, hogy kicsit fedjék egymást. Egy vékony szelet goudát fektettem rájuk, arra három szál spárgát, végül az egészet szorosan feltekertem. A maradék spárgákkal is ugyanezt tettem. Egy serpenyőt hevíteni kezdtem, amikor felforrósodott, beleöntöttem az olívaolajat. A serpenyőbe tettem a sonkával, sajttal göngyölt spárgacsomagokat, meglocsoltam kevés zöld citromlével, kevés sóval, borssal és friss kakukkfűvel fűszereztem. Oldalanként 2-3 perc alatt megsütöttem. A paradicsomokat is melléjük tettem. 8-10 perc alatt a sonka kissé megpirult, a sajt megolvadt, a spárga pedig épp annyira sült át, hogy még roppanós maradt. A paradicsom is kellemesen karamellizálódott. Mindent egy tányérra szedtem és a még forró serpenyőbe tettem a főtt barnarizst, megszórtam egy kevés kakukkfűvel, kicsit borsoztam. Ha kell, még sózhatjuk. Pár percig erős lángon pirítottam, végül ráöntöttem a félretett főzőlevet, ráütöttem a két nagy tojást és összeforgattam. Azonnal elzártam a tüzet.

Tálaláskor megszórhatjuk még egy kevés kakukkfűvel és pirított magokkal (fehér és fekete szezámmag, lenmag, sbt.)

Facebook: Rizsázzunk!

feketeerdo_zold_sparga_2

Semlegesítő tavaszi rizottó

Miután vasárnap körömpörköltet ettem, amibe szerencsére csülök, vagyis némi hús is jutott, és nem csak a bőr, így nem kellett csak a szaftot innom, két napja ellensúlyozom a nagyágyút. Tegnap sült céklás raguval, ma meg ezzel a lágy rizottóval.

Valaha régen egymást érték a fajsúlyos sültek, oldalasok, csülkök, pörköltek, meg sem éreztem. Így 40 felé már 2x is meggondolom, mikor eszem ilyeneket. Fegyelmezetten táplálkozom, az van, és ettől jól érzem magam. Persze ettől még időnként becsúszik valami nehezebb is.

Előkészítés: 10 perc

Főzési idő: 30 perc

kokusztejesrizotto_tofuval_javitott

 

Hozzávalók (1-2 főre):

a rizottóhoz:

kb. 10 dkg kerekszemű rizs

3 ek. olívaolaj vagy 1 ek. kókuszolaj vagy 1 ek. vaj/

kb. fél liter víz vagy zöldségalaplé

1 ek. almaecet + 1 merőkanál víz elkeverve (kb. 1 dl)

1 ek. szárított natúr zöldségmix

1 vékony szelet friss gyömbér

só, bors

5-6 ek. zsíros kókusztej

a zöldséges raguhoz:

4 kicsi zsenge újrépa

3-4 kicsi zsenge paszternák

8-10 szál zsenge zöld spárga

2 szál újhagyma

1 szelet friss gyömbér finomra aprítva

1-2 ek. citromlé

só, bors

1 késhegynyi őrölt kurkuma

3-4 dl forró víz

grillezett tofu (elhagyható)

pirított szezámmag

Megmostam és hagytam lecsepegni, száradni a rizst. Egy nagyobb lábast felhevítettem, kókuszolajat tettem bele, és amikor az is forró volt, beleszórtam a rizst. Üvegesre pirítottam, sóztam, borsoztam, felöntöttem az almaecet-víz keverékkel. Hagytam elpárologni, majd hozzáadtam egy merőkanál vizet. Megszórtam a szárított zöldségkeverékkel és beledobtam egy vékony szelet friss gyömbért. Elkevertem.

Megpucoltam és felkarikáztam a zöldségeket (kb 1 centis darabokra). Az újhagymát vékonyra szeleteltem, finomra aprítottam a friss gyömbért. Egy serpenyőt hevíteni kezdtem, amikor felforrósodott, beletettem a kókuszolajat, rádobtam az újhagymát és a friss gyömbért. Közepes lángon megdinszteltem.  A megpárolt gyömbéres hagymához adtam az 1 centis karikákra vágott sárgarépát. Sóztam, borsoztam és felöntöttem 2 dl forró vízzel. Lefedtem.

Közben újabb merőkanálnyi vizet adtam a rizshez és alaposan elkevertem.

A sárgarépa után a paszternákot is a serpenyőbe tettem, elkevertem és újabb 1 dl forró vizet öntöttem hozzá. Megszórtam egy késhegynyi kurkumával, rácsurgattam 1 ek. citromlevet. Fedő alatt közepes lángon tovább pároltam.

Megint felöntöttem a rizst egy merőkanál vízzel. Jól megkevertem.

A végén a zöld spárga is a serpenyőbe került, kicsit sóztam és borsoztam az egészet, hozzáöntöttem még 1 dl forró vizet és még 1 ek. citromlevet. Alaposan elkevertem és fedő alatt még pár percig pároltam. A spárgának már nem kellett sok idő.

Újabb merőkanálnyi vizet adtam a rizottóhoz, és rendszeresen átkeverve hagytam, hogy a rizs beszívja azt. Ekkorra a rizs fogkeményre főtt. Meglocsoltam a kókusztejjel és kevergetés mellett kivártam, amíg azt is beszívja a rizs.

Száraz serpenyőben illatosra pirítottam kevés fekete szezámmagot, amivel tálaláskor megszórtam a zöldséges rizottót. Adhatunk mellé grillezett füstölt tofut.

Facebook: Rizsázzunk!

kokusztejes_rizotto_zoldsegekkel_javitott

 

Ragacsos angol süti

Végre összeszedtem magam és megírtam…

Van a Zoltán nap, meg a Nemzetközi Nőnap egy napon. Anyósomék másnap jöttek Zoltánt köszönteni. Beszélgettünk. Az anyósom és én is. Mi szoktunk. Anyósom épp sztoriban volt, amikor kivettem a sütőből a sticky toffee puddingot. Felvágtam, porcióztam, kis kanállal, dióval, és az egyik tányért odanyújtottam az anyósomnak, hogy ettől a sütitől garantáltan összeragad a szája… Azóta sem tudom, mi lett a vége az egésznek, de ezután még vagy 6,2-szer kaptam vissza az anyósomtól, hogy érti ő a célzást, most már csak azért is megtartja magának a történetet, na meg már nem is emlékezett rá, mi volt az, amit beléfojtottam sütivel álcázva, de érti ő a célzást és akkor sem tudom már meg. 😉 Köszönöm a humort és a jófejséget!

Előkészítés: 20-25 perc

Sütési idő: Kb. 1 óra

sticky_toffee_pudding

 

Hozzávalók:

a tésztához:

17,5 dkg magozott datolya (izraeli király datolyát használtam)

3 dl forró víz

1 tk. szódabikarbóna

5 dkg puha, sótlan vaj + egy kevés a forma kikenéséhez

15 dkg finomítatlan nádcukor

2 tojás, lazán felverve

csipet só

20 dkg fehér tönkölyliszt

2 tk. sütőpor

1 vanília rúd kikapart magjai

1 marék durvára aprított dió kissé megpirítva

a sós karamellához:

25 dkg sótlan vaj

30 dkg lágy barnacukor

4 dl tejszín

1 jó nagy csipet só

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, légkeverésen. Kivajaztam egy közepes tortaformát (kb. 24 cm), az alját kibéleltem sütőpapírral.

A datolyát egy mélyebb tálba tettem a szódabikarbónával és a forró vízzel együtt. A tojásokat egy kis tálba ütöttem és egy csipet sóval lazán felvertem. A lisztet és a sütőport tálba szitáltam.

Egy másik keverőtálban krémesre, habosra kevertem a vajat a cukorral. Ezután kisebb adagokban a cukros vajhoz adtam a felvert tojásokat. Az újabb adag tojás csak akkor következett, amikor az előzőt már felvette a vajas keverék. Beletettem a kikapart vanília magokat és apránként hozzáadtam a sütőporos lisztet is. Végül hozzáöntöttem a beáztatott datolyát, a levével együtt. Nedves, szinte folyós masszát kaptam a végén, amit az előkészített tortaformába öntöttem.

30-35 perc alatt megsül. 25 perc elteltével ellenőrizzük a tésztát tűpróbával. Ha a tű tisztán jön ki a tésztából, akkor jó.

Amíg a tészta sült, elkészítettem a karamellszószt. Egy nagy serpenyőbe tettem a vajat és a cukrot, erősebb lángon olvasztani kezdtem, amíg bugyogni kezdett. Folyamatos kevergetéssel 5 percig főztem, végül beleöntöttem a tejszínt. Jól elkevertem.

Amikor a tészta megsült, bőségesen meglocsoltam a karamellszósszal és visszatettem még 5 percre a sütőbe. Ekkor a sütőt már kikapcsoltam.

Tálaláskor még egy nagylelkű adag szószt csurgattam a szeletekre.

Kicsi egyedülálló formákban, vagy muffin sütőben is süthetjük.

Facebook: Rizsázzunk!

sticky_toffee_pudding_merged3

karamellas_uveg_1

Krémleves sült édeskrumpliból sült rizsgolyókkal

Akadt egy kis problémám a fényképezéskor, összeakadt a nadrágom rojtja a gyerek rajztáblájának lábával. Az egészet magammal rántottam, vele együtt jött a három kicsi rizsgolyócska, meg a leveses tálka is…

Aztán ott volt az állandó dilemmám, hogy az ilyen sült zöldséges krémlevesek nevét most akkor hogyan is kell helyesen leírni. Ilyenkor megkérdezem Zolit, hogy ő mit gondol róla, aztán leírom úgy, ahogy én jónak látom… Ezt a lépést most kihagytam és hallgattam a felsőbb énem hangjára, úgyhogy született egy kicsavart cím. Még gyúrnom kell rá, hogy azt halljam meg, amit a belső hangom tényleg súg…

A burgonyára meg úgy általában nem áll rá a szám. Talán mert úri huncutságnak érzem a burgonyázást. Ami meg az én heppem. De ha a nagypapámnak, aki termesztette is,  jó volt a krumpli (kolompér, kompér) akkor nekem is.

Ne rémüljön meg senki a hozzávalók sokaságától, nem luxus cuccok, és kb. 1 óra alatt megvan az egész, ha közben nem jár le a mosógép, és a mosogatógép 3,2 perces eltéréssel és nem jön a postás, az, amelyik imád beszélgetni. De most bájos mosollyal kivártam, mikor fogy el a mondandója, ugyanis pénzt hozott. 😉 Volt egy kis gubanc a kocsim biztosításával, de a végén a biztosító megkönyörült korrekt volt.

Előkészítés: kb. 15 perc

Elkészítés: kb. 45 perc

edesburgonya_sult_kremleves_2

 

Hozzávalók:

5-6 szem közepes édeskrumpli

1 kis fej lilahagyma

2 kis gerezd fokhagyma

1 vékony szelet friss gyömbér

só, bors

kevés citromlé

1 ek. szójaszósz

0,5 – 1 dl forró víz

zöldségalaplé vagy víz, amennyi 1 ujjnyira ellepi a krumplit

0,5 – 1 dl tejszín

a rizsgolyókhoz (Vegagyerek ötlete mentén):

5 dkg átmosott, lecsepegtetett barnarizs (ha lehet, akkor kerekszemű)

víz a főzéshez (a rizs duplája)

fél fej lilahagyma apróra vágva

só, pici bors

1 tk. citromlé

1 tk. szárított bazsalikom

1 tk. szárított oregánó

1 tk. szárított majoránna

1 csapott ek. barna rizsliszt

1 ek. víz, ha kell (vagy ha maradt a rizs főzőlevéből, akkor azt)

a sütéshez kókuszolaj vagy más növényi olaj

fel/rátét:

1-2 ek. főtt csicseriborsó (elhagyható, nekem épp volt még)

pirított tökmag

valamilyen hidegen sajtolt olaj (én most lenmagolajat használtam)

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, légkeverésen.

Neki láttam a rizsgolyóknak. Megmostam és lecsepegtettem a rizst. A lilahagymát megpucoltam, finomra vágtam és közepes tűzön kevés vízzel puhára dinszteltem. Ha vízben pároljuk meg a hagymát, nem bántja a gyomrot és az epét (5 elemes tudás 😉 ). A hagymához adtam a rizst és pár percig pirítottam. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam a citromlével. Felöntöttem vízzel és bő 35-40 perc alatt megfőztem.

Közben megpucoltam és nagyobb darabokra vágtam az édeskrumplit. Egy tespibe tettem, hozzáadtam a félbevágott lilahagymát, a fokhagymát héjastól és 2 vékony szelet gyömbért. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam a szójaszósszal és a citromlével. Felöntöttem a forró vízzel, lefedtem a tepsit és betoltam a sütőbe. Nagyjából 20 perc alatt megsült az egész. Az édeskrumpli hamar megpuhul.

Amikor a rizs megfőtt (nem lesz olyan puha, mint a fehér rizs, fogkemény marad), hagytam hűlni. Ha maradt még rajta felesleges lé, azt öntsétek le és tegyétek félre. Amikor a rizs kézmelegre hűlt, belekevertem a többi hozzávalót is és alaposan eldolgoztam. Kellett bele még egy evőkanélnyi folyadék. Én kis diónyi gombócokat formáztam belőle, de nagyobbakat is lehet. Egy serpenyőt hevíteni kezdtem, 2 ek. kókuszolajat tettem bele és amikor forró volt, megsütöttem bennem a golyókat. 5-6 perc kellett nekik oldalanként. A megsült rizsgolyókat konyhai papírtörlőre szedtem.

A megsült édeskrumplit egy lábasba tettem, kevés forró vízzel még feloldottam a tepsibe lesült finomságot, amit a krumplihoz adtam. Felöntöttem annyi zöldségalaplével/vízzel, amennyi ellepte (kb. 1 ujjnyira), felforraltam, majd botmixerrel krémesre turmixoltam. Még egy kicsit sóztam, borsoztam, végül hozzáadtam a tejszínt is. Ezzel már nem forraltam tovább.

Tálaláskor főtt csicseriborsót, pirított tökmagot és a sült rizsgolyókat adtam hozzá. A leves tetejét most lenmagolajjal locsoltam meg.

A fűszerezéssel bánjatok bátran bőkezűen. Én még mindig visszafogottabb voltam regnáló, de már múló gyomor-ügyeim miatt, gyomorkímélőbb fűszereket használtam. A héjában sült fokhagymában pedig az a jó, hogy így nem bántja a bensőmet, nem kell kiiktatnom.

Facebook: Rizsázzunk!

edesburgonya_sult_kremleves

Narancsos túrógaluskák sós karamellel

Közel 1 hónapja, azaz majdnem 4 hete, tehát hamarosan 30/31 napja, hogy túrógaluskát készítettem. Mostanra megérett bennem a mondandó is a bejegyzéshez. Isteni lett.

Előkészítés: 5 perc + a túrómassza hűtése (min. 1 óra)

Elkészítés: 15 perc (a karamell és a gombóc főzése)

IMG_9920_2

 

Hozzávalók (4 főre):

25 dkg túró vagy orda

1 tojás szétválasztva

3 ek. kukoricadara

1 csomag vaníliás cukor

1 kezeletlen narancs reszelt héja (vagy 1 nagy ek. szárított)

csipet só

a karamell öntethez:

10 dkg vaj

3 púpozott ek. lágy nádcukor (akár sötétbarna is lehet)

3 púpozott ek. világos nádcukor

jó nagy csipet só

kevés tejszín

A túrót egy keverőtálba tettem. Hozzáadtam a csipet sót, a vaníliás cukrot és a narancshéjat. Villával áttörtem. Belekevertem a tojássárgáját és a kukoricadarát, jól eldolgoztam és a hűtőbe tettem. Érdemes minél tovább állni hagyni, de legalább 1 órán át hagyjuk békén.

Elkészítettem a karamellás öntetet. A vajat, a 2 féle cukrot és a sót lábasba tettem és olvasztani kezdtem. Amikor az egész homogénné olvadt és annyira besűrűsödött, hogy a fakanálon egységes bevonatot képzett, lehúztam a tűztől és lassan belecsurgattam a szobahőmérsékletű tejszínt. Alaposan elkevertem és félretettem.

Egy fazékban vizet kezdtem forralni. Amíg a víz felforrt, kemény habot vertem a tojásfehérjéből (akár két tojásfehérjét is felvehet), amit két részletben óvatosan a túrós masszához forgattam. Két vizes kiskanál segítségével galuskákat formáztam, amiket a forrásban lévő vízben 4-5 perc alatt kifőztem. Amikor a galuskák feljöttek a víz tetejére, még egy percig főztem őket, végül tálba szedtek mindet.

Tálaláskor nagylelkűen meglocsoltam a galuskákat a karamellás öntettel.

Facebook: Rizsázzunk!

IMG_9921

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!